Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

I 2002. Március 30., szombat HÍRLAP 15. OLDAL A G A Z I N „Aki a képernyőn felülkerekedik, az alulmarad” Janikovszky Éva, Szabó Iván, Petschnig Mária Zita, Veér András, Havas Henrik, Hadas Krisztina, dr. Csókái András, Ráday Mihály, Bródy János, Doszpot Péter után ezúttal a sorozat háziasszonya, Szegvári Katalin volt a vendége a Pannon GSM támogatta Élvonalban című estnek. Az egri Művészetek Házában zajló előadás-sorozat legutóbbi programjában Pilisy Csenge, az Egri Városi Televízió szerkesztő-riportere faggatta a korábbi kérdezőt, az ismert televíziós újságírót. Kettejük beszélgetésének szerkesztett változatát közöljük most, hasonlóan JB m a sorozat * korábbi '* ( programjaihoz. *. \ % é 1 I ! • w i m ^ • r 1 « • a t %. Ä « s I 1 1 , ' S V % mm *ï * t • % * * • # * * 9 i'.'m * m , 4 % te • *- Remélem, hogy az a szék is leg­alább olyan kényelmes, mint ez volt.- Igen. Jó az én derekamnak.- Ez a sorozat olyan élvonalba tartozó vendégeket vonultatott fel, mint mondjuk Bródy János vagy Janikovszky Éva. Szegvári Katalint sem hagyhatjuk ki ebből a sorból. Könnyű, volt idecsábítani a vendége­ket? A beszélgetéseken úgy tűnt, ők személyes ismerőseid.- Azok, s ezért volt talán köny- nyű. Ők olyan valakik, akikhez ne­kem is kellemes emlékeim fűződ­nek és azt remélem, hogy nekik is hozzám, hiszen a 28 év alatt, amit a pályán eltöltöttem, volt alkalmam velük találkozni. Úgy látszik, hogy a hívó szóra jönnek.- Hogyan kezdődött ez a televízi­ós pálya?- Nagyon fura motívummal. Amikor a televíziózás elkezdődött én kislány voltam, de nem nagyon kislány. Ülnek itt velem egyidősek, akik körülbelül tudják, hogy akko­riban, amikor elindult a televíziózás Magyarországon, akkor annyi tele­víziókészülék volt, hogy - Isten nyugosztalja szegény Takács Marit, Tamási Esztert -, akár név szerint is köszönthették a nézőket. Ez úgy volt, hogy mondjuk egy házban akadt egy készülék, a legmódosabb családban. (Nem a mienk volt.) Akikkel ez a család jóban volt, azo­kat este meghívta televíziót nézni. Vittük a sámlit.- Összegyűlt a ház?- Igen. A mi házunk és az az egész környék, ahol én fölnőttem, annyira szegény volt, hogy ott elég sokáig nem volt senkinek se televí­ziója. Nem úgy anyukám munka­helyének. Ő egy szövetkezetben dolgozott, ahol sofőrbundákat javí­tottak, később szőrmével is foglal­koztak. A szövetkezet vett egy da­rab tévét. A cég nem messze volt tő­lünk, de nem is közel. Anyukám­mal esténként legalább húsz-hu­szonöt percet sétálnunk kellett. Mindent néztünk. Ami engem iga­zán vonzott, az a gyári közvetítés volt. Balogh Mária közvetített az üzemekből. Én a technika szerel­mese voltam és vagyok ma is. Szere­lek. Fantasztikus szerszámos kész­leteim vannak. Később, mikor már kulturális riporter voltam és men­tünk vidékre, ahol például színházi közvetítést készítettünk, illetve for­gattam egy bemutatóról, ha volt ott gyár vagy üzem, akkor én oda beké­redzkedtem. Telje­sen mindegy volt, hogy kohó, szövő­gyár, vagy egy teje­lőállító üzem volt, mentem.- Miért?