Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-27 / 72. szám

4. OLDAL M E GYEI KÖR KÉP 2002. Március 27., szerda A SZÁZEZREDIK. Tegnap ünnepséget tartottak a megyeszékhelyi ZF Hungária Kft- nél abból az alkalomból, hogy elkészült a százezredik 6S-300-as típusú sebességváltó. Ez fontos stratégiai termék, amelyet a jövőben továbbfejlesztenek fot&piusy elemér Jön a választási főpróba Jövő hét közepén hozzák a szavazólapokat Országszerte, így megyénk­ben is pénteken kerül sor a választási főpróbára - tudtuk meg dr. Tóth László megyei aljegyzőtől, a területi válasz­tási iroda (TVI) jogi helyettes vezetőjétől. Mint elmondta: már megtették az előkészüle­teket a jövő hét derekán érke­ző szavazólapok biztonsága érdekében is. Heves megye A választási előkészületek jegyé­ben tartott jogi és igazgatási tájé­koztatást a helyi választási iro­dák vezetőinek, azaz a települé­si jegyzőknek a minap a területi választási iroda. Ezzel összefüg­gésben pedig tegnap minden szavazókörben végigpróbálták az egyszerűsített választási me­netet - mondta el lapunknak dr. Tóth László. Mint a szakember hozzátette, kedvezőek voltak az eddigi tapasztalatok, így biza­kodva várják a 29-én, azaz pén­teken tartandó országos válasz­tási főpróbát is. A tájékoztatón ugyanakkor más, szintén a választásokat érintő kérdések is terítékre kerül­tek, így a megjelent szakembe­rek számára Orosz Gyula r. őr­nagy, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság munkatársa ismer­tette az Orbán Péter országos rendőrfőkapitány által kiadott in­tézkedési tervet. A területi választási iroda he­lyettes vezetőjétől ugyanakkor megtudtuk azt is, hogy várható­an a jövő hét közepén megyénk­be is megérkeznek a szavazólap­ok, amelyekre - éppen a későbbi, esetleges visszaélések elkerülése végett - fokozottan vigyáznak majd. A szavazólapokat a tervek szerint jövő pénteken adják át a helyi választási irodák vezetői­nek. (-NE) Erdőtelepítő gyerekek Felsötárkány Nem mindennapi ötlettel kereste fel Farkas Imre és felesége - a fej­lődő Hegyikristály üdülőpark tu­lajdonosai - a helyi általános is­kolát. Úgy gondolják, hogy a ter­mészet értékeit nemcsak óvni és védeni, hanem megismerni, gya­rapítani és szeretni is kell. Ezért felajánlották, hogy a Tagos-dűlő­ben található területükre ne csak kirándulni járjanak az osztályok, hanem különböző tanórákon is ott vegyenek részt. Liptai Emesének, az iskola igazgatójának tetszett a javaslat. Úgy véli, mjz és testnevelés órát ugyanúgy tarthatnak kinn a sza­badban, mint biológia, földrajz és természetrajz órát. Még érde­kesebb is a foglalkozás, ha a gye­rekek élőben látják, amiről taná­ruk beszél. Tegnap szándéknyilatkozatot fogalmazott meg az ötletadó há­zaspár és az igazgatónő. A Föld napján együttműködési megálla­podást kötnek, amelynek az ifjú­sági turizmus fejlesztése, az egészségmegőrzés, az ismeretter­jesztés a célja. Azért, hogy a diákok még kö­zelebb kerülhessenek a termé­szethez, az üdülőpark tulajdono­saival közösen alakítják ki az er­dei tanösvényt. Az útmutatást a Bükki Nemzeti Park és az Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgató­sága szakembereitől kapják. A korábban szántóként nyüvántar- tott területre olyan fákat telepíte­nek, amelyek a Bükk jellemző fajtái. Tegnap például kocsányta- lan tölgy csemetéket ültettek a gyerekek, de lesz még itt