Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-04 / 78. szám

|J um 2002. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK 3. OLDAL HAZAI TÜKÖR Szópárbaj helyett össztűz Budapest A szocialista miniszterelnök- jelölt nem zárta ki, hogy hol­nap elmegy a közgazdaság- tudományi egyetemre, ahol Orbán Viktor vitára várja. Medgyessy azután mondta ezt, hogy tegnap a kormányfő nem vett részt az általa kezde­ményezett szópárbajon. Minden a várakozásnak megfele­lően alakult: a Béke szállónál új­ságírók és riporterek hada várta a vita résztvevőit; a szocialista szimpatizánsok oldala zsúfolásig megtelt, a fideszes meghívottak helye üresen maradt; Medgyessy Péter időben megérkezett, Orbán Viktor nem indokolta távollétét. Megjelent viszont Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke, két üveg, névre szóló tokaji aszúval a hóna alatt; a butéliákból csak egyik talált gazdára.- Azért szomorú ez a kampány - mondta a kötelező várakozási idő letelte után a szocialista mi­niszterelnök-jelölt -, mert izzadt- ságszagú, s a felek nem beszél­nek egymással. Orbán Viktor is több alkalommal kitért a vita elől. Arra a kérdésre, hogy ő vállal- ja-e szópárbajt a kormányfő által meghatározott időben, Med­gyessy úgy válaszolt, hogy alszik rá egyet, de nem zárt ki a vita le­hetőségét. Partner híján a szerdai összecsapás a Béke szállóban el­maradt; ehelyett a jelenlévő új­ságírók kérdéseinek „össztüze” zúdult Medgyessy Péterre, aki jól felkészülten, tévévitastílusban vá­laszolt csaknem egy órán át. A politikus a többi között elmond­ta: nem fog leállítani folyamatban lévő programokat; ehelyett kiszé­lesíti és továbbfejleszti például a családi gazdaságok támogatási rendszerét és a külső üzletrészek kifizetését. A jelenlegi kormány­zat korrupciógyanús ügyleteivel kapcsolatban kijelentette: nem lesz boszorkányüldözés, de min­den esetet kivizsgáltat, s a tör­vénysértések elkövetőivel szem­ben megfelelően eljárnak. Med­gyessy hangsúlyozta: politikai nyomásgyakorlásra ezután sem hajlandó felhasználni az adóható­ságot vagy a bűnüldözést - még ha vele szemben másként is jár­tak el. Egy kérdésre válaszolva Med­gyessy Péter kijelentette: a hit az emberek magánügye; ő osztja a pápai nuncius véleményét, hogy az egyház és az állam viszonyá­ban két kulcsszó van, a szétvá­lasztás és az együttműködés. A szocialista politikus hangsúlyoz­ta: megválasztása esetén nemzeti megegyezésre fog törekedni az egészségügyi gondok és a sze­génység felszámolásában csak­úgy, mint a külpolitikában. CSÁK E. A választások TÉT-je Budapest A választások tétje az ország és a lakosság jövője, nem pe­dig a jó és a gonosz, a múlt és a jövő vagy az olimpia meg­rendezésének a lehetősége - jelentette ki tegnap Kemény László, a Társadalmi Érdek­egyeztető Tanács (TÉT) társ­elnöke. A szervezet korábban négy kér­dést intézett a választásokon in­duló pártokhoz, egyebek mellett arról, hogy alapelvként kezelik-e a szociális elveket érvényesítő ki­egyenlített gazdasági növeke­dést, az éves költségvetés kialakí­tása előtt hajlandók-e megegyez­ni az érdekképviseletekkel, visz- szaszorítják-e az országimázsra és a „látványkultuszra” fordított kiadásokat, hajlandóak-e új al­kotmányt készíteni, bevezetve a kétkamarás parlamentet. Kérdé­seik között az is szerepelt: a pár­tok elhatárolódnak-e a