Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-09 / 58. szám
2002. Március 9., szombat HÍRLAP 11. OLDAL A G A Z M 'ostanság egy olyan ügyet tárgyalnak, amire azt szoktad mondani, hogy ez az életed legnagyobb sikerélménye: ez a bolti sorozatgyilkos... Mesélj kicsit erről az ügyről!- Órákat tudok.- Igazi krimit szeretnénk hallani...- Az a lényeg és azért izgalmas, mert egy gyilkossági zsaru életében a legnagyobb szakmai kihívás, az a sorozatgyilkos elleni munka. Nem azért, mert több embert megölt - ezt a helyzetet is szakmaként kezeljük -, hanem azért, mert gyökeresen más nyomozati technikát, nyomozati módszert igényel. Egy olyan semmiből kell elindulni, ahol nagyon nehéz megtalálni a fogódzót. Pontosan azért, mert kevés az információ, kevés az adat, és rá vagyunk hagyatkozva arra, hogy itt belül mit tudunk kitalálni. Es ez műidig izgalmas.- Miből indultál ki ennél a csepeli sorozatgyilkosnál?- Ez az ügy azért volt nagyon izgalmas, mert a gyilkosságok után, amikor kezdtünk rájönni, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk, semmit nem tudtunk róla. Lehetett gyerek, nő, férfi, öreg, fiatal, bárki. Semmiféle adat nem volt, nem látta soha senki semelyik helyszínen. Itt nekünk ki kellett dolgozni egy gyökeresen más technikát ahhoz, hogy egyáltalán legyen elképzelésünk. Ilyen helyzetekben az ember azért tud gondolkodni: akkor hozzunk innen pszichológust, hozzunk profilalkotó szakembert, akinek lehet elképzelése, nézzük meg a helyszíneket, és próbáljunk meg abból kiindulni.- Mi volt az első nyom, ami elvezetett ehhez a pasihoz?- Az első nyom? Ez nagyon érdekes. Amikor idejöttek az FBl-tól - tőlük kaptunk egyébként komoly segítséget -, a szakembereik elmondták, hogy feltehetően olyan gyilkossal van dolgunk, aki, ha elkezdünk a sajtóban megnyilatkozni, előbb-utóbb jelentkezni fog a rendőrségen, és próbál velünk kapcsolatot teremteni, mert szüksége van arra, hogy jelen legyen, információt kapjon.- Filmekben szokott ilyen lenni. - Igen, és ez is nagyon érdekes volt. Pont a nyomozás során ölték meg a Fenyő Jánost Budapesten, ezen is elkezdtünk dolgozni. Egyszer csak jelentkezett egy alvilági csoport, egy bűnözői csoport, hogy ők tudnának egy informátort adni a Fenyő-gyilkossághoz. Üljünk le és beszéljük meg, hogy mennyi pénz van rá, mikor fizetünk, meg hogyan. Több tárgyalás ment az éjszakában, és egyszer csak bekerült ez a férfi, akit akkor még nem ismertünk, mondván: ő ' az informátor, és ő tudja, hogy ki és hogyan ölte meg Fenyőt. Elkezdtünk vele dolgozni, naponta bent volt a rendőrségen. Fogalmunk nem volt, hogy ő lehet a sorozatgyilkos. Nagyon izgalmas volt, de legizgalmasabb a felismerés volt.- Mi volt ez a felismerés, hogyan történt?- Természetesen egy ilyen bűn- cselekménynél mindenkit ellenőrzünk, alti valaha, valamilyen szinten hasonló bűncselekményt követett el. Mondjuk legyen bolti rablás. Elindult egy nagyon komoly munka. Az összes olyan személyt próbáltuk ellenőrizni Magyarországon, aki valaha volt büntetve ilyen bűncselekményért. Kaptunk egy olyan információt egy társszervtől, hogy létezik itt egy jugoszláv férfi, áld megszökött egy szállásról, akit kiutasítottak Magyarországról, és bolti rablások miatt volt büntetve. Érdekes lett, hogy ki lehet ez. Kértünk róla egy fotót, és hál1 Istennek volt. Ritka a rendőrségnél az üyen szerencse. Éppen a kollégám hozta be - én reggeliztem hátradőlve az íróasztalnál -: „Megvan a srác, őt kell keresni”. Letette a fotót az asztalra. Döbbenten ránéztem. Atyaúristen - mondom -, ez a Milán! A szomszéd irodában ült.