Heves Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-21 / 17. szám
MEGYEI KÖRK É P 5. OLDAL 2002. Január 21., hétfő A gazdák eltűnt milliói NÉGYESSY ZITA A fim Fütetlen, málló vakolatú vécében lakik az asszony, alig néhány négyzetméternyi területen, Budapest egyik belső kerületében, egy lepusztult, gangos házban, két kisgyermekével. Éjszaka patkányok látogatják őket, de nappal sem örömtelibb az életük. A kicsik állandóan betegek, mondja is a riportban megszólaló doktornő, hogy már régen gyermekotthonban volna a helyük. Hanem az anyuka erről hallani sem akar, azzal fenyegetőzik, hogy inkább végez mindhármukkal. Hogyan is mondana le róluk, legalább átmenetileg, hogy, ha neki nem is, de a kicsiknek jobb legyen1 Nélkülük ki és miért szánná meg őt? Még a végén munkát kellene vállalnia. Bármilyet. Aztán a fizetéséből vélhetően futná valami normálisabb lakhelyre is, ahová hazavihetné az addig esetleg csak hétvégeken látogatott gyerekeit. Ez azonban nem jut eszébe az asszonynak. A segíts magadon, az isten is megsegít filozófia nem az övé. Túlságosan macerás. Célszerűbbnek tűnik az „Igazi Anya’-póz. Számítása be is jön, sorsa megindítja a tévénézőket. Van, aki pénzt küld, más valaki befőttet, kis csizmát, ruhákat, mosógépet és centrifugát. Az egyik községi önkormányzat még szolgálati lakását is felajánlja. Kinek, mije van. Nem mintha a közvetlen környezetükben nem volnának rászorulók - végül is nem Svájcban élünk -, csakhogy őket nem mutatják a tévében. (A legszerencsétlenebbek nem szoktak kérkedni a nyomorukkal.) Mint ahogy azok is rejtve maradnak, akiket ellenőrizhető alapítványok karolnak fel. Akiknek ugyancsak befizethet bárki, aki önzetlenül segíteni akar. De ne kalandozzunk el a konkrét családtól, miként a tévések sem tették. Figyelemmel kísérték: kitől, mi érkezett számukra. Velük tartottak abba a faluba is, ahol a házat kínálta az önkormányzat. A helyszínen az anya - a korábbi riportban nem mutatott! - élettársa is megjelent. Gyönyörűen kihízott férfiember. Ereje teljében lévő, munkavégzésre alkalmas családfő-szerűség, akitől elvárható volna, hogy lendítsen övéi helyzetén. A polgár- mester asszony mégsem táncolt vissza. (Pedig nyilván efféle, a repülő sült galambra ácsingózó here eddig is akadhatott a faluban.) A férfi jelentette ki, anélkül, hogy belülről is megnézte volna a házat: nekik ez nem keü. Végül egy vöröskeresztes anyaotthon fogadta be a cél érdekében háromtagúra zsugorodott kis családot. Mondhatnánk, mindenjó, ha a vége jó. Csakhogy az asszony ismét terhes. A Himnusz ünnepe Adalék Télen eddig még nem láttam falhúzást kőművesektől. Az idén viszont csodálkozva könyvelhettem el, hogy a jellemzően tartós napi mínuszok ellenére is épülnek a társasházak. A befektetőknek persze az idő (még ha rossz is) bizony pénz. A fagytalan kötéshez pedig ugyebár vannak adalékanyagok. Mégis berzenkedem, mintha sejteném: gyorsan porladó épületek baljós sorsának történetéhez szolgálok adalékkal... ib.s.) ELŐADÓEST. Ma 17 órakor a füzesabonyi Városi Könyvtárban Réti Árpád színművész szavalja el legkedvesebb verseit, amely az Üzenet címet viseli. A rendezvényen adják át a kiválasztottaknak az Ajándékozzon könyvet, hogy más is olvashasson akció keretében gyűjtött köteteket. BIZTOS MUNKAHELY. Február 15-ig várják a jelentkezőket a Magyar Honvédség Központi Tiszthelyettes Szakképző Iskolájába. A szentendrei egyéves oktatásban érettségizett, 18-23 év közötti fiatalok vehetnek részt. A tanulmányok idejére kollégiumi elhelyezés, ellátás, illetmény jár és a B-, C-típusú jogosítványt is meg lehet szerezni. A végzés után garantált a munkahely. Felvilágosításért hívható a megye hadkiegészítő egri toborzóirodája (36/313-188). TÖRTÉNELEM. Kedden este 6 órakor Egerben a Megyei Művelődési Központban újabb foglalkozást tart az Univerzum