Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-05 / 283. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2001. December 5., szerda JUH Amikor besurran a Mikulás Sok dolga akad a Mikulásnak ma és holnap. Miután nappal a megye valamennyi gyermekintézményébe ellátogat, az éj leple alatt a családok otthonába is be kell surrannia, hogy a kitisztított cipőcskékbe belecsempéssze az ajándékot. Pétervására Az óvodákban hetek óta készülnek a nagy eseményre. Dalokkal, versekkel hívogatják a nagy- szakállút. Tegnap Pétervásárán és a környező települések óvodáiban is megjelent a várva várt vendég. Mielőtt bekopogott volna az ablakon, a kicsiket arról kérdeztük, hogyan várják a Mikulást. Gyetvai Dávid:- Hozzánk minden évben eljön a Mikulás. Ilyenkor én szoktam kipucolni a cipőmet, és énekelek, hogy el ne tévedjen. Tavaly sok szaloncukrot, csokit, nyalókát hozott. Szerintem idén is megtalál bennünket. Virgácsot én még nem kaptam, mert jó fiú vagyok. Szántó Enikő:- Én nagy szeretettel és boldogsággal várom őt. Hozzám be szokott jönni a szobába, csak azt nem tudom, hogyan. A legutóbb kint játszottunk, és amikor hazamentünk, már ott ült a fotelban. Szerintem csakis a kéményen jöhetett be. Csonka Cintia:- Én a múltkoriban virgácsot is kaptam a Mikulástól, és azt is megmondta, hogy miért. Látta, hogy rosz- szalkodtam. Az úgy volt, hogy anyukám nem akarta megvenni nekem azt, amit szerettem volna, és ezért én veszekedtem vele. De most biztos ajándékot is kapok, mert beteg voltam, és a szüleim azt ígérték, ha jól viselkedek és szépen meggyógyulok, akkor a Mikulás megajándékoz. Harmosi Jennifer:- Szerintem a Mikulás Lappföldön lakik egy nagy havas erdő közepén. A manók és a krampuszok segítenek neki az ajándékok elkészítésében. Én levelet is írtam neki, és kértem, hogy hozzon nekem egy társasjátékot meg egy mesekazettát. Még minden évben besurrant valahogy hozzánk. Biztosan most is eljön. Keszte Márton:- A múlt évben kisautót meg egy gépfegyvert hozott a Mikulás. Most egy olyan robotot szeretnék tőle kapni, amit a tv-ben reklámoznak. De jó lenne még egy medicopter, meg egy játékolló is. Mire ez a kis beszélgetés véget ért, a csoportszobában már javában énekeltek a gyerekek, és rövid zenés műsor után a Mikulás is megérkezett, nagy puttonnyal a hátán. Az ajándékműsor szervezőitől és támogatóitól megtudtuk, hogy tegnap és ma kilenc olyan településre látogatnak el a térségben, ahol a martinsalakos házakkal építkező családok károsultjai az átlagosnál is nehezebb napokat élnek át mostanában. A Gyors Újrakezdési Kht., Horváth László országgyűlési képviselő, valamint a Nestlé Hungária jóvoltából mintegy egymillió forint értékben osztanak szét ajándékokat közel 800 gyermeknek. _________________________________IBAHTA) S egítenek a nyugdíjas zsaruk Heves A rendőrség ma is dolgozó munkatársai figyelemmel kísérik a már nyugállományú kollégák életét. Évente szakmai ankéttől egybekötött baráti találkozót tartanak nekik. A Hevesi Rendőrkapitányság egykori rendőreinek legutóbbi összejövetelén - kaptuk a tájékoztatást Kurcz Kálmán r. alezredestől, a nyugdíjasbizottság vezetőjétől - dr. Francsics Ottó r. alezredes, kapitányságvezető tájékoztatta őket a jelenlegi bűnügyi helyzetről, a főbb feladatokról. A közel 30 résztvevő közül többen ötleteikkel, véleményükkel egészítették ki az elhangzottakat. A találkozó kiemelkedő eseménye volt, hogy Gacsal György nyugalmazott rendőr századost a belügyminiszter december 1-jei hatállyal nyugalmazott rendőr őrnaggyá nevezte ki. Ő több mint húsz éven át teljesített szolgálatot, a kapitányság közlekedési alosztályáról ment nyugdíjba. Szakmai munkájáért megkapta a Közbiztonságért érem ezüst és arany fokozatát. A hetvenéves nyugalmazott rendőrtiszt ma Füzesabonyban él, és a mai napig segíti a rendőrség munkáját. Garancia az északi régióban A tavalyi megalakulását követően a második közgyűlését tartotta a hét elején az Eszak-magyar- országi Garancia Szövetkezet. Azzal a céllal alapították, hogy a tőkehiányos vállalkozók hitelezéséhez segítséget nyújtson. Eger Beszámolójában Molnár Zoltán- né, az igazgatóság elnöke elmondta, Hevesben, Borsodban és Nógrádban jelenleg 47 tagjuk van. A szövetkezet létrehozásához a Gazdasági