Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-12 / 289. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2001. December 12., szerda Segítség a lakótelepnek Heves megye, Recsk Idei utolsó ülését tartotta tegnap a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács. A Sós Tamás elnökletével összeült grémium döntött egyebek mellett a tanács idei költségvetésének módosításáról, illetve több,- a tanács korábbi döntésével összefüggő módosítási kérelem sorsáról, valamint néhány, az idei pályázatokra beérkezett munkák műszaki tartalmát érintő változtatásokra vonatkozó beadványról is. Ezen az ülésen esett szó az idei decentralizált támogatási keret terhére lemondott támogatások felhasználásáról is. Ezek sorában döntött a tanács arról, hogy az elmúlt időszakban oly sok vihart kavart recski ércbányái lakótelep ivóvíz-ellátási gondjait e maradvány terhére - az idén, illetve jövőre - összesen mintegy ötmillió forinttal próbálja enyhíteni. A korábban húsz, most pedig harminc lakást érintő program összesen 16 millióba kerül, melyhez az ÉRV és az ÁPV Rt. szintén felajánlotta segítségét, de e célra nyújtott be pályázatot a település önkormányzata is. ___________________________________l-NE) S EGÍTSÉGET KÉRNEK. December 6-án rendezte az Egri Nők A Városért Alapítvány a Mikulás-ünnepséget. Az igen sikeres jótékonysági esemény ideje alatt - vagy után - azonban ismeretlen tettesek ellopták a Senator-ház elől a Mikulás-ruhába öltöztetett, fából készült, úgynevezett „invitáló szobrocskát’’. Kérik a ház üzemeltetői - akik jutalmat is felajánlanak a nyomravezetőnek -, hogy aki az esettel kapcsolatban információval tud szolgálni, értesítse a Senator-házat vagy az Egri Rendőrkapitányságot. fotó: perl marton Búcsú Murzsa Attilától A gyöngyösi Felsővárosi temetőben ma délután 2 órakor helyezik örök nyugalomra a helyi roma kisebbségi önkormányzat életének 37. évében elhunyt elnökét. Súlyos veszteség érte az északkeleti régió romaközösségét, s a helyi közéletet, amikor december 7-én, hosszan tartó gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Murzsa Attila, a Gyöngyösi Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki egyéni céljait háttérbe szorítva, egész életében a romatársadalom felemelkedéséért küzdött. Személyében olyan széles látókörű, dinamikus, közösségi érdekeket szem előtt tartó, jó kommunikációs készségű embert ismerhettünk meg, akit a többségi társadalom is maradéktalanul elfogadott és elismert. Egyéni képességeinek és rátermettségének köszönhetően került a romapolitika élvonalába, számos szervezet létrehozásában és működtetésében vállalt úttörő szerepet. Pályafutását a Roma Ifjúsági Szervezet megalakításával kezdte, majd haláláig a Gyöngyösi Roma Kisebbségi Önkormányzat, a Mátraaljai Kisebbségi Önkormányzatok Kistérségi Társulása, illetve a Roma Kisebbségi önkormányzatok Heves Megyei Társulása elnöki tisztét töltötte be. Roma gyökereit soha nem tagadta meg, számára a legfontosabb maga az ember volt faji, etnikai és nemzeti hovatartozástól függetlenül. Ennek a szemléletmódnak a legékesebb bizonyítéka személyes életútja. Nehéz körülmények közül, biztos családi háttér nélkül, egyedül vágott neki az életnek, hogy megtalálja a habitusának, gondolkodásmódjának leginkább megfelelő pályát. A politizálás teljesen kitöltötte az életét, s a halálos kórral szem- beszállva, élete utolsó pillanatáig megvalósítandó elképzeléseiről, terveiről beszélt. Magával ragadó személyisége mindenkit megérintett, halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Sikeres diákok Eger A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégiumban tegnap adták át a Koordináta Egyesület által szervezett tehetséggondozó versenyek győzteseinek járó díjakat. A megmérettetésen Heves mellett Borsod és Nógrád megye csaknem hétszáz nyolcadik osztályosa adott számot tudásáról, s 44-en kaptak értékes ajándékot, oklevelet. Matematikából Hotzi Bernadett (Lenkey, Eger), fizikából Kalmár Márton (Balassi, Eger),angolból Bodrog András (Arany J. Ált. Isk., Gyöngyös), németből pedig Bóta Fanni (Szent-Györgyi Albert Ált. Isk.) lett az első. Ezúttal a két legjobb és legtöbb versenyzőt küldő iskola képviselője - az egri Szent-Györgyi Albert, valamint a hevesi Körzeti Általános Iskola - kiemelkedően eredményes tehetséggondozó munkájának elismeréseként vándorserleget vehetett át. _______■ A mosolygó legjobbak. Ezek már könnyebb percek fotó: pilisy elemér V alóságos hidak épültek (Folytatás az 1. oldalról) A várt uniós csatlakozás kapcsán Sós Tamás megjegyezte, hogy addig is közös érdek az úthálózat fejlesztése, illetve egy új határátkelő megnyitása a Nógrád megyei Cerednél. Úgy vélte, a mostani tapasztalatok és a közösen megfogalmazott célok elérése érdekében folytatni kell az együttműködést, újabb projektek kidolgozására van szükség - akár egy újabb, svéd-norvég-magyar- szlovák Phare CBC-pályázat keretében.