Heves Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám
SHU 2002. Január 5., szombat 11. OLDAL H I R L A P A G A Z I N „Nem átálltam, én a törvény oldalán állok ma is” Orrcsonttörésről, telefonlehallgatásról, alkotmányról, s a Tasnádi-ügyről dr. Szikinger Istvánnal „Nem értettem, ma sem értem, miért jó az, ha összetörik az állampolgár csontját” (Folytatás az 1. oldalról)- Tüntetéseket kellett volna kezelni, esetleg szétverni. A parancsnokom azt mondta a tanítványaimnak, hogy „a gumibot másik végével üssetek, mert azzal jól össze lehet tömi az állampolgár orr- csontját". Nem értettem, s ma sem értem, miért jó az, ha összetörik az állampolgár orrcsontját. Ezt követően az Államigazgatási Kutatóintézetbe, majd a Belügyminisztériumba került dr. Szikinger István, Verebélyi miniszterhelyettes mellé titkárságvezetőnek. Több pozíciót is betöltött a minisztériumban.- A rendőrségi törvény előkészítésében voltak feladataim - folytatja az ismertetést. - Boross Péternek azonban a mi törvénykoncepciónk kevésbé tetszett. Alapított egy rendészeti kutatóintézetet, oda nevezett ki igazgatónak. Az intézet az RTF-hez tartozott. Ám miután az Alkotmánybíróság előtt a rendőrségi törvényt megtámadtam, el kellett jönnöm a főiskoláról, immár másodszor. Az ügyvédi pályán 1999 vége óta vagyok.- Miből ered a vonzódása az alkotmányjog, a rendészeti szervek vizsgálata iránt?- Soha nem szerettem az aprólékos jogi dolgokat, a Polgári per- rendtartást és egyebeket. Az egyetemen a filozófia tudományos diákkörnek voltam tagja. Az alkotmányjog a jogrendszernek az az ága, amelyik a jogot a társadalommal, a politikával összekapcsolja. Azt tükrözi, milyen a választási rendszer, a hatalomgyakorlás, s ez legalább annyira filozófiai kérdés, mint jogi vagy politikai.- Pályáját a rendőrség valamilyen formában végigkíséri. Minek köszönhető ez?- Ha úgy tetszik, véletlen. Amikor az RTF-en oktattam, a rendőrök feltették a kérdést: hogyan lehet lehallgatni a telefonokat, amikor 1972 óta a magyar alkotmányban benne volt, hogy csak törvény korlátozhat, szabályozhat állam- polgári jogokat. Mint a Duna-gate ügyben az 1980-as évek végén kiderült, erre jogszabály nem volt. Ez a szocialista állam szocialista alkotmánya volt, amit a szocialista rendőrség sem tartott be, és én ezt akkor is bíráltam. A lehallgatással kapcsolatban egy 6000-es kormányhatározat volt érvényben. Tudni kell, már a 2000-es is titkosnak számított, az annál magasabb sorszámmal kezdődő szupertitkosnak. Tagja voltam a Duna-gate ügyet vizsgáló bizottságnak. Elmentünk a már elhunyt Horváth úrhoz, aki a III/01-asnak volt a vezetője. Megkérdeztük tőle, hol van ez a 6000-es határozat. Ő se találta. Állítólag máshonnan került elő. Létezett tehát, de úgy, hogy akik alkalmazták, ők sem látták, csak mondták nekik, hogy van...- A rendészeti szervek, mint az állam erőszakszervei és a tiszta alkotmányjogászkodás között óhatatlanul ellentmondások feszülnek. Ennek hatásait Ön is érezhette a pályáján. Beszélne erről részletesebben?