kirekesz­tő, rasszista, idegenellenes, gyű­löletkeltő megnyilvánulásoktól és mellőzik-e a feszültségkeltést, a versenytársak lejáratását. Mint Kemény lapunknak elmondta, a nyilatkozatot az MSZP, a Mun­káspárt és az FKGP írta alá, az SZDSZ és a MIÉP levélben jelezte kisebb-nagyobb egyetértését, a Fidesz-MDF nem válaszolt a fel­hívásra^ A TÉT arra kéri a lakosságot, hogy menjen el szavazni a de­mokrácia érvényesítése végett, olyanokra szavazzon, akik el­fogadták a TÉT nyilatkozatában foglaltakat. D. L. ÁPRILIS A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLIII Magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek 2002. április 8-án 15 óráig tehetnek vételi ajánlatot az FHB korábban kibocsátott fix és változó kamatozású jelzálogleveleire. A hatéves fix kamatozású jelzáloglevél kamata évi 8,25%, a tízéves változóé (2003.03.13-ig) 9,25%. Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: az Aegon Ép.Rt., a CA IB Ép.Rt., a CIB Értékpapír Rt., a Concorde Ép.Rt., az MKB Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., és a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További információ: aukciós értékesítési helyek, FHB 06-40-200-115-ös hitelvonala. Internet: www.fhb.hu ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. ÉGÉSI CENTRUM. Átadták tegnap a súlyosan égéssérült gyermekek gyógyítására létrehozott országos centrumot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában. Az Égés­sérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központot Mikola István egészségügyi miniszter és Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke avatta fel. A miniszter beszédében kiemelte, hogy az új létesítmény valóban európai színvonalú, s mindenben megfelel a követelményeknek. A centrum speciális égéssebészeti műtőt, intenzív égéssebészetet és általános intenzív helyiséget foglal magában. Áz osztályt különleges eszközökkel, így például légággyal és speciális fürdetővei is felszerelték. ___________________________________________________________________________________________________________________FOTÓ; EUROPRESS/KALLUS GYÖROY Szűkül a kormány mozgástere A Fidesz a MIÉP-pel, az SZDSZ-szel és az MSZP-vel is „házasodhat Gyakorlatilag semmit sem jelent, hogy a közvélemény-kutatók pillanatnyilag a Fidesz-MDF listát jelölik esélyesebb befutó­ként - mondta az Europressnek Szoboszlai György jogász-poli­tológus, aki szerint az egyéni körzetek eredménye dönt majd. A szakember - aki a választásokat követő menetrendről is nyi­latkozott - úgy látja: az új kormány összetétele attól is függ, hogy a MIÉP vagy az SZDSZ végez-e a harmadik helyen. Budapest Vasárnap legfeljebb az dőlhet el, hogy mely pártok jutnak be bizto­san a parlamentbe, de lehet, hogy- ha egyes körzetekben érvényte­len lesz a voksolás - még az sem- közölte lapunkkal Szoboszlai György, az MTA Politikatudomá­nyi Intézetének jogász-politoló­gusa. Szoboszlai magyarázatul hozzátette: előfordulhat, hogy egyelőre nem tudnak listás ered­ményt hirdetni, így az 5 százalé­kot elért pártokról és az. egyéni mandátumok sorsáról is csak a második forduló után értesülünk. A szakember úgy véli: szerencsés esetben már most elválik, hogy a MIÉP vagy az SZDSZ végez-e a harmadik helyen, ami egy esetle­ges kormánykoalíció szempontjá­ból fontos. Igaz, elvileg akármi­lyen variáns elképzelhető. Nem­csak