Heves Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-30 / 25. szám

2002. Január 30., szerda MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Küzdenek a tőkehiánnyal Nincs jövedelmük az agrárszövetkezeteknek Nagyon nehéz évet zártak tavaly szűkebb ha­zánk agrárszövetkezetei. Küzdöttek az időjá­rás viszontagságaival, a folyamatos tőke- és jö­vedelemhiánnyal. Öt szövetkezet ellen csődel­járás indult, de akik talpon maradtak, azok sem érezhetik biztonságban magukat. Heves megye- Dicsekvésre nincs okunk - jelezte Tóth Zol­tán, a kerecsendi szövetkezet elnöke. - Renge­teg gonddal járt a gabonatermelés, a búza mi­nősége és a kukoricafelvásárlás. Ennek ellené­re szívós munkával sikerült átvészelnünk az évet, és a korábbi folyamatos veszteséget meg­állítottuk. A kerecsendi gazdák tisztelik a föl­det és ragaszkodnak hozzá, így csak 130 hek­tárt bérelünk tőlük, amelynek díját már 2002- re is kifizettük. Aminek örülünk, hogy a falu­ban élő mezőgazdasági termelők mint integrá­tort, elfogadták a szövetkezetét, és igénylik a szolgáltatásainkat. Ezt a tevékenységünket az idén még jobban szeretnénk végezni.- Annak ellenére, hogy a kormányzatnak nem édesgyermeke a szövetkezet, mindent el­követtünk, hogy a tavalyi évet eredményesen zárhassuk - mondta Nagy István, a gyöngyösi Mátrakincse Szövetkezet elnöke. - Üzemünk integrálta a szőlőtermelést, annak munkafolya­matait, a talajmunkától a termés elhelyezéséig. így az elmúlt évben 33 ezer mázsa szőlő felvá­sárlásában közvetítettünk, ami hatszáz part­ner árujának elhelyezését jelentette. Emellett több mint 10 ezer sertést értékesítettünk, en­nek a felét a vágóhídunkon hasítottuk ketté, és úgy szállítottuk az üzletekbe. Egyébként 547 millió forint árbevételt értünk el nyereséges gazdálkodás mellett. Az idén a szövetkezeti törvény kötelező előírása alapján a Mátrakincse gazdasági társasággá alakul át. Ennek az előkészületeit megkezdtük.- A gyenge minőségű gabonatermés több mil­lió forintos veszteséget okozott nálunk - tájékoz­tatta lapunkat Maczel József, a vámosgyörki szövetkezet elnöke. - Később gondot okozott a kukorica alacsony felvásárlási ára is, a naprafor­gót viszont a meghirdetett áron értékesítettük. A pénzforgalmi kiesést egy nagyobb értékű in­gatlan eladásával igyekeztünk ellensúlyozni. Igaz, talpon maradtunk, de veszteséggel zártuk a tavalyi évet. Idén is szövetkezetként műkö­dünk tovább, de megkezdjük a gazdasági társa­sággá történő átalakulást. Gépeket szolgálta­tunk a mezőgazdasági termelőknek, és igény szerint ezt szeretnénk tovább bővíteni.- Nemcsak a szövetkezetek, hanem az egyé­ni gazdálkodók és az őstermelők is nehéz hely­zetben vannak - erősítette meg Malinóczki Ist­ván, a Heves Megyei Agrár-érdekvédelmi Szö­vetség titkára. - Nem csupán az időjárásnak, a piaci hatásoknak, hanem gyakran az integráto­roknak is ki vannak szolgáltatva. Ezek szerző­dés alapján biztosítanak nekik vetőmagot, mű­trágyát, növényvédő szert, és a termésüket is felvásárolják, de az árakat is diktálják. Tavaly a MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETEK HEVESBEN Szövetkezetek száma 1990-ben 58 Szövetkezetek száma 2001-ben 22 Csődeljárás 2001-ben 5 Felszámolás 1990-2000 36 csaknem 10 százalékos infláció az agrárágazat­ban ennek duplája volt, mert a felhasznált ipari eredetű anyagok ára radikálisan emelkedett. A termelők tőke- és jövedelemhiánnyal küzde­nek. Az idei kilátások szerint sem lesz köny- nyebb a helyzetük, mert a műtrágyák, a nö­vényvédő szerek ára és a különböző kötelező szolgáltatások díja tovább emelkedik. MEMTUSZ KÁROLY Termálvíz: arany a régióban TARI OTTÓ ________ P árhuzamok Napjainkban, amikor egyre-másra költöz­nek Hatvanba és a régióba az újabbnál újabb üzemek - amelyek olykor a még min­dig számottevő állástalanság ellenére is szenvednek a munkaerőhiánytól, főleg, ami a szakképzett