Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

16. OLDAL SPORT T Ü K Ö R 2002. Február 7., csütörtök | Jt V­Balázs Csongor itthon is betalált Labdarúgás Hűvös, nyirkos időben is szépszámú kíván­csiskodó szurkoló állta körbe tegnap a jól elő­készített érsekkerti sa­lakos pályát. Hannich Péter, azNBI. B-s egri­ek edzője sok gólban bizakodva várta az első hazai előkészületi mér­kőzést az NB III.-as gyöngyösiek ellen.- Három csatárral kezdünk, támadó szel­lemben focizunk. Az új fiúk közül yKiri végig védi a kaput, Balázs és Balia a csatársorban kap helyet. A szlovák élvonalban is megfor­dult Domik Péter ma érkezett vonattal, így csak a második félidő­ben játszik. A győri Krén Péter péntektől dolgozik velünk. Még kérdéses Bajusz Endre sorsa, ha nem tart rá igényt Tamási Zsolt, az ETO vezetőedzője, akkor ő is nálunk folytatja - mondta Hannich. Az első játékrészben az erőtől duzzadó játékot mutató lendüle­tes hazaiak fölénye fél óra eltelté­vel ért gólokká. Szünet után ki­egyenlítettebb volt a küzdelem, a jól küzdő gyöngyösiek előtt is adódtak lehetőségek. Domán hú­Az egri Szarvas Zsoltot (a labdával) Molnár Gábor támadja FOTÓ: PILISY ELEMÉR zódása miatt az utolsó fél órát már 10 fővel játszotta az Eger. A hajrában Bállá büntetőjét Kemács hárította. Jegyzőkönyv Eger - Gyöngyösi AK-Ytong 2-0 (2-0) Eger, 200 néző. V.: ifj. Kóródi (Fehér). EGER: Kiri - Földvári (Kato­na), Kellner, Vidakovics ­Domán, Zahorecz (Horváth Cs.), Máté, Szarvas (Domik) - Truczka (László T.), Balázs (Kasza), Bállá. GYAK: Labancz (Kernács) - Molnár (Nagyfalusi), Tóth A., Agócs, Nemoda - Takács (Mikula), Szekrényes, Nagy G., Benus (Bartha) - Váradi (Nagy R.), Tóth Z. G.: Balázs (28.), Vidakovics (35.) ____________________________________(BAJZÁT) V ersenybírók képzése Júliusban lesz mátrai hegyi verseny Autósport A háttérben folyó egyeztetések eredményeként több dolog is el­dőlt az idei parádsasvári hegyi gyorsasági országos bajnoki fu­tammal kapcsolatban. A Heves Megyei Autósport Szövetséggel egyeztetve az MNASZ sza­kágvezetése a Hungária Biztosító SE-1 jelölte ki a futam megrende­zéséért felelős szervezőnek. In­formációink szerint a pályával kapcsolatos műszaki feladatok (pálya-előkészítés, korlátok), hangosítás és a versenybírói szer­vezet felállítása megyei hatáskör­ben marad. Erről tanúskodnak - a betegséggel bajlódó Herényik József főtitkárt helyettesítő - Vas Péter Pál versenybíró által elmon­dottak is.- A budapesti egyeztetésen el­dőlt, hogy a hagyományos mátrai verseny július 19-21-én lesz, és a Hungária Biztosító SE- s Bertalan Zsolt vezette stáb szervezi meg. Újra lesz Sa/gó-rali, de csak a II. osztályú mezőny számára, június 14-16-án. A legfontosabb infor­máció, hogy Budapesten verseny­bírói tanfolyam indul, amelyre a jelentkezéseket február 9-ig kell leadni. A jelentkezési laphoz 12.000 forintos tanfolyami díjat és 1 darab igazolványképet kell csa­tolni. Jelentkezni Egerben Molnár Zsoltnál (tel: 06/70/2504410), Gyöngyösön Csépány Attilánál (Tel.: 06/30/953-3422), Parád- sasváron Holló Henriknél (tel: 06/20/988-9584) lehet. A bírói igazolvánnyal rendelkezőknek az MNASZ továbbképzésén kell majd részt venniük a versenyeket megelőző időszakban. A gyorsa­sági országos bajnokság első futa­mát májusban a Hungaroringen rendezik meg. Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. A Manchester United három évre szóló 11 mil­lió fontos ajánlatot tesz Sir Alex Fergusonnák, a labdarúgócsapat skót vezetőedzőjének. Ha a vi­lághírű szakember elfogadja a 2005-ig szóló hosszabbítást, ak­kor a legjobban kereső szigetor­szági tréner lesz. AUTÓSPORT. A 11 istállóból álló Forma-l-es mezőnyből nyolcadikként a vb-k történeté­nek abszolút sikercsapata, az el­múlt két szezonban mindent megnyerő- Ferrari is bemutatta 2002-es konstrukcióját. A szer­dai maranellói eseményen a két versenypilóta, a négyszeres vi­lágbajnok német Michael Schumacher, valamint a brazil Rubens Barrichello leplezte le a hagyományosan tűzpiros autót. LABDARÚGÁS. Sebők Vilmos nélkül utazik el a ciprusi négyes tornára a magyar labdarúgó-vá­logatott. Gellei Imre szövetségi kapitány az Energie Cottbus sé­rült védője helyett nem hív be másik játékost a keretbe. A ma­gyarok szombaton repülnek el Ciprusra, ahol kedden Csehor­szággal találkoznak. MOTORSPORT. A Hungaro­ringen mutatták be az Italjet Racing új versenymotorját, amellyel Talmácsi Gábor verse­nyez idén a gyorsasági motoros világbajnokság 125 cm3-es kate­góriájában. Telt ház Salt Lake City-ben Holnap kezdődnek a 19. téli olimpiai játékok Téli olimpia Min Romney, a Salt Lake City-i téli olimpia szer­vezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy az 1,6 millió jegy 90 százalékát eladták. A havas-je­ges ötkarikás játékok történetében az eddigi csú­csot Lillehammer tartotta: 1994-ben a belépők 89 százalékát értékesítették. Romney szerint - szin­tén rekordot jelentő - 177 millió dollár bevételt könyvelhettek el a jegyeladásból, ez több mint a duplája az 1998-as naganói olimpiáénak. A SLOC reméli, hogy az összeg eléri a 180 millió dollárt. Feminizmus Először fordul elő a téli olimpiák történeté­ben, hogy a női lesiklók hosszabb pályán verse­nyeznek egymással, mint a férfiak. A hölgyek­nek 3140, a férfiaknak 3016 métert kell teljesíte­niük. - Az erősebb nem képviselőire sokkal me- redekebb lejtők várnak - mondta Herwig Demschar, az alpesi versenyek igazgatója. Felmentették a bobost A doppingolás miatt eltiltott Sandis Prusis lett Jtobos indulhat a pénteken kezdődő téli olimpi­án - így határozott a nemzetközi Sportdöntőbíró­ság. A 36 éves versenyzőt november 9-én, a Salt Lake City-i játékok futamainak is otthont adó Park City-i pályán ellenőrizték, és a vizsgálat nandrolon jelenlétét mutatta ki a szervezetében. A nemzetközi szövetség visszamenőleg három hónapos eltiltással sújtotta őt, így még időben, február 9-én lejár a büntetése, a NOB viszont nem járult hozzá, hogy részt vegyen az olimpi­án. A CAS a döntését azzal indokolta, hogy a NOB-nak csak felülvizsgálati joga van az eltiltást illetően, s nem súlyosbíthatja azt. Csúcseső lesz A versenyzők és az edzők szerint is világ­csúcseső várható a pénteken kezdődő téli olim­pia gyorskörcsolya-versenyein, mivel a Utah Olympic Oval jege rendkívül gyors.- Arra számítok, hogy mind a tíz számban megdől a rekord - mondta a kétszeres ötkarikás aranyérmes holland Marianne Timmer. A biztonsági emberek számára is nagy kihívást jelent az ötka­rikás játékok felügyelete és ellenőrzése fotó: europress/epa Pályázók A hétfő éjféli határidőig hét város, illetve egy miniállam jelezte a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságnak, hogy szívesen adna otthont a 2010-es té­li játékoknak. Andorra mellett Bosznia-Hercego­vinából Szarajevó, Svájcból Bern, Kínából Harbin, Spanyolországból Jaca, a Koreai Köztár­saságból Phjongcshang, Ausztriából Salzburg, Kanadából pedig Vancouver jelentkezett a házi­gazdaságra. Irányadó a Bozsik-program-2 Érdemes csatlakozni a jelentősen támogatott kezdeményezéshez _________Labdarúgás_________ A legfrissebb kimutatás szerint Magyarországon 35 ezer után­pótláskorú játékost tartanak nyilván. A Magyar Labdarúgó Szövetség és az Edzőképző Köz­pont munkatársainak törekvése szerint örvendetes lenne, ha ez a szám az év végére 60 ezerre emelkedne. A már korábban kidolgozott Bozsik-program is ez a célt szol­gálta, azonban az illetékesek több ponton is módosítottak az alapstratégiát