Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 68. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2002. Március 22, péntek Jön Torgyán Eger „A világ akaratból épül fel” A Heves megyei 1-es számú választókerület - a megyeszékhely és körzete - független kisgazdapárti országgyűlési képviselőjelöltje, Horváth Gábor március 24-én, vasárnap délután négy órától választási rendezvényt tart az Eszterházy Károly Főiskola „B” épületének földszinti előadótermében. A rendezvény díszvendége: dr. Torgyán József, az FKGP or- szágos elnöke.________ ■ Színjátszók ___ Mezőkövesd A helyi amatőr színjátszó kör (MASZK) március 23-án, szombaton három, egész estére kiváló programot ígérő egyfelvonásos- sal örvendezteti meg a Közösségi Ház színháztermébe látogatókat. A műkedvelő társulat tagjai este hét órától bemutatják Molnár Ferenc: Az ibolya, Heltai Jenő: A nagy nő és Nagy Endre: Tó- ni című darabját. ___________■ I dőszeletek _________Szolnok_________ M a 17 órakor nyílik meg az alföldi megyeszékhelyen Molnár István Géza egri fotóművész Időszeletek című kiállítása. A Városi Művelődési Központ I. emeletén bemutatott tárlatot Hídvégi Péter, a Jászkun Fotóklub vezetője ajánlja a látogatók figyelmébe, közreműködnek a Bartók Béla Zeneiskola növendékei. ■ Apor-emlékest Eger Ma 17 órától Apor Elemér költő, szerkesztő és újságíró, a megye- székhely díszpolgára tiszteletére rendeznek emlékestet a Keresztény Ifjúsági Klubban (Széchenyi u. 5. szám). Az esemény házigazdája Cs. Varga István lesz, közreműködik Löffler Erzsébet, Ködöböcz Gábor, F. Molnár Gabriella és Hubay Grúber Miklós._______■ T árlat és zene Hatvan A Moldvay Galéria földszinti kiállítótermében ma 17 órakor nyílik meg Balikó András festő- és Gál Lehel szobrászművész közös tárlata. Az alkotók munkásságát Balikó Gyula egyetemi adjunktus méltatja az érdeklődő közönség előtt. Ugyancsak ma 18 órakor a Grassalkovich Művelődési Központba látogatók egyedülálló koncerten vehetnek részt: Edit van der Burg-Mayer egykezes fuvolán játszik. ■ (Folytatás az 1. oldalról)- Éppen négy éve nyílt lehetőségünk megismerni az akkor még leendő miniszterelnökünket. Most itt a számvetés ideje, s elmondhatjuk: az elmúlt időszak intézkedéseinek köszönhetően a polgárok egyre bizakodóbban látják a jövőt. E szavakkal köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnököt tegnap este az egri Gárdonyi Géza Színház-beli rendezvényen dr. Löffler Erzsébet, az Érseki Gyűjtemény múzeumigazgatója, hozzátéve: ez a kormány emberhez méltó jövőt kínál mindannyiunk számára. Az I-es számú választókerület Fidesz-MDF-jelöltjeként felszólaló honatya, Homa János az elmúlt 4 esztendő eredményeit számba véve kijelentette: a körzet jelentős értékekkel gazdagodott 1998 és 2002 között. Ezek sorában említette meg a színház-rekonstrukciót, az uszodaépítést, a bérlakásprogramot, a strandi beruházást, a millenniumi év részeként megvalósult műemlék-felújításokat, a felsőtárkányi tó rehabilitációját, a főiskolai sportcsarnok felépítését, illetve a vár-rekonstrukciót. Az előttünk álló ciklus terveiről szólva egyebek mellett Eger gazdasági szerepének erősítését - s ehhez kapcsolódóan az M3-ast a megye- székhellyel összekötő gyorsforgalmi út megépítését -, a szőlő- és bortermelés támogatását, a kórházi gondok megoldását, a település iskolaváros jellegének erősítését, illetve a térség idegenforgalmi lehetőségeinek fokozottabb kiaknázását említette meg.- Megfelelő látószöggel nézve a jövőt, három évszám jelenik meg előttünk: 2004, amikor is hazánk minden jel szerint az Európai Unió részévé válik; 2007, amikor Magyarország is alkalmassá válik az euro bevezetésére; 2012, amikor pedig olimpiát rendezhetünk. Mindezt már Orbán Viktor jelentette ki a hallgatóság előtt. A miniszterelnök - ez utóbbinál maradva - hozzátette: az olimpia nem egy sportesemény, hanem nemzeti fejlesztési terv, s valójában az a fontos, hogy hazánk 2012-re olyan országgá váljon, amely megrendezheti az olimpiát, s vendégül láthatja a világot. Ezen dátumok bejegyzése előtt azonban még van két másik is: április 7. és április 21. - húzta