vadcse­resznye, szilfa, vadgesztenye, ju­har és bükk is. in. z.) A szaktudás alapvető erőforrás A termelés, a környezet és a gazdálkodás egységéért A Szent István Egyetem Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Karának több nemzet zászlajával díszített új épületében tegnap ünnepi plenáris ülé­sen nyitották meg a VIII. nemzetközi agrárökonómiai tudományos napok rendezvénysorozatát. A rangos esemé­nyen 260 előadás hangzik el, s csak­nem hetven posztert mutatnak be a tu­dományág újabb eredményeiről. Gyöngyös Megnyitóbeszédében dr. Harnos Zsolt akadémikus, a Szent István Egyetem rek­torhelyettese az agrárgazdaság-tannak, mint tudományágnak a szere­pét méltatta, amely a mezőgaz­daság változó körülményei kö­zött a marketinggel együtt fon­tos szerepet tölt be. Emlékezte­tett rá, hogy a mostani fórumon a tudósok párbeszéde iránytű­ként mutat a gazdálkodást segí­tő tudományos módszerek al­kalmazásához. A plenáris ülésen dr. Stanley Johnson, az amerikai Iowai Egyetem pro­fesszora emlékezett meg a világhírű Earl 0. Heady agrárközgazdászról abból az al­kalomból, hogy fél évszázada jelent meg A mezőgazdasági termelési erőforrások hasznosítása című könyve. Ezt több nyelvre lefordították, s szemléletében új utat nyitott az agrártermelésben érintet­tek gondolkodásában. Kiemelte, hogy Heady professzor személyesen is sokat tett az agárökonómia hazai fej­lődéséért. Földünk szinte min- . den részéből voltak olyan szak­emberek, akik a tanítványainak vallották magukat, így itthon dr. Fekete Ferenc, dr. Enese László vagy dr. Tóth Mihály professzorok. Ezután dr. Magda Sándor egyetemi tanár, a há­zigazda főiskolai kar főigazgatója beszélt a mezőgaz­dasági termelés erőforrásainak jelentőségéről, amelyek hasz­nosítása napjainkban különö­sen fontos. Áttekintette az ag­rárágazat helyzetét, kiemelve a kedvező természeti feltételeket, a kialakult művelési ágakat. Hangsúlyozta, hogy hazánk gazdasága stabilizálódott, ami magával vonja a fogyasztás növekedését is. Ezért fontos a mezőgazdaság hatékonyságának növelése, a minőségi termelés megvalósí­tása és az agrárnépesség foglalkoztatása. Ehhez szervezett oktatásra, szaktanács- adásra és a tudomány eredményeinek hasznosítására van szükség. Ezt követően dr. Joseph J. Jen, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Mi­nisztériumának helyettes állam­titkára beszélt az USA agrárgaz­daságáról. Kiemelte a kiegyen­súlyozott belföldi ellátás és az export fontosságát, amely a ter­melők folyamatos versenye so­rán valósul meg. Az előadások után adták át az Earl 0. Heady professzor ne­vével létrehozott alapítvány dí­jait dr. Taralik Krisztina és dr. Pataki László egyetemi adjunktusnak, va­lamint Nyerges Györgyi egyetemi tanárse­gédnek. A főiskolai kar Emlékérmét dr. Joseph J. Jen amerikai helyettes államtit­kárnak adományozták, aki korábban a Californiai Polytechnics dékánjaként fon­tos szerepet játszott a gyöngyösi főisko­lai karral létrehozott sokrétű együttmű­ködésben. Délután és ma tizenkét szekcióban folytatódott a konferencia. MENTUSZ KAROLY A minőségre figyel a sütőüzem Harmincötmillió forintos be­ruházással új sütőüzem kezd­te meg a termelést Kápolna és Domoszló körzetében. A vá­lasztékbővítő ellátás tizen­négy település lakosságát érinti. Kápolna A helyi áfész egy raktárépület át­alakításával, alapterület-bővítés- sel, hozzáépítéssel teremtette meg az új sütőüzem