jelentő eredeti ki­íráson, és most már a Bozsik- program-2 elnevezésű kezde­ményezés az irányadó. A végre­hajtáshoz szükséges anyagi for­rásokat az állam vállalta magá­ra, a program teljesítése céljá­ból rövidesen 5,2 milliárd fo­rintot utalnak a szövetség számlájára A „kettes variáció” részletei­ről Csuhay Józsefet, az edző­képzésért és az utánpótlás-ne­velésért felelős megyei instruk­tort kérdeztük: - Három szintre bontható az utánpótlás-nevelés felépítése - mondta a szakmai vezető. - Az iskolai futballokta- tást az ISM a Góliát-program- mal együtt szervezi, a profi klu­bok saját kereteiken belül foly­tatják a nevelést, míg egyesüle­ti, amatőr szinten az MLSZ, ezen belül is a megyei szövetsé­gek és az instruktorok felelősek a végrehajtásért. Első lépésként a mi feladatunk az volt, hogy a megyei beosztást elkészítsük, melyet aztán az MLSZ-ben elbí­rálnak. Egyelőre csak az NB-s és a megyei I. osztályú klubok 7, 9 és 11 éves korosztályú csapatait tüntettük fel, de hangsúlyozan­dó, hogy még bárkinek lehet csatlakozni a programhoz. Érdemes megtenni ezt a lé­pést, persze csak azoknak, akik megfelelnek a követelmények­nek. A felépítésről annyit, hogy megyénként egy központ műkö­dik majd, alközpontokkal, kis- körzetekkel és a települések csa­pataival. Számukra három kor­csoportban (U7, Ü9, Ull) már­ciusban, vagy áprilisban ren­deznek tornát, majd megmér­kőznek a kiskörzetek és az al­központok válogatottjai. A két­éves program végén, 2003 őszén már a régiók legjobb gyermekei csatáznak, hogy aztán 14 éve­sen a legtehetségesebbek profi kluboknál kapjanak szerző­dést. Az instruktorok jelentése alapján pillanatnyilag 92 alköz­pont, 276 kiskörzet és 1071 tele­pülés szerepel a programban, de ez a szám a rajtig minden bi­zonnyal még nőni fog. Fontos tudnivaló, hogy a gyerekeket le kell igazolni az adott egyesület­hez, csak hivatalos okmányok birtokában lehet versenyeztet­ni őket. És hogy mi jelenthet motivációt?- Egy-egy kistelepülésnek 560 ezer forintnyi felszerelés (40 labda, 5x2 m-es kapuk, stb.), tornánként 20 ezer forint utazá­si költség, és a testnevelőknek (edzőknek) havi bruttó 30 ezer forint jut. Úgy gondolom, ez olyan lehetőség, ami csak rit­kán adódik, ennélfogva feltétle­nül érdemes vele élni. Akit a további részletek is ér­dekelnek, azok Csuhay József­nél érdeklődhetnek a 30/2287- 331-es telefonszámon. (BÓDI) A jövő kiszámíthatatlan de biztosítható! Az élet olykor tartogat meglepetéseket. Mi az AB-AEGON-nál azért dolgozunk, hogy a legváratlanabb helyzetekben is biztonságban teljenek napjai, előrelátó gondoskodással megteremthesse saját és családja anyagi biztonságát Elet-, baleset- és betegségbiztosítási termékeinket ezért úgy alakítottuk ki. hogy a biztosítási védelem mellett egyúttal kedvező megtakarítási lehetőséget is nyújtsanak. Szakképzett tanácsadóink az Ön igényeinek megfelelő javaslatokkal segítik Önt a választásban és a döntésekben. Számunkra fontos, hogy’ Ügyfeleink érezzék, nálunk jó kezekben vannak. Információs Vonal: 06/40-204-204 www.aegon.hu ^Legon ÁB-AEG0N. Biztos megoldás. Ködmön ismételt Atlétika A Hatvani AC versenyzői jó ered­ményekkel kezdték az idei sze­zont. A Budapesten rendezett 2002. évi fedett pályás összetett bajnokságon a felnőtt férfiak hét­próba számában Ködmön Sza­bolcs harmadik, Kurucz Gergely pedig a negyedik helyen végzett. Ködmön a tavalyi tízpróba-baj- nokságon elért dobogós helyezé­sét ismételte meg nagyszerű egyé­ni csúcsjavításokkal. Sághy Antal edző tanítványai­nak részletes eredményei. Köd­mön Szabolcs: 7,85; 601; 11,15; 180; 9,37; 360; 2:48,48; pontszá­ma: 4332. Kurucz Gergely: 7,58; 627; 10,07; 177; 9,38; 330; 3:03,33; pontszáma: 4152. ________ _■

Next

/
Thumbnails
Contents