hu­mán erőforrást illeti -, már rég nem elsősorban gazdasági kér­dés egy pár száz embert foglalkoztató cég vegetálása, ne adj' Is­ten, kimúlása. A kapun kívül szorultaknak természetesen min­dennél fontosabb a saját egyéni egzisztenciájuk, de ez ettől még nem válna közüggyé; helyezzük azonban társadalmi pers­pektívába a kérdést, s a kép máris árnyaltabb lesz. E megköze­lítésben a túlnyomó többség számára egy gyár termelésének le­állítása, pláne, ha egy immár három évszázadot érintő cégről van szó, nem mindenekelőtt racionális, inkább az érzelmekre ható tényező. A „dicső” végtől tartanak most a Zagyva-parti településen is. Ott, ahol már megérték a selypi testvérüzem lakat alá kerülését, ahol hosszú hónapokig több mint realitásnak tűnt a konzerv­gyár bezárása, ahol a vasútra már nem lehet munkáskolóniá­kat alapozni, s ahol a többi „klasszikus” nagyüzem - ha maradt még ilyen a közelmúltból - sem kecsegtet nyugdíjas állással. Minden változó - nyugtázzák beletörődéssel a medencében élők, akik az elmúlt években edzetté váltak, apátiájuknál már csak a túlélési ösztönük erősebb. Vagy ki tudja; meglehet, negyvenéves koruk felett ez utóbbi is csak mérsékelten az. A cukorgyár a maga illatával, a maláta elszállításának sok­szor káromkodásra ingerlő hozadékával, a hosszú répavagonok tétlenségre kárhoztató akadályaival együtt is több mint termelő- egység. Intézmény, amely hozzátartozik a városképhez. Bosszan­kodunk „áldásaitól”, de sajnálnánk, ha soha többé nem lenne. Ma már ott tartunk, hogy nem kárhoztatjuk az imperialistát, aki- minő szilárd meggyőződésünk volt a kilencvenes évek elején! - nem gyárat, hanem piacot vásárolt. Nem szidjuk a privatizátort, aki - mint a kocsmában magunk között dühösen megállapítottuk- elkótyavetyélte a nemzeti vagyont. Nem morgunk, hogy a kapi­talistának olcsóbb a brazil nádcukor, hiszen nekünk úgyis az jut, amit ő akar. Mindent meg lehet szokni. Nem csinálunk mi már semmit, legfeljebb csendesen motyogunk. Ha mégsem igazolódnának be baljóslataink, kicsit boldogab­bak leszünk. Legfeljebb jó ízlésünkről tanúbizonyságot téve el­nézően megjegyezzük: azért kevésbé lett volna morbid, ha a jö­vő bizonytalanságát sejtető munkásgyűlést nem napra ponto­san arra a dátumra időzítik, amikor a selypi gyár sorsát megpe­csételő bejelentés is elhangzott. Nemcsak franciásan, de talán még magyarosan is elegánsabb lett volna. Meglepetés a turistáknak Számtan „A társadalomban igény van azokra az értékekre, amelyeket Kádár János neve fémjelez. Ezt mutatja, hogy a Munkáspárt ál­tal indított aláírásgyűjtési akció­ban 200 ezren támogatták egy Kádár Jánosnak emléket állító szobor felállítását. ” Mindezt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondta büszkén a minap a Selyp köz­ségben megtartott kampányoló rendezvényen. Azért egy aprócska megjegy­zés ide kívánkozik: nem hiány­zik véletlenül úgy félmillió, pon­tosabban vagy hatszázezemyi aláírás? Vagy arról van szó, hogy vég­letesen megromlott volna a me­móriám? ______________(SIKE) F OGADÓÓRA. Godó Lajos (MSZP) országgyűlési képviselő január 31-én, csütörtökön 9-11 óráig a tiszanánai polgármesteri hivatalban, másnap, február 1- jén 9-12 óráig pedig Hevesen, ugyancsak a polgármesteri hiva­talban tart fogadóórát. A BIBLIÁRÓL. Február 5-én folytatódik Egerben a Bibliáról szóló előadás-sorozat a Bibliais­kolák Közösségének szervezésé­ben. A kedden délután fél hat­kor kezdődő előadás témája Jé­zus Krisztus és az imádság, mint győzelmének titka. A ren­dezvénynek a Sprinter Stúdió (Széchenyi u. 58.) ad helyet. A KÖLTSÉGVETÉSRŐL. Hol­nap délután 5 órától tartja mun­katerv szerinti soros ülését az egerszalóki képviselő-testület. Az önkormányzat a 2002. évi költségvetésről tárgyal, benne - a hőforrás hasznosítása okán le­hetségessé váló - esetleges fej­lesztésekről. ESZPERANTÓ KLUB. Ma 17 órától 19 