Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-15 / 292. szám
16. OLDAL 2001. December 15., szombat | SPORT TÜKÖR Bizalmat keltő közgyűlés Tiszteletbeli tag címeket adományozott az Uszoda Baráti Kör A legendás egri úszó- és vízilabdasport segítségét célozva alakult ez év elején az Uszoda Baráti Kör nevet viselő egyesület, amely az Eszterházy Károly Főiskola „B” épületében tartotta évzáró közgyűlését. A jól előkészített program szerint hat napirendi pontot tárgyaltak, s az érdemi munka keretében lényeges kérdésekben kapott hiteles tájékoztatást a tagság, valamint a vendégként megjelent Gyula Zoltán alpolgármester. Sportdiplomácia Az eddigi történésekről Visontai József főtitkár szólt, aki több évtizedre vonatkozó emlékeztetőjében azokat a nagyszerű adottságokat hangsúlyozta, amelyek alapot adtak a vízi sportágak kiemelkedő eredményeihez. Civil szervezetük az alakulás évében a természetesen adódó kezdeti nehézségeken igyekezett túllépni. Ez a szándék összességében sikerült, külsőleg pedig úgy is megmutatkozott, hogy gyermekek, illetve családok részére úszóversenyt is rendeztek. A Grafotip Nyomda segítségével értékesíthető levelezőlapokat készítettek az új fedett uszodáról, de munkálkodtak az úszásoktatás helyi reformjának előkészítésén is. A főtitkár úgy ítélte meg, hogy a sajtó pozitívan viszonyult a szervezethez, a jövőtől egyértelműen az Uszoda Baráti Kör megerősödését várja, hozzá máris fiatalítanák az elnökségüket. Az alapszabály módosítását dr. Sass B. Attila, az UBK főjegyzője terjesztette elő, a tagság pedig elfogadta, hogy az éves tagdíjat egységesen 2 ezer forintban véglegesítik, szemben a lényegesen magasabb korábbi értékekkel. A Mészáros Imrémé főpénztáros által ismertetett számadatok pozitív éves mérlegről tanúskodtak. Mivel az egyesület úgy ítélte meg, hogy Habis László, Hermann István és dr. Vasas Joachim jelentős érdemeket szerzett a Bitskey Aladár nevét viselő fedett uszoda létrejöttében, ezért tiszteletbeli tag címet adományozott részükre. A tanúsító oklevelet Fábián Béla elnök nyújtotta át az illetékeseknek. A közgyűlés második részében előbb Vermes Albán, a Bitskey-uszodát működtető kft. igazgatója tartott tájékoztatást az egy éve átadott létesítmény eddigi életéről. Mint elmondta, optimista az uszoda jövőjével kapcsolatban. Munkakörével ő maga is mélyvízbe került, de hajdani sikeres úszóként igyekszik a felszínen maradni. Jelenleg a garanciális javítások folynak a létesítményen, de ez nem akadálya a működésnek, sőt annak sem, hogy december 23-án és 29-én (8-tól 18 óráig) ingyenes használatot engedélyezzenek mindenki számára. Dr. Holló István, a Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási és területfejlesztési irodavezetője is „izgalmas témát” kapott azzal, hogy a Bárány-uszoda és a Petőfi tér jövőjéről szólhatott. Igyekezett megnyugtatni a jelenlévőket azzal, hogy az 1925-ben átadott legendás uszoda nem vész el a sport számára akkor sem, ha megvalósul a felújítás. Hosszabb távon az a cél, hogy az Uszoda Kft. működtesse a fedett és a nyitott uszodát is. A Bitskey-uszo- da elsőéves működését érintve az irodavezető elmondta, hogy hozzávetőleges adatok szerint évente 130-140 millió lehet a költség mértéke. Ebből mintegy 60 millió az önkormányzat, 30 millió pedig az ISM támogatása. A hiányzó részt a kft. saját bevételéből kell biztosítani. Egyebek között a tiszteletbeli tagok kértek szót. A nagyközönség, Eger