- A hidak építéséről immár nemcsak metaforikusán beszélhetünk, mert a valóságban is újjáépült Komáromnál a Dunán átívelő Mária Valéria híd. Békéscsabán pedig megkezdhette működését a szlovák konzulátus mindezt már dr. Stefan Markus, Szlovákia budapesti nagykövete jelentette ki, hozzátéve: a két ország határán ma már alig van olyan szakasz, ahol ne alakultak volna ki regionális kapcsolatok. A nagykövet szóba hozta a területi felségjog érzékeny kérdését is, mondván: a határok eddig csak elválasztottak, ám az utóbbi tíz évben egyre átjárhatóbbá váltak, s fokozatosan csökken a jelentőségük. A globalizáció és a politikusi akarat a regionalizáció mozgatórugójává vált - fogalmazott. A határok nélküli Európa koncepciója ugyanakkor nagy kihívást jelent a kis kultúrájú, multinacionális országok számára, így Szlovákia számára is. Ilyen körülmények között a régiók jelenthetik az új Európába vezető hidakat. Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a projektet ismertetve elmondta: míg 1995-ben 580 millió dollárt tett ki a kétoldalú kereskedelem, addig tavaly már 863 milliót, igaz, ebből jelentős a magyar passzívum. Szlovákiában ugyanakkor mintegy 650 vállalatban van magyar tőkerész. A már említett regionális vásárok kapcsán elhangzott: ilyet Kassán, Losoncon és Trencsénben, illetve Egerben, Miskolcon és Pásztón rendeztek. A szintén említett üzletember-találkozókon pedig mintegy 150 cég képviseltette magát. ikühnei Számítástechnikából versenyeztek Eger A Wigner Jenő Műszaki és Informatikai Középiskolában rendezték meg a tudósról elnevezett, hagyományos megyei számítástechnikai versenyt, melyre a megye nyolcadik osztályos tanulói közül százan jelentkeztek. A viadalon az első öt helyezett tárgyjutalomban is részesült. A verseny fődíját-egy színes, tinta- sugaras nyomtatót - Gócza Gergely hatvani tanuló nyerte (felkészítő tanára: Müller Józsefnél, második helyezettként - egy GeForce 2 videokártyát - Oroszi Márk (tanára: Kiss Gézámé) egri, harmadikként Pogonyi Ádám (felkészítő tanár: Katona Zsolt) multimédiás oktató CD-t kapott. Minden helyezett egérpadot és egeret is átvehetett az oklevél mellé. A verseny megrendezését a Heves Megyei Közoktatási Köz- alapítvány kuratóriuma is támogatta^ _____________________H C socsó és Dés-koncert Eger Ma este 7 órától Koltai Róbert Csocsó című új filmjének bemutató díszelőadására kerül sor az Uránia moziban. A program igazi csemegének ígérkezik, miután a vendégek a film alkotói lesznek: Máthé Tibor operatőr, Zenthe Ferenc és Tóth Ildikó színész, valamint Dés László zeneszerző. Külön zenei programként a film vetítését követően megany- nyi magyar mozi-, zenés darabból ismert és könnyűzenei sláger komponistája, Dés László koncertet ad a bemutató közön- ségének, __________________■ A reformisták a Az embereknek igényük van arra, hogy a jelenlegihez képest másfajta politizálás honosodjon meg hazánkban. Ezért a Reform Kisgazdapárt olyan különleges színfoltja lesz a politikai életnek, amely nem gyárt ideológiákat. Gyöngyös Mindezt a mátraaljai városban tartott tegnapi sajtótájékoztatóján Liebmann Katalin, a Reform Kisgazdapárt elnöke mondta.- Olyan humanista jellegű politikai formációvá szeretnénk válni, ahol a tisztakezű, erkölcsös ember áll a program középpontjában. Sem az ellenzékhez, sem a kormányhoz nem tartozunk. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a pártonkívüli- ek pártja legyünk - jelentette ki. Az elnök asszony a továbbiakban hangsúlyozta: Magyarország lépfenéje a korrupció, amit a korrupció ellen párt határozottan elítél. Ennek jegyében zajlik a jól megtervezett kampány is, melynek eredményeként 300 ezer szavazóra számítanak. Ez az arány lehetőséget biztosít arra, hogy nyolcszázalékos pártként vegyenek részt a Parlament munkájában. A párt képviselői azt ígérték: szorgalmazni fogják a gazdasági bűncselekmények elévülésének öt évről 10 évre történő változtatását is. A párt a hét végén tartja országos elnökségi ülését, azt viszont már lehet tudni, hogy megyénkben kik képviselik a reform kisgazdákat a választásokon. Eszerint Gyöngyösön dr. Máté Gábor megyei elnök, Hatvanban Jelen Erika, Egerben pedig