kialakításá­nak feltételeit. Az egység már há­rom hete termel, de az ünnepé­lyes átadására csak tegnap dél­után került sor. A meghívott vendégek előtt a jelképes nemzetiszínű szalagot Bartus Pál, a ÁFEOSZ elnöke vág­ta át, aki beszédében példaérté­kűnek minősítette a kápolnai vál­lalkozó kedvet, a hazai tőkével megvalósuló piaci versenyszerep­lést. A megyei közgyűlés elnöke, Sós Tamás szintén méltatta a be­ruházás jelentőségét, s a pályáza­tokban rejlő lehetőségek haszno­sítására hívta fel a figyelmet. A sütőüzemmel kapcsolatos tervekről Fülöp Ferenc, a Kápol­nai Áfész elnöke a következőket mondta:- A környék tizennégy községé­ben működtetünk kereskedelmi egységeket, s úgy gondoljuk, hogy a termelés beindításával azok biztonságos, kenyérrel és péksüteménnyel való ellátásá­hoz, valamint a választékbővítés­hez járulunk hozzá. A minőségre figyelve fokozatosan növeljük a kapacitást, célunk a két műsza­kos termelés megszervezése. Az elnök hangsú­lyozta, hogy hitel- felvétel nélkül épí­tették meg a 35 mil­lió forintba került sütőüzemet. Köszö­netét tolmácsolta a beruházáshoz nyúj­tott hatmilliós tá­mogatásért a Heves Megyei Területfej­lesztési Tanácsnak, s jelezte, hogy a Széchenyi-terv ré­vén is számíthatnak 3,5 millió forintra. A termelés felfutá­sakor az új üzem ti­zenhat embernek ad munkát. Jelenleg ti­zenkét dolgozót fog­lalkoztat a szövetke­zeti pékség. Elhang­zott: a vevők elfogad­ták termékeiket, azt keresik. (budavári) Kossuth-műsor Amerikában __Eger, Florida A Kossuth-évhez kapcsolódó rendezvénysorozat egyik fontos eseményeként a színházi világ­napon, azaz ma mutatja be Sarasotában (Florida) Sziki Kár­oly színművész, a Harlekin Báb­színház direktora az Én, Ma­gyarország száműzött kormány­zója című, Kossuth Lajos levele­zéséből szerkesztett pódiummű­sorát. A produkciót az Amerikai Nagykövetség által rendezett ün­nepi esten láthatja a közönség. Sziki Károly amerikai útja so­rán a május 22-én Budapesten be­mutatandó nagyszabású Wass Albert-emlékműsorral kapcsolat­ban is tárgyalásokat folytat, mely­nek előadására a Harlekin Báb­színház társulatát kérték fel. ■ Pollenszezon Heves megye A tisztiorvosi szolgálat jelentése szerint az éger és a mogyoró virág- zási szezonja már a végére jár. A kora tavasszal virágzó allergén fák közül bőven ontja virágpor­szemeit a kőris, a fűz és a nyárfa. Ezen allergének jelenléte a leve­gőben várhatóan tovább fog nö­vekedni. Sok helyütt a kevésbé allergén, de nagy pollenkoncent­rációval jellemezhető ciprus- és ti­szafafélékből is jelentős mennyi­ségben regisztráltak. A parkok, li­getek környékén található szil és korai juhar is most virágzik. ■ Weill, Lotte és Eszter Eger A monodráma-fesztiválon szín­padra lépett a Gárdonyi Géza Színházban Csákányi Eszter a Weill-esttel. E különlegesnek ígérkező előadásban a daloké volt a főszerep. De nem ám az énekelhető, könnyen megje­gyezhető kupiéké. Weill világa maga a disszonancia, az atoná- lis hangzás, szövege pedig a zsi- gerekből való tiltakozás a polgá­ri társadalom ellen elkövetett borzalmak miatt. Weill világát egy bárban ma­ga a hol hű, hol hűtlen társ, Lotte (Csákányi Eszter) idézi meg a dalokon keresztül. Rövid összekötő szövegeket mond csupán, azok is inkább korrajz­ok és jellemfelvillantások Kurt Weill koráról, életéről. A karrier Berlin színházaiból - a Koldus­opera bemutatásától - indul, s Csákányi Eszter dalokkal idézte meg Kurt Weill-t és atonális korát FOTÓ: GÁL GÁBOR tart egészen az amerikai évekig, Weill haláláig, 1950-ig. A darab gerincét a dalok ké­pezték. Ezek a hol jazz-be, hol kupiéba hajló dalok, amelyek egy zaklatott kor értékvesztése­it, kételyeit tükrözik, ahol a disszonanciát az élet diktálja. Lotte a kor szülöttje, akiben Weill talán megtestesülni látta az élet pillanatnyiságát. Csáká­nyi Eszter egy zongora és egy harmonika kíséretében lép fel. Valóban azonban minden feke­te. Mint az emlékezés, vagy a kor, amely Weill, Brecht és Lotte kora volt. A színművész nem a színészi játékkal, mint hangjával, és a ki­tűnően előadott, rendkívül nehéz dalokkal idézte meg a kort. A megidézett Weill-szövegeket, atonális hangokat hallva so­kunkban megfogalmazódhatott: e világ újra gyökeret eresztett a lelkekben, mert nem is olyan idegen ez az életérzés, (szuromd Fél Hét Negyvenéves volt. Nem érezte a korát. Némi, inkább kedélyes­nek mondható, semmint riasztó pocakot eresztett, ahogy az a negyvenes, megállapodott, érett férfihoz illik, két gyerek­kel és második nejével az olda­lán. Már nem voltak előtte szé­dítő távlatok és tervek, de még minden közelinek és elképzel­hetőnek tűnt. Személyzeti kö­zépvezető volt egy közepes nagyságú vállalatnál, és min­dennel, ami ezzel jár: felelős­ség, megbecsülés, presztízs, be­osztottak és persze állandó harc, támadások visszaverése, irigység, hatásköri és emberi párviadalok. Emberek jövőjéről döntött, nem volt öntelt, de él­vezte a hatalmát, mindent, ami hatékonyság, erő, lendület, tel­jesítmény. Csaknem tíz éve dolgozott a cégnél, látta felnőni a vállalko­zást, a zsákutcákat és a kitérő­ket, a kaptátokat és a hullám­Tréning völgyeket. De látta azt is, hogy ingatag a talaj, ami ma jó és mű­ködik, az holnapra szétmállik, tönkremegy. A bukást és a mennybemenetelt - bármit bár­hogyan is tesznek - csak hajszál választja el, a jó időzítés, a sze­rencse vagy maga a sors. Általa nem befolyásolható, láthatatlan erők. Megélte ezt a lehetőséget a sajátjaként, és látta másutt, másoknál. Felmérte, fölfelé nemigen juthat tovább, nem vállalta, értelmetlennek érezte az ezért meghozandó kénysze­rű áldozatot, befektetést. Nem érte meg kapaszkodni olyasmiért, ami csak nagy bir­kózás árán lehetett volna az övé. Ugyanakkor valami kielé- gületlenség is gyötörte, tíz év a cégnél elég volt ahhoz, hogy megegye a verkli, belesüpped­jen a mindennapokba. Meg­mozdulni, változtatni, venni a kalapját, ehhez túl gyáva volt. Nem érzett bánatot, sőt ka­póra jött, amikor a cég szinte egyik napról a másikra komoly válságba került. Állás után né­zett, és hirtelen teljesen pucér­nak látta magát a rémesen meg­alázó helyzetekben, ridegnek és részvétlen számítónak tűn­tek most azok az emberek, egy­kori kollégái, akik - akárcsak korábban ő - csupán az esetle­ges felveendő vagy gyorsan ki­rúgandó munkaerőt látták ben­ne. Dobálták, labdáztak vele, nézték és forgatták, kijátszották előnyeit, fülébe hümmögtek, elnéztek a feje fölött, visszahí­vást ígértek, értesítésre várat­ták. Valami szégyenkező zava­rodottságfélét érzett, dühöt és méltánytalanságot, nehéz kese­rű ízt a torkában, amit sehogy sem tudott lenyelni. Mint aki nem ezt érdemli. Nem értette a világot. KOVÁCS JÁNOS A tizenkét dolgozót foglalkoztató új üzemet Bartos Pál avatta fel

Next

/
Thumbnails
Contents