egy Fidesz-MIÉP, vagy egy MSZP-SZDSZ párosnak, hanem akár egy Fidesz-SZDSZ kettős­nek, vagy egy nagykoalíciónak is megvan az elvi esélye. A parla­ment, illetve a kormány összeté­tele szempontjából egyébként az egyéni választókerületekben be­futott jelöltek a meghatározók. Mint megtudtuk, a második fordulót, illetve a végleges ered­mény közzétételét követően, kö­rülbelül május elején ülhet össze az új parlament. Ettől a naptól az új kormány felállásáig az Orbán- kabinet ügyvezető kormányként dolgozik tovább. Egy precedens értékű, a Metró-perben született Legfelsőbb Bírósági határozat alapján az Országgyűlés tudta és felhatalmazása nélkül a kabinet fontos, a költségvetést is érintő ügyekről nem dönthet, vagyis mi­vel jelenleg nem ülésezik a parla­ment, a kormány mozgástere ele­ve korlátozott. Az ügyvezető kor­mány még szűkebb mezsgyén mozoghat - fűzte hozzá a szak­ember -, ám ennek a ténynek azért nincs nagy jelentősége, mert igen kevés az ebben a minő­ségben rendelkezésre álló ideje. Rossz úton járnak tehát, akik azt gondolják, hogy egy esetleges ha­talomátvétel küszöbén a minisz­terelnök és miniszterei felelőtle­nül költekezhetnek. TAKÁCS MARIANN Pokomi: skandalum _______Budapest B íróság előtt kell felelniük azok­nak, akik rádió- és televíziós hir­detésekben Kövér László Fidesz- alelnöknek tulajdonított hazug mondatokat tettek közzé, illetve azoknak a médiumoknak is, amelyek ezeket sugározzák - közölte tegnap Pokomi Zoltán Fidesz-elnök. Szerinte ehhez fogható skandalum még nem fordult elő a magyar demokrácia 12 éves történetében. - Nincs más bűnöm, minthogy felfed­tem, hogyan fogalmazta meg az ország felének szóló akasztási javaslatát egy fórumon Kövér László, a Fidesz alelnöke - mondta érdeklődésünkre Tóth Károly MSZP-s képviselő, t. m. FELFÜGGESZTETT TILTAKOZÁS. Felfüggesztette a helyi szemét­telep rendbetételéért kedden indított figyelemfelkeltő akcióját a jász- ladányi cigány önkormányzat, miután a testület tagjainak többsége megbetegedett - közölte Kállai László elnök. A cigány vezető el­mondta, őt és több képviselőtársát hányinger, hasmenés gyötri, és vélekedése szerint ezt a betegséget az áldatlan állapotú szeméttele­pen „szedték össze”. fotó: mészáros jános Segély helyett munkalehetőség Az Európai Unió célja, hogy a világ legversenyképesebb gaz­daságát hozza létre, amelyben a polgárok jóléte is garantált - hangsúlyozta Theo Bouwman, az Európa Parlament szociális bizottságának elnöke. ják fenn, amely egészségügyi vagy egyéb okból képtelen dol­gozni. Az EU tervei között szerepel a bérek és a szociális juttatások mi­nimális szintjének meghatározá­sa. A minimálbéren belül várha­tóan elkülönül a fiataloknak meg­állapított legkisebb munkabér. A szociális biztonság megteremté­sében a csatlakozni kívánó orszá­goknak elsősorban ajánlásokkal, az uniós országokban legjobban bevált módszerek átadásával kí­vánnak segíteni. NÉMETH ZSUZSA Hírek VIRRASZTÁS. Virrasztást tar­tanak az ország jövőjéért a vá­lasztások napjára virradó éjsza­ka Budapesten, a Bécsi kapu téri evangélikus templomban. Az este 8 órától hajnali 5 óráig tartó eseményt a budavári evangélikus gyülekezet szerve­zi. A hívők az éjszaka végig- imádkozzák a százötven zsol­tárt, s a kampánycsend miatt azután is csak énekeskönyvi, illetve a szorosan a szertartá­sokhoz