Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-10 / 287. szám
2001. December 10., hétfő 11. OLDAL SPORTTÜKÖR Az olimpiai láng közelít Salt Lake Cityhez, a téli ötkarikás játékok helyszínéhez. A tervek szerint 65 nap alatt 46 állam 80 városát érintve több mint 21 ezer kilométert teljesít majd a staféta mintegy 11 500 tagja. Képünkön Serena Williams a kiváló teniszező kezében a fáklya ________________________fotó: europress/epa C sak Szabó sziporkázott Asztalitenisz NőiNBI/B A 8. forduