Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

14. OLDAL SPORT T ÜK Ö R 2002. Március 18., hétfő Budapestnek jók az esélyei Jacques Rogge-t díszdoktorrá avatták a SOTE-n Rogge budapesti látogatása során Puskás Ferenccel is találkozott FOTÓI EUROPRESS/EPA Olimpia Tizenkét év alatt negyedszer, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság elnöke­ként először tett látogatást Magyaror- szágon Jacques Rogge. A sportvilág elsőszámú vezetőjét a Semmelweis Egyetem díszdoktorává avatták, s ez az elismerés premiert jelentett szá­mára, amióta a NOB irányítója. Rogge látogatást tett Orbán Viktor miniszterelnöknél a Parlamentben, ahol Budapest 2012-es olimpiaren­dezési szándékával kapcsolatban ki­jelentette, hogy kiélezett, nagy ver­seny válható a pályázók között. Mi­után a kormányfő átadta neki azt a dokumentumot, amely a tervezett házigazdasággal szimpatizálók ösz- szesen 652 152 aláírását tartalmaz­za, a sportdiplomata megjegyezte: örül a a széles körű támogatásnak, mert enélkül nem lehet sikeresen pá­lyázni egy olimpia lebonyolítására. Ugyanerről azon a díszebéden, amelyet a MOB adott a tiszteletére, azt mondta, hogy hosszú, nehéz küzdelem vár a kandidáló Magyar- országra. Rogge rövid látogatása alatt ko­szorúzott a Duna-parti Olimpiai Szoborparkban, s látogatást tett a TF- en, ahol leleplezték a díszdoktorrá avatását megörökítő márványtáblát.- Sok nagyszerű, az olimpiai mozgalom, a sport és az egészséges életmód iránt elkötelezett emberrel ismerkedtem meg - hangsúlyozta elutazása előtt. Új értelmezés A NOB elnökének látogatásával új értelmezést kapott Budapest 2012-es pályázati szándéka - nyilat­kozta Schmitt Pál a MOB elnöke. - A terv megvalósításán dolgozók új lendületet kaptak, a bizonytalanok remélhetőleg megnyugodtak. Rogge nem a játékok műsorának csökken­tését, hanem az ötkarikás esemé­nyek racionalizálását tervezi. Marad a mintegy 300 versenyszám, s a 10 500-as sportolói létszám. Az ökörsütésre a vendégek koccintottak Az alapszakasz fináléjában is folytatódott az idegenbeli pontszerzés: Csepel - Eger 0-1 (0-0) Labdarúgás NB I/B Keleti csoport A 22. fordulóban történt: Csepel, 400 néző. V.: Megyebí­ró (Gyarmati, Tompos). CSEPEL: Lipták - Szirtesi, Mo­gyorósi, Koller - Radnics (Biai, a szünetben), Ughy, Vejmola, Weisz (Papp, 65.), Semsei - Luk­ács, Malesa (Magashwa, a szünet­ben). Edző: Török József. EGER: Kirí - Katona, Földvári, Kellner, Domik - Máté, Deme, Zahorecz - Szarvas (László, 65.), Balázs (Truczka, 56.) - Bállá (Ka­sza, 90.). Edző: Hannich Péter. A gól története: A 83. percben Bállá szöktette a védők között ki­ugró Zahoreczet, aki a kiinduló kapus mellett 10 m-ről ballal a bal sarokba gurított, 0-1. Sárga lap: Weisz az 50., Vejmola az 51., Katona a 75., Zahorecz a 80. percben. Szögletarány: 9:3 (5:1). Csepelen sem töri magát a nép a futballért, ezért a házigazdák ökörsütést rendeztek nézőcsaloga­tónak, a meccs előtt pompoms lá­nyok csalogatták a közönséget a lelátóra. Mindennek tetejébe a csepeli játékosok mindegyike egy- egy labdát rúgott ki a lelátókra a kezdés előtt. Az első veszélyes akciót a ha­zaiak vezették a 10. percben, de Ughy fölé lőtt. Többnyire ki­egyenlítődött mezőnyjáték jelle­mezte az első negyedórát. A 17. percben 25 m-ről végzett el sza­badrúgást Lukács, Kirí vetődve hárította szögletre a lapos lövést. A csepeliek a mezőnyben jobban meg tudták becsülni a labdát, tervszerűbben szőtték támadása­ikat, az egri védők inkább csak a tisztázásra összpontosítottak. Előbbiek meg is határozták a já­ték képét az első félidő közepén. A 24. percben ismét Lukács jutott szabadrúgáshoz, és Kirí ugyan­csak jól vetődve fogta meg a lab­dát. ígéretes egri akció végén Ballát úgy szerelték, hogy a védő kézzel is ért a labdához, de a já­tékvezető nem látott szándékos­ságot. A 30. percben Deme ment el a bal oldalon, középre gurított, de Balázs elől az utolsó pillanat­ban szögletre tisztáztak a védők. A 32. percben Kirí éles szögből küldött lapos lövést védett szög­letre. A 38. percben Máté távolról bombázott kapu fölé, majd ugyancsak így tett Balázs is. A megszerzett labdákat viszonylag könnyen adták el az egriek, a tá­madásokból hiányzott a ponto­sabb összjáték. A szünetben kettős cserét eszközölt a ha­zai edző, de ez nem használt. Az 51. percben Lipták elhagyta kapuját, Zahoreczhez ke­rült a labda, Vejmola azon­ban letalpalta. Az 54. percben Kirí rosszul rúgta ki a haza adott labdát, amiből származott némi izgalom, de a hazaiak nem tud­tak élni a lehetőséggel. A 64. percben lendületes egri akció vé­gén Bállá elhamarkodottan emelt a kapus kezébe, a 68. percben Kiri a léc alól tornázott szögletre egy veszélyes fejest, egyébként meglehetős unalom közepette folydogált a mérkőzés. Sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, ami okot adott a bosszankodásra. Váratlan volt az egriek gólja, de szép akció végén született. Ez egyben azt is jelentette, hogy Zahorecz a harmadik tavaszi mérkőzésen is eredményesnek bizonyult. Szűk tíz perc volt még hátra a hosszabbítással együtt, és azért kellett szorítani, hogy már ne változzon az eredmény. Nem is változott. Mérsékelt színvonalú mérkő­zés az első félidőben a hazaiak támadtak veszélyesebben, de eredmény nélkül. Szünet után úgy tűnt, hogy mindkét csapat­nak jó a döntetlen, ám egy villa­nás elég volt a győzelemhez. Ez a fényjel az egrieknél mutatko­zott, ami egyben 3 pontot jelen­tett. A vendégek így visszavág­Kedden sorsolás Az alapszakasz befejezésével mindkét csoport­ban kettéválik a mezőny. A legjobb hat együttes újabb két teljes kört játszik egymássá, melynek végén az első helyezettek jutnak fel az NB l-be. A 7-12. helyen végzők a folytatásban a bennma­radásért küzdenek. A csapatok magukkal viszik az alapszakaszban szerzett pontokat. A sorsolás kedden lesz az MLSZ-ben. tak az őszi fájó vereségért, és a 7. helyen fejezték be az alapsza­kasz küzdelmeit. Egyénileg Kirí egyetlen hibától eltekintve jó benyomást keltett, a védők biztosan romboltak. A me­zőnyben váltakozó sikerű harcot vívtak az egri játékosok, Zahoreczet a gólja, Ballát pedig a találat előkészítése dicséri. Török József: - Borzasztóan szégyellem magam