Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-08 / 33. szám
12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2002. Február 8., péntek | Brazíliában a Videoton Labdarúgás Hátrányos helyzetű a testnevelés Négyen kaptak országos szintű kitüntetést a megyei fórumon A fehérváriak huszonnyolc órás utazás után, Sao Paulo-i és curitibai átszállás után megérkeztek Santa Catarina államba. Az utolsó háromszáz kilométert busszal tette meg a küldöttség. Várhidi Péter együttese kétszer edz naponta, az első edzőmecs- csét az alacsonyabb osztályú Avai FC ellen vívja február 8-án, helyi idő szerint 20 órakor. A programban jelenleg hat találkozó szerepel, de ez a szám még kettővel bővülhet a február 22-i hazautazásig. _______________■ E gy hír: egy mondat OLIMPIA. Javaslatokat kell megfogalmaznunk és ajánlásokat kell tennünk, hogy a kormány és a fővárosi önkormányzat megalapozott döntést tudjon hozni a 2012-es olimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázattal kapcsolatban, így foglalta össze a rájuk váró tevékenységet Bienerth Gusztáv, a PricewaterhouseCoopers magyarországi vezérigazgatója. A 2012-es seregszemlére várhatóan tizenhárom-tizenöt jelentkező lesz, közülük kerül ki a NOB öt végső jelöltje, s végül 2005 szeptemberében dől el: melyik város nyer. ÖTTUSA Még soha annyi jelentős öttusaversenyre nem került sor Magyarországon, mint amennyi idén, a sportág hazai megszületésének 75. évfordulója alkalmából lesz. A hagyományos fedett pályás idénynyitó (február21-24.), valamint a női és a férfi Világkupa-viadal (április 25-28. és május 10-12.) mellett az ifjúságiak számára világbajnokságot (augusztus 29-szeptember l), a junioroknak Eb-t (július 2-7.), a felnőtteknek pedig VK-döntőt (augusztus 10-11.) rendeznek Budapesten, illetve Székesfehérváron. AUTÓSPORT. Az idei szezonban a brazil Enrique Bemoldi mellett a német Heinz-Harald Frentzen lesz az Arrows másik püótája - jelentette be csütörtökön Tom Walkinshaw, a brit Forma-l-es csapat tulajdonosa. Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok tanácskozójában tartotta éves küldöttközgyűlését a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete Heves Megyei Szervezete. A megjelenteket, köztük Lászka Bélát, a Heves Megyei Diák Sporttanács elnökét Galambos János levezető elnök üdvözölte, majd Csányi Barna, a megyei szervezet elnöke vette át a szót. Diáksport Csányi Barna javaslatára mindenekelőtt néma tiszteletadással emlékeztek a jelenlévők a napokban elhunyt kollégáikra, Fodor Bélára és Rüü Csabára. A megyei elnök szervezeti kérdésekről szólva kitért saját szervezetük működésére, azon belül a gazdálkodásra, tájékoztatással szolgált az országos egyesület dolgairól, majd az idei munkatervüket ismertette. Elhangzott, hogy a szervezetnek közre kell működni a népegészségügyi programban, az iskolai sportéletbe pedig be kell vonni más tanárokat és a szülőket is. Megyén belül szükséges a szervezet fejlesztése, fiatalítása, a tagdíjmorál javítása. Megtudhattuk továbbá, hogy Angyal Péter lemondása után Ondecs Ferenc lett a megyei szervezet titkára. Az elnöki tájékoztatót a közgyűlés tudomásul vette, a 2002. évi munkatervet pedig elfogadta. Hegedűsné Lóczi Borbála elnök- helyettes, testnevelési szaktanács- adó az iskola testnevelés Heves megyei helyzetéről adott tájékoztatást. Elmondása szerint a kerettan- terv bevezetése ugyan nagy vívmánynak számít, ám ezzel három kerettanterv között kell eligazodniuk a pedagógusoknak. A kerettan- tervek a tanulók leterhelését hivatottak szabályozni, ennek „eredménye”, hogy még kevesebb a test- nevelési óra. Van olyan iskola, ahol Csányi Barna szervezeti kérdésekről szólt FOTÓ: MAJOROS TAMÁS de széles körben nem ismert, hogy mi a teendő az állandó felmentettel, a gyógytestnevelésre „ítélttel” szemben. A testnevelés értékelése sem egyértelmű. Rövidesen lehet érettségizni ebből a tárgyból is, ezzel együtt világos: testnevelésből is lehet megbukni! „virágos” a helyzet. A megyei diáksportban több mint ötven versenyt rendeztek 2001-ben, amihez sok segítséget nyújtottak a sportági szak- szövetségek. Igencsak lehangoló megállapítást tett a DST titkára, miszerint Heves megyében nagy nehézséget okoz, hogy nincs egy „normális” atlétikai pálya, így a versenyek rendezése állandó problémát jelent. Sokkal hatékonyabb lesz a drog elleni küzdelem, ha az ISM a diákok sportolását, azok versenyeztetését segíü anyagiakkal ez ugyanis a legbiztosabb megelőzési módszer - hangzott el a megyei közgyűlésen. Előbbieket kiegészítendő, Varga Pál fogyatékosügyi referens megállapította, hogy a tanulásban akadályoztatott diákok sportolása tekintetében még sok a „fehér folt” Heves megyében. A hozzászólásokat követő vitából kitűnt, hogy a tanintézetek vezetői sem minden esetben ismerik a testneveléssel kapcsolatos feladatukat. Nem tudatosulnak az új fogalmak, pedig a testnevelés is olyan, mint minden más közismereti tárgy, noha bizonyos mértékig mégis speciális. A pedagógiai program azonban segít, de csak annak, aki megismeri. A közgyűlés befejező szakaszában Csányi Barna az országos szervezet kitüntetéseit adta át. A hajléktalan királynő a tanulók hetente egy testnevelési órán vesznek részt. Érthető sajnálkozással hangzott el, hogy emelt szintű testnevelési oktatás csak az egri Kemény Ferenc Általános Iskolában folyik. A testnevelés ugyan közismereti tárgy, mégis külön harcot kell folytatni egyes iskolákban a testnevelés jogaiért. Negatívumként értékelhető, hogy ezen a területen megszűnt a szakfelügyelet, az ellenőrzés hiányának következményei elkeserítőek. A gyermekek egyre inkább érdektelenek a testnevelés iránt, a továbbtanulás okán az idegen nyelvek és a számítástechnika „uralkodik” rajtuk. Talány a testnevelés tantárgy reális értékelése. Tisztázott ugyan, Az atlétikán, mint a sportok királynőjén, jól lemérhető, hogy hová jutott a magyar sport az elmúlt évtizedek során. Az 1950-es évek közepén a megyei középiskolás atlétikai bajnokságot a sok induló miatt nem lehetett egy nap alatt lebonyolítani az egri stadionban. Két nap kellett hozzá, pedig lényegesen kevesebb középiskola volt annak idején Heves megyében. A testnevelők, mint idősebb Csányi Barna, Galambos János, Vályi Nagy Károly, Petrovai József és még néhányan, tudtak százakat megnyerni az atlétika csodálatos versenyszámaira, a jelenelegihez hasonló feltételek mellett is. Minden tekintetben más világ volt akkor. Az viszont valóban elszomorító, hogy Heves megyében azóta sincs egy korszerű atlétikai versenypálya. A sportok királynője lehetne csodás, ez szerencsére nem államforma kérdése. Szűkebb hazánkban azonban megtépázott, sőt az elhangzottak szerint még hajléktalan is. A diáksport aktuális kérdéseivel AlaxaiJózsefné, a megyei DST titkára foglalkozott. Megnyugtató, hogy a diáksportszervezetek mintegy 95 százaléka tagja a Magyar Diákspon Szövetségnek, ám anyagi természetű pályázatokat csak önálló jogi személyiségű szervezetek nyújthatnak be, s ezen a téren már korántsem olyan Arany fokozatú éremmel ismerték el iá. Varga Pál gyöngyösi testnevelő több évtizedes munkáját, hasonló kitüntetésben részesült Vajk Miklós egri testnevelő is. Az országos szervezet oklevelét Batki István erdőtelki és Rácz László hatvani testnevelő kapta. FESZTBAUM BÉLA Egyed Krisztina a zászlóvivő XIX. Téli Olimpiai Játékok, Salt Lake City A német Martina Érti az alpesi síelőknél esélyesként indul az ötkarikás játékokon FOTÓ: EUROPRESS/EPA Olimpia Hetvenhét ország 2531 sportolója indul a ma kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián, s ez rekordot jelent. Az eddigi csúcsot a négy évvel ezelőtti naganói játékok szolgáltatták, akkor 72 nemzet 2J77 versenyzője állt rajthoz. A mezőny növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy Utah