város lakossága számára is érdemleges információ, amit Habis László mondott. Az előző két választási ciklus alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az új fedett uszoda építési költsége 1,6 milliárd forint volt. További 400 millió a visszatéríthető áfa költsége, 200 milliót pedig nem az épület maga, hanem a környezet emésztett fel, amely bárhol és bármikor szükséges kiadás egy ilyen létesítmény építésénél. A kivitelezés megkezdése előtti években 1,1 milliárdot halmozott fel a város erre a célra, így az építési költségnek csupán 30 százalékát kellett hitelből fedezni. A mostani közgyűlésben is tevékeny tanácsnok úgy ítéli meg, hogy kétségtelenül nagy teher egy ilyen beruházás, de anyagi tekintetben egyáltalán nem temette magát alá a várost. Habis László az uszodakörnyék további fejlesztését látja fontosnak, mert csak úgy tartható életben a versenyképesség. Az elképzeléseket nemzetközi piacra kell vinni, mert csak akkor válhat Eger város hasznára az a nagyszerű lehetőség, amit a két uszoda és a fürdő biztosít. Úgy a helybelieknek, mint az idegeneknek. - Legyünk büszkék arra, ami eddig megvalósult, és biztosítsuk a jövőjét is - tette hozzá a lokálpatrióta önkormányzati képviselő. A közgyűlés bizalmat keltő hangulata arról is meggyőzhette az alig egy éve működő egyesület tagságát, hogy valóban nem hiábavaló az összefogásuk, ám a célok megválasztása között jobban figyelembe kell venni a realitásokat, a valós viszonyokat. Ennek egyik előjele a tagdíj mértékének a mérséklése is. FESZTBAUM BÉLA Az UBK megvásárolható képeslapja a Bitskey-uszodáról Pont kellene Petikéktől VÍZILABDA Minimális esélye maradt a mai utolsó (13.) forduló előtt a ZF Hungária-Fgn VK OB I.-es férfi vízilabdacsapatának arra, hogy a felsőházba jutást kiharcolja. Szombaton 18.30-tól a BVSC-Brendon gárdája látogat a Büskey Aladár Uszodába Az egriek hiába állnak jelenleg a 8. helyen 10 ponttal, a mögöttük álló OSC a sereghajtó Tatabányát fogadja. A hetedik helyezett szentesieknek 11 pontjuk van, és hazai pályán (szombat, 18) játszanak az FTC-vel. Gyulavári Zoltán edző reálisan vázolta az erőviszonyokat: - Ezúttal nincs nagy teher a csapaton, a Petik Attilával, Csányi Gyurival felálló BVSC kétségkívül jobb csapat nálunk. Megfogadtuk, hogy az utolsó pillanatig küzdünk, és mindent elkövetünk, hogy pontot szerezzünk. Jót tett az elmúlt heti pihenő a gárdának, meggyógyultak a betegjeink. Örömteli dolog, hogy az új válogatott keretben négy korábbi játékosunk is helyet kapott. Biros, Madaras, Kovács R., Jászberényi meghívása bizonyítja: érdemes dolgozni. A fiataloknak jó példa, hogy ebben a sportágban van kifutási lehetőség. Itt reális esély van világversenyen dobogós helyen záró együttesben játszani. Persze, nem könnyű a válogatottba eljutni, sok a tehetséges játékos. A BVSC-ben folyik a legszínvonalasabb képzés, minden korosztályban a vasutasok vezetik a tabellát. Gerendás György bátran be is dobja őket a mélyvízbe, mi is megtapasztalhatjuk ma este a tudásukat - nyi- latkozta az egriek trénere. ■ Egy hír: egy mondat TENISZ. Németh Virág nem jutott a legjobb négy közé a Floridában zajló nem hivatalos kor- osztályos világbajnokságon. Bastrikova (orosz) - Németh 6:1, 6:4. BASEBALL. Az észak-amerikai profi baseball-bajnokságban a játékosok átlagkeresete meghaladta a kétmillió dollárt. A legjobban a New York Yankees sztárjait dotálták, átlagban 3.930.334 