alá. Szerinte a kérdés az, hogy a mostani választásoknak a kormány- alakításon túl van-e többlet-jelentősége. - Úgy érzem - adta meg a választ is -, a rendszerváltáshoz is lenne köze. Orbán rámutatott: 1998-ban már tévedett e kérdésben, amikor a választásokat követően úgy gondolta, a múlt vesztett, s a rendszerváltás befejeződött. - Hiába csaptuk rá az ajtót - tette hozzá -, kiderült, ez a múlt szívós fajta. Éppen ezért ez a mostani választás különösen jelentős lesz. Miként fogalmazott, az ország már javarészt túljutott rendszer- váltás gazdasági és jogi szakaszán, de túl kell rajta jutni a lelkekben is. Ez a mostani az első alkalom, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett lehet szavazni, s jó esély van arra is, hogy - e régióban eleddig példátlan folytonossággal - a lelkekben is pont kerülhessen a rendszerváltás végére. Tény ugyanakkor az is, hogy nem ez lesz a munka dandárja, hiszen ha a belső küzdelmek helyett már az európai polgári jövő felé fordulunk, akkor joggal tehetjük fel a kérdést: az milyen lesz? Orbán Viktor szerint ezzel a jövővel szemben elvárásokat kell megfogalmazni. Fontos, hogy az embereknek legyenek terveik, elgondolásaik, s higgyék el: a világ javarészt akaratból épül fel, nem pedig a körülmények kényszerítő erejéből. - Merjük kimondani: akarunk valamit, e nélkül ugyanis sohasem valósulhatnak meg álmaink. A miniszterelnök kifejtette, a kormány számára fontos, hogy mit gondolnak az emberek a jövőről. Az ezt firtató legutóbbi, 2002 elejei felmérésből már az derült ki, hogy a megkérdezettek 88 százaléka szerint Magyarországon tehetséges emberek élnek, 51 százalékuk pedig kifejezetten visszautasítja azt a vélekedést, miszerint az ország pesszimista lenne. Ezt alátámasztja az abortuszok és az ön- gyilkosságok számának erőteljes csökkenése is. A válaszadók 48 százaléka azt állította, hogy vannak tervei a jövőre nézvést, 60 százalékuk pedig abban is biztos, hogy meg fogja azokat valósítani. Orbán szerint még beszédesebb adat, hogy a vállalkozók 76, a családok 73 és a felsőfokú oktatásban résztvevők 86 százaléka gondolja úgy: terveit valóra is fogja váltani. - Ők már az „Ide nekem-nemzedék” - tette hozzá.- Felbecsülhetetlen a Széchenyi- terv lelki hatása is - jelentette ki -, amely a mostani, s az előttünk álló évek szimbólumává fog válni. Ilyen szimbóluma volt Széchenyi István korának a Lánchíd, a szocializmusnak - igaz, más előjellel - Bős-Nagymaros, míg a '90-es éveknek a Bokros-csomag. A választási fórum lapzártakor még tartott._____________ikühnei Eltűntek a munkanélküliek? (Folytatás az 1. oldalról) Az adatok beszédesek: míg az észak-magyarországi régióban 16,1, addig Heves megyében 11,1 százalékos a munkanélküliség. Miközben a sokszor „helyi Szilícium-völgyként” aposztrofált Hatvan munkanélküliségi rátája 9,11 százalékos, addig Lőrinciben az aktív lakosságnak mindössze 4,6 százalékát tartják nyilván mun- kanélkidiként. E vonatkozásban megyénk legfiatalabb városát csak Hort előzi meg a térségben, 4,24 százalékos mutatójával. Járulék és szociális segély A 169 nyilvántartott, Lőrinciben lakó munkanélküliből az adatok szerint 75-en jogosultak járulékra, rendszeres szociális segélyt pedig 16- an kapnak. Hatvan körzetében - Lőrinci térségét is ideszámítva - február végén 2096 munkanélkülit regisztráltak, s ez 429-cel kevesebb, mint egy esztendővel korábban. Az összes állástalan számának csaknem a felét Hatvan „produkálja”, míg Lőrinci ebből 8 százalékkal - 169 fővel - veszi ki a részét. (E téren igen kedvezőtlen Ecséd helyzete, amely jóval alacsonyabb lélekszáma ellenére 7 százalékkal szerepel az összehasonlításban.) Ami az iskolai végzettséget illeti, az állástalanok között a szakmunkások 40, az alapfokú végzettségűek 32, a középfokú képesítéssel rendelkezők 21, míg a felsőfokú képzettség birtokában lévők 3 százalékkal képviseltetik magukat, további 5 százaléknak pedig semmilyen végzettsége nincs. A lőrinci munkanélküliek 58 százaléka férfi, 42 százaléka nő. Fónagy László jegyző szerint a tapasztalatok még a statisztikánál is kedvezőbbnek tűnhetnek, hiszen a 169 települési munkanélküli túlnyomó része „eltűnt” a látószögükből. Ezt bizonyítja, hogy gondot jelent a tizenöt fős közmunka-keret kitöltése, amikor pedig a megyei közútkezelő kht. keresett másik 15 embert az út menti árkok tisztítására, alig tucatnyian jelentkeztek a felhívásra. A hivatal vezetője úgy véli, ennek okai a „szürke- gazdaságban” keresendők, vagyis a munkanélküliként regisztrált személyek legális gazdálkodóegységeknél találnak be nem jelentett kenyér- kereseti lehetőséget. ____________________(t.o-i A régiók a közoktatásban Eger Az Oktatási Minisztérium, a megyei és városi önkormányzat, az OKÉV Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság, a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete és az Eszterházy Károly Főiskola szervezésében háromnapos konferencia nyílt tegnap délután a városban A régiók szerepe a közoktatásban címmel. A másodjára megrendezett régiós tanácskozás résztvevőit a pedagógiai intézet igazgatója, dr. Horváth Tamás, majd Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. A program tervezett menetrendje szerint elsőként dr. Balázs Éva, az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjának igazgatója tartotta meg előadását Az iskola előtt álló kihívások az egyesült Európában címmel. Az igazgató az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezte az oktatáspolitika terén azt a paradigmaváltást, amit a posztin- dusztriális társadalom követel meg ettől a területtől.- A paradigmaváltás hogyanjainak kérdése nincs még ugyan megválaszolva, sokat szenvedünk is ettől mi, az oktatás és oktatásirányítás különféle területein dolgozók, de meg kell kísérelnünk végrehajtani - fogalmazott az előadó. A konferencia első napján több, az oktatási tárcánál vezető beosztásban dolgozó szakember tartott előadást, a felmerülő témák megvitatására a mai tanácskozási napon lesz mód szekcióülések keretében. Ugyancsak ma rendezik meg a hat parlamenti párt szakpolitikusainak oktatási fórumát, ismert közéleti szereplők részvételével. isikéi Lövés a vendéglátóhelynél Egerszalók Lapunkhoz érkezett jelzések és más információk szerint lövés dördült szerdán a település egyik vendéglátóhelyénél. A községben terjedő, egyelőre nem megalapozott hírek arról is szólnak, hogy talán hatósági személy is érintett a történtekben. Mindennek valós voltáról szerettünk volna részleteket is megtudni, de érdeklődésünkre a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese mindössze annyit árult el, hogy az eset összes körülményeinek tisztázására indított vizsgálat még tart. Továbbjutás a döntőbe Eger_ jában Győri Zsuzsanna, a Dobó István Gimnázium 8/a osztá- „Anyám fekete rózsa” címmel lyos diákja végzett az első he- országos irodalmi vetélkedőt lyen. rendezett a Magyarok Világszö- Felkészítő tanárától, Batári vétségé és a Magyar írószövet- Antaltól megtudtuk, hogy ezzel ség. A területi döntőn, a 12 és bekerült a lány az országos 16 év közötti diákok kategóriá- döntőbe._______________■ V isszahelyezik-e az orvost? Eriről rr b«™ tolt, amit úső fokon meg is nyert.----------------------1------------------ Tisztázódott, hogy a doktornő A megyei bíróságon tegnap foly- munkáltatója az önkormányzat tatódott az a munkaügyi per, által időközben létrehozott házi- amelyet dr. Szabó Marianna, a orvosi és védőnői szolgálat, amely bekölcei állásából elbocsátott há- ezentúl alperes a bíróság előtt ziorvos indított az önkormányza- (bár megalakításáról dr. Szabó ta és a polgármesteri hivatal ellen. Mariannát anno nem értesítették). Az orvos és az önkormányzat Az elsőfokú döntés ellen az al- között megromlott a viszony, ám peres mellett - az indoklása ellen a helyiek jó része demonstráció- - a doktornő is fellebbezett. Állás- kon, fórumokon is kiállt a doktor- pontja szerint őt közösen aLkal- nő mellett. Közalkalmazotti jogvi- mazta Bekölce és Mikófalva ön- szonyát tavaly júliusban szüntette kormányzata, felmenteni is közö- meg a képviselő-testület, mond- sen kellett volna. Továbbá az orván, hogy nem végezte megfelelő- vosi kamara törvényben rögzített en a munkáját, a térítési díjakkal véleményezési jogát nem