- Erről nagyon sokat lehetne beszélni, s nagyon nehéz visszafogottan szólni róluk. Az a meggyőződés alakult ki bennem - s megmondom őszintén, Magyar Elemérnek a rendszerváltás előtt az akkor még féllegális Beszélőben a magyar rendőrségről írt munkája is sokat lendített a gondolkodásomon -, hogy nem igaz a tétel: az emberi jogok megsértésén át vezet az út a nagyobb biztonsághoz! Téves az a megközelítés, hogy minél több pofont ad a rendőr, annál nagyobb lesz a biztonság. Ez nem igaz. Minél több joga van egy rendőrnek, annál kevésbé tudja, hogy melyik jogát kell, szabad adott helyzetben érvényesítenie. Ma például a rendőri fegyverhasználatra 11 pont érvényes a rendőrségi törvényben. Hát rendőr legyen a talpán, aki abban a tizedmásodpercben, amikor döntenie kell, végig tudja magában pörgetni azt a számos lehetőséget, amit neki a jogszabály nyújt. Arra a következtetésre jutottam, hogy az alkotmányos működés és a hatékony, erős rendőrség nem kizárja, hanem erősíti egymást. Nem tagadva persze - mert demagóg sem akarok lenni -, hogy olykor egy pofon segíthet. Ám az is igaz, a pofon - ha azt rosszkor adják - árthat is, mert ha valakit nagyon megvernek, az olyasmit is beismer, amit el sem követett.- Mondana példát?- A legfrissebb élményem: Budapesten a Nyugati téren az aluljáróban biztonsági őrök megvertek hajléktalanokat, majd egy rendőrt is. Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ellenük eljárás. A rendőrt több tévé hősként mutatta be. Tisztelni kell a fellépését, magam is elismertem a védőbeszédemben, ugyanis az egyik vádlottat képviseltem. De hőst csinálni egy olyan rendőrből, aki maximálisan szakszerűtlenül intézkedik, az már nem [ér bele az én gondolkodásomba. 0 ugyanis három garázdát látott, és volt nála egy pár bilincs. Be kellett volna szólnia az intézkedés megkezdése előtt, hogy küldjenek erősítést. Még azt is letagadta, amit egy civil állított, hogy őt kérte meg, hívja a rendőröket. Nyilván az a mentalitás jelentkezett nála, ami ilyenkor a legtöbb rendőrben: ő szeretett volna tettest fogni. Az ő dicsősége. Végül legyűrték. Ezért sem lehetett szakszerű, hiszen a rendőrnek olyan távolságot kell tartania bárkitől, hogy ne üthessék meg őt. Sorozatos és nyilvánvaló a szakszerűtlenség, mégis példaképül állítják az állomány elé. Ho„Félelemben nem lehet, nem szabad élni!” fotó, piusy elemér lőtt azt kellene mondani a kollégáinak, hogy így nem szabad csinálni! Ha bilincs helyett lőfegyver lett volna nála, abból még nagyobb tragédia is származhatott volna, akár rá, akár másra nézve.- Ez felveti egy magasabb szintű felelősség kérdését is...- Én nem a rendőrséget szoktam általában bírálni, hanem a rendőrséggel foglalkozó politikusokat, vezetőket, akik nem veszik maguknak a fáradságot, hogy például egy konkrét esetben megmagyarázzák, mi az, ami jó volt (a fellépés a hajléktalanok védelmében), s mi az, ami rossz (hogy egyedül intézkedett, s nem kért erősítést). Az pedig erkölcstelen, hogy a rendőr annak a segítség- nyújtását is letagadta, aki tómen- tette őt a támadók közül. Még egy fura mozzanata volt ennek a pernek, a bíróság elé állítás, aminek előfeltétele a beismerés. Volt is beismerés, csakhogy nem arra, ami a vád volt. Az elkövetők elismerték a hajléktalanok verését, az érdekükben fellépő személy elleni támadást is, csak azt nem tudták róla, hogy rendőr.- A közvélemény úgy is ismeri Önt, mint Tasnádi Péter egyik védőjét. A köztudatban az él, hogy Tasnádi és a mai belügyminiszter üzleti vetélytársak voltak. Tényleg ennek következménye lenne az első maffiapemek titulált büntetőeljárás?- Én kívülről kerültem az ügybe, védőkollégáimmal ellentétben nem vagyok régi ismerőse Tasnádinak. Engem ebben az esetben is csak az érdekel, miként lehet tisztességgel kideríteni az igazságot!- Igaz-e az, hogy Önnek korábban konfliktusa volt belügyi vezetőkkel, így a belügyminiszterrel is?