a csapatunk teljesítménye okán. Hannich Péter: - Taktikusan játszottunk, úgy érzem megérde­melten nyertünk. Ezzel folytató­dott az idegenbeli pontszerzés. FESZTBAUM BÉLA További eredmények: Monor - Kecskemét 0-1 (0-1), Diósgyőr - Nyírség-Spartacus 3-1 (0-1), Szolnok - Békéscsaba 0-3 (0-2), Fót - REAC 0-0, BKV Előre - ESMTK 0-0. AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE 1. Békéscsaba 22 14 5 3 49-23 47 2. REAC 2210 7 5 41-23 37 3. Szolnok 2210 6 6 39-27 36 4. Diósgyőr 22 11 3 8 35-25 36 5. Csepel 2210 4 8 46-38 34 6. BKV Előre 22 8 7 7 36-33 31 7. Eger 22 8 6 8 32-37 30 8. Nyíregyháza 22 8 311 4M2 27 9. Fót 22 6 9 7 33-37 27 10. Kecskemét 22 6 7 9 35-43 25 11. Monor 22 6 3 13 29-57 21 12. ESMTK 22 2 6 14 28-58 12 A Nyugati-csoport 22. forduló­jának eredményei: Kaposvár - Tatabánya 3-0 (1-0), Siófok - Pá­pa 3-0 (0-0), Celldömölk - Hévíz 3-0 (1-0), Nagykanizsa - Pécsi MFC 1-3 (0-1), Büki TK- Bükfürdő - Dorog 2-1 (1-0), Marcali - Százhalombatta 1-1 (1-1). Az élcsoport az alapsza­kasz után: 1. Celldömölk 48 pont, 2. Siófok 40, 3. Marcali 39, 4. Kaposvár 38, 5. Pécs 38, 6. Ta­tabánya 37. Gólokban és pontokban gazdagon Jeles a Mezőkövesd, a Gyöngyös és az Egerszalók teljesítményére Klics k. o. Botha ellen Erdei Zsolt tizedik meccsét is megnyerte Vlagyimir Klicsko megvédte világbajnoki címét fotói epa/europress Ökölvívás Labdarúgás NB III. Mátra-csoport A 15. forduló eredményei: Besenyőtelek - Tápiószentmárton 3-4 (2-2) Besenyőtelek, 300 néző. V.: Tolnai J. BESENYŐTELEK: Vincze (Tóth) - Nagy E. - Háklár, Bara­nyai - Ferencz - Oláh, Ágó, Penh, Bódi (Vass) - Mirkóczki, Rézmű­ves. Játékos-edző: Nagy Endre. A gólok története: a 24. percben bal oldali beadás után Hajdú 4 in­ról nagy erővel fejelt a hálóba, 0-1. A 30. percben a szentmártoni védők egymásra vártak, a szem­füles Mirkóczki pedig 8 m-ről a hosszú sarokba gurított, 1-1. A 38. percben Tóth Sz. lapos sza­badrúgása Vincze alatt becsorgott a hálóba, 1-2. A 42. percben az Oláh lerántásáért megítélt bünte­tőt a sértett értékesítette, 2-2. Az 50. percben a felső kapufáról ki­pattanó labdát Tóth I. 5 m-ről a kapuba helyezte, 2-3. A 82. perc­ben Ágó szabadrúgását Kálmán csak kiütni tudta, a leghamarabb eszmélő Vass pedig 1 m-ről a há­lóba kotorta a labdát, 3-3. A 89. percben bal oldali beadás végén az ellenkező oldalon üresen érke­ző Szalma 4 m-ről a kapuba pasz- szolt, 3-4. Kifejezetten jó iramú mérkőzé­sen, a hazaiak hiába egyenlítettek háromszor is, a végén egy újabb figyelmetlenség a 3 pontjukba ke­rült. A besenyőtelkiek rászolgál­tak volna a döntetlenre. Jók: Oláh, Mirkóczki. Nagy Endre: - Sajnos negyed- jére nem tudtunk felállni, így a Szentmárton megérdemelten vit­te el a 3 pontot. (Igor) Gödöllő ­Egerszalók-Bella Hungária 0-3 (0-1) Gödöllő, 150 néző. V.: Munká­csi. EGERSZALÓK: Nagy P. (Tóth D.) - Kelemen, Csontos, Kovács - Nagy J., Szabó, Béres, Blaga, Mé­száros (Nagy L.) - Jánosi, Smuczer (Helli). Edző: Horváth Tamás. A gólok története: a 23. percben formás vendégtámadás végén Nagy J. visszafejelt labdáját Mé­száros fejelte a kapuba, 