Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-24 / 95. szám
KÉK 7. OLDAL jU 2002. Április 24., szerda T ÖKÖR Kötelező bocsánatkérés _______ Budapest ______________ Jo gsértést állapított meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a perben, amelyet Kiss Ferenc indított gyermeke láthatásának megtagadása miatt. A férfi ugyanis majdnem három héttel a kisfiú születése után nézhette csak meg saját gyerekét, akit édesanyja a börtönben hozott világra. A Büntetésvégrehajtási Intézetnek levélben kell bocsánatot kérnie a családtól.- A feleségem rablásra való felbujtásért még 2 év 7 hónapig ül - mondta lapunknak az apa. Nem akarom, hogy ez idő alatt széthulljon a családom. A fiamat két hónap múlva el kell hoznom a börtönből, attól kezdve havonta egyszer, két óráig láthatja a kicsit az anyja. Ez katasztrófa, ezért tovább harcolok majd.- Komoly joghézagok vannak ezen a területen. Úgy gondolom, a per iránymutató lehet a későbbiekben - mondta a családot képviselő ügyvéd. Kárpáti Józsefe légedett, ám azzal nem ért egyet, hogy a bíróság elutasította az ítélet teljes szövegének napilapban történő megjelentetését - a BVOP saját költségén. A fórum szerint ez túl drága lett volna. Nem akartunk kártérítést kérni, inkább az erkölcsi hibákra akartunk rávilágítani - mondja Kárpáti. Azt egyelőre még nem tudni, hogy fellebbeznek-e az ítélet ellen, de annyit elárult az ügyvéd, hogy szeretnék, ha legalább a bocsánatkérő levél megjelen- ne valamelyik napilap hasábjain. ________nagy e. d. En gedély nélkül őrködött Budapest Rosszabbodott Simon Tibor állapota, jelenleg agyhalál közeli állapotban van - közölte tegnap Kutasi Róbert, a család barátja. A soproni labdarúgócsapat vezetőedzőjét ezután újra megműtötték, de az egykori válogatott futballista továbbra is eszméletlen. A műtét során Simon fejéből eltávolítottak két kopo- nyacsontdarabot, hogy ezzel megszüntessék a túlnyomást. Azóta folyamatosan kapja a gyógyszeres infúziót. A 37 éves sportembert vasárnap hajnalban brutálisan megverték a Mammut bevásárlóközpont előtt. Az elkövetők között volt biztonsági őrként dolgozó rendőr is, akit azóta már felmentettek beosztásából.- A szolgálati törvény szigorúan szabályozza a rendőrök más irányú munkavállalását - tudtuk meg Krözsel Károlytól, az ORFK ellenőrzési főosztályának vezetőjétől. Hozzátette: egy rendőr abban az esetben vállalhat egyéb munkát szabadidejében, ha az összeegyeztethető a rendőri szakmával. Erről minden esetben az állomány illetékes parancsnoka dönt. Ebben az évben mintegy 800 rendőr dolgozik legálisan szabadidejében, ami a hivatásos rendőri állomány 2-3 százaléka lehet. Ezek közül a legtöbben biztonsági őrként tevékenykednek. A Készenléti Rendőrség közlése szerint a törzsőrmesternek, aki szolgálaton kívül tartózkodott a szórakozóhelyen, nem volt engedélye arra, hogy biztonsági őrként dolgozzon.________________________ka. Bennégett a mutatványos FOTÓ: D^OTÓ: MÉNESI GYÖRGY Mezőhegyes__ A közelgő mezőhegyesi búcsúra csaknem egy hete gyülekeznek lakókocsijaikkal a városi sportpályán a mutatványosok. Tegnap hajnalban a csapat négy járműve kigyulladt, az egyik lakókocsiban bennégett egy férfi. A mutatványosok járművei közül egy porig égett, három pedig jelentős tűzkárt szenvedett. A megsemmisült lakóautóban a lángok közt lelte halálát egy hercegszántói férfi. A kolónia tagjai nem adtak felvilágosítást a történtekről. A tüzet legelőször B.-né helyi lakos vette észre. A Mezőkovácsházi Városi Önkormányzati Tűzoltóságot április 23-án hajnali 1 óra 27 perckor riasztották. A tűzoltók 13 perc múlva már a helyszínen voltak, s 2 óra 5 perckor be is fejezték az oltást. A 34 éves Cs. Csaba elszenesedett holttestének rendőrorvosi boncolását Mező- kovácsházán végezték. Az ideA porig égett lakókocsiból csak az alváz maradt genkezűség kizárt, a 34 éves fiatalember halálát szénmonoxid- mérgezés okozta. Szűcs István alezredes, mezőkovácsházi tűzoltóparancsnok lapunk érdeklődésére elmondta: a tüzet valószínűleg elektromos zárlat vagy dohányzás okozta, de - tekintettel a még mindig folyamatban lévő vizsgálatra - a szándékosság sem zárható ki.- Az első orvosi megállapítás szerint a halált fulladás okozta. Az elhunyt Cs. Csaba alkalmazottként dolgozott munkaadójánál. A vizsgálat államigazgatási eljárás keretében és igazságügyi orvos szakértő bevonásával folyik - mondta lapunknak Pintér András rendőr hadnagy, bűnügyi vizsgáló. HALASI MÁRIA Gépkocsitolvajok rendőrkézen Székesfehérvár Nagy értékű gépjárművek lopására szakosodott elkövetőket fogtak el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói. A két férfit előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Bíróság. 