klub. Ezúttal Snekszer Károly előadására várják az érdeklődőket, aki választ keres az általa feltett kérdésre, hogy vajon 700 éve az Árpád-ház valóban kihalt? GÁRDONYIRÓL. Egerben a Dobó tér 1. szám alatti Erzsébet udvarban található az Életház. A szervezők ide várják kedden este hat órára az irodalombarátokat, a város lokálpatriótáit. A hallgatóság Kellár Márta előadásában bepillantást nyerhet A misztikus Gárdonyi életébe. A BIBLIÁBÓL. Családok jelenlétére is számítanak kedden 17.30 órától Egerben a Tűzoltó térhez közeli Sprinter Stúdió (Széchenyi u. 58.) épületében sorra kerülő bibliai előadáson. Ezúttal a sorozat kilencedik állomásának keretében „a... boldogság. Kik a boldogok valójában” címet viselő fejezet kerül feldolgozásra. TRAFFIPAX. Ma a járművel közlekedők Gyöngyös belterületén és a 24-es számú főúton számítsanak sebességmérő ellenőrzésre. A sebességhatárok betartását a rendőrség szakemberei a 14 órától 22 óráig tartó szolgálat- tal kontrollálják. __________■ ( Folytatás az 1. oldalról) A panaszosok álláspontja szerint a bérleti jogviszony alapján használt vágóhíd eladása és a Lizkerszolg Bt. szisztematikus adósság-felhalmozása között ösz- szefüggés van, amit alátámaszt az is, hogy a társaság vezetője tagja a vágóhidat értékesítő Delta Kft.-nek. A szövetkezetiek elmondása szerint a Lizkerszolg vezetője a tartozás fedezetét a vágóhíd működtetéséből jelentkező árbevételben jelölte meg. Márpedig ha tudta, hogy a vágóhíd eladásra kerül, tehát nem lesz módja a tartozás rendezésére, akkor bűncselekményt követett el. Az ügyészség a panaszt elutasította. A vágóhíddal kapcsolatos adásvételi szerződés 2001. június 3-án került aláírásra (tehát néhány nappal a felszámolás elrendelését követően), de az ügyészség által beszerzett adatok alapján nem állapítható meg összefüggés a betéti társaság által felhalmozott adósság és a vágóhíd eladása között. A Lizkerszolg Bt. beltagja a vágóhíd volt tulajdonosaként szereplő Delta Kft. ügyveEger Aki ezen a télen megússza nyaktörés nélkül a Domus előtti meredek lépcsőn, az örülhet neki. A polgár- mesteri hivatal főmérnöki irodáján már 1999-ben elkészíttették a terveket a lankásabb lejáró építésére, ám - mint Gadavics Gyula irodavezetőtől megtudtuk - nem rajtuk múlt, hogy a terv azóta sem valósulhatott meg. Egyszerűen olyan sokat kértek a kivitelezésért a válzetőjének a lánya, de az adósságfelhalmozó betéti társaság vezetője nem tagja a kft.-nek. így a vágóhíd eladása nem hozható ösz- szefüggésbe a Lizkerszolg Bt.-vel. Az ügyészségi vizsgálat is megállapította, hogy csalás vagy csődbűntett nem állapítható meg. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a fővárosi Kvantál Kft.-1, ahol Varsányi István felszámolóbiztostól megtudtuk, hogy a Lizkerszolg Bt.-vel szemben több tízmilliós követelést nyújtottak be. A gazdáknak nincs esélyük, hogy pénzükhöz jussanak, miután a társaság vagyona elenyésző. Az Ki fizeti a milliókat? lalkozók, hogy azt a város képtelen lett volna kifizetni. A tervezés stádiumában kétmillió forintra becsülték az építőanyagok és a munka költségét, ezzel szemben 5 és 7 millió forintos árajánlatokat kaptak. így a munka odázódott. Az idei költségvetés összeállításakor ismét felvetődött a lépcső átépítése. A főmérnöki iroda vezetője elmondta, azt tervezik, hogy keskenyebb változatban készíttetnék el azt, s több ütemben. Kérdéokozta. Összeomlott az orosz piac, emiatt jelentős értékesítési terület veszett el. A sors iróniája, hogy azóta ismét van kereslet a csirkehús iránt. A gazdák elkeseredettek, mert a nevelésre szánt napos csibét és a tápot egy szövetkezettől hitelre kapták. A vásárlást a Lizkerszolg Bt.