0-1. A 47. percben mintaszerű vendégtáma­dás után Béres szemfüles gólt szerzett, 0-2. A 49. percben Mé­száros bal oldali beadását Smuczer vágta védhetetlenül a há­lóba, 0-3. A könnyedén és helyenként jól játszó, de a mérkőzés végére leen­gedő szalókiak magabiztosan gyűjtötték be a 3 pontot. Jók: Tóth D„ Csontos, Nagy J., Blaga, Mé­száros. Horváth Tamás: - Néhány em­ber számára meglepő győzelmet arattunk, ezért elnézést kérünk, de tesszük tovább a dolgunkat, eredményesen. H. T. Gyöngyösi AK-Ytong - Kisújszállás 5-2 (2-1) Gyöngyös, 300 néző. V.: Bogár Cs. GYAK: Labancz - Molnár, Tóth A„ Nemoda - Nagy G„ Csomós (Mikola), Takács Gy„ Szekrényes, Benus F. - Váradi (Bezzegh), Tóth Z. Edző: Pócs Tamás. A gólok története: a 8. percben Szekrényes és Molnár hibáját ki­használva Antal 10 m-ről a kapu bal alsó sarkába helyezett, 0-1. A 37. percben Szekrényes négy vé­dőn keresztül kígyózott át, majd 7 m-ről a kapu jobb alsó sarkába gurított, 1-1. A 44. percben Nagy G. szögletrúgása után Csomós fél fordulattal 7 m-ről a kapu jobb felső sarkába vágta a labdát, 2-1. Az 54. percben Csillag 18 m-ről a kilőtte a kapu jobb alsó sarkát, 2-2. A 75. percben Bezzegh a kifu­tó kapuson átemelve 17 m-ről a kapu közepébe helyezett, 3-2. A 80. percben Tóth Z. elfutott a bal oldalon, majd tanári módon visz- szajátszott Bezzeghnek, aki 4 m- ről nem hibázott, 4-2. A 85. perc­ben Tóth Z. éles szögből a jobb ol­dalról hatalmas gólt lőtt, 5-2. Enervált kezdés után gólzápo­ros mérkőzést produkált a hazai csapat. A gyöngyösi együttes min­den tekintetben megérdemelten gyűjtötte be a 3 pontot. Jók: Cso­mós, Nemoda, Benus, Bezzegh. Pócs Tamás: - Nem tudtuk a megszokott játékunkat játszani, de a helyzetkihasználásunk ma jobb volt. Halmóczki Ferenc Karancslapujtő - Heves 2-2 (1-1) Karancslapujtő, 400 néző. V.: Demeter. HEVES: Magi - Somodi, Hor­váth, Kolozsvári - Bakos, Tóth T. (Lajer) - Vágó, Besenyei Zs. Pusoma - Lóié, Besenyei F. Edző: Balázs Tihamér. A gólok története: a 27 percben egy jobb oldali támadás végén Muzsik éles szögből a kimozduló Magi mellett a hálóba lőtt, 1-0. A 31. percben Pusoma beadását Tóth T. fejelte középre vissza, majd Lóié 6 m-ről a hálóba pasz- szolt, 1-1. Az 54. percben egy el­adott labdából Lóié jó ütemben lé­pett ki, és ügyesen emelt a háló­ba, 1-2. A 76. percben egy bal ol­dali szabadrúgásból Balázs fejelt a hálóba, 2-2. Jó iramú, kemény, változatos mérkőzésen a hazaiak többet bir­tokolták a labdát, de a vendégek­nek az első félidő és a második fél­idő végén is óriási lehetőségeik voltak. Ezek azonban kimarad­tak, így a hevesieknek meg kellett elégedni a döntetlennel. Jók: Ba­kos, Pusoma, Lóié, Somodi, Hor­váth. Balázs Tihamér: - Ma itthagy­tunk 2 pontot, de azért minden já­tékost dicséret illet a nagyon lel­kes és a helyenként jó játékért. B. T. További eredmények: Tápiószecső - Dunakeszi 6-0, Fegyvernek - Szajol 3-4, Vecsés - BVSC 2-1 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Tápiószecső 15 11 1 3 45-19 34 2. Szajol 15 9 4 2 43-24 31 3. Egerszalók 15 8 2 5 38-16 26 4. T.szentmárton 15 8 2 5 