Minisztérium 50 millió forintot biztosított. A tőkehiányos vállalkozások hitelhez jutását úgy segítik elő, hogy ha megfelelnek a feltételeknek, a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességét az igénylők megkapják. A Garanciát a kis- és a középvállalkozások érdekképviseletei: a KISOSZ, az IPOSZ, az ÁFEOSZ és az OK1SZ hozták létre a tagvállalkozóknak. A vállalkozók kölcsönigényeinek előminősítését az említett szervezetek végzik, és eljuttatják az Észak-magyarországi Garancia Szövetkezethez, amely a leendő kölcsön készfizetői kezességéről dönt. Ezt követi a hitelezés annál a pénzintézetnél, amelynek együttműködési megállapodása van a Hitelgarancia Rt.-vel. A vállalkozók ötmillió forint kölcsönt kaphatnak egyéves futamidőre. Ez utóbbit a jövőben szeretnénk meghosszabbítani. ________im. m J anuár 1, az euro napja lesz Az EU jogszabályaihoz közelít a vámtörvény Nevezetes nap lesz 2002. január 1. Európában - jelezte tegnap Szántósi Rafael, a City Bank egri fiókigazgatója. - Tizenkét országban a nemzeti valuták helyett közös fizetőeszköz lesz, az euro. Eger A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai fórumán a direktor azt is elmondta, hogy szigorú feltételek alapján az Európai Unió 15 tagországából 12 csatlakozott az Európai Monetáris Unióhoz. A monetáris unió 1999. január 1-jén jött létre, amikor számlapénzként megjelent az euro is. 2002. január 1-jétől az érintett országokban átalakul a közigazgatás, a kereskedelmi szervezet, mert megjelennek az eurós bankjegyek és érmék. Legkésőbb február 28-ig kivonják a forgalomból a nemzeti valutákat, és helyettük egységes pénzként működik az euro. Szántási Rafael bejelentette: a hazai bankok az ügyfeleik valuta- számláin levő pénzt időben, külön fizetési kötelezettség nélkül euróra váltják át. A lekötött betétszámlákon levő összegeket pedig kamatveszteség-mentesen euróra számolják. Átállítják a betét- és a hitelkártyákat is. EGY EURÓ ÉRTÉKE A továbbiakban Kazinczyné Kristály Anna, a Külkersped Kft. ügyvezető igazgatója a januártól változó vámtörvényről beszélt. Szakmai vélemények szerint ez lesz az utolsó nagyobb kiigazítás hazánk EU-csatlakozása előtt, mert 2002-ben 56 ponton érintik a vámtörvényünket. A változások főleg a vámraktározást és a fizetési feltételeket érintik. Utalt a gazdaság stabilitására, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagságra való felkészülés hátralevő rövid időszakában átvegyük az EU vámszabályait is. Bánfi Sándor, a kamara gazdasági igazgatója a Szé- chenyi-terv 2002- es pályázatainak változásairól beszélt. Kiemelte az előlegfizetés lehetőségeit is a kis- és középvállalkozóknak. A feltételekről és a pályázatokról a kamarai tagoknak tanácsadást biztosítanak. (MENTUSZ) 40,3399 belga frank 340,750 görög drachma 6,55957 francia frank 1936,27 olasz líra 2,20371 holland gulden 200,482 portugál escudo 1,95583 német márka 166,386 spanyol peseta 0,787564 ír font 40,3399 luxemburgi frank 13,7603 osztrák schilling 5,94573 finn márka Forrás: MNB honlaoia Mádl Ferenc köztársasági elnök nevében dr. Balás István, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője adott át Farkas József özvegyének és Szeredi Lászlónak '56- os emlékérmet és emléklapot. A tegnapi megemlékezésen dr. Ungvári Tamás mondta el Jobbágy Károly A rádió mellett című költeményét, majd dr. Tóth Ferenc, az ’56- os Szövetség Heves megyei elnöke mondott köszöntőt. fotó: gál gábor Közterületi rendszabályok Besenyőtelek Tagtoborzó Mikulás-modellek Gyöngyös A Liszt Ferenc Eurocity Vasútmo- dellező Klub gyöngyösi szervezete tagtoborzó kiállítást rendez ma, azaz december 5-én délután 5 órától a Mátra Honvéd Kaszinóban - tudtuk meg az esemény szervezőitől. A meglehetősen rendhagyó tárlaton számos érdekességet, mindenekelőtt különleges fotókat, továbbá modellgyűjtemé- nyeket, sőt még egy egyedülálló, 13 méter hosszú terepasztalt is bemutatnak az érdeklődőknek. Mindemellett videovetítés is várja a modellező, vagy egyszerűen „csak” kíváncsiskodó látogatókat. A tárlat december 9-ig lesz látható, mégpedig naponta 10-18 óra között. A szervezők remélik, hogy sikerül bemutatniuk az egyesület 1996-os, illetve a gyöngyösi csoport 1998-as megalakulása óta elért eredményeit, s új tagokkal