- Mondd, volt olyan bűnöző, akit kedveltél?- Abszolút.- És miért? Nem kérdezem, hogy ki, mert azt valószínűleg nem lehet elmondani név szerint.- Most szabadult.-Ő is itt van?- László? Nincs itt. Életem másüt nagyon komoly ügye volt, és akkoriban nagyon komoly sajtót kapott. Még a kilencvenes évek elején történt nagyon sok olyan gyükosság, amelyekben vállalkozókat öltek meg, és úgy tűnt, hogy ez olyan „érdekes” divattá válik, és így akarnak pénzhez jutni a bűnözők. Elég nagy volt a riadalom. Egy Pest megyei kis falu mellett lelőttek egy vállalkozót egy buszban, a járművet betolták egy nagy szénakazalba, rágyújtva azt a buszra. Lezárta a rendőrség a nyomozást, és én kaptam meg az akkori társammal az utólagos felderítést, ami szintén a szakmában egy nagy teljesítmény, ha egy lezárt nyomozás után megvan a gyilkos. Másfél évig jártunk le a vidéki kisvárosba, ahol próbáltuk megtalálni a gyilkost, és bizonyítani. Ott szinte baráti kapcsolatba kerültem azzal az emberrel, aki a legjobb barátja volt az áldozatnak. Nagyon sokáig nem is sejtettük, hogy ő az elkövető. Egészen döbbenetes módon derült ki. Vele nagyon jó kapcsolatban voltam: ő is karatézott, nagyon lezser volt a pali, jókat dumáltunk, jöttünk-mentünk az éjszakában. „Kerestük” az elkövetőt. Körülbelül így egy évig egymást keresgettük. Fogalmam nem volt...- Hogy jöttél rá?- Úgy, hogy egyszer beszélgettem vele - akkor már a főnökök mondták, hogy rendben van az, ha éjjel-nappal vidéken vagy, meg nagyon jól érzitek magatokat, de kellene valami eredmény -, s leültem (Lacinak hívták az elkövetőt) vele a saját lakásukban. Volt felesége is, ugyanolyan korú gyerekei voltak, mint nekem. Ugyancsak fiúk. Mindig volt téma köztünk. Beszélgettünk, és mondom neki, hogy ezt nem hiszem el: ellenőriztük az ukrán bűnözőket, mindent ellenőriztünk, és semmi. Fegyverkereskedelem, semmi... Nézett, és azt mondja: „Látom, hogy fogalmatok nincs erről az ügyről, arról, hogy mi is történt”. Akkor néztem rá, és arra gondoltam, hogy tényleg mekkora hülye vagyok. Tényleg nincs fogalmunk, amikor ott ül velem szemben, és nem is tudom, hogy miért kerestük mi itt a nagy alvilágban.- Akkor megvilágosodott az elméd?- Abban a pillanatban.- De mitől?- Nem tudom. Ahogy mondta. És ahogy rám nézett. (Utána, amikor kihallgattuk gyanúsítottként, akkor mondta is, hogy ő már akkor látta, mekkorát hibázott, de nem tudta visszacsinálni.) Ránéztem, és az jutott eszembe, hogy atyaúristen, tényleg mekkora hülye vagyok!- Mit mondtál neki?- Semmit. Talán valami olyasmit, hogy ha ennyire hülyék vagyunk, akkor majd megpróbálunk valami mást. És gyorsan eljöttem.- És akkor mentetek hivatalosan érte?- Nem. Utána kezdődött egy izgalmas játszma: be kellett bizonyítani. Akkor viszont már egyszerűbb volt a dolgunk, hiszen akkor már rá dolgoztunk, szaknyelven szólva. Megvolt a célszemély.- Mennyi idő múlva jött rá, hogy rá dolgoztok?- Ő már akkor tudta, amikor én felálltam. Mondta is később, a kihallgatásán, hogy itt most már még keményebbnek gondolta a játékot, mert már tudtam, hogy ki a célszemély, és most vált igazán érdekessé a játék, mert eddig ő játszott velem.-Ez egy okos pasi lehetett.- Ez egy nagyon okos pasi. Sokáig látogattam a börtönben.- Sajnáltad?- Nem. Nem az én tisztem. Nem szabad embert ölni.- Olyan eset volt, amikor meghatódtál? Vagy inkább olyan, amikor nagyon kiborultál?- Két eset volt. Az egyiket azt már többször elmondtam, de most eszembe jutott egy másik is, ami akkor nagyon kiborított. Mennyire mesélhetem el részletesen?-Mesélheted...