dollárral. KORCSOLYA. Vasárnaptól már lehet korcsolyázni az egri Olajbányász sporttelepen kialakított két, összesen 1700 négyzetméter területű jégpályán. A kezdőktől a gyakorlott korcsolyázókig íjiindenki várnak a sportcentrumban, amely mindennap 16 és 21 óra között tart nyitva. Érdeklődni Kasza Gábornál lehet a 30/2664-467-es telefonszámon. Erős volt az orosz menü Az orosz Bodnieva (a labdával) könnyedén törte át a magyar védőfalat, Siti Eszter (balról) már elkésett a beavatkozással fotói europress/epa Kézilabda Az olaszországi világbajnokság csütörtöki negyeddöntője során az oroszok a játék minden elemében jobbak voltak, és 30:23-ra nyertek.- Az erősebb együttes győzött. Sajnos, megint csak negyedórát tudtunk jól játszani, és ez az oroszok ellen már kevés volt. Hatalmas védőfalukat egyszerűen nem tudtuk áttörni - mondta Mocsai, aki úgy véli, hogy a hagyományokat csak akkor lehet megőrizni, ha a jövőben sokkal többet együtt készülhet a keret. Tavalyhoz viszonyítva a csapat felkészültsége stagnál, és ez a nemzetközi élmezőnyhöz képest visszalépést jelent. Úgy nem lehet eredményeket elérni, ha csak néhány hetet vagyunk együtt. A külföldre igazolt játékosok közül többen a klubjukban alig kapnak lehetőséget. Azonban még nincs veszve semmi. Az eredeti célkitűzés ugyanis az első öt hely valamelyikének megszerzése volt. A még elérhető 5. helyért előbb szombaton Trentóban nyerni kell Ausztria ellen. Siker esetén következik a svéd- francia összecsapás győztese - mondta a kapitány. A negyeddöntők eredményei: Oroszország - Magyarország 30:23 (15:10). A magyarok gólszerzői: Borók 7, Farkas Á. 6/3, Pádár 5, Balogh 2, Kirsner, Pigniczki, Siti E. 1-1. Norvégia - Franciaország 29:26, Dánia - Ausztria 27:26, Jugoszlávia - Svédország 32:18. Az elődöntők párosítása Dánia- Oroszország, Norvégia - Jugoszlávia. Az 5-8. helyért: Magyarország - Ausztria (18, Tv: Sportl), Svédország - Franciaország. Ha nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, az 50. héten 167 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Molnár Lajos, Karácsond, Petőfi út 39. (szelvényszáma: 4960607) és Daka József, Eger, Bethlen út 39. (szelvényszáma: 7387800) alatti tippelőinknek kedvezett, így ezeket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. MOLNÁR LAJOS DAKA JÓZSEF 1. BremenDortmund 1X 1X2 |2. HamburgFreiburg X 1 3. 1860 MünchenMönchengladbach 1 1X 4. Hertha BSCLeverkusen 1X2 2 |5. RostockBayern München X2 2 Ü 6. WolfsburgSchalke 04 X 1X 7. KaiserslauternStuttgart 1 1 |8. IntemazionaleChievo 1X 1 9. AtalantaParma 1X X 10. FiorentinaBrescia X 1X §11. LecceTorino X X 1 12. VeneziaUdinese X 2 13. VeronaLazio X X2 14. RomaMilan 1 X A napi adag: Andor bácsi és Tárni, a magyar vizsla nap mint nap felkerekednek, lesétálnak a pálosvörösmarti ház kertjének végébe, majd megkezdik egyórás barangolásukat. A hegymenet nagyszerű kikapcsolódást jelent a nyugdíjkorban jócskán benne lévő öregúmak, akinek a tél beköszönte sem okoz különösebb gondot, mert sífutó lécen teljesíti a napi adagot. Ezt könnyedén teheti, mert hál1 Istennek jó egészségnek örvend, és a lehetőségei is adottak a kiadós túrákhoz. Csak hát az idő kereke, az halad borzasztó gyorsan. Hol van már az, amikor 1936- ban a tinédzser Hársfalvi (német származású édesapja nevén Hasselbauer), bemutatkozott a Gyöngyösi AK labdarúgócsapatában? A foci mellett tornában (öccsével, Györggyel ezüstjelvényes szintig vitték) és atlétikában is jeleskedő sportember Észak-Ma- gyarország bajnoka címet szerzett öt számban is, bekerült a magyar vasutas-válogatottba, míg '39-ben az országos tízpróba bajnokságon - az egri Csányi Barna mögött - a 2. helyen végzett. Tette ezt úgy, hogy Gyöngyösön még rúd sem volt, pedig a rúdugrásnál ez nem egy haszontalan kellék. A második világégés során háromszor sebesült meg, és a kínokat az orosz, majd az angol fogság gyötrelmei tetézték. A szörnyű évek során elveszítette szeretett öccsét, a bőrgolyó iránti szeretete azonban nem lankadt. Gyöngyösi színekben NB Il.-ben és NB III.- ban is rúgta a labdát, és arra is pontosan emlékszik, hogy 1950- ben 3200 forintot tudott keresni a futballal. A GYAK-nak nagyon jól ment az NB III.-ban, a bajnokságot is megnyerték, az osztályozón túra Tamival egy óra azonban a Debreceni Dózsa mögött álló erők érvényesítették hatalmukat... A labdarúgás mellett élete szerves részét képezte a korcsolyázás és a síelés, amire ékes bizonyítékokat jelentenek a korabeli képek, rajzok. A már kopottas, ám igényesen összeállított album árulkodik arról is, hogy 1955-ben megalapította a Gyöngyösi Kinizsi síszakosztályát. A bázisként szolgáló kékesi síházban nagyszerű társaság jött össze, a tagok viszont 1956- ban teljesen szétszéledtek. Számára az aktív futballista-évek is már csupán 3 évig tartottak. 1959-ig szolgálta a mátraaljai egyesületet, majd Varga Ferenc tsz-elnök hívására egy röpke esztendeig a megyei II. osztályú Nagyrédét vezette - játékos-edzői fizetéssel. Az egri jogi akadémiát és az Ybl Miklós Főiskolát is elvégző építész ezzel ugyan búcsút mondott a futball világának, de a sportot nem hagyta abba. A hangsúlyosabb részt ezután persze a munka és a család kapta. „Kő... acél... fa, ők a barátaim - bennük öltnek testet építész álmaim.” - olvasható a referencia munkáit tartalmazó összeállításban. A hajdúszoboszlói Aqua presszó vagy a mátraházi Pagoda Hotel mellett rengeteg családi házat tervezett, és nincs ez másként most sem, hiszen nyugdíj-kiegészítésként ma is vállal munkákat, emellett pedig nemrég készítette el a tanulmánytervet Pálos-vörösmart fejlesztéséhez. (Az úgynevezett Rúgott Sári résszel 700 lelket számláló településről azt mondja, hogy csak egy módon van jövője: ha üdülőfaluvá tudják alakítani.) Élete párja, 1949-től hűséges társa hét éve hagyta magára, azonban egyedül még sincs, köszönhetően a vele egy házban lakó - szintén építész - lányának és családjának, valamint fiának, akik összesen 6 unokával ajándékozták meg. Meccsre, egyéb sportrendezvényre nem megy, a tévében viszont nyomon követi a történéseket. Hetente kétszer bejár Gyöngyösre, a régi barátokkal, köztük Treiber Rudolffal és a többiekkel a Hugai-pavüonnál találkoznak, ahol ugyanúgy szóba kerül a múlt, mint a legfontosabb aktuális események. Őszintén bevallja, hogy türelmetlen típus, ezért nem vállalt edzőként munkát, de azt is megemlíti, hogy a magyar sport a Fidesz-kormányzás alatt új erőre kapott, és ő híve a 2012-es olimpiai pályázatnak. - A korrupciót viszont ki kell irtani, mert az egy rettenetes dolog - teszi hozzá. Az egykori labdarúgó, atléta és síelő Hársfalvi Andor számára manapság már a séta jelent testedzést fotöi suha péter A déli harangszóval a beszélgetés is befejeződik. Kint az idő nem túl barátságos, ám a délutáni kirándulást ez cseppet sem befolyásolja. Andor bácsi is lassan útra kész. _________________________ff®*!