- Mert a gépe­kért meg vagyok őrülve, a kom- pjútert is imádom. Az egész baráti körnek, ha vesz­nek új tévét, videót, én állítom be. Mert szívós vagyok, nem bírok semmit föladni. Az a beállítódá­som, hogy amit egy ember összera­kott, azt a másik meg tudja fejteni. Nemrég a barátnőmnek elromlott a telefonja. Pontosabban ő össze-vis- sza nyomogatta és nem tudott ki­menő hívásokat kezdeményezni. Felhívott egy céget, hogy telefonon magyarázzák el neki a teendőket. A két műszaki végzettségű ember nem tudta ezt megoldani. Azt mondtam neki: na jó, kijövök hoz­zád, főzz egy kávét, add ide a hasz­nálati útmutatót és hagyjál engem egyedül. Két óra alatt megoldot­tam... Muszáj győzni. Mindig vala­mi olyasmi van bennem: ha egy ilyen kis vicik-vacak szerkezet en­gem maga alá gyűr, akkor mi lesz az élettel? Még el is fog taposni.- Valószínűleg nem sokan tud­ják, hogy te tizenkilenc évesen, egy sportriponeri verseny által kerültél a televízióba.- Ez is a szívósságra utal. Az én •drága, édes, csillag apukám, aki saj­nos már nem él, egy sportőrült volt. Kártyázni is szeretett, oda is vitt, de a sportokat még jobban, így bor­zasztó sok versenyre jártunk, ületve a rádióban hallgattuk a közvetítése­ket. Színházat is hallgattunk, mert színész volt a papám. A nagypapám meg zenebohóc. Elég jó dolgokat kaptam a családtól. Biztosan láttál már régiség kirakatokban néprádi­ót. Amikor már haldoklóit a készü­lék, az antenna kimenetét bele kel­lett dugni egy krumpliba. Ha „si­mán” már úgy se szólt, akkor kézbe fogta az ember a krumplit. Mi az apukámmal úgy hallgattunk spor­tot, színházat, hogy fogtuk a krump­lit. Akinek elgémberedett a keze, az átadta a másiknak. Hosszú, három- felvonásos darabok voltak ezek. így hallgattuk a sportot is. És jártunk is természetesen a mérkőzésekre. Ott voltam egy csomó meccsen a Nép­stadionban. Az apukám őrült MTK- drukker volt, az aranycsapatért pe­dig meg volt bolondulva. Ennyire nekem azért nem volt fontos a foci, de a papa kedvéért... A pokolba is követtem volna őt. Most, hogy meg­halt Hidegkúti Nándor, Lakat T. Károly mondott egy nagyon szép nekrológot és én elkezdtem sírni. Rájöttem, hogy nem én sírok, ha­nem a papám sír. Mert azért nekem nem volt ennyire fontos ez az egész foci... Na, ezen kívül sportoltam is. Vívtam, kosaraztam. Egyetemista­ként neveztem be erre a többfordu­lós sportriporteri versenyre. Arra gondoltam, hogy hátha így be tudok kerülni a tévéhez. Teszttel kezd­tünk: több csoportban négyezren ültünk a TF-nek nagy előadótermei­ben. Mindig továbbjutottam, míg a végén tízen megnyertük ezt a ver­senyt. Elég jó nevekből álló csapat lett, hiszen a Gyulai Pista, Knézy, Bánó Andris, azt nem is tudom, hogy benne volt-e a tízben Gyárfás, Káplár F. Jóska.- Volt mestered, aki segített a to­vábblépésben?