-től befolyt pénzből fedezték, de mivel pénzt nem kaptak, így fizetni sem tudtak: adósságuk több millió forint. Most úgy állnak, hogy ők nem tudják behajtani kintlévőségüket, ám a szövetkezet érvényesítheti követelését, mivel sünkre - miszerint nem tehetnék-e olcsóbbá az építést közhasznú munkások alkalmazásával - azt a választ kaptuk, hogy ez sajnos nem megoldható. Számos gép és komoly szakértelem kell ahhoz, hogy a lépcső valóban jól használható, biztonságos legyen. S hogy mikor? Erre konkrét időpontot nem mondhatott az irodavezető. Azt kérte, térjünk vissza a témára a költségvetés elfogadását követően. <négyessyi (Folytatás az 1. oldalról) A Mátra Honvéd Kaszinóban délután négy órára Sereg József Vitézek és vezérek a Mátraalján című kötetének bemutatójára várják az érdeklődőket. Este hat órakor kezdődik a városi ünnepség, ahol Fúvóm a szót címmel Dunai Tamás magyar írók és költők műveiből összeállított műsorát láthatja a közönség. A műsorban a Budapest Dixiland Band is közreműködik. Elsősorban a gyerekeknek kínál szórakozást csütörtökön a miskolci Csodamalom Bábszínház előadása. A társulat Móra Ferenc Csalavári Csalavér című regényének átdolgozását mutatja be. Ugyancsak a magyar kultúra hava rendezvénysorozatának keretében látható a Vachott Sándor Könyvtár helyismereti részlegében a Gyöngyös és a Mátra képeslapokon című kiállítás. * A hevesi Eötvös József Középiskolában kedden délelőtt műveltségi vetélkedőt rendeznek, majd délután 3 órakor az iskola, valamint a városi zeneiskola diákjai közös ünnepi műsort adnak. Kedden városi ünnepség keretében sorsolják ki Az év olvasója pályázat nyertesét. A helyi könyvtár tavaly, az Olvasás évében hirdetett pályázatot. Azok vehettek részt rajta, akik olvasójeggyel rendelkeznek, rendszeres könyvtárhasználók és minden hónapban megfejtették azt a műveltségi tesztet, amelyet a könyvtár dolgozói állítottak össze. Az elmúlt évben minden hónapban kisorsolták A hónap olvasóját, a játékban egész évben részt vevők közül a nyertes nevét Huszár Tibor önkormányzati képviselő sorsolja ki. Jutalma 10 ezer forintos könyvvásárlási utalvány. * író-olvasó találkozót rendeznek az ünnep alkalmából Domoszlón. A helyi könyvtárban ma délután 5 órakor kezdődő kulturális esemény vendége a Markazon élő M. Nagy István. Az igényesen megírt esszék, tanulmányok és aforizmák szerzője eddigi köteteivel mutatkozik be az érdeklődő közönségnek _______________■ A felszámolás várhatóan még legalább egy évig elhúzódik, ám a jelek szerint pénzt később sem hoz a gazdáknak. A nekik hitelező szövetkezet viszont sikerrel érvényesítheti velük szemben fennálló követelését és akkor a termelők fizetik ki saját kárukat, tehát keményen megdolgoztak azért, hogy „megszabaduljanak” néhány milliótól. árverésen befolyt ingóságok értékesítése előreláthatóan még a felszámolás költségeit sem fedezi. A jelenlegi megállapítások szerint a Lizkerszolg vesztét az akkori rossz gazdasági helyzet mind a nyolc gazda rendelkezik ingatlanokkal és ingóságokkal. Ha megindul ellenük az eljárás, akkor fennáll a veszélye, hogy valamennyien tönkremennek. TOMPA Z. MIHÁLY A külföldiek zöme fizikai munkás Szűkebb hazánkban tavaly 694 külföldi állampolgár munkavállalását engedélyezték. Csaknem 80 százalékuk fizikai munkával jutott jövedelemhez. Heves megye December végén a megyében ténylegesen már csak 579 külföldi rendelkezett érvényes munka- vállalási engedéllyel. A Heves Megyei Munkaügyi Központ - miként arról Kisgergely István igazgató tájékoztatott - az engedélyezési eljárás során elutasító határozatokat is hozott, az alkalmazási feltételek hiánya miatt 42 esetben mondtak nemet a kérelmezőknek. A foglalkoztatott idegen országbeli munkavállalók megoszlása változatos képet mutat. Közülük 52-en jöttek az Európai Unió tagországaiból, heten a tengerentúlról, 49-en ázsiai országokból, míg a fennmaradó több mint ötszáz engedélyt kapott személy elsősorban Romániából (489) és Ukrajnából (76) jelentkezett.