2002. április 18-án a déli órákban Székesfehérvár területén, igazoltatását követően állították elő a siófoki lakhelyű B. Istvánt. A 26 éves férfi ellen 4 év 6 hónap szabadságvesztés meg nem kezdése miatt elfogatóparancs volt érvényben. Siófoki lakásában, valamint az elfogásakor vele lévő N. Attila székesfehérvári lakásán megtartott házkutatás során olyan tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le, amelyek szerint a két személy alaposan gyanúsítható azzal, hogy Székesfehérvár területén lévő panzió parkolójából egy Audi, illetve egy VW Passat személygépkocsit tulajdonítottak el a közelmúltban. Alaposan gyanúsíthatók egy másik Audi eltulajdonításával is, egy Székesfehérvár környéki településről. A három eltulajdonított gépjármű összértéke megközelíti a 40 millió forintot. Az eljárás során beszerzett adatok, valamint lefoglalt tárgyi bizonyítékok alapján 18-án a korai esti órákban elfogták harmadik társukat, V. Jánost is. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatás során az ellopott gépkocsikból származó műszaki cikkeket, a kapcsolattartáshoz használt távközlési eszközöket, gépjárműindító berendezéseket és egyéb, a bűncselekmény elkövetéséhez használatos tárgyakat, valamint nagy mennyiségű készpénzt, illetve növényi alapú kábítószert találtak és foglaltak le. A nyomozások azt gyanítják, hogy a három férfi a Dunántúlon több nagy értékű gépjárműt is eltulajdonított. Tovább folytatják a nyomozást. ____________ ■ K okainnyelő Budapest_________ Koka incsempészt fogtak el a vámosok a Ferihegyi repülőtéren az éjszakai órákban. Az ecuadori férfi Amszterdamon keresztül érkezett Ferihegyre, a vámterületet a zöldfolyosón keresztül kívánta elhagyni. A vámosoknak gyanús lett a férfi viselkedése, ezért alaposan átvizsgálták őt és csomagjait. Kiderült, hogy szervezetében kokainos kapszulák vannak. A férfi 82 kapszulát nyelt le, közülük eddig 40 darab került elő. mti _______ Mi megépítettük Önnek. Itt az Opel Combo, a praktikus kishaszongépjármű, és az Opel Combo Tour, az univerzális családi autó, Ez a páros olyan tehetséges, hogy még akkor sem tehetetlen, ha szinte a lehetetlent várják el tőle. Új Opel Combo és Combo Tour. Opel. Jó ötletek - jobb autók. nwiWUIUi’ ap 0 f, IJ R "% “// Y ^m ____JjjÉ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig VONATBALESET. Közepesen ittas volt az a férfi, aki gépkocsijával egy tehervonat mozdonyának ütközött a tegnap éjszaka Székesfehérváron. A személyautó vezetője a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre, és összeütközött a tehervonattal. A mozdony az árokba lökte az autót. A sofőr kimászott a kocsiból, majd gyalogosan távozott. A férfit a rendőrök hajnali fél négykor a lakásáról állították elő vérvételre, mti BÖRTÖNBEN A RABLÓ. Jog erősen két év börtönbüntetésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság azt a személy- és vagyonőrt, aki februárban kirabolta az általa őrzött devizafiókot Szegeden. A 24 éves rúzsai Tóth Zsolt tavaly decemberben rájött a pénzváltó automata riasztójának kódjára, majd lemásolta az intézmény kulcsait. Ez év február 14-én zárás után a bankfiókot a másolt kulcsokkal kinyitotta, kiiktatta a pénzváltó automata riasztórendszerét, majd a gép ajtaját feszítővassal kinyitotta, és a résen benyúlva elrabolt 900 ezer forintot. A pénzből elköltött 20 ezer forintot, a többit elásta, mti GÁZOLÁS. Halálra gázolt egy kisteherautó egy férfit az 55-ös főúton Domaszék térségében tegnap reggel. A kisteherautó vezetője későn észlelte az út szélén haladó embert. A gyalogos a helyszínen életét vesztette, mti TŰZ. Kiégett egy kétszintes tetőtér-beépítéses családi ház Budapest XVII. kerületében, a Szigetcsép utcában hétfőn késő este. A háztulajdonos a garázsrészben egy gépjárművet hegesztett, és az üzemanyag belobbant. A lángok átterjedtek a műhely teljes részére, majd a ház alsó szintjére, innen tovább a felső szintre, és a tetőn kitörtek. A családi ház lakhatatlanná vált. MTI PÉNZSZÁLLÍTÓ. Ismeretlen tettesek megtámadtak egy pénzszállító autót Budapest VIII. kerületében, a Bacsó Béla utca és a Népszínház utca sarkán hétfőn késő este. Az MTI értesülése szerint a két támadó feltehetőleg gázsprayvel fújta le a „Group 4” cég pénzszállító autójának két kísérőjét. A megtámadottak állapota jó, de könnyebb mérgezési tünetekkel az Erzsébet Kórházba szállították őket. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a tettesek vittek-e el a pénzt, mti_______________ ■