- Egymás között vagyunk? Eléggé brutális a dolog, az elkövetés módja volt döbbenetes számomra, és akkor sem értettem, illetve amikor elfogtuk az elkövetőket, akkor még bizonytalanabbá váltam, hogy vajon ez nem egy öncélú szadizmus volt-e. Az történt, hogy egy Pest megyei falu szélén lakott egy idős néni, akinek nagyon kevés volt a nyugdíja. Nagyon szép kis lakásban élt. Tisztaság, olyan igazi kis vidéki mama volt. Abból tartotta el magát, hogy a saját maga termelte szőlőből bort csinált, és zugkimérése volt.- Bögrecsárda.- így van. Ötven vagy tizenöt forintért lehetett inni abból a nagyon rossz borból, mert egyébként nagyon rossz volt a bor. A faluban megjelent Budapestről egy bűnözőcsoport, és kezdték keresni, hogy hol lehet sok pénz. Milyen egyszerű az emberi elme: bögrecsárdája van, meg a nyugdíját is összerakja, kint van a falu szélén a háza, akkor menjünk be hozzá, raboljuk ki. Ez meg is történt, csak az a baj, hogy túlfejlődött ez a rablás, és gyükosság lett belőle. De nem is akármilyen módon, és ez a nagyon brutális. Levágták egy seprűnek a nyelét, rátették a néninek a nyakára, és az egyik elkövető ráállt, limbálózott rajta, és eltörte rendesen a nyakát. A helyszíni szemlén abszolút lehetett látni, hogy mi történt. A néni egy kis töpörödött, vidéki asz- szony volt, aki már vagy ötven évet ledolgozott. Nagyon megdöbbentett minket, hogy vajon miért kell ezt? Megfogják, leültetik, és megnézik a Mást. Látni, hogy ez egy ilyen öncélú szadizmus, vagy én nem tudom, hogy mi volt. Az ott mély nyomot hagyott bennem egyébként.- És mi volt a másik?- Most megint „szakmából” mondom: hál1 Istennek megadatott, hogy tudtunk dolgozni olyan ügyben, amikor a kínai maffia megjelent Budapesten. Ez szerencsére azért elég ritka, mert a világ egyik legkeményebb bűnözőcsoportjáról beszélünk. Volt egy gyilkosság Budapesten, négy embert öltek meg egy lakásban. Az egész családot. Nyüván elszámolási vita volt, de nem is ez a probléma, hanem az, hogy volt egy hároméves kisfiú. A maffia hogyha öl, akkor az üzenetértékű is. Bementünk, s a lakás mint egy mészárszék. A felnőtteket lelőtték, volt egy idegen férfi is, azt egy szablyával darabolták szét. Kivittük a kisfiút a helyszínről, lefektettük, próbáltuk orvossal, letisztították a vért, s akkor láttuk, hogy fel van darabolva. Úgy képzeljék el, mint mikor egy húsdarabot egyenlő darabokra felszeletelnek. A mai napig egyébként nem tudjuk, hogy pontosan mi történt.- Elkaptátok őket?- Nem. A látvány, amit az a kis test okozott... Befejeztük a szemlét, sírás, kiborulás.- Elsírtad magad, igaziból?- Igen. Nemcsak én, hanem képzeld el, a rendőrorvosok is. Akik azért eléggé fegyelmezettek, és nagyon sok kemény dolgot láttak már. Most is fel tud kavarni. Nem találtuk meg sajnos a gyü- kost.- Ugyanakkor azt is látja az ember, hogy hihetetlen szenvedéllyel beszélsz erről. Mondjuk engem személy szerint is érdekel, de gondolom, jó néhány ember van itt a teremben, és nemcsak a teremben, hanem ' majd a tévékészülékek előtt, akiknek valamüyen okból ott kellett hagyniuk a munkahelyüket. Ebből analóg a helyzetünk, mert én is magamtól jöttem el a televízióból, az más kérdés, hogy olyan formában, mint mikor elromlik egy házasság, a férfi megcsalja a nőt, de azért azt hagyja, hogy a nő adja be a válókeresetet. Gondolom, hogy valami üyesmi volt nálatok is. Ezt sok ember átéli, hogy valamit nagyon szeretett csinálni, és attól vagy megfosztották, vagy ő felállt, mert nem volt más választása. Egy ilyen szakma, amit csináltál és csinálsz ma is, talán még álmodsz is, nem?- Én a megváláskor elhatároztam, hogy saját magamat kell megvédeni attól, hogy nekem itt nagy álmaim legyenek, és állandóan azzal foglalkozzak, hogy most mi történhet a gyilkossági csoportnál. Én akkor lehúztam a redőnyt, és azt mondtam: eddig tartott életemnek ez a szakasza, és megpróbálok nem visszatekinteni, és megpróbálok nem foglalkozni vele, mert akkor bele fogok hülyülni. Nagyon jelentős és hangsúlyos része volt ez a tizenöt év az életemnek, amit a gyilkossági csoportnál töltöttem. És meghatározó ráadásul. Szóval akkor én lehúztam a redőnyt.- És álmodni nem álmodtál?- Nem.- Én az elején álmodtam azt, hogy egy ilyen élő adásba belöknek, és azt sem tudtam, kit kell kérdeznem. De most már nem. Túl vagyok rajta. De téged végül is mi vezetett oda, hogy ezt a foglalkozást, ezt a szakmát otthagyd?- Az a szomorú, ha visszagondolok rá, hogy az eljövetelemet megkönnyítették. Ez az, ami mélyen sért. Amikor eljut oda egy ember, aki szinte már „elmebeteg” módon csinálta ezt a szakmát, ő is meg a társai is, szóval, hogy egyes rendőri vezetők nem tudtak mit kezdeni az ilyen típusú munkával, s ezért mindenre képesek voltak, hogy ezt a helyzetet megszüntessék. Hogy féltékenyek voltak, vagy egyszerűen csak emberi kicsinyesség, ezt nagyon nehéz értékelni. De sajnos, valamiért valakiket nagyon bosszantott és zavart az, hogy ez így működik.- Azt több helyről lehetett hallani, hogy bizonyos vezetőidet nagyon irritálta az, hogy te, úgymond, sztárzsaru vagy. Még az is kérdés volt néha, hogy te nyilatkozhatsz-e akár a magánéletedtől Engedélyekhez kellett folyamodni, amikor nem is szakmai kérdésekről vöt szó. Ettől persze az ember még nem hagy ott egy szakmát, ennél sokkal mélyebb okoknak kell lennie.- Én is megéltem sok rendőri vezetőt, kormányváltást is, és nem álltunk föl. Ez a mostani helyzet, ez sokkal keményebb, mint amit eddig tapasztaltam. Az én leszerelésemig vezető út, az még keményebb és hangsúlyozottan személynek szóló volt, amit én nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Egyszer megkérdeztem egy beszélgetésen: ha van olyan rendőri vezető, akinek mondjuk nem tetszem én, nem tetszik a Doszpot Péter, mert szőrös, bőrdzsekiben van, vagy nyilatkozik, akkor vajon nem ter7heli-e felelősség abban, hogy a Doszpot Péter lehetetlenné tevésében tönkretehet egy egész osztályt? Mert az történt. Nyomon lehetett követni, ahogyan bizonyos rendőri vezetők egyszerűen visszafejlesztették ezt a gyilkossági csoportot mind technikailag, mind mindenféle dologban. Ha ez nekem szólt, akkor is borzasztó felelősséggel tartozik szerintem, aki ezt tette.- Ez nekünk is szól. Az egy országot érint, ha egy gyilkossági csoport nemhogy nem fejlődik, hanem visszafejlődik. Ennyire nem lehetnek kicsinyesek. Lehetnek különben. Ez egy ilyen álnaiv megjegyzés volt.- Sajnos igen. És az a nagyon érdekes, így utólag visszagondolva, hogy ennyire tudatosan és ennyire arcátlanul. Ez a legnagyobb gáz. SIKE SÁNDOR „Levágták egy seprűnek a nyelét, rátették a néninek a nyakára, és az egyik elkövető ráállt, limbálózott rajta, és eltörte rendesen a nyakát. ” Doszpot Péter és a szakma szeretetéről Janikovszky Éva, Szabó Iván, Petschnig Mária Zita, Veér András, Havas Henrik, Hadas Krisztina, dr. Csókái András, Ráday Mihály, Bródy János után Doszpot Péter, az egykori „sztárrendőr”, gyilkossági nyomozó volt a vendége a Pannon GSM támogatta Élvonalban című előadás-sorozat legutóbbi összejövetelének. Az egri Művészetek Házában zajló est háziasszonya ezúttal is Szegvári Katalin, az ismert televíziós újságíró volt. Kettejük beszélgetésének szerkesztett változatát közöljük most, hasonlóan a sorozat korábbi programjaihoz.