állam székhelyén tízzel több számban (78) avarnak majd bajnokot, mint 1998-ban. A legnépesebb csapat a házigazda Egyesült Államokat képviseli: a téli játékok történetében először haladja meg a 200 főt egy küldöttség létszáma, ugyanis 211 amerikai sportoló vonul majd a megnyitón. A második Oroszországból 162-en, a harmadik Németországból 158-an érkeztek. Először küld versenyzőt a havas-jeges sportágak legnagyobb eseményére Hongkong, Tádzsikisztán, Thaiföld, Nepál és Kamerun. Magyar hírek A 26 tagú magyar küldöttség zászlaját a pénteki megnyitóünnepségen (TV: m2, szombat 03.00-05.00) a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina viszi majd. A gyorskorcsolyások és a bobosok Calgary-ben készülnek a versenyszámaikra. A magyar csapatból elsőként a sífutók lesznek érdekeltek a szombati második versenynapon. Érdekesség, hogy a megnyitóünnepség előtt a síugrók középsánc-selejtezőire kerül sor az Utah Olimpyc Parkban. Csalódott Street Nem vált valóra az álma a női szuper-óriásműlesiklás címvédőjének, Picabo Streetnek: a házigazda amerikai csapat zászlóját nem ő, hanem Amy Peterson gyorskorcsolyázónő viszi majd a megnyitón. A 30 éves Peterson az első sportoló az Egyesült Államok történetében, aki ötödször áll rajthoz a játékokon. Nagy-Britan- niát is egy rekorder vezeti majd: a hatodik olimpiájára készülő 41 éves sílövő Michael Dixont harmadszor éri az a megtiszteltetés, hogy zászlóvivő lehet. KÖRTE, SZILVA ÉS VADCSERESZNYE rönköt magas áron vásárol bútorüzemünk. Tel: 06/30/9694-188 ; 06/92/579-013(55616) s (553; LAKÁSOK és gépkocsitárolók vételi joga még leköthető Egerben, a Makiári út 111. szám alatt épülő 6 lakásos társasházban. (Teljes körű ügyintézéssel igényelhető szoc.pol., első lakáshoz jutók önkormányzati támogatása, ÁFA-visszaigénylés, kedvezményes hitelek.) Érdeklődni lehet személyesen ajókai út 7. szám alatt a Kondorker Kft. irodájában és telefonon a 415-669 számon 9-13 óráig. Mobilon egész nap: 06-30/249-0560 TOVÁBBTANULÁS ÉRETTSÉGI UTÁN! SZOLNOK NYELVISKOLA IDEGENNYELVŰ SZAKKÖZÉPISKOLA 5Mt Snluk. ftita: ■. 22. Pl. 81. telvui: 56/422-kll REGISTERED CENTRE 0F THE OXFORD PITMAN AND ÖSD EXAMINATIONS 10 ÉVE MŰKÖDŐ MAGÁNISKOLÁNK OKJ-S ÉS NEMZETKÖZI SZAKKÉPESÍTÉSEI Külföldi szakmai gyakorlat Tandíjmentes képzéseink: Gazdasági informatikus 1. + nyelwlzsga-biz. Gazdasági informatikus II. + nyelwizsga-biz. Ügyintéző titkár I. + nyelwizsga-biz. Ügyintéző titkár II. + nyelwizsga-biz. Menedzserasszisztens + 2 nyelwizsga-biz. Idegenvezető + nyelwizsga-biz. Költségtérítéses képzéseink: Angol nyelvtanári képzés - ACE Idegen nyelvű titkárügyintéző Nemzetközi turizmus Angol nyelvi diploma Német nyelvi diploma Tanulóink angol (Oxford, Pitman) és/vagy német (ÖSD) nemzetközi nyelwizsgájukat helyben teszik le. • Angol, francia, német nyelv választható. • Nyelvi előképzettség nem szükséges. • Ingyenes kollégiumi férőhely. • Hallgatóink nappali tagozatos képzésben részesülnek (családip. diákig., stb.) Jelentkezési határidő: 2002. március 31. Jelentkezés és további információ: Idegennyelvű Szakközépiskola 5000 Szolnok, Magyar út 22., Pf.: 81. Tel.: 56/422-611 titkarsag@sziszaki.sulinet.hu (S4D62) Ez a betétreklám nemcsak a biztonságról beszél, hanem a magas hozamról is. ,25%* Erste Plusz Betét * 780.000 Ft feletti lekötött összeg eseten. E8KM 0,38%. Az akció 2002 remuât 28-ig tart. A bank a kamatváltoztatás jogai fenntartja .... Hcviívm Ki többet a peiuébéB Nehéz dolga lenne annak, aki olyan szempontot próbálna találni, amelynek az Erste Bank Plusz Betétje nem tud megfelelni. Magas hozamra vágyik? A Plusz Betét 2 hónapos lekötés esetén évi 8,25%*-os fix kamatot garantál. Kényelmes befektetésre gondolt? A Plusz Betét a futamidő lejártakor automatikusan meghosszabbítható. Részletekkel kapcsolatban forduljon fiókjaink munkatársaihoz vagy hívja Információs Vonatunkat: 08-40-55S444. ERSTEÈ