- Engem mindenki segített. írtam erről egy könyvet: Képernyőseim a címe, csak így egybe írva a képer­nyős őseim szavakból. Nagy sze­rencsém volt, hogy Vitray ott dolgo­zott a kezdeteknél. Ő volt az egyik életre hívója ennek a pályabelépő versenynek. Balogh Mária, akit any- nyira csodáltam a gyári közvetítése­ken. De segített Vértesi Sándor is. Ez az első televíziós nemzedék volt. Kovalik Karcsi, Molnár Margit... Mindenki. Megyeri Károly, aki ké­sőbb elnökhelyettes lett. Nem is tu­dok olyan embert mondani, aki a kezdet kezdetén nekem ne segített volna. Odakerültem a Héthez, ami nem az a Hét, ami most van, és fel is háborít, hogy ezt a mostanit így me­részelik hívni, mert a címen kívül ez a műsor semmiben sem hasonlít az eredetire. A műsornak Magyaror­szág legfantasztikusabb újságírója ­és hozzáteszem: embere -, Polgár Dénes lett a főszerkesztője, aki na­gyon sokat élt külföldön, mint MTI- tudósító. Ő már akkor kinyitotta az ablakot Európára, amikor itt még nem is nagyon lehetett tudni, hogy ez milyen fontos. Nagyon jó embe­rekkel lehettem együtt. Horváth Já­nos, Visinger István, Balogh Mária egy darabig ott dolgozott. Tehát, nem is értem, hogy miért hagyták meg ezt a nevet, mert a Hét egykor, az akkori politikai körülmények kö­zött is, egy sokkal szabadabb szelle­mű, nyitottabb, toleránsabb, tisztes- ségesebb műsor volt, mint ez a né­hány éve futó Hét.- Nem véletlenül, nagyon nézett műsor is volt.- Igen. Ez a mostani, ez abszolút nem nézett. Már én se nézem, mert bár alacsony a vérnyomásom és szoktam olyan műsorokat nézni amitől fölmegy, de ez már... Ez nem nekem sok, hanem az ORTT-nek sok. Mindegy. Vannak, akik így gon­dolkodnak a szakmáról, csak ezek nem jártak Vitrayhoz és nem tudják azt a nagy igazságot, amivel a Vitray az első órát kezdte, és amit mi soha a pályánk során el nem felejtünk, annyira meghatározó. Ő tudniillik azt mondta: aki a képernyőn felül­kerekedik, az alulmarad. Az ember minél agresszívebb, minél elfogul­tabb, minél nyomulósabb, a néző annál inkább a gyenge oldalára áll. A '94 előtti időszakban a televízió­ban megfigyelhető hihetetlen agitá- lás és nyomulás meggyőződésem szerint nagyban hozzájárult az ak­kori kormánypárt bukásához. Volt már olyan interjú a televízióban, amikor valaki a megbilincselt anya­gyilkossal elkezdett ordítani. Fi­gyeld meg, hogy ilyenkor az ember elkezd a gyengébb oldalára állni. Hi­ába anyagyilkos, vagy gyerekgyil­kos. Attól, hogy te, aki kérdezel sza­bad vagy, nincs lebilincselve a ke­zed, ergo mindent megengedhetsz magadnak, ettől a néző odaáll a má­sik fél oldalára, mert beleképzeli magát abba a helyzetbe, hogy mi­lyen kiszolgáltatott az, aki odaül egy mikrofon elé civilként. Az a Hét az nem ez a Hét, az a Hét fantasztikus volt. Polgár Dénes honosította meg Magyarországon a helyszíni külpo­litikai tudósítást. Tudom, hogy ma már szinte hihetetlen, de egészen addig összevágott kis snittekből áll­tak a külföldi hírek. Ő volt az első, aki személyesen is elment nagy kül­politikai eseményekre, és abban is első volt, hogy egy egész csapatot ma­ga köré gyűjtött külpolitikusokból, akik aztán végigjár­ták a világ összes nagy eseményét, amivel nagy forra­dalmat csináltak a magyar televízió­zásban.- A belpolitika után - 1980-tól - jött a kulturális műsor, a Stúdió. Ho­gyan kerültél át ebbe a szerkesztő ségbe?