kötődő, úgynevezett Agenda-szövegek hangzanak el a templomban, mti A HAZA MINDENEK ELŐTT. Kövér László szerint április 7- én és 21-én nemcsak két párt, nemcsak két program és két kormányzati teljesítmény kö­zött választ az ország, hanem két különböző szemlélet, két különböző attitűd között is. A Fidesz ügyvezető alelnöke teg­nap Budapesten A haza min­denek előtt című fórumon hangsúlyozta, hogy az egyik politikai szemlélet az ember­ben lévő rosszra kíván politi­kai tőkét alapítani, a másik azonban az emberben lévő jó­ra. - A mi utunk kockázato­sabb és nehezebb, de nemcsak a jobbik, hanem az egyetlen emberhez méltó - fogalmazott a politikus, mti NYUGALMAT! Szűnjön meg végre a kirekesztő politika, szűnjön meg végre a jelképek kisajátítása és szűnjön meg végre a jövőtől való félelem Magyarországon! - mondta az SZDSZ elnöke szerdán, a Duna budai partján tartott tájékozta­tóján. Kuncze Gábor felszólítot­ta a politikai erőket, hogy a következő négy napban végre biztosítsanak nyugalmat az or­szág polgárainak. - A követke­ző négy évben pedig ennek a nyugalomnak a továbbvitelével építsünk közösen egy félelem nélküli Magyarországot, amely becsatlakozik abba a közösség­be, amelyet a Duna köt össze egymással - közölte az SZDSZ elnöke, europress SÁRDOBÁLÁS. A pártok ve­zetői, sajnos, nem mindig ké­pesek uralkodni magukon, vi­szont uralkodni szeremének az országon, sokan ezért nem vá­logatnak az eszközökben - je­lentette ki tegnap Pápán Szűrös Mátyás. Az Uj Baloldal minisz­terelnök-jelöltje szerint a szoci­alista párt ideges, és bizonyos helyzetekben elveszti a fejét. Szűrös Mátyás szavai szerint a botrányos, sárdobáló kam­pány elsősorban annak tulaj­donítható, hogy „erkölcsi lecsúszás” következett be Magyarországon, mti KELLER RENDBEN. Az Or szággyűlés mentelmi bizottsá­ga szerdai zárt ülésén egyhan­gúlag megállapította, hogy Keller László MSZP-s ország- gyűlési képviselő tevékenysége nem volt jogosulatlan, amikor nyilvánosságra hozta a Környe­zetgazdálkodási Intézet és a BEHM Ügyvédi Iroda között létrejött megbízási szerződést - közölte Isépy Tamás, a bizott­ság elnöke a testület ülését követően, mti VASUTAS-FELHÁBORODÁS. A vasutas érdekegyeztetés elle­hetetlenült, a MÁV Rt. a törvé­nyi előírások ellenére nem akar tárgyalni a reprezentatív szak- szervezetekkel - nyilatkozta la­punknak Márkus Imre, a Vas­utasok Szakszervezetének el­nöke. Az érdekképviseletek ve­zetői baljós előjelnek tekintik, hogy a vasúttársaság vezetői az idei béremelést tartalmazó elő­terjesztésről sem egyeztettek velük, ugyanis a Vasúti Érdek­egyeztető Tanács két utóbbi ülését eljárási okokra hivatkoz­va el sem kezdték, europress Budapest A holland származású politikus a Centrum Párt vendégeként érke­zett a fővárosba. Theo Bouwman az Europressnek elmondta: az európai szociális modell kidolgo­zása most van folyamatban. A szociális biztonság leglényege­sebb elemei közé sorolta a nyug­díjak jó színvonalát, a mindenki számára hozzáférhető egészség- ügyi ellátás biztosítását, vállalati csőd esetén a munkabérek kifize­tésének törvényi garanciáját. A foglalkoztatás terén szeretnék el­érni, hogy az összlakosság 70 százalékának legyen munkahe­lye. Ezzel kívánják csökkenteni a munkanélküliségből fakadó szo­ciális problémákat. A segélyezést kizárólag annak a rétegnek tart-

Next

/
Thumbnails
Contents