Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-11 / 35. szám

4. OLDAL MEGYEI KORKÉP 2002. Február 11., hétfő , j íw&ííx íkSvM Hm ■■ Uniós szakértők útja Céljuk a munkahelyi veszélyek feltárása Heves megye Az Európai Unió két munkavé­delmi szakértője Marlies Kittermann, a Német Szövetségi Munkavédelmi Intézet és Harald Gruber, a német Gépgyártók és Fémfeldolgozók Szakmai Szövet­sége munkatársa Heves megyé­ben járt. A Phare-program kereté­ben a munkahelyi kockázatérté­kelés helyzetét tanulmányozták szőkébb hazánkban is. A szakemberek segítséget kí­vánnak nyújtani a munkáltatók­nak, különösen a kis- és közép- vállalkozásoknak. A munkahelyi veszélyek rendszeres feltárásá­hoz módszereket ajánlanak. A drezdai vendégek Lantos Gézá­val, az Országos Munkabiztonsá­gi és Munkaügyi Főfelügyelőség szaktanácsadójával együtt meg­beszélést folytattak az OMMF Heves megyei felügyelőségének vezetőivel és munkatársaival. Ezt követően Szabó József me­gyei igazgató kíséretében látoga­tást tettek Egerben, a Firth Rixson Kft.-nél és a Varga Nyomda Kft.- nél. A két cégnél a munkáltatók és az üzemi munkavédelmi szakem­berek véleményére voltak kíván­csiak, konkrétan, hogy milyen ne­hézségekkel küzdenek a kocká­zatértékelésben, illetve, hogy igényt tartanának-e a megelőző te­vékenység egyszerűsítésére. A német szakemberek hasz­nos tapasztalatokat és informáci­ókat gyűjtöttek, ezek eredmé­nyét a kis- és a középvállalkozá­sok hasznosítják majd a jövőben. _________________________|H- IQ Katonamamákat keresnek Köszönetét mond nekik a honvédség Évek óta szép hagyomány, hogy a honvédelmi miniszter, illet­ve a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök az Anyák napja alkalmából köszönetét mond, s ajándékkal ked­veskedik azoknak az édesanyáknak, akiknek öt, vagy annál több gyermekük teljesített sorkatonai szolgálatot. Heves megye így történt ez az elmúlt évben is, s terveik szerint ebben az eszten­dőben is szeretnék elismerésben részesíteni az érintett édesanyá­kat. Ezért ezekben a hetekben is keresik azokat a „katonamamá­kat”, akik megfelelnek a jutalma­zás feltételeinek. Vagyis, hogy öt vagy annál több fiuk legalább két hónapig tartó sorkatonai szolgá­lati idejük alatt becsülettel álltak helyt. Ennél rövidebb időt csak abban az esetben lehet elfogadni, ha a sorkatonai szolgálat félbe­szakítására „honvédelmi kötele­zettség teljesítésével összefüggő” baleset, vagy betegség miatt ke­rült sor. Az elismerésre - a területileg illetékes önkormányzat egyetér­tésével - a Heves Megyei Hadki­egészítő Parancsnokság terjeszti fel az édesanyákat. A parancs­nokság vezetői ezért kérik mind­azokat - polgármestereket, csa­ládtagokat, barátokat, szomszé­dokat -, akik környezetükben is­mernek ilyen sokgyermekes ma­mákat, illetve példamutatóan szolgáló katonafiúkat, juttassák el nevüket és címüket Gáspár At­tila őrnagynak a hadkiegészítő parancsnokságra. Megszűnik a régi iskola Sorsáról konzultálnak a lakossággal Maklár A település az idén 135 millió fo­rintból gazdálkodhat, az önkor­mányzat elfogadta éves költség- vetését. Ujj István polgármester a döntéshez kapcsolódóan el­mondta: takarékos szemlélettel sikerült költségvetési hiány nél­kül összeállítani, biztosítani a működéshez minimálisan szük­séges feltételeket. A közvilágítás-korszerűsítés áthúzódó hatását ugyan érezni fogják, de már az is látszik, hogy az energiatakarékos beruházás hosszabb távon - a kisebb szám­lákkal - beváltja a reményeket. Szerepel