- A szezonális munkavállalás nálunk nem gyakori dolog, miután a külföldieknek kiadott engedélyek 99 százaléka a jogszabályban meghatározott maximális időtartamra, egy évre szól - emelte ki Kisgergely István. Az igazgató a kedvezménytörvény életbe lépésétől sem vár nagyobb beáramlást a szomszédos országokból. Egyébként a megyében foglalkoztatott külföldiek zöme (79 százalék) fizikai munkát végez, de csaknem kétharmaduknak van szak- képzettsége is. A gazdaság területei közül 325-en a feldolgozó- iparban, 119-en a mező- és erdőgazdaságban, 43-an a kereskedelem, vendéglátás, 28-an az oktatás, 26- an az épüőipar, húszán a sport, kultúra területén, 14-en az egészségügyi és szociális ágazatban helyezkedtek el Kivételnek számít külhoni bányász, pénzügyes és gépjárművezető alkalmazása. A feldolgozóiparban és mezőgazdaságban zömmel román és ukrán munkavállalókat foglalkoztatnak. Az EU- tagállamokból és Ázsiából érkezettek jellemzően a többségi külföldi tulajdonban álló gazdasági társaságoknál dolgoznak. Az Amerikából itt dolgozók a közép- és felsőfokú tanintézetekben angolt oktatnak. Az idegennyelv-tanításban részt vesznek még brit, francia és német állampolgárok is. ______ils. A lépcsőre még várni kell Tíz százalékot várnak A Munkáspárt a Parlamentbe készül Heves megye igen jó bizonyítványt kapott a Munkáspárt Központi Bizottságától a párt hét végi országos választási kampánynyitó értekezletén - tudtuk meg Tajcs Ferenctől, a Munkáspárt megyei elnökétől. Budapest, Heves megye Miként a fővárosi eseményen elhangzott, kitűnő a vezetői munka, s nagyon jó a párt támogatottsága is, így szűkebb pátriánkban - az 1998-as 6,4 százalékkal szemben - most tíz százalékot vár a baloldali politikai erő. Az értekezleten mind a 176 jelölt részt vett, s ott voltak a megyei elnökök, illetve a kerületi választási bizottságok tagjai is. Tajcs Ferenc szerint a Munkáspárt most ért el oda, hogy minden esélye megvan a Parlamenbe való bekerülésre. Kitűzött cél az is, hogy a jelöltek február 18-ig mindenütt összeszedjék a „kopogtatócédulákat”. A megyei elnök hozzátette: a párt első körben senkivel sem kíván megállapodást kötni. Akképp számolnak, hogy a második körre mintegy negyven jelöltjük marad állva, s köztük lesz megyénkből Blahó István is. Ami a jelölteket illeti: Egerben dr. Vasas Joachimot, Pétervásárán Tóth Andrásáét, Gyöngyösön Dér Istvánt, Hatvanban Fekete Kálmánnét, Hevesen Simoncsics Lászlót, míg Füzesabonyban Blahó Istvánt indítják. A megyei lista élén Blahó áll, őt Tóthné, Feketéné, Simoncsics, Dér és Vasas követi. Az országos listán Blahó a 19., Tóth Andrásné pedig a 34. he- lyen szerepel.___________(-nei T alálkozás a csodával. Gyöngyösön a Tourinform Galériában látható Madaras László grafikusművész kiállítása. A tárlatot megnyitó Trojan Márta művészettörténész úgy fogalmazott: manapság egyre több ismeretet szerzünk, vagy éppen „készen kapunk” az emberről és a világról, s eközben megfeledkezünk a csodáról. A művész alkotásai közelebb hozzák a szemlélőhöz ezt az élményt. A kiállítás február 3-ig látogatható fotó: suha péter Nem Borsodból kapják a vizet Egerfarmos A település az elmúlt időszakban a vezetékes vízellátást a Borsod megyei városból, Mezőkövesdről kapta. A község lakossága azonban az egyre magasabb szolgáltatási díj miatt már korábban jelezte elégedetlenségét. Ez vezetett aztán oda, hogy a helyi képviselő-testület tagjai az elmúlt esztendő végén a Délborsodi Vízmű és Csatorna Kft.- től való elszakadás mellett voksoltak. A döntés értelmében a falu vezetői január Tjétől újra az árban kedvezőbb ajánlatot tevő Heves Megyei Vízmű Vállalattal kötöttek szolgáltatási szerződést. A hónap elején az átállással kapcsolatos fogyasztómérők ellenőrzése megtörtént, a lakosság hamarosan az első vízdíj- számlával is szembesülhet. ■ l