- Eleve azért kerültem a Héthez, mert ugyan megnyertük ezt a sport­riporteri versenyt, de annak idején elképzelhetetlen volt, hogy egy nő élőben közvetítsen, vagy beüljön egy stúdióba. Egyetlen helyre vittek el, az viszont kárpótolt mindenért: kint voltam a müncheni olimpián. Nem közvetítettem, kis riportokat csináltam, tolmácsoltam, kávét főz­tem, mindegy, ott voltam. Felejthe­tetlen élmény volt pozitív és negatív - gondolok itt a túszejtésre és az iz­raeli sportolók meggyilkolására - értelemben egyaránt. Szóval a nők­nek nem volt annyira nyitott a sportriporteri pálya, meg én ma­gam sem akartam annyira az lenni, ezért kerültem a Héthez. Miközben itt dolgoztam, elkezdtem doku­mentumfilmeket csinálni. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de tényekkel tudom igazolni, hogy na­gyon sikeresek voltak. Nem csak itthon. Szép számmal nyertünk külföldi fesztiválokat. Régen azért nem adtak könnyen egy-egy díjat. Egy idő után keményedett a politi­kai helyzet, egyre kevesebb dolgot lehetett megcsinálni, kicsit untam is, hogy mindig ugyanarról szóltak az anyagok. En nem embereket akartam bántani akkor, amikor egy kritikai anyagot készítettem, ha­nem egy mechanizmust vizsgáltam és tudtam, hogy minden ugyanarra a sémára működik, a nyomok a KGST-palotába vezetnek. Ahhoz azonban már nem lehetett hozzá­nyúlni... Egy idő után kiderült: most már nem tudok újat mondani. Akkor jött Érdi Sándor ajánlata, hogy indít egy kulturális magazint, ami szintén nem volt még a Magyar Televízióban. Nekem ebben is sze­rencsém volt, hogy új dolgok létre­jötténél jelen lehettem.- Mitől volt annyira egyéni hangja a Stúdiónak, hogy ma is emlegetjük?- Mindjárt elmesélem. Marad­junk még Érdi ajánlatánál. Neveze­tesen azt mondta nekem, meg Repesnek, hogy gyertek ide ehhez a műsorhoz, azt nem ígérhetem, hogy mindenről beszélhettek, de amiről nem akartok, arról nem kell beszélnetek. Ez akkor egy úri aján­lat volt. A nézők, a televízió veze­tői, mindenki hülyét kapott tőle. Ahogy Szinetár - aki főnökünk volt és nagyon szerettük - mondta Kepesre, Érdire meg rám: a csikó­csapat. A csikócsapat az kiállított egy nulla találatos totószelvényt. Nagy dolog ez, biztosan vannak itt, akik emlékeznek arra, hogy régen azért is fizettek, ha valaki nulla ta­lálatos szelvényt töltött ki. Mi egy ilyet állítottunk elő a Stúdióval, hogy rajtunk kívül senkinek nem tetszett. De mi meg voltunk győ­ződve, hogy isteni dolgot csinál­tunk, és ha te láttad, akkor mond­hatod, hogy isteni volt. Valóban té­boly ötletek voltak. Jancsó Miklós rendezett. Ez volt az, ahol oda-vis- sza toligálták Hernádi Gyulát mez­telen nők között. Szóval zengett az ország. A harmadik adás után be akarták tiltani. Mi úgy gondoltuk, hogy jó lenne, ha egy kicsit még él­ne ez a műsor és akkor azt mond­tam: na jó, csinálunk egy hagyo­mányosabbat, hogy lecsillapodja­nak a kedélyek. Ezt én vállaltam. Azért ez sem volt kutyaütő, mert Ruttkai Évától kezdve a Magyar professzorig - tehát az elit - sokan voltak benne, csak ahogyan a né­zők kérték, nem kapkodtuk a képe­ket, finomabb zene szólt, s az egész egy kicsit közérthetőbb volt. Ezzel egy darabig megmaradt a Stúdió. Életben maradt egészen '96-ig, mikor a jó Peták István azt mondta, hogy nyári szünet, mert