Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-06 / 55. szám

12. OLDAL Seres lépett a mesteri cím felé Befejeződött az egri Europe Chess nemzetközi nagymesterverseny Vajda Levente jelentette a mérleg nyelvét. A romániai nagymester ugyanis Koneru Humpy-t legyőzte, míg Seres Lajost nem, így a kiskörei származású, egykori egri első táblás Seres végzett az első helyen az Europe Chess elnevezésű nemzetközi nagymesterversenyen. S P O R T T U K O R 2002. Március 6., szerda Sakk Az egri Átrium apartmanházban rendezett Vll-es kategóriájú, 9 fordulós viada­lon 10 fő ült asz­talhoz. Közülük csupán egy volt a hölgy, áld nem­csak fiatal korá­val, hanem eddig elért teljesítmé­nyével is kitűnt - igaz, csak a ver­seny elején. Az Indiából érkezett Koneru Humpy mindössze 14 éves, és korosz­tályos világbaj­noki címmel ren­delkezik. Őt tekintették az egri verseny favoritjá- nak, ám Vajda Levente áthúzta az ifjú tehetség számításait. A végső győzelem Seres Lajost illette meg, aki 7 pontot gyűjtött, és mivel Vajdának is ennyi si­keredett, az egymás elleni eredmény döntött a jelenleg a Postás színeit képviselő Seres javára. Mindenesetre ezzel teljesítette a nagymesteri A legtöbb jó döntést Seres Lajos hozta és ez elsőséget jelentett számára FOTÓ: PILISY ELEMÉR normát, ám ezt egyfelől három éven belül még kétszer meg kell neki ismételnie, másfelől a pil­lanatnyi 2465 Élő-ponthoz még legalább 36-ot szükséges gyűjtenie (2500 fölé kell kerülni), hogy a címet meg is kaphassa. A dobogó második fokán Vajda Levente romá­niai nagymester végzett, a harmadik helyen pe­dig a 6 pontos Koneru Humpy, aki férfi nemzet­közi mesteri normát szerzett, ám ez számára nem okozott különösebb örömet, ugyanis neki az elsőség és legalább 7 pont megszerzése volt a célja. A megyénkbeli versenyzők sajnos a me­zőny végén fejezték be a küzdelemsorozatot, a füzesabonyi Hajnal Zoltán a 9., a gyöngyösi Mátra SE-ben sakkozó Boricsev Oleg pedig a 10. helyen zárt. Mindennek azonban nem részese a rendez­vény életrehívója, Ali Habibi, az iraki származá­sú, de német állampolgárságú sakkozónak ugyanis vízumproblémái akadtak. A verseny mégis zökkenőmentesen zajlott, köszönhetően Rauch Ferenc főbírónak. A végeredmény: 1. Seres Lajos (Postás SE) 7 pont, 2. Vajda Levente (román) 7, 3. Koneru Humpy (indiai) 6,4. Varga Zoltán (Miskolc) 5,5, 5. Pataki Győző (Paks) 4,5, 6. Vasik G. Rajlich (amerikai) 4, 7. Goran Kosanovic (jugoszláv) 3, 8. Nathan A. Resika (amerikai) 3, 9. Hajnal Zol­tán (Füzesabony) 2,5, 10. Boricsev Oleg (Mátra SE) 2. _____ _ iBODII S zületésnapi kupadöntős a Real Labdarúgás Kettős ünnepre készülnek a Real Madrid szurkolói: szerdán lesz 100 éves a világhírű klub, s a labdarúgók 21 órától hazai pá­lyán, a Santiago Bemabeu-sta­dionban játsszák a Király Kupa döntőjét a Deportivo La Coruna ellen. A finálét mindkét sztárcsa­pat jó előjelekkel várja, az elmúlt héten a BL-ben és a spanyol pontvadászatban is begyűjtötték a 3 pontot.- El sem tudom képzelni, hogy nyeretlenül zárjuk a cente­náriumi évet. Szerdán be is gyűjtjük az első idei trófeát - szögezte le Florentino Perez, a Real Madrid elnöke. Egy hír. egy mondat KÉZILABDA. A férfi Bajnokok Ligájában a Veszprém a címvédő spanyol Portland San Antóniával, a KEK-ben a Dunaferr a német Flensburg-Handewitt csapatával találkozik az elődöntőben. A ked­di bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy mindkét magyar együttes hazai pályán kezd. Az első mér­kőzéseket márdus 23-án vagy 24- én rendezik. OLIMPIA. A téli és a nyári olim­pia tapasztalatai, illetve előké­születei, valamint a szervezet pénzügyei szerepelnek a Ma­gyar Olimpiai Bizottság idei el­ső, szombaton sorra kerülő köz­gyűlésének napirendjén. A Salt Lake City-i magyar szereplésről részletes jelentést követően az athéni játékokra történő felké­szülés helyzetéről hangzik el tá­jékoztató. TENISZ. Gubacsi Zsófia és Kap­ros Anikó is győzött a selejtező 1. fordulójában a 2,1 millió dol­lár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán. Mindketten ameri­kai játékost győztek le: Gubacsi Yelsey ellen nyert 6:0, 6:0-ra, Kapros Liut verte 6:1, 6:4-re. AUTÓSPORT. Majdnem biz­tos, hogy senkit sem büntetnek meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj rajtja után történt töme­ges ütközés miatt. A Nemzetkö­zi Automobil Szövetség [FIA] há­rom versenybírója ugyanis „szo­kásos versenybalesetként” érté­kelte a nyolc pilóta kiesését eredményező eseményeket. LABDARÚGÁS. Március 9-én (szombaton) 10 órától a Megye­háza (Eger, Kossuth út 9.) 201- es termében tartja évi rendes közgyűlését, egyben évadnyitó értekezletét az Eger Városi Kör­zeti Labdarúgó Szövetség. Hét városban nyolc stadion Kijelölték a 2008-as Eb lehetséges helyszíneit Labdarúgás Uj barátok, új élmények, új győzelmek! Sikeres magyar pályázat esetén Bu­dapest két stadionnal, illetve Mis­kolc, Szeged, Debrecen, Székesfe­hérvár, Győr és Kaposvár lesz a há­zigazdája a 2008-as labdarúgó Eu- mpa-bajnokság mérkőzéseinek. A fővárosban a Népstadion mellett a Fehér úton egy új létesítmény lenne a másik helyszín, melyet csak ak­kor építenek fel, ha Magyarország nyeri a rendezésért folyó versenyt. Ezt az Eb-kandidáíást előkészí­tő bizottság tegnapi sajtótájékoz­tatóján jelentette be Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. Csonka Gábor, a Stadion Invest Rt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a kiválasztásnál az infrastrukturális fejlesztések le­hetőségei döntöttek. Minden vá­ros esetében alapfeltétel volt, hogy az önkormányzatok rendel­kezzenek a rendezési szándékot támogató közgyűlési határozattal. Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter bejelentette, hogy a kor­mány fejlesztési programja kereté­Stadiontervek A nyolc lehetséges Eb-stadion tervezett be­fogadóképessége: Budapest Népstadion (50 ezer néző), Fehér úti stadion (40 ezer), Debrecen (40 ezer), Székesfehérvár (40 ezer), Győr (30 ezer), Kaposvár (30 ezer), Miskolc (30 ezer), Szeged (30 ezer). A „befutók” mellett Kecskemét, Pécs és Zalaegerszeg szerepelt a pályázók között. ben 500 milliárd forintot fordít a stadionok, repülőterek, szállodák építésére, az úthálózat bővítésére. A kormány heteken belül megadja a pályázat benyújtásához elenged­hetetlenül szükséges garanciákat. Makrny Balázs, a pályázatot elő­készítő bizottság egyik projektme­nedzsere a tervezett helyszínekkel kapcsolatban jelezte, hogy Miskolc Debrecennel, Szeged Budapesttel UEFA EURO 2008 Magyarország pályázata A sajtótájékoztató keretében bemutatták az Eb-pályázat lógóját Győr a másik fővárosi helyszínnel, Székesfehérvár pedig Kaposvárral párban bonyolítaná le egy-egy né­gyes csoport találkozóit. A jelent­kezők először az UEFA április 25-i, stockholmi kongresszusán tájé­koztathatják elkép­zeléseikről az euró­pai szövetség tagjait. A pályázatokat má­jus 31-ig kell benyúj­tani, az UEFA szem­lebizottsága szep­tember 23-27. között érkezik Magyaror­szágra. A 2008-as kontinensvetélkedő helyszínéről decem­ber 12-én vagy 13-án dönt az UEFA végrehajtó bizottsága. Magyarország és Oroszország mellett Ausztria Svájccal, Skócia Írországgal, Törökország Görög­országgal, Horvátország Bosznia- Hercegovinával és a négy észak­európai állam (Svédország, Dá­nia, Norvégia, Finnország) közö­sen pályázik a házigazdaságra. Politikai Nrdetés Szeretne egy jobb világban élni? Magyarország jövője az Ön kezében van. Medgyessy Péter és a Magyar Szocialista Párt arra kéri Önt, hogy jöjjön el MM mm MM mm MM M MM MMfe. MM^ f ■ ■■■ W csütörtökön, 2002. március 7-en, a Városi Körcsarnokba, és hallgassa meg Magyarország jövendő miniszterelnökének programját! A helyszín: Eger, Érsekkert, Stadion u. 1. A rendezvény 17 órakor kezdődik. Hozza magával barátait, ismerőseit is! MSZP Országos Körút 2002 Honfitársaim! Programom minden betűje Magyarország gyarapodását, a létbiztonság, jogbiztonság és közbiztonság erősödését szolgálja. Végrehajtani akkor tudom, ha Önök is támogatják szavazatukkal. Kérem, ismerjék meg és támogassák törekvéseimet! Acá­Medgyessy Péter Velünk az ország!

Next

/
Thumbnails
Contents