elkülönített pénz a jogos útfelújításokra, de ez hatásában akkor lehet még érezhetőbb, ha pályázaton nyert összeget is for­díthatnak a munkálatokra. A sür­gősségi lista elején az egyetlen földút, a Jókai utca portalanítása szerepel, de a Vasút utca páratlan oldalát is szeretnék rendbe hozni. Az intézmények mindegyikét fenntartják, az oktatás helyi kö­rülményei az új iskola tetőtér-be­építésével és a központosított ta­nítással tovább javultak. Gazda­ságilag is előnyös a régi iskola be­zárása, amelynek hasznosítására is vannak elképzelések.- A régi iskola a közeljövőben akár egészségügyi centrumként működhet - jelzi a polgármester. - Ezt a tervet a lakossággal is szeret­nénk megbeszélni, mielőtt arról döntene a képviselő-testület. (B.SJ Példamutató polgárőrök elismerése Jelenlétükkel növelik a lakosság biztonságérzetét El kell felejteni az egykori önkéntes rendőri szervezet működését, melynek keretében a társadalmi segítő a járőr „beosztottjaként” vett részt a közbizton­sági feladatok ellátásában - hangsúlyoz­ta dr. Francsics Ottó rendőrkapitány. Heves A városi kapitányság dísztermében tartott ál­lománygyűlésen - amelyen jelen voltak a körzetben tevékenykedő polgárőrök képvi­selői - dr. Francsics Ottó r. alezredes kiemel­te: a napjainkban egymástól függetlenül te­vékenykedő, önálló szervezetek együttmű­ködéseként valósul meg a rendőrség és a polgárőrség közös munkája. A hevesi, az er­dőtelki, a kiskörei, a tiszanánai és a tamaör- si szervezetek legaktívabb tagjai - mint a he­lyi civil összefogás példaképei - jelentős se­gítséget nyújtanak a közbiztonság javításá­ban. A hivatásos bűnüldözők épp ezért kö­szönettel tartoznak mindazoknak, akik egy- egy településen rendszeresen feláldozzák szabad idejüket a bűncselekmények megelő­zése, felderítése érdekében. Ugyancsak kö­szönet illeti az érintett települések önkor­mányzatait, amelyek lehetőségeikhez mér­ten támogatják az ottani polgárőr szervezete- vő polgárőrök önzetlen tevékenységét, két. Külön említést érdemel - emelte ki be- Ugyancsak ezúttal köszönték meg Tari Lász- szédében a kapitányságvezető - a Heves és lónak, a városi közterületi járőrök vezetőjé- Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány, amely az nek, illetve László Lajos közterület-felügye- elmúlt évben 1,2 millió forinttal járult hozzá lőnek a rendőrséget segítő munkáját, a rendőrség technikai felszerelésének a bő­vítéséhez, az önkép­zés, a kulturális élet programjainak a meg­valósításához. A város polgármes­tere, Kontra Gyula úgy vélte: a jelenlévőkön is múlik, hogy sikerül-e áthidalni azt a szaka­dékot, ami a valós bűncselekmények szá­ma és a polgárok biz­tonságérzete között húzódik. Az állampol­gárok ugyanis tőlük is várják a közbiztonság megteremtését. Az állománygyűlés további részében ok­levéllel és jutalommal Összefogás a közbiztonságért. Kontra Gyula polgármester, Zalai András alapítványi el ismerték el a jelenlé- nők, Tari László, a közterületi járőrök vezetője és dr. Francsics Ottó rendőrkapitány Gyógyítók és diktálok Gyöngyös A finanszírozást, az ellátórendszert és az ellenőrzést, az államigazgatás mintájára, egymástól függetlenné kell tenni. Ez a legfőbb, legerede­tibb gondolata a párt egészségügyi programjának - jelentette ki dr. Bern Éva főorvos, a MIÉP egészség- ügyi kabinetjének vezetője a városi lakossági fórumon. A Kelemen Márta képviselőjelölt meghívására érkezett szakember hozzátette: a párt hosszú távon a több biztosítós finanszírozási mo­dellt tartja kívánatosnak, tekintve, hogy a jelenlegi teljesítmény alapú finanszírozás egyaránt sújtja az OEP-et, a kórházakat és a betege­ket. A háziorvosoknál a MIÉP meg­(Folytatás az 1. oldalról) Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közvetlenül is bese­gít a munkába:- A főigazgatóságtól rendre jel­zést kapunk, ha térségünkön enge­délyköteles, veszélyes tranzitszáM- mány áthaladása várható. Ezt az információt pedig időben tovább­adjuk a hatókörbe tartozó tűzoltó­ságoknak is, hogy felkészülhesse­nek a potenciális veszély elhárítá­sára - tájékoztat az osztályvezető. Az eddigi közúti ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a külföldi forgalomban részt vevő veszélyesanyag-szállítások körül tartaná a jelenlegi kártyarendszert, a kórházaknál viszont a mostani pontrendszert egyfajta átalány tí­pusú finanszírozással ötvözné, Az állam szerepvállalását növelnék, ezzel csökkentve a betegek kiadá­sait. Ma a GDP kevesebb, mint öt százalékát fordítjuk az egészség­ügyre, a MIÉP az európai átlagnak megfelelő 8-9 százalékos arányt tartja elfogadhatónak - húzta alá a főorvos asszony. A fórum másik részében Erkel Tibor országgyűlési képviselő tar­tott előadást a közszolgálati médiá­ról és kialakulásának történelmi helyzetéről. Ezt megelőző sajtótá­jékoztatóján lapunk kérdésére el­mondta: korántsem igaz, hogy a MIÉP „rátelepedett volna a közszol­megnyugtató a rend, szabálytalan­ságok inkább a belföldi cégek egy­más közötti fuvarjánál észlelhe­tők. Egy felügyelőségi feljelentést maga után vont esetről említi Bedák alezredes:- A Füzesabonynál tartott ellen­őrzéskor azért indult felelősségre vonás a sofőr ellen, mert a jármű- szerelvény második tagjáról, a nyerges vontató végéről hiányzott a szállítmány veszélyességére felhí­vójelzés. A veszélyt narancssárga tábla, az anyagra utalást pedig egy fekete színű kódszám jeleníti meg. Ezt a 30x40 centis táblát elöl és há­tul is el kell helyezni. gálád médiumokra', ezzel szem­ben tényként közölte, hogy a mai napig az MSZMP időszakára jel­lemző a tömegtájékoztatás.- Dokumentumokkal bizonyít­ható, hogy a Magyar Rádióba ma is betelefonálnak MSZP-s és SZDSZ-es emberek, s lediktálják a híreket - közölte a képviselő, hoz­zátéve: a médiakuratóriumok is az ellenzék (vagyis az MSZP és az SZDSZ) miatt sikeredtek csonká­ra. Ám így sem igaz, hogy a kor­mány direkt hatalomhoz jutott a közszolgálati médiumok felett, ugyanis a kuratóriumok a napi döntésekbe, elnöki jogkörökbe nem szólnak bele. Legfeljebb az elnökök leváltását tehetik meg. _________________________ a veszély Az ellenőrzésekről elmondha­tó, hogy azok időigényesek, és parkolóba terelve történnek, s a közbiztonság érdekét szolgálva akár fél óráig is eltarthatnak, noha abban együttesen intézkedik, cse­lekszik a három szervezet embe­re. A sok okmány és műszaki megfelelés kontrollja miatt külö­nösen hasznos az egyidejű ellen­őri együttműködés. A veszélyes anyagok szállításá­nak kívánt feltételeiről - egy jog­szabályi módosítás kapcsán - ha­marosan már az érintett cégek te­lephelyein is meggyőződhetnek az ellenőrök. ______________________(BUDAVÁRI) Tanárok Angliából Eger Az Anglophone Oktatási és Mód­szertani Központ szervezésében rendszeresen érkeznek brit taná­rok a megyébe, ahol különböző iskolákat keresnek fel, órákat láto­gatnak és tartanak.Az újabb cso­port tagja ma délután fél 4-kor ta­lálkoznak a megyeszékhelyen an­golul tanuló, s egy-egy nyelvgya­korló beszélgetés iránt érdeklődő