kérte ki sokáig nem számolt el. Az orvos a bekölcei testület. A másodfokú az eredeti állapot helyreállításáért döntést áprilisra halasztotta a bí- - visszahelyezéséért - pert indí- róság._____________________■ _______________________________________PÉNTEKI PORTRÉ A búcsú után is bervai levegőt szív Akik Garabás Ferencet ismerik (számuk nem csekély), azok bizonyára meglepetten értesülhettek aüg két hete lapunkból egy fotó alapján arról, hogy az örökifjúnak látszó bervai „mindenes” nyugdíjba vonult. Az persze már nem idegen a személyiségétől, hogy sajátos módját választva a búcsúzásnak: katonazenekar húzta a talpalávalót, amikor utoljára kimasírozott a gyár kapuján.- Már régen szóba hoztam az Egri Helyőrségi Zenekar vezetője előtt, hogy adjuk meg a módját a munkásévek zárásának. Az együttes az idei nőnap alkalmából térzenét szolgáltatott az Idősek Berva-völgyi Otthona lakói részére, aztán nekem is „húztak két nótát” a déli műszakváltáskor - indokol Garabás, amikor a múltat felidézendő vele beszélgettünk. Volt is miről társalogni, hiszen több mint 45 esztendő egy cégnél nem csekélység, bőven akad mesélnivaló.- Géplakatos-tanulóként 1956- ban kerültem a Finomszerelvény- gyárba, a jelenlegi Berva Rt.-hez. Technikusi képesítést is szerezve lettem termelésvezető-helyettes, majd üzemi diszpécser a tmk- ban. A termelési főosztályra 1976-ban csábított Körösi József, a legendás bervai vezető, az utolsó tíz esztendőt pedig a kompresszor-gyáregység raktárvezető- jeként töltöttem - emlékezik a kenyérkereső foglalkozásaira. „Mellékesen” azonban arra is nagyon büszke Feri, hogy sokrétű társadalmi tevékenységnek volt részese. Ennek keretében említi az üzemi irodaház, a bervai sporttelep, a Balatonnál lévő üdülő társadalmi munkában történő építését, amikor még nem is volt szabad szombat. A GTE rendezvényfelelőseként ta- nulmányutakat szervezett az ország minden részébe. Olyan ipari 'létesítményekbe, ahol a szakmai ismereteket lehetett fejleszteni. Nem maradt el a többitől akkor sem, amikor a gyári utat szélesítették vagy a pinceklubot kialakították. A közösségi célok érdekében nem ismert lehetetlent. Szíve csücske azonban még mindig a gyári lőtér.- Rövidesen harminc éve, hogy az MHSZ aktivistájaként megkezdtük ennek a létesítménynek a kialakítását, amit az Egri Vasas SE működtet. A gyár dolgozóinak önzetlen munkája nyomán jött itt minden létre, ami nevezhető egy szabadidős központnak is. A lőállások fedettek, a szertár épületében 20-30 fős rendezvények is tarthatók. Ez a létesítmény sok mindent pótolhat, részben a már eladott kultúrházat is. Nemcsak a bervaiak, hanem mások is igénylik - beszél a területről látható szeretettel, amit változatlan lelkesedéssel gondoz és tart rendben házigazdaként, a gyárkaputól alig száz méterre, az erdő szélén.- Nagyon szeretném, ha ez a lőtér így mindenestől tovább üzemelhetne, legfeljebb csekély energiaköltség merül fel, a többit én rendezem. Ezen keresztül megmaradhatna a kapcsolatom a gyárral, az ottani dolgozókkal, az egykori munkatársakkal, barátokkal. Amennyiben így lesz, akkor nemcsak eddig volt nekem mindenem a Berva, hanem maFOTÓ: PILISY ELEMÉR rád kedves, egyben aktív időtöltés a hátralévő évekre is - összegez Garabás Feri a jövőbe tekintően. Mindezt immár hatvanon túl gondolja és teszi az egykori vagány „bringás”. FESZTBAUM BÉLA Ösztöndíjak Füzesabony Az önkormányzat legutóbbi ülésén döntött a különböző intézményekben fizetendő térítési díjakról, amit hozzáigazítottak az emelkedő árakhoz. Április 1- jétől az óvodákban, iskolákban étkező gyermekek szülei, tíz százalékkal fizethetnek többet, az idősek otthonában az ellátás költsége hét százalékkal fog emelkedni. A városvezetés fontosnak tartja a tehetséggondozást, ezért újólag a támogatás megszavazása mellett foglalt állást. A település legkiválóbb, felső- oktatási tanulmányaikat nappali tagozaton végzők számára ösztöndíjat ad. A pályázatra 16- an jelentkeztek, végül az önkormányzat a rendeletben szabályozott tíz hallgatóval szemben 12 főnek juttat a második félévben havi ötezer forintos tanul- mányi ösztöndíjat.__________■