39-28 26 5. Besenyőtelek 15 7 4 4 40-23 25 6. Gyöngyösi AK 15 7 3 5 28-21 24 7. Heves 15 7 3 5 27-22 24 8. Vecsés 15 7 3 5 31-28 24 9. Karancslapujtő 15 7 2 6 32-23 23 10. BVSC 15 6 5 4 26-19 23 11. Kisújszállás 45 6 4 5 2832 22 12. Fegyvernek 15 4 011 32-45 12 13. Dunakeszi 15 1 0 14 13-74 3 14. Gödöllő 15 0 1 14 7-55 1 A 16. forduló párosítása. Már­cius 23., szombat, 15.00: Heves - Fegyvernek, BVSC - Besenyőte­lek, Tápiószecső - Gödöllő. Va­sárnap, 15.00: Kisújszállás - Du­nakeszi, Szajol - Gyöngyös, Tápiószentmárton Karancslapujtő (Nagykátán), Egerszalók - Vecsés. NB III. Tisza-csoport A 15. forduló eredménye: Mezőkövesd - Hajdúdorog 6-1 (3-1) Mezőkövesd, 900 néző. V.: Éva 1. MEZŐKÖVESD: Varga L. - Szobóczki, Szabó V., Kovács Cs. - Nyeste, Tari (Kada), Bocsi, Farkas (Tábori), Kiszely - Varga Z. (Árvái), Lója. Edző: László István. A hazai csapat már az első percben megszerezte a vezetést, majd ezek után közönségszóra­koztató remek játékkal gólkülönb­séget javított. Érdekesség, hogy Lója Tamás mesterhármast szer­zett. G.: Lója 3, Varga 2, Szabó V., ill. Arany. Jók: az egész hazai csa­pat. László István: - Csodálatosan játszott a csapat, ami az ered­ményben is megmutatkozott. V.L. Az ukrán Vlagyimir Klicsko meg­védte a WBO profi ökölvívó ne­hézsúlyú világbajnoki címét, mi­után a stuttgarti gálán a 8. menet­ben kiütötte kihívóját, a dél-afri­kai Francois Bothát. Klicsko végig irányította az összecsapást, Botha többnyire fogásba menekült. A 8. menetben végül Klicsko egy szé­pen végigvitt támadással földre kényszerítette a rutinos dél-afri­kait és a mérkőzésvezető beszün­tette a küzdelmet. Kézilabda Minimális vereséget szenvedett a Ferencváros a lengyel Montez Lublin otthonában a női kézüab- da Bajnokok Ligája negyeddöntő­jének első mérkőzésén. A zöld-fe­hérek 32:31 (15:14) arányban ma­radtak alul a vendéglátókkal szemben. A visszavágót vasárnap rendezik 13.45-íől, de az FTC a minimális hátránya eüenére sem mehet biztosra a Népligetben, mert a Montex ebben az idényben eddig idegenben bravúrt bravúrra halmozott. Például a csoportmér­Az ugyancsak a stuttgarti gálán szorítóba lépő Erdei Zsolt a máso­dik menetben kiütötte az amerikai Anthony Stephenst. Az amatőr­ként világ- és Európa-bajnok, olimpia bronzérmes félnehézsú­lyú magyar bokszoló ezzel tizedik mérkőzését is megnyerte (ebből 8 k.o.) a hivatásosok között. A 37 éves Stephensnek 30 győzelem és 2 döntetlen mellett ez volt a 12. ve­resége. Korábban háromszor bok­szolt világbajnoki címért, de min­den alkalommal kikapott. kőzések záró fordulójában Ljubl­janában győzte le a címvédő szlo­vén Krím NR-t, és ezzel harcolta ki a negyeddöntőbe jutást. A Krím NR veresége miatt elbúcsúzott a további küzdelmektől. ■k Megnyugtató, 14 gólos előnyt szerzett a Győr a norvég Gjövik og Vardal ellen a női EHF Kupa ne­gyeddöntőjének első mérkőzésén. Eredmény: Győri ETO - Gjövik og Vardal 38:24 (17:12). A formalitás­nak tűnő visszavágót szombaton rendezik 17 órától Gjövikben. Minimális FTC-vereség A győrieknek csak formalitás a visszavágó

Next

/
Thumbnails
Contents