nincs elég pénz. Ebből is látszik, hogy milyen pártsemlegesek vol­tunk. Minden időben baj volt ve­lünk. Petákot később leváltotta a kuratórium, de egyhangúlag. Ez is olyan nulla találatos szelvény, mert mit kellett ahhoz csinálni, hogy az ellenzék meg a kormánypárt így kéz a kézben, önfeledten elküldje őt? Akkor egy kicsit lett újra Stúdió, majd jött egy újabb választás... Ez itt most pártsemleges műsor nem? Ha minden kormány alatt kirúgják az embert, az pártsemleges nem? Szóval jött ez a háromnevű ember, Szabó László Zsolt - aki ellen most ügyészségi vizsgálat folyik, meg a tévé ellen is, hűtlen kezelésért, és ezért most ő büntetésből Ausztráli­ában van, diplomáciai tevékenysé­get végez -, aki „elegánsan” meg­szüntette a Stúdiót. Úgy tudtuk ezt meg, hogy a titkárnő odaszólt a for­gatásra. Az a helyzet, hogy meg­szűnt a Stúdió - telefonozta -, már nincs a rádióújságban. Mondtuk akkor, hogy bocsánat művész úr, leszereltük a lámpát, a kamerát. A műsor főszerkesztője egyébként abból tudta meg, hogy ő nem fő- szerkesztő, hogy a vezetői pótlék nem volt rajta a kártyáján a fizetés­kor.- Haragszik azokra az emberek­re, akik miatt elmem?- Hát az egyiknek ott Ausztráliá­ban biztos nagyon melege van, süt a nap... A Juszt tárgyalására sem jön haza. Pedig most már olyan vád is van ellene, hogy államtitok-sér­tés. Tudniillik amikor a Juszt elleni eljárásban délután házkutatást tar­tottak, a Szabó László Zsolt annyira izgatott volt, hogy reggel kirúgta a Jusztot. Illett volna neki nem tudnia arról, hogy délután mi lesz. Nem tudom, miként éli meg, szerintem azért tud aludni. Petákra azért job­ban haragszom, mint emerre. Mert ez az ember azért nekünk egy ide­gen ember, akihez nekünk semmi közünk nincs. Neki sincs semmi köze a szakmához. „Kimegy a mo­sásban.” Ezek üyen elfelejthető em­berek. Azt viszont nem szeretem, amikor a saját kollégám vérezi ösz- sze a kezét konyákig régi munka­társaival. Ez nem elegáns dolog. A televízióból való eljövetelemkor úgy éreztem, amikor megromlik a szerelem, akkor el kell jönni.- Nem lehetett egy könnyű dön­tés.- Nem volt könnyű, már csak azért sem, mert ott nőttem fel. Ti­zenkilenc éves koromtól kezdve ott éltem. Ott lettem asszony, míg ott dolgoztam született a gyerekem, váltam, halt meg édesapám, tehát az egész életem ahhoz a Szabadság térhez kötődött. Volt azonban egy kollégám, a szórakoztatás nagyasz- szonya, aki, amikor idős lett, három szatyorral ücsörgött a társalgóban, várva, hogy valaki szól hozzá. Ne­kem ez a kép adta az elhatározást: nem kell a három szatyros időszak, hogy valaki megsajnáljon, el innen. Akkor munkanélküli is lettem. Rá­jöttem, hogy a munkanélküliségben az a legrosszabb, nekem legalábbis az volt, hogy nem tartozom sehová. Persze akkoriban mindenkit kirúg­tak, aki szakmailag valamit letett az asztalra. Majdhogynem dicsőség volt, hogy kirúgják az embereket. síké Sándor „Muszáj győzni. Mindig valami olyasmi van bennem: ha egy ilyen kis vicik-vacak szerkezet engem maga alá gyűr, akkor mi lesz az élettel? Még el is fog taposni. ”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents