Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-19 / 295. szám

8. OLDAL HATVAN LŐJ* INC» KÖRZETE 2001. December 19., szerda ||f E S Pali bácsi újra rendel A foorvos ur három hétre kikerült a település vérkeringéséből. A város egyik legnépszerűbb gyermekgyógyásza távollétének okairól pilla­natok alatt rémhírek láttak napvilágot. Külö­nösen az érintett korosztály tagjai körében keltett pánikot a mindenki által Pali bácsi­ként tisztelt szakember hiánya, így aztán ért­hető volt az öröm, amikor a pauza elteltével a rendelő ajtaján megjelent a felirat: dr. Valentinyi Pál ismét rendel. Hatvan- Jóleső érzés, hogy a lakosság észrevette a távol­létemet. Számomra ez azt jelenti, hogy a kör­nyékbeliek nap mint nap szemmel tartják a munkámat - érzékenyül el a főorvos úr, megje­gyezve: a kényszerű hiányzást a szakmai tevé­kenysége nyomán bekövetkezett fáradtság okoz­ta. Egyszerűen pihenésre volt szüksége, aminek köszönhetően most feltöltődve folytathatja a gyógyítást. A szülők és a gyerekek nagy szeretet­tel fogadták, amit ő igyekszik visszaadni - fűzi hozzá. Apró páciensei igénylik is ezt - állapíthatja meg bárki, látva a rendelője előtü tolongást, ami a délelőttöket jellemzi. Különösen ebben a szo­katlanul kemény hidegben, ami talán nem ked­vez a bacilusoknak, ám a megfázás percek kér­dése csupán. Pali bácsi azonban mindenkit meg­nyugtat.- Mint az ÁNTSZ szakfőorvosa elmondhatom, hogy jelenleg a térség valamennyi gyermekgyógy­ásza dolgozik, az ellátás az egész területen zavar­talan. Az ügyelet folyamatosan működik, az erre az évre esedékes vakcinákat minden érintett megkapta, a kötelező védőoltás-lefedettség 100 százalékos. A december valóban zordabb, mint azt az elmúlt években megszokhattuk, s a mosta­ni időjárási körülmények közepette jellemzően magas a megbetegedések aránya. Hangsúlyozom azonban, hogy ezek nem influenza-jellegúek! Sok viszont a meghűlés, ami 4-5 nap alatt lezaj­lik. Felhívom a szülők figyelmét a réteges öltöz­ködés fontosságára, amely elengedhetetlen felté­tele a szabad levegőn való tartózkodásnak. És vi­tamin minden mennyiségben! Lehetőség szerint zöldség, gyümölcs formájában, vagy akár polivi- taminként, de a szervezetnek mindenképpen szüksége van utánpótlásra. A felső légúti megbe­tegedésekre pedig kiváló immunerősítő gyógy­szerek állnak rendelkezésre, amelyeket szükség esetén fel is írunk. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a nemzetközi tudományos prognózisok erre a szezonra nem számolnak az influenzajárvány- szerű, tömeges megjelenésével. Ha mégsem válna be az előrejelzés, az ÁNTSZ-nél rendelkezésre áll a kellő mennyiségű oltóanyag, de a magam részé­ről - figyelembe véve a jelenlegi tudományos ál­láspontot - ezt csak a krónikus szervi betegség­ben szenvedő gyerekeknek ajánlom. Beszélgetésünk során a főorvos úrral szót ej­tettünk a város fiatalkorú állampolgárainak az ál­Hajléktalanok a Hatvan talános egészségi állapotáról is. Dr. Valentinyi Pál szerint a kép árnyalt, hiszen míg az enyhe és közepes légúti megbetegedésben szenvedő gyer­mekek mintegy 25 százalékos aránya az országos átlag alatt marad, addig a mozgásszervi rendel­lenességek terén jóval kedvezőtlenebb a helyzet. Igen sok a lúdtalpas fiatal, és kirívóan magas a gerincferdüléssel küszködök száma. Az anyag­csere-problémákkal küzdők 10-12 százalékos aránya ugyancsak elgondolkodtató - állapítja meg a szakember, úgy vélve, hogy az adatok is egyértelműen alátámasztják a minél gyakoribb és céltudatosabb szűrés fontosságát. Ezzel ugyanis időben és hatásosan megelőzhető a ko­molyabb baj. Ki kellett pihennie magát fotói t. o. Természetesen nem kerülhetjük meg a szen­vedélybetegségek kérdését sem. Valentinyi Pál szerint ezt már csak azért sem tehetnénk, mivel a térségben számos középfokú oktatási intéz­mény működik, amelyekben sajnos fellelhetők a 14-18 éves korosztályra jellemző deviáns viselke­désformák. A fiatalok pótcselekvéshez menekül­nek: jelen van az alkohol, a nikotin és a drogok különféle formája is. A probléma a mostani tár­sadalmi helyzetben mindinkább előtérbe kerül, s a megoldás összefogást igényel. A felelősség el­sődlegesen a családé, majd a tanuló- és baráti környezeté. A gondok kezelése mindannyiunk közös érdeke.- Együtt kell cselekednünk, ha komolyan vesszük a kijelentést, miszerint jövőnk és re­ménységünk a gyermek. Az olyan gyermek, aki­ből alkotó, megbízható és a munkáját szerető fel­nőtt válik - zárja szavait Valentinyi főorvos, bé­kés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánva lapunk olvasóinak. _____________________it.o.i v asútállomáson TANÁCSKOZNAK. Hatvanban holnap, 20-án tartja idei utolsó ülését a város képviselő-testülete. A délelőtt 9 órakor kezdődő ese­ményen elsősorban szociális té­mák kerülnek a városvezetés elé. IZRAEL. A zsidó állam és az egyház kapcsolatáról tudhatnak meg részleteket az érdeklődők ma 18 órakor a hatvani Grassalkovich Művelődési Köz­pont Barokk-termében. Az elő­adó dr. David Levine rabbi. ÜNNEPELNEK. A hatvani Ko­dály Zoltán Általános Iskolában holnap, 20-án délelőtt 10 órakor kezdődik a nagycsoportos óvo­dások fenyőünnepe, míg 21-én, pénteken délelőtt 9 órától a névadóra, Kodály Zoltánra em­lékeznek. Ugyancsak pénteken 17 órától az intézmény tanulói adnak hangversenyt. JÁTSZÓHÁZ. Az óvodásokat és a kisiskolásokat várják a hat­vani Grassalkovich Művelődési Központba december 22-én, szombaton. A játszóházi foglal­kozás délelőtt 9-től 12 óráig tart. ÜGYFÉLFOGADÁS. A hatvani polgármesteri hivatalban a két ünnep között december 27-én és 28-án, csütörtökön és pénte­ken várják az ügyfeleket. E na­pokon a városháza munkatár­sai délelőtt fél 8-tól délután 4 óráig állnak a helybeliek ren­delkezésére. Kellemes ünnepeket! Miután Hatvan és Lőrinci kör­zete című összeállításunk leg­közelebb jövőre, azaz 2002. ja­nuár 2-án, szerdán jelentkezik ismét, az oldal szerkesztői ez­úton is kellemes karácsonyi ün­nepeket és boldog új esztendőt kívánnak Olvasóinknak! m A városvezetés szociális bizottsá­gának ülésén Binder Lászlóné fel­vetette: a közelgő ünnepekre való tekintettel segíteni kellene a vá­rosban élő hajléktalanokon. In­dítványát a testület tagjai egyhan­gúlag támogatták. A vasútállomáson évek óta 16-18 hajléktalan él. Van, aki on­nan jár dolgozni, sőt akad, aki­nek a nyugdíját is oda folyósítják! - árulta el Friedrich Tünde bizott­sági elnök, aki beszámolt arról is, hogy saját keretükből 30 ezer fo­rintot különítettek el számukra. A pénzből élelmiszert, üdítőitalo­kat, gyümölcsöt és meleg zokni­kat vásároltak, amiket ma, a kora esti órákban adnak át az érintet­teknek. Az Összefogás Hatvanért Egye­sület is megpróbál segíteni a rá­szorulókon: a társadalmi szerve­zet egyik szimpatizánsa 26 darab télikabátot ajánlott fel a hajlékta­lanok megsegítésére. Ezt az ado­mányt is szétosztják közöttük, míg a fennmaradó meleg holmi­kat a település más szegényeinek adják. Friedrich Tünde kiemelte a vasutasok pozitív hozzáállását, amellyel megkönnyítették az adományozás lebonyolítását. ■ A legkiválóbb zsaruk Hatvan Az idén immár negyedik alkalom­mal választották meg az esztendő legjobb egyenruhás és „civil” rendőr­ét a városi kapitányság munkatársa. Nem könnyű kiérdemelni a megtiszteltetést, hiszen folyamato­san jó teljesítményt kell nyújtani az elnyeréséhez. A kapitányság szak­mai vezetése hónapról hónapra ér­tékeli a kollégák munkáját, s a leg­jobbak elnyerik „A Hónap Rend­őre” címet. Akik ezzel rendelkez­nek, nevük felkerül a szavazólapra, s az állomány tagja titkos voksolás keretében közülük választják ki a legjobbakat, akiket aztán a Hatvan Város és Vonzáskörzete Közbizton­ságáért Alapítvány megjutalmaz. Ebben az évben a legjobb egyen­ruhás zsaru Bozsik László főtörzs­őrmester, a legkiválóbb „nem egyenruhás” pedig Kovács József törzsőrmester lett. Őket köszöntöt­te a minap a Hatvani Rendőrkapi­tányság vezetése és munkatársi gárdája a Korona Vendéglőben, ahol fogadták Miklós Józsefe, alez­redes, parancsnok és Vágó József kurátor gratulációit is. Ezt követően az állomány jelenlévő tagja jó han­gulatú vacsora keretében közösen búcsúztak az óesztendőtől. ■ Hatvan készül az ünnepekre. A „bazársor” mellett díszkivilágítást kapott a főtér és a városháza is, a polgármesteri hivatal erkélyén pedig elhelyezték „mindenki kará­csonyfáját”. FOTÓI T.O. Csomagok a rászorulóknak CSÁNY Több mint félmillió forintot fordított az önkormányzat a rászorulók ün­nep előtti megsegítésére. A telepü­lés közel háromszáz 70 év fölötti la­kosa ezerötszáz, míg 265 kisdiák ezer forintos karácsonyi csomagot vihetett haza. Mivel a községben sok a hátrányos helyzetű család, az önkormányzat hatszázezer forint értékben nyújt tüzelőtámogatást a rászorulóknak. A segélyt mintegy száz család veheti igénybe. Morvái István polgármester el­mondta, hogy a Széehenyi-terv kere­tében kapott másfél millió forintos pályázati összegnek és a turizmus fellendítésére félretett saját önkor­mányzati pénznek köszönhetően rövidesen megkezdik az egykori községi mozi tájházzá alakítását. Az épületben megnyíló állandó kiállítás fő témája a települést külföldön is hí­ressé tevő dinnyetermesztés lesz. A községben folyamatban van a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése is. Pályázatok révén egyelőre 15 milliót kaptak a mun­kálatokra. A pénz a rendszer csak egy részének kiépítésre elég. A konstrukció teljes befeje­zéséhez még mintegy 25 millió kellene, így egyelőre csak a kriti­kus pontokat erősítik meg, hogy a tavaszi olvadás ne okozhasson ismét belvízgondokat. A 2300 lakosú település önkor­mányzata évente mintegy 21 mil­liót költ különböző szociális jutta­tásokra. A község első embere abban bízik, hogy a közeljövő­ben a jelenleg munkanélküliek közül jó néhányan álláshoz jut­nak és akkor az önkormányzat szociális kiadásai csökkennek. Ha ez megtörténik, akkor a jelen­legi 10 milliós fejlesztésre fordít­ható költségvetési keret is jóval nagyobb lehet. ____________itonj B ányászok unokái vetélkedtek A bányászatról megrendezett vetélkedőn a térség iskolásai mérték össze tudásukat. Az adatgyűjtés során sok segítséget kaptak az egykori bányászok családjaitól. Rózsaszentmárton Szülőföldünk címmel immár másodjára rende­zett vetélkedőt a Heves Megyei Közalapítvány és a helyi önkormányzat támogatásával a Móra Fe­renc Általános Iskola. Az idei verseny témája a bányászat volt. Teréki Istvánné és Szabó Lászlóné, a verseny szervezői elmondták, hogy nem véletlenül választották ezt a témát, hiszen a mátraaljai szénfejtés annak idején Rózsaszentmártonban kezdődött, majd Ecséden, Szűcsiben és Petőfibányán is nyitottak járatokat. A vetélkedő célja az volt, hogy a felkészülés so­rán a diákok minél jobban megismerjék a mátra­aljai szénbányászat történetét, a szénfejtéshez használt eszközöket és természetesen nagyapá­ik, dédapáik bányászéletét is. A versenyre hatodik és hetedik osztályos ta­nulókból álló, négyfős csapatok nevezhettek be. A diákok feladatként kapták, hogy keressenek te­lepülésükön olyan nyugdíjas bányászt, aki me­sélhet az egykori föld alatti munkáról, a szénki­termelésről. A térségben működött egykor Euró­pa legnagyobb lignitbányája, s így a szénfejtés évtizedeken át meghatározta a települések gaz­dasági fejlődését. Az iskolában megtartott vetélkedőre a helybé­lieken kívül az apci, a szűcsi és petőfibányai tan­intézet küldte el csapatát. A verseny színvonalas küzdelmet hozott, s így bebizonyosodott, hogy a diákok alapos munkát végezve részletesen felku­tatták az egykori bányászélet minden mozzana­tát. A diákok riportjaiból kiderült, hogy a bányá­szat nemcsak a helyi gazdasági életnek volt meg­határozó része, hanem a települések kulturális életére is ösztönzően hatott. A versenyt szoros küzdelemben végül az Antal Anett, Domer Anikó, Somogyi Szabina, Teréki Ba­lázs felállású rózsaszentmártoni csapat nyerte, az apci, a szűcsi és a petőfibányai négyes előtt. A szervezők úgy vélik, a vetélkedő ismét bi­zonyította, hogy a diákok szívesen foglalkoznak a hagyományok ápolásával. Ezért már biztosra veszik, hogy jövőre is lesz Szülőföldünk vetélke­dő a rózsaszentmártoni iskolában. it. z. m.i A hatvani Táltos íjász Egylet sikeres esztendőt zárhat, hiszen versenyzői közül Tusor Péter csupasz íj kategóriában, Németh Ádám az olimpiai íjjal versenyzők között, míg Farkas Zoltán a történelmi íjjal mérkőzők vetélkedésén lett terepíjász országos el- ső helyezett. Felvételünkön a három bajnok, az őket felkészítő Borbély László edzővel. fotói tompa z. mihály

Next

/
Thumbnails
Contents