Ficzere György indul a párt színeiben. Liebmann Katalin a nap folyamán ellátogatott a Ferences rendházban működő Autista Központba, ahol a párt lehetőségeihez mérten anyagi támogatással segítette a központ sikeres működését. « j. m. Nem vagyok lelkes tisztelője a honi alvilágnak. Sem politikai, sem szervezetlen formában. Tétován álltam, amikor egy ország legnépszerűbb emberének - köszönhetően a kedves jogász embervédőnek, meg az igen fajsúlyos, a baltás gyilkosságok rekonstruálásától kifáradt bűnügyi és magazin-tudósításoknak - az amerikai gabonapálinkáról magyarosított alkoholbűnöző és snapsz-bankrabló számított. Ha még egy kicsit kitart a siker hulláma, előbb-utóbb valamelyik párt listavezető helyén találta volna magát, aztán a Parlamentben. Ami lehet, hogy nem is volna annyira feltűnő. Most viszont még az én kékfényes Szabó Lászlón és nehéz gyermekkorú hősein nevelkedett kérges szívem is felengedett a fagyban. Levett kalappal, hajadonfőit állok a történtek előtt. Elfogták a magyar örökmozgót, a hazai bűnözés leírhaFél Hét Repülős Gizi tatlan energiájú, matróna korú öreganyját. Repülős Gizi még az ötvenes években kapta a nevét, amikor légi járatok kötötték össze az ország távoli pontjait, s ő ezek menetrendjéhez igazítva követte el a társadalom életére káros, az egyéni és kollektív tulajdont és vagyonbiztonságot súlyosan veszélyeztető és mélységesen elítélendő bűncselekményeit. Amiért a társadalom kellő megvetése és pár évtized börtön sújtotta. Azt hihetnők, lehiggadt, megállapodott az eltelt idő alatt, rendszerek és kormányok jöttek és mentek, elmúltak a fiatalkori ballépéseinek ösztönző indítékai, békés öregség és nyugalom az osztályrésze. Mennyire téved, aki így gondolkodik. A 75 éves Repülős Gizi ugyanis egy nehéz, buktatókkal terhes munkás életút után is tevékeny, hírt ad magáról. Nem szorul az erősen ritka szociális hálóra, nem ácsingózik a jóléti kiadások kegyelemkenyerére, hanem töretlen tenni akarás és tántoríthatatlan vállalkozó kedv jellemzi. Lecsapott rá újfent a hatóság közismerten pontos és kérlelhetetlen szigoráról híres ökle. Az eljárás alá vont nagyi azonban meglepő érvvel állt elő. Az újabb, borzasztó bűn- cselekményekkel ugyanis - saját bevallása szerint - egy, a történetét megörökítő könyv megjelentetésére igyekezett összeszedni a pénzt. Mindezt az olvasás évében. Elveihez hű, kitartó, állhatatos és üdítően megbízható karakter. Semmi meglepetés. Tudjuk, mit várhatunk tőle. Hozza a formáját. Egy új kor embere ő. Történjék bármi a jövőre nézve: Repülős Gizit a kormányba! KOVÁCS JÁNOS Búbos kemence: mesterére vár Kápolna Megtörtént a tájház műszaki átadása. A hagyományőrzés helyi otthonát az eredeti funkciók szerint újították fel az építők. A település a négymilliós ráfordításból 2,8 millió forintot az FVM pályázatán nyert. Tavaszra elkészül a korhű kerítés is. Ami talán a legnagyobb kihívást jelenti: szeretnének építeni bele egy búbos kemencét. Molnár István polgármester a település életével kapcsolatban elmondta, hogy december 20-án a polgármesteri hivatalban 8 és 14 óra között közmeghallgatást tartanak. A képviselő-testület tagjai várják az ötletekkel, javaslatokkal érkezőket. Ugyancsak ezen a napon - délután 3 órától - önkormányzati ülésen értékelik a jegyzői pályázatot, s várhatóan döntést is hoznak. ■ Stratégiai egyházpolitika Az előző hatalomnak nem sikerült Eger Nincs szégyenkezni valónk azért, amit az egyházak területén végeztünk az elmúlt években - hangsúlyozta hétfőn este a megyeszékhelyen, a Kálvin Házbín Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházügyi főtanácsadója. A vendég az Egri Református Egyházközség Presbitériuma és a Kálvin Ház Alapítvány kuratóriuma meghívására érkezett a városba, ahol egyházpolitikai aktualitásokról tartott előadást. Egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szabad hinni a politikusok egyformaságában. Felnőtt, öntudatos polgári magatartással különbséget lehet tenni: kik azok, akiknek csak a szavak fontosak, s kiknél nem válnak el egymástól a gondolatok, szavak és tettek. Balog Zoltán a jelenlegi kormány egyházpolitikáját stratégiai jellegűnek nevezte, szemben az előző kormányzati ciklus taktikai politikájával, amikor az egyházakat potenciális ellenlábasnak tekintették a hatalmon lévők. Azt hitték, hogy materiális javakkal pacifikálni lehet szellemi erőket - fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó, aki hozzátette: mindez nem sikerült. (Az eseményen elhangzottakra hétvégi számunkban bővebben is visszatérünk.) m