- Emlékezetem szerint nem volt olyan belügyminiszter az elmúlt egy évtizedben, akivel ne lett volna nézetkülönbségünk. Még Horváth Balázzsal is, aki annak idején a BM-be hívott dolgozni. Pintér Sándorral olyan nagy konfliktusom nem volt! Annyira nem, hogy ő a Tasnádi-ügy elvállalása után rúgott ki engem abból a tanácsadó testületből, ahová 1999 tavaszán invitált meg. Nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy tagja lehetek a testületnek. Tasnádi védelmének elvállalása után Pintér úr megbízásából a BM egyik osztályvezetője küldött nekem egy faxot, hogy megköszöni és a jövőre nézve lemondja részvételemet a tanácsadó testületben. Őszintén szólva, ezt már vártam is. Ám volt még egy klauzula: „s egyben felmenti a Belügyminisztériummal és szerveivel fennálló minden kötelezettsége alól”. Pintér úr jól tudta, hogy az RTF- en tanítok, s ott nekem kötelezettségeim vannak. Azt is nagyon jól tudta, hogy közvetlenül onnan ő nem rúghat ki, mert felsőoktatási intézmény... Nekem tehát a szakmai vitákon, a Karancsi- és Tas- nádi-ügyeken túl közvetlen konfliktusom nem volt a belügyminiszter úrral. Sőt, kifejezetten jó volt a viszonyunk, hiszen majdnem egy épületben dolgoztunk, amikor én a Rendészeti Kutatóintézetnél munkálkodtam, ő pedig az országos rendőrfőkapitány volt.- Mégis az a látszat, hogy Pintér Sándornak volt oka megsértődni Önre...- Talán egy nyilatkozatom miatt. Ez úgy szólt, ha neki nincs igaza a Karancsi-ügyben - hiszen ő azt mondta, ott minden rendben volt, nem azt, hogy majd megvizsgáljuk, hanem azt, hogy Karancsi bűnöző -, akkor le kellene mondania. Nem lett igaza. Érdekes az is, hogy a belügyminiszter úr mindig azt hangoztatja, ő egyedi ügyekkel nem foglalkozik. Hát ezzel az egyedi üggyel éppen foglalkozott. Sőt még sok másikkal is. Erre bizonyítékaim is vannak.- Mi volt - ha egyáltalán volt - a konkrét nézeteltérés Pintér Sándor és Tasnádi Péter között?- Annyit tudok, hogy mindketten vállalkozók voltak, s több ügyben is találkoztak. Pintér úr a Józsefvárosi piac kapcsán jelent meg, azt hiszem, ezt végül is nem tagadta, csak azt mondta, hogy őt a kínai követség kérte fel. Ha jól tudom, szerette volna a piacot másokkal együtt megvenni, amikor vállalkozó volt. Tasnádinak akkoriban csak az őrzésben voltak érdekeltségei. Az üzlet Pintér úrnak nem jött össze, s ez nagyon érzékeny veszteség volt a számára. Hogy aztán ez mennyire függ ösz- sze a Tasnádi-perrel, arról én nem mondok ítéletet. Azt gondolom, legfeljebb a Pintér úr magatartásából lehet következtetni rá.- Mint alkotmányjogásznak, bizonyára meglepetést okozott Önnek a Pest Megyei Bíróság hozzáállása az eljáráshoz. így a védők közönség soraiba szorítása, vagy a demonstratív biztosítás, vádlottkísérgetés... „Nem a rendőrséget bírálom általában, hanem a rendőrséggel foglalkozó politikusokat, vezetőket...”- Valóban meglepett. Ugyanakkor azt már jogerős bírósági döntés is megállapította, hogy Orbán Péter országos főkapitány megsértette Tasnádi személyiségi jogait, amikor azt állította róla: 30 millióért szeretett volna kiszabadulni. Sugallják az embereknek, hogy ki a bűnös, s hogy az is az, aki védi őt. E nagy felhajtás mögött az is lehet, hogy Tasnádi úr külsőségeiben maffiózóra emlékeztető dolgokat tett. Építtetett egy csodapalotát a hegyoldalban, testőrökkel vette körül magát. Szerinte ez reklámfogás volt. Az emberek körében viszont nem túl népszerű az ilyesmi. Mindemellett a kormány mindenképpen látványos sikert akart felmutatni a szervezett bűnözés elleni harcban. Csak