diákokkal a Bródy Sándor Könyv­tár Idegennyelvi Gyűjtemény rész­legében, illetve a Művészetek Há­zában található ÉLT Resource Pointban. A közös társalgás témá­ja ezúttal az iskolai élet, melynek keretében mind a brit tanárok, mind pedig az itteni tanulók be- számolnak a diákéletről. ■ Idén is nyerhetők álomutazások Egerszalók A Bella Hungária Kft. által szer­vezett Perfecta duopack nyere­ményakció sorsolásán három szerencsés hölgy lett gazdagabb egy-egy álomutazással. A bruttó 500 ezer forintos fődíjat jelentő nyereményutat a budapesti Tompáné Korán Beáta, a 300 ez­res utat a dunaszegi Foltányiné L. Gabriella, míg a 200 ezres nyereményutat az akasztói Hor­dós Éva nyerte. A díjakat a napokban adták át a szerencsés nyerteseknek. A ren­dezvényen a cég képviselői azt is elmondták: az idén is szerveznek hasonló nyereményakciót. Számtáblával utazik _________A RÁDIÓBAN HALLOTTUK____________ A jó riportok titkai Ebben a választási csataözönben hamisítatlan oázisként hatnak az időtállónak tűnő, értékekben bő­velkedő programok. Szombaton, a Reggeli króniká­ban megszólaltatták a hetvenesz- tendős Szinetár Miklóst, honi kul­turális életünk kiemelkedő szemé­lyiségét. Megérte vele beszélgetni, mivel gyakorlott nyilatkozó, s pon­tosan tudta miről, mit kíván mon­dani. Remekül tömörített, így az­tán számos, másutt is kamatoztat­ható javaslattal, tanáccsal ajándé­kozott meg minket. Fontosnak tar­totta - többek között - a fiatal, a pá­lyakezdő művészek felkarolását, az esetenkénti vereségek utáni erő­gyűjtést, az egyéniség benső kin­cseinek felvillantását. Bízvást állít­hatjuk - s ez mindenkor igaz - , hogy az újságírói siker egyik leg­fontosabb titka a felkészültség, a hivatásérzet, az etikai elkötelezett­ség mellett az ideális riportalany, illetve beszélgetőpartner megvá­lasztása. A gyémánt csak lelőhe­lyéről tárható fel. Ha üyen nincs, a bányász kudarcot vall. Türelme­sen keresni kell hát, s a munkába fektetett áldozat busásan megtérül. S még egy: a karakteres személyi­ség arculatot ad a produktumnak. Ugyanebben a műsorban kér­dezték Balázs Géza nyelvészpro­fesszort az olvasás gyönyörűségé­ről. Rögvest kitűnt: vérbeli peda­gógusaikat mutatkozott be. Mind­járt rendszerezett, s azt taglalta, hogy ki és miért ragaszkodik a könyvekhez. Nem biztos, hogy mindenben igaza volt, ám nem is ez a lényeg. Aggódott a jövő miatt: kissé veszé­lyes konkurensnek minősítette a számítógépes világot. Félelme túl­zott, mert a nyomtatott betűk va­rázsát semmi sem oszlathatja el. Az se rossz - sőt kifejezetten elő­nyös! -, ha régóta személyesen is­merjük a kérdezettet. A két héttel ezelőtti Névjegyben szembesülhet­tünk Simor Ottóval, ezzel a nagy­szerű prózai és operettszínésszel. Sztorijait nemcsak élveztük, ha­nem okulhattunk is belőlük. Fag- gatója figyelemmel kísérte pályá­jának fordulóit, azaz tudakozódá­sa teljesen indokoltnak tűnt. Jó­voltából olyasvalakivel találkoz­hattunk, akit aligha feledünk el. Vonzóbbá lett - én egyetemi éve­im alatt láttam jó néhányszor a debreceni Csokonai Színház szín­padán - számomra, mivel most meggyőződhettem az ütközések­től sem tartó őszinteségéről, lelki­ismeretességéről, igényességéről, s arról az alkotó lendületről, amely idős korára sem csappant meg, szállt el. Irigylendő erények.,, pécsi istvám A CBA Északkelet-magyarországi Régióközpontja, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. a napokban megnyitotta legújabb üzletét Hatvanban

Next

/
Thumbnails
Contents