óráig tartja soron kö­vetkező foglalkozását az Eszpe­rantó klub a Megyei Művelődési Központban. A szerdánként összeülő társaság egyébként nyelvtanulással, nyelvgyakor­lással, élménybeszámolók meg­hallgatásával, külföldi vendégek fogadásával, eszperantó nyelvű irodalmi művek, sajtótermékek tanulmányozásával tölti el a he­ti kétórás időt. MŰVÉSZ MOZI. A harcos és a hercegnő című - Tom Tykwer ál­tal rendezett - feliratos német film szerepel az egri Művészetek Házában működő Művész Mozi legközelebbi, február 4-ei műso­rán. Az előadás hétfőn este 7 órakor kezdődik. TRAFFIPAX. Ma az autósok reggel 6 és délután 2 óra között Gyöngyös - Gyöngyössolymos belterületén, a 24136. sz. úton számíthatnak traffipaxos sebes­ségmérésre; _____________■ ( Folytatás az 1. oldalról) Dr. Nagy Imre szerint a megye- székhely számára is fontos, hogy az egyre fejlődő, lakosságá­ban is gyarapodó egri kistérséget a környező településekkel együtt értelmezze. A szalóki hőforrás­program így összesen 14 telepü­lést érint, s amely új fejlődési utakat mutat a térségben. Nem véletlen az sem, hogy az Észak- Magyarországi Regionális Fej­lesztési Tanácsnál is a kistérség pályázott az olyan programokra, mint a környezetvédelmi hatás- tanulmány elkészítése, illetve az Egert a hőforrással és Egerszalókkal összekötő mintegy 3,5 kilométeres összekötő út megtervezése. Mint azt Tőgyi Gábor a hőfor­rás hasznosítására kiírt pályá­zatról szólva elmondta, igen nagy az érdeklődés, eddig 8 pá­lyázó vitte el a kiírást, a munkák beadási határideje február 15., dönteni pedig március 14-ig fog­nak. Hozzátette: az érdeklődők részére január 16-án tartott kon­zultáción több fontos részletre is felhívták a figyelmet. így többek között az olyan megkötésekre, mint hogy a völgynek a beruhá­zás elkészülte után is meg kell őriznie szépségét, legalább egy négycsillagos, 100-150 szobás, 1000 négyzetméteres, tagolt, bárki számára - még a beruhá­zás ideje alatt is - látogatható fürdővel és önálló gyógyászati egységgel bíró szállodának kell épülnie. (Ismeretes: az értékesí­tendő terület mintegy 17,5 hek­táros, melynek eladásából 300 milliós bevételre számít a két tu­lajdonos önkormányzat. Maga a forrás a két önkormányzat által létrehozott társaság tulajdoná­ban marad, s az szolgáltatja majd a vizet. E társaság feladata lesz az elkövetkező időben a két kútfej cseréje, s a teljes hidrodi­namikai mérések elvégzése is.) A program kapcsán kibonta­kozó új településfejlesztési kon­cepció eredményei is látszanak már. Tőgyi Gábor szerint „meg­mozdult” a magántőke, melyet egyebek mellett mutat az is, hogy megkezdődött a már emlí­tett háromcsillagos Hotel Egerszalók tervezése, de új üdü­lőövezeteket is kijelöltek már. Ezek között van a kápolna mel­letti kanyarban az első ütemben 6,5, összesen 9 hektáros terület is, ahol összesen 130, 300-tól 5000 négyzetméterig terjedő összközműves telket fognak ér­tékesíteni, de már az önkor­mányzat is ki fog jelölni az ősz folyamán - hasonló céllal - 83 építési telket. A szeméttelep alat­ti völgyet pedig tulajdonosa 3 éven belül egy 54 hektáros, lo­vardával, vadasparkkal, erdei óvodával, sportpályával, dísztó­val és panzióval „színesített” te­rületté kívánja felfejleszteni. Tőgyi szerint a „zászlóshajó- projectnek” számító hőforrás 5-6 milliárdos beruházást igényel, de a többi is összesen milliárdos léptékű, ami mellett - az infrast­ruktúra fejlesztéséhez - jelentős állami források bevonására szin­tén szükség van. Ezzel együtt - mutatott rá - a falu megmarad falunak, nem kívánják Egerszalókot nagy településsé fejleszteni, nehogy elveszítse va­rázsát. (KÜHNE) Heves megye A holt szezonban is épp annyi látnivaló akad a megyében, mint főidényben. Az ide érkező ide­genek még azzal sem érvelhet­nek, hogy „hideg van”, mert a termálfürdők vagy a múzeumok kínálata nem függvénye az idő­járásnak. Erre