hát ott van Kisbandika példája: elterjesztették róla, hogy elszökött Amerikába az alvilág pénzével. Nagy csinnadrattával hozatták haza onnan, végül kapott 2 és fél évet. Piti csalássorozattal tudták csak megvádolni. „Látványos sikerek” kellettek tehát. E mögött politikai megfontolások is vannak. A Tas- nádi-ügyben alkotmányjogászként is nagyon sok dolog döbbentett meg. Az egyik az, hogy a törvény kimondja, a terhelt az eljárás elindításától kezdve védőt választhat. Ezzel szemben nyolc hónapig folytattak úgy nyomozást egyesekkel szemben, hogy „elfelejtették” nekik megmondani: ők gyanúsítottak.- Tasnádival szemben több vádpont is szerepelt. így például zsarolásra felbujtás.- Jellemző már az eljárás elindulása is. Még 1999. január 12-én megy be a feljelentő a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra azzal, hogy $t a Speed-diszkóban 1998 novemberében megverték. Később kiderült, nem 1998-ban, hanem 1997-ben verték meg valahol - ha egyáltalán megverték -, de ő azt is közli, hogy a verés 50 ezer forintos tartozás miatt volt. Amit mellesleg a bíróság jogerősen megítélt a hitelezőjének. Elemi szintű ismeret kell legyen a rendőrségen is, hogy ha jogos vagy jogosnak vélt követelést próbálnak valakiből kiverni, akkor az önbíráskodás, nem pedig zsarolás. Mégis utóbbiban rendelték el a nyomozást. Most viszont már csak önbíráskodás a vád. Ha akkor önbíráskodásnak indult volna az ügy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem járhatott volna el. Meg kellett tehát hamisítani a valóságot! Jogerősen megítélt tartozás behajtását önbíráskodás helyett zsarolásnak minősíteni, ahhoz vagy nagyfokú tudatlanság, vagy előre kiterveltség szükséges. Az utóbbival állunk szemben.- Az, hogy úgymond a másik oldalra állt át, milyen nehézségeket okozott Önnek?- Nekem semmilyen nehézséget nem okozott! A pályámat alapvetően egyenesnek érzem. Ezt a kérdést tette fel nekem egy ügyész is. Gondolom, arra célzott, hogy én valamikor belügyi főtisztviselő voltam, és rendőr is. Azt feleltem neki, úgy vélem, én nem álltam át a másik oldalra, én ugyanott állok, mint ő: a törvény oldalán! Aki ezt kérdezte tőlem, az egy gyanúsítottat hallgatott meg éjjel egy és két óra között. Az illető terhelő vallomást tett Tasnádira. A tárgyaláson elmondta, aznap délután ugrottak rá a rendőrök a Duna Plazában. Bevitték. A jegyzőkönyv szerint majdnem minden második kérdés a családjára vonatkozott. Van-e családja, nem félti-e őket? Amikor olvastam, arra gondoltam, milyen kedvesek, biztos tanúvédelmet akarnak biztosítani neki és családjának. Ám ő a tárgyaláson azt is közölte, hogy „míg engem az egyik szobában hallgattak ki éjszaka, addig a másikban a családomat gyilkol- gatták”. A rendőrök ott az élettársát faggatták. Tehát a családjáról való érdeklődés nem annak szólt, hogy félő, Tasnádi megfenyegeti őket, hanem annak, hogy ott van a hozzátartozója a másik helyiségben. Ez a tanú azt is elmondta, hogy a tárgyalást megelőző napon este 8 körül bevitték az élettársát és a hétéves gyermekét. Éjjel 11-ig tartották bent őket, s elbeszélgettek vele, milyen vallomás lenne jó. Szóval, ilyen állapotok uralkodnak.- Meddig kell együtt élnünk Ön szerint az ilyen állapotokkal?- Félek, hogy hosszú ideig. Ez nem a mostani kormány által kitermelt állapot, efelé már elindultunk a rendőrségi törvénynyel, amit szinte minden párt megszavazott. A tanúvédelmi programot óriási többséggel fogadták el a Parlamentben. Az helyes, hogy védeni kell a tanúkat, akik egyébként bűnözők is lehetnek. „Bűnbá nó maffiózók.’ Ám ha visszavonják a vallomásukat, egyből kiszolgáltatottakká válnak. Mint a Tasnádi-per- ben is. Hamis tanúvallomást szedtek ki valakiből. Videofelvételen a tanú arról beszélget a rendőrökkel, hogy ő hamis vallomást fog tenni. Meg is tette. Ám ha ezt visszavonja, akkor már nem részesül tanúvédelemben. Nos, ilyen törvényeket szavaznak meg, a mostani ellenzék nagy része is. De mondok mást. Az is szerepel a törvényben, hogy jogellenes utasítást is végre kell hajtani. A rendőr bármilyen bűncselekményt elkövethet fedett nyomozóként, más ember szándékos megölése kivételével. Gyereklányok megerőszakolása is belefér, no persze, a felderítés érdekében. Tessék elképzelni: egy, a mostaninál is szélsőségesebb kormány mit meg tud tenni törvényes keretek között az emberekkel! Most még csak azért különbözünk egy önkényuralmi diktatúrától, mert a politikai kultúra nem engedi meg, hogy a jogszabályokban benne rejlő lehetőségeket kihasználják, s még több bűntényt kö- vettessenek el legálisan például fedett nyomozókkal.- Akkor, gondolom, egyetért Bárándy Péter ügyvédtársának az igazságszolgáltatás hatalmi befolyásolásáról szóló nézetével.- Tökéletesen egyetértek. S ő még finoman fogalmazott. Sajnos, az igazságszolgáltatás sok esetben tetten érhetően, még több esetben gyaníthatóan meghatározott érdekek szolgálatában működik.- Lesz-e erő, amely képes ezen változtatni?- Egy bírói apparátus mindig képes az ellenállásra. Az igazán jó bírák ellenállnak, ám sajnos vannak korrupt, nem kellően felkészült bírák is. Az igazi megújulást én a szakmán belülről várom. Az 1990-es évek második felében volt egy kezdeményezés a közösségi rendőrség kialakítására, amikor Pintér Sándor már nem volt főkapitány, de még belügyminiszter sem. A rendőrségen belülről indult el. Én vallom, hogy a szakmai és az alkotmányos érdekek végső soron egybecsengenek, s ezt a rendőrök is elismerik. Rájönnek arra is, hogy őket kihasználják. Mondok példát. A bűnöző üldözésére minden eszköz megengedett. Utasításra a rendőr lakott területen is 120-szal mehet. De ki viseli a felelősséget, ha elcsap valakit? Ő. Nem arra utasították ugyanis, hogy üssön el valakit, hanem arra, hogy 120-szal menjen. Ez a jogalkotás iszonyú cinizmusa. Persze, mindig a gyengéken csattan az ostor, beleértve a rendőröket is.- Véleményét a Tasnádi-ügy elvállalásán túl karakán módon fejti ki a nagy nyilvánosság előtt is. Nem tart retorziótól?- Attól már nem nagyon kell tartanom. Elég sokszor betörtek hozzám, meg is fenyegettek. Nézze, bármikor bekövetkezhet, hogy agyoncsapnak valakit. S még csak nem is biztos, hogy amiatt az ügy miatt, ami okán az ember várja. Van, hogy elszabadulnak az indulatok, belevágják az emberbe a kést. Félelemben azonban nem lehet, nem szabad élni! Ezért a félelemmel viszonylag keveset foglalkozom. A nyilvánosság azért számomra egyfajta védernyőt is jelent. Ha most történne velem valami, azért jobban utánamennének, hogy vajon miért történt...?! SZALAY ZOLTÁN NÉVJEGY Név: dr. Szikinger István Végzettség: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1977), alkotmányjogász Kandidátusi disszertáció: a rendőri tevékenység alkotmányos alapjairól Pályafutás: a Rendőrtiszti Főiskola tanára (1977-88), az Államigazgatási Kutatóintézet munkatársa, majd a BM-ben titkárságvezető, főosztályvezető, rendészeti kutatóintézeti igazgató (1989-1995), ügyvéd (1999- től), a pesti jogi karon oktat.