gyarapítani a létszámukat. ■ Kisült-e már...? Gyöngyös A meghirdetettől eltérő időpontban, csütörtökön 17 órakor nyitják meg Dávidné Szmelo Judit mézeskalácsos népi iparművész kiállítását a Tourinform Galériában. A „Kisült-e már a kalácsom?” címet viselő tárlatot Makovecz Benjámin grafikus- művész ajánlja a látogatók figyelmébe. A kiállítás január 3-ig látogatható. ■ A település önkormányzatának legutóbb megtartott ülésén a községi képviselők immár második fordulóban tárgyaltak egy új rendelettervezetről. Lakossági igények tették kívánatossá „A közterület használati rendjéről és díjszabásáról” szóló határozat elfogadását. A polgármesteri hivatalban ezzel kapcsolatban úgy vélték, hogy az említett szabályozással mindenekelőtt a többség nyugalmát kívánják biztosítani. A község mellékutcáiban - újdonságképpen - immár kihelyezett táblák figyelmeztetnek például a parkolási rendre. Ezt a lépést a helység vezetői természetesen a rendőrséggel is egyeztették, s ennek köszönhetően a szabályszegőkkel szemben a jegyző fellépése is megalapozott lesz. Az új rendelet közterületi árusítás esetén díjszedést is tervez, ezt az ön- kormányzat 2002. január 1-jétől érvényesíti. A díjszabás részleteiről a pénteken megjelenő önkormányzati újság, a Besenyői Krónika részletesen beszámol. A képviselő-testület elfogadta az ÁMK pedagógiai tervét is, amelyet az intézmény igazgatója, Nagy István terjesztett elő. ■ Kicsivel megint kevesebbek lettünk. így megy ez, amíg az ember él. Lassan a veszteségeiből is megtanul újjáépíteni, létezni, túlélni. Elfogadni, hogy a hozzá közel állók vagy bármi okból fontosak mindig elvisznek, kicsípnek egy darabot belőle, s mire - jó esetben - a hosszú út végén ő is nekiindul majd, arra eszmél, hogy ezekből a morzsákból már több lesz odaát, mint itt. Meghalt George Harrison. Az exbeatle, a csöndes háttérember, aki szerényen és a maga módján megmutatta, hogy még a Beatles történetén kívül is van élet. 21 év után, a négyes fogatból másodikként követte zenész barátját és példaképét, a zenekar szellemi vezérét. Azt a John Lennont, aki egyike a XX. századi modern művészet legjelentősebb és legnagyobb hatású alakjainak. Lennonnal nem betegség végzett, hanem egy lelki ________Fél Hét________ U tóhang hiányzóién nyomorék 1980. december 8-án. Nagyon kisdiákként - emlékszem - gyászszalagot hordtunk, és az Imagine szólt. Egy remek fiúnak, iskolatársamnak és barátomnak köszönhetem, hogy az ember életének ilyen igazán érzékeny időszakában megismerkedhettem e zenékkel, szövegekkel és magatartással. Tartozom ennyivel neki: Peterdi Gábornak hívják. Igen, az 1970-80-as évek nemzedéke tőlük is tanulta, hogyan kell élni, mi ellen és miért kell küzdeni, egyáltalán mi a fontos. Lehet, hogy rossz tarnu lók voltunk, nem figyeltünk oda eléggé, vagy félreértettük az egészet. Hogy lehet egy jobb, igazabb világ, ahol nem a hatalmi gőg, a butaság és a korlátolt arrogancia uralkodik. A hatalomba került, előttünk járó fiatalemberek nem hazugságra és kétszínűségre építenek, nem a tokájukat és a klientúrájukat növesztik majd, mint megvetett elődeik, és nemcsak a pénztárcájuk és arcbőrük vastagodik. Tévedtünk, illúzió volt minden. Élt egy álom. Ahol komolyan lehet venni az Egyesült Nemzetek Szervezete emberi jogok egyetemes nyilatkozatának kezdő passzusát: Minden ember szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. És komolyan lehet venni Harrison szeretteinek halálos ágyán tett utolsó mondatát is: Szeressétek egymást! Nem a pénzt, a hatalmat vagy a pártot: egymást. Egyszerű, mégis - úgy tűnik - oly nehéz érteni, s főként érezni. All Things Must Pass - szólt a dal. Nem, George, talán mégsem múlhat el minden ilyen szomo- rúan, nyom nélkül, kovács jános Egerben, a Bródy Sándor Könyvtár aulájában olyan kiállítást láthatnak az érdeklődők, amelynek sem meghívója, sem megnyitóünnepsége nem volt. Ám a látogatók olyan tárlat szemlélői lehetnek Bányai Brigitta egri születésű képzőművész jóvoltából, amely maradandó esztétikai élményt nyújt az eddig látott hasonló események többségéhez képest. Az alkotó a protokolláris külsőségek elmaradása ellenére professzionista művész, aki nem riad vissza a technikai újdonságok kipróbálásától sem. fotó: perl marton