akarja ráébreszte­ni a turistákat az a Happy Heves című kiadvány, amely a megyei önkormányzat Nemzetközi Kap­csolatok és Idegenforgalmi Irodá­ja gondozásában jelent meg, s jutott el a turizmussal foglalko­zó irodákba. A füzetben har­minc vállalkozó ad hírt az álta­luk működtetett szálláshelyek­ről, programjaikról. S hogy ajánlatuk kívánatos legyen, feb­ruár 10. és 20. között jelentős ár- kedvezményt is adnak. Az iroda vezetője, Kiss János tegnap tartott sajtótájékoztató­jukon elmondta, hogy kezde­ményezésüknek évek múltán várható eredménye. Az önkor­mányzat fontosnak tartja, hogy a megyét mind többen felfedez­zék és megszeressék, ezért száz­millió forintot áldoznak erre a célra. Ezen belül az egri vár, a gyöngyösi Orczy-kastély reno­válására (30-30 millió), vala­mint 24 milliót marketingre, s 10 milliót a négy Tourinform- irodára. Az éves programtervükben egyebek mellett kiadványok megjelentetése, továbbá külön­féle kiállításokon való részvétel szerepel. így jelen lesznek Linz­ben, majd Budapesten, az Uta­zás 2002 kiállításon, aztán a Karlstadi Vásárban és Lazióban. Internetes honlapjuk a www.hevestour.hu címen márci­us 1-jétől a világ bármely pont­ján látható lesz. A belföldi turis­ták megnyerése végett három­napos bemutatót is tartanak majd a megyéről Budapesten, a Thália Színházban. in.z.i Körforgalom épül Eger Egyebek mellett a Szarvas tér kör­forgalmú csomópontjának kiépíté­sére, s más útberuházásokm for­dítják a megyeszékhelyen a gázközművagyonból származó többletbevétel, közkeletű nevén a „gázpénz” jelentős részét, összes­ségében mintegy 160 millió forin­tot. Erről - mint azt hírül is adtuk - korábban döntött a város önkor­mányzata, az e heti közgyűlésre azonban a részletes felújítási prog­ram is elkészült. A tervek szerint a Szarvas tér régóta esedékes forgalmi rendezé­sén kívül a Kertész és a Makiári utak összekötő útja is megépül. Felújítják a Bethlen Gábor, a Csiky Sándor, a Vécsey Sándor, a Mindszenty Gedeon utakat. Meg­történik a Sas út, a Gorové, az Ámyékszala-Verőszala út vízren­dezése, felújítása. Megépül a Dar­vas és a Pázsit utca burkolata. Fel­újítás várható az Apátfalvi, az Új­sor, az Egri csillagok és a Bajcsy- Zsilinszky utcákban is. Parkolók épülnek a Szvorényi, a Kallóma­lom és a Pozsonyi úton, járda ké­szül a Vécsey-völgy, a Kertész és a már említett Szvorényi úton. Újjá­varázsolják a különböző úttarto­zékokat - korlátokat, sebesség­csökkentő és jelzőeszközöket -, továbbá jelzőlámpás csomópontot építenek ki a Galagonyás utca és a 25-ös főút, illetve a Tompa utca és a 25-ös főút kereszteződésében. A közgyűlés urbanisztikai és környezetvédelmi bizottsága tá­mogatja a fentebb sorolt beruhá­zásokat. A testület a csütörtökön ülésező önkormányzattól kéri azt is, hogy még 15 millió forin­tot különítsenek el a Minaret környékének rendezésére, s 95 milliót a Görög és a Mária utak rekonstrukciójára. ________irmi A Szarvas téren, a város talán legbonyolultabb kereszteződésében öt utca találkozik. Körforgalomban egyszerű dönteni, kié az elsőbbség. FOTÓ: PILISY Az idei adózásról Heves megye A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei adózási feltételekről, a változásokról rendezett szakmai előadást Egerben, Gyöngyösön és Hat­vanban a vállalkozóknak. Az aktuális feladatokról Gábriel Péter közgazdász, adószakértő adott tájékoztatást. Február 1- jén a megyeszékhelyen, febru­ár 5-én Hatvanban, február 6- án pedig Gyöngyösön folytat­ják a programot. Ezúttal Némethné Fülöp Ág­nes és dr. Varga Mónika, az APEH Heves Megyei Igazgatósá­gának osztályvezetői tartanak előadást - többek között - az egyéni vállalkozók 2001. évi adóbevallásának változásairól. Szó lesz az általános forgalmi adózás, illetve a társadalombiz­tosítási hozzájárulás szabályo- zásának újdonságairól is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents