Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-19 / 65. szám
2002. Március 19., kedd MEGYEI K Ö R K É P 5. OLDAL Kortesbeszéd „Tiszteletben tartjuk híveink szabad döntését, ezért nem nevezhetünk meg személyeket és pártokat” - olvashatjuk a Magyar Katolikus Püspöki Kar választási körlevelében. Miként azt is, hogy arra szavazzunk, „aki biztosítja a többgyermekes családok megélhetését, segíti a fiatalok lakáshoz jutását, továbbtanulását, az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, áldozatokat is vállalva fordul a határainkon túl élő magyar testvéreink és a szomszéd népek felé, s akinek programja meg is valósítható”. A vak is láthatja, hogy az egyház vezetői csakis az ellenzékre célozhatnak. iné-zii A KÖZBIZTONSÁGRÓL. Ma 14 órától tartja ülését a füzesabonyi képviselő-testület a polgármesteri hivatal tanácskozó- termében. A gyűlésen egyebek mellett a gyermekek védelméről, a köztisztviselők munkateljesítményéről, a Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszerről, valamint a város közbiztonságáról esik szó. JÓ HANGÚAKNAK. Az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskola zenei tagozatán alkalmassági meghallgatást tartanak a leendő első osztályosok részére ma 14 és 16 óra között. Pótmeghallgatásra 25-én, hétfőn 15 és 17 óra között nyílik alkalom. Érdeklődni a 36/537-182-es telefonszámon lehet. ÚJ ORVOSÜGYELET. Tizen hat település - Eger, Andomaktálya, Makiár, Bátor, Nagytálya, Felsőtárkány, Demjén, Kerecsend, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Egerbocs, Hevesaranyos - lakossága keresheti fel szükség esetén az új felnőtt- és gyermekorvosi ügyeletet Egerben, a Szálloda utca 2/A szám alatt. A felnőttbetegek orvosa a 36/518- 378, míg a gyermekorvos a 36/518-379 telefonszámon érhető el. VÁROSRENDEZÉS. Az egri Vitkovics, a Kisasszony, a Széchenyi, a Kovács utca és a Torok köz által határolt tömbre vonatkozó részletes rendezési terv módosítása véleményezésre megtekinthető a városháza előcsarnokában. A tervjavaslattal kapcsolatos észrevételek a helyszínen vagy a Főépítészeti Irodán (Dobó utca 28.) írásban megtehetők. TRAFFIPAX. Ma 6 és 14 óra között Heves belterületén, 7-től 15 óráig a 21. számú főút Hatvan városi szakaszán és 14-től 22 óráig Eger belterületén várakoznak a rendőrség sebességmérő gépjárművei. ______________■ K orán jött a nagytakarítás (Folytatás az 1. oldalról)- E lépés mellett szólt az is — folytatta Ferenczy Tamás -, hogy a korán beköszöntött tavasz miatt áprilisban várhatóan elkezdődnek a karbantartási, fűnyírási, közterület-fenntartási munkák, így kevesebb idő lett volna a lakossági lomtalanításra. Kérdésünkre, hogy mennyi szemét kerül ilyenkor a városi szeméttelepre, Ferenczy Tamás így válaszolt: - A lomtalanítást a Városgondozási Kft. mellett a közterület-felügyelet munkatársai is végzik. A megyeszékhelyet két részre osztották. A Város- gondozáshoz tartozó részekről tavaly 1500 köbméter hulladék került a telepre, s ugyanennyit vitt ki a másik szállító is. Ez napi bontásban 100-150 köbméter elszállítását jelenti. Durva számítások szerint mintegy 5 millió forint lehet egy-egy tavaszi akció költsége. Ezt az adatot az illegális szeméttelepek felszámolásának tavalyi költségeivel becsülték meg. Akkor egy köbméter hulladék felszedése 1500-2000 forint között volt. A szakember hozzátette: indokoltnak látna egy hasonló őszi akciót is, hiszen a nyesedék tárolása vagy elszállítása is gondot okozhat a lakosságnak. Az is igaz, a szemét felgyülemlésének az az egyik oka, hogy kevés a lakossági kuka, ami abból is látszik, hogy gyakorta csordultig töltik azokat. S hogy mitől igyekeznek szabadulni az emberek? Nem klasz- szikus lomtalanítás zajlik, nem elsősorban a felesleges bútorokat rakják ki, hanem rengeteg olyan hulladék is a házak elé kerül, amelyeknek kukákban lenne a helye. Az akció két hétig tart, húsvét előtt fejeződik be. Reggel szerkesztőségünkbe több észrevétel is érkezett, miahol Kósné Nagy Ildikó a következőket válaszolta:- Valóban szokatlan ez a korai időpont, régen volt példa arra, hogy március első felében szervezzék meg az akciót. Éppen ezért most nem egy, hanem két sajtótermékben jelentették meg a szállítás részletes rendjét, s rövid hirdetésben többször is közreadták. A tervek szerint március 14-én kellett volna kézhez kapniuk ezt a lakosoknak, ám az ünnepek miatt elképzelhető kézbesítési csúszás, s ez lehet az oka annak, hogy bizonyos utcákban csak a lomtalaní- tó autó megérkezése előtti 24. órában dobták be az értesítést. Hat mázsa papír Az építési törmeléket nem szállítják el, a papírhulladékot pedig külön autóra rakják, ezzel próbálják bevezetni a szelektív szemétszállítást. Jellemző adat, hogy az első napon hat mázsa papírt válogattak külön és szállítottak el. Szövetségben az egyesületek Észak-Heves Az észak-hevesi kisrégió gazdasági kitörési pontja az idegenforgalom. A turizmus az egész világon a legnagyobb fejlődést mutató ágazat, és hazánkban is az. Az utazni, üdülni, kirándulni vágyók azonban ma már nem elégszenek meg azzal, hogy szállást és étkezést kapnak valahol. Több szolgáltatást, programot igényelnek, és oda mennek, ahol széles választékkal várják őket. Az idegen- forgalmi piacon azok a szervezetek vannak előnyben, akik sokszínű kínálatot mutatnak be turisztikai termékeikből. Ezt ismerték fel a kistérség idegenforgalmi egyesületei, s elhatározták, hogy egyesítik erőiket, közösen jelentkeznek programjaikkal, ajánlataikkal. Ennek érdekében a parádi, a recski, a siroki és a mátraderecskei idegenforgalmi egyesületek úgy döntöttek, hogy szövetséget alakítanak. Ezt március 15-én jelentették be Sírokban. Az egyesületek elnökei megkezdték a szövetség megalapításához szükséges szervezeti, adminisztrációs tevékenységet. rettegés Kizsákmányolás és Eger Városunkban tartották a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkári értekezletét, amelyen részt vett de Sáling József országos elnök is. Pál Lászlóné megyei elnök közölte, hogy a közelgő ünnepekre vonatkozóan állásfoglalást tettek közzé a húsvétvasámapi és a piin- kösdvasámapi munkavégzési tilalomról. Ennek lényege: bár tavaly kompromisszum született, hogy mikor nyithatnak ki munkaszüneti napokon a bevásárlóhelyek, a Munka törvény- könyvének legutóbbi módosítása félre- érthetően fogalmaz. A törvény tizenkét napot jelöl meg, amelyeken nem lehetséges munkavállalók foglalkoztatásával járó nyitva tartás, de nem nevesíti külön a vasárnapot a húsvéti és a pünkösdi ünnep esetében. A szakszervezet ezért felhívással fordult az ágazat munkaadói szervezeteihez, hogy adjanak ki a munkaszüneti nap foglalkoztatására vonatkozó, a törvénynek megfelelő tartalmú nyilvános állás- foglalást a kereskedelmi vállalkozásoknak. Dr. Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára válaszában kiemelte: ha a munkaszüneti nap vasárnapra esik, az e napon, illetve a húsvét- és pünkösdvasárnapon történő munkavégzés tekintetében a munkaszüneti napra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Eszerint a fenti két nap nem vált munkaszüneti nappá, de az e napokon történő munkavégzésre alkalmazni kell a munkaszüneti napon történő munkavégzés, illetve díjazás szabályait. Pál Lászlóné arról is szólt, hogy megyénkben ma 4590 kereskedelmi alkalmazott dolgozik. Tavaly a nettó átlag- keresetük alig haladta meg a 38 ezer forintot, szemben az országos 56 ezer 500-zal. Sokukat bejelentés nélkül, illetve papíron 4-6 órás munkaidőben foglalkoztatják. A túlóradíjakat sok munkáltató nem fizeti meg, így egyre nő a dolgozók kiszolgáltatottsága. ___________ibartai s íké Sándor ___ A nett, a kortiinet A jelenkori magyar médiának, úgy tűnik, két népszerű prostija van, a szó azon értelmében, hogy gyorsan megtérülő befektetés a futtatásuk. Kettejük közül a köztisztviselőpolitikust azért nem érdemes most felemlíteni, mert kedvelt időtöltése szerint szívesen megy perre az őt rossz színben feltüntetőkkel, ami különösen kampány idején még hozhat is a konyhájára, s ehhez nem szívesen asszisztálnánk. Anett - vagy ahogyan ősztársága és köre magát kinevezte: Anettka - mellett azonban ma már mi sem mehetünk el szó nélkül. Benne ugyanis valóban megtestesül mindaz, ami a hazai közmorál aktuális mélységeit jellemzi. Önmagában az a tény, hogy (miként is fogalmazzunk a sértő szándék legapróbb gyanújába való keveredés nélkül?) egy nem kifejezetten szép, túl okosnak sem mutatkozó műsorvezető napokig a legnagyobb médiasztárként tündökölhessen mindenféle lapok címoldalain, illetve jobb időket megélt televíziós műsorokban ő legyen a várva várt téma, talán még nem lenne annyira letaglózó. Ez van, mondhatnánk. Ez a mi kis Hollywoodunk. De hogy az ismert előzmények után Anettkának még maradjon halvány bőrréteg az arcán, s lesújtó véleményét bele merje mondani a kamerába „kollégáiról”, akik úgymond elirigyelnék az ő sikereit? Nos, ez már feltételez némi beképzeltséget az egykori egri diák részéről. Igazából nem is az önbizalom ilyen túltengése jelenti a problémát. Anettről Fáy Miklós legalább fél éve megírta már az Élet és Irodalomban, hogy amilyen tehetségtelen a szakmában, olyan elszánt. Meg azt is, hogy ha ez a nő például az orvosi hivatást választotta volna élete céljául - elszántságának köszönhetően -, mára számos gyógyíthatatlan betegséget kiküszöbölt volna már. Szóval, ezt a szituációt a jó szemű Fáy rögvest észrevette, papírra rögzítette. És mégis: a honi sajtó Anettkával van tele. Ha a miértet akarjuk megválaszolni, akkor mindig ugyanoda lyukadunk ki: a Budapest Televízió „üdvöskéje” kortünet. Jelképe annak, hogy az üresség is milyen jó áron értékesíthető. Nem kell más hozzá, mint a gondosan megválasztott „csomagolás”, valamint egynéhány fontos ismerős. Ha pedig mélyebben belegondolunk: Anettet még csak meg se róhatják azért, mert él a lehetőséggel. Minta is van előtte, nem is kevés. Hogy csak egyet említsünk: a Happy End Kft. tavalyi írásos „produkciója” több milliárdot ért. Ehhez képest Anettka visszafogottsága már-már dicsérni való. TVB: elutasított panasz (Folytatás az 1. oldalról) Hétfőig e feltételnek 6 párt felelt meg: a Fidesz-MDF, az MSZP, az SZDSZ, az FKGP, a M1ÉP és a Munkáspárt. Időközben az Új Baloldal és az Összefogás Magyarországért Centrum is teljesítette a törvényi követelményt, ekképp ők is jogosultságot nyertek a területi listaállításra. A listaállí- tók számára lehetőség van arra is, hogy a TVB-be egy-egy személyt delegáljanak, ám a két új „szereplő” közül csak a Centrum Párt élt e lehetőséggel, ők Kormos András Lászlót küldik a grémiumba, amely - a három állandó és a 7 pártdelegált taggal - így összesen 10 tagúra bővül. Eldőlt az is, a szavazólapokra milyen sorrendben kerül fel a nyolc politikai erő: ezt a TVB állandó tagjaként Ráczné dr. Horváth Ágnes sorsolta ki oly módon, hogy előbb egy sorszámot, majd a párt nevét húzva ki az urnából. Eszerint 1. az SZDSZ, 2. az MSZP, 3. a Munkáspárt, 4. az FKGP, 5. az Új Baloldal, 6. az Összefogás Magyarországért Centrum, 7. a Fidesz-MDF, 8. pedig a MIÉP. A tegnapi ülésen azonban még - a Fidesz-MDF delegáltjának távollétében - csak 8 tagú testület a Fidesz panaszával is foglalkozott. A fiatal demokraták egri szervezetének elnöke, Deé András ugyanis korábban azzal kereste meg az egri választási bizottságot, hogy foglaljon állást: megsértette-e a választáson való önkéntesség elvét az MSZP, amikor egyik jelöltje - aki a megyei közgyűlés elnöke is egyben - meghívót küldött a megyei kórház igazgatójának egy MSZP- s egészségügyi fórumra, amelynek vendége Csehák Judit volt, az igazgató pedig e meghívót körlevél formájában tette közzé a kórházban. Az egri választási bizottság elutasította a panaszt, erre fellebbezett a TVB-hez Deé. Nos, a testület hosszas, jogi és erkölcsi kérdéseket is feszegető vita után 6 igen és 2 nem mellett jóváhagyta az „első fok” döntését. (KÜHNE) Szűrös: első az ország érdeke Hatvan Az Új Baloldal helyi szervezete és a Naplemente nyugdíjasklub meghívására tegnap a Grassalkovich Művelődési Központban tartott fórumot Szűrös Mátyás, a párt miniszterelnök-jelöltje és Növényi Norbert olimpiai bajnok sportoló, az országos elnökség tagja.- Magyarországon erkölcsi lecsúszás tapasztalható. Mindenki saját magával van elfoglalva, a másokon való segítés mellékes. A történelmi egyházaknak, az iskoláknak nagy szerepet kell vállalniuk az erkölcsi nevelésben, az ifjúságnak pedig tevékenyebben kell részt vennie a közéletben. A politikának új arcokra van szüksége - jelentette ki Szűrös Mátyás, hozzátéve: az Új Baloldal mindezeket a zászlajára tűzte. Olyan nemzeti alapokon szerveződő szociáldemokrata tömörülés kívánnak lenni, amilyen egyelőre hiányzik a hazai palettáról.- Az ember először magyar, s csak azután politikus. Az első a haza, az ország és a nép, s ezeknek kell alárendelni minden egyéb szerepvállalást - vélekedett, megjegyezve, hogy meglátása szerint a Magyar Szocialista Párt ezzel szemben internacionalista magatartást tanúsít, amikor hátba támadja a nemzetet és a történelmi egyházakat. Az Új Baloldal példaképei Nagy Imre és Kéthly Anna, akik alá tudták rendelni pártérdekeiket Magyarország érdekeinek, s 1956-ban eszméik egymásra találtak.- Kiderült, hogy a magyar munkás nem internacionalista proletár, hanem a hazáját szerető ember - mondotta a politikus, majd kijelentette: a híradásokkal ellentétben pártja hét megyében - köztük Hevesben - és országosan is listát állít a választásokra. Sikerük esetén a Parlamentben a bérből és fizetésből élők, a földmunkások, a kisiparosok, a'családok érdekeit kívánják szem előtt tartani. Az egyik legfontosabb célkitűzésük az esélyegyenlőség megteremtése. Növényi Norbert szerint az eddigi kormányok csak szavakban vállalták a rendszerváltás veszteseinek a képviseletét, ezért is van szükség egy friss politikai erőre. Az Új Baloldal olyan, Nyugat-Euró- pában már meghonosodó szemléletet vall magáénak, amely a tudáson alapuló világrendért küzd. Az egykori bajnok végül síkra- szállt az olimpia megrendezése mellett, mert az eseményt - amely minden szempontból előnyére válna hazánknak - megérdemelné már Magyarország. _________i-to s zerint vannak utcák, ahol nagyon későn tudták meg, hogy hétfőn már kezdődik a lomtalanítás, így lemaradtak a nagy tavaszi selejtezésről. Észrevételüket továbbítottuk a polgármesteri hivatal főmérnöki irodájába, Korábban - mondja a szakember - azért nem lett volna értelme közzétenni az utcák jegyzékét, mert a lakosok elfeledkezhetnek róla. így talán mindenki időben értesülhet a szállítóautók érkezéséről. SZUROMI RITA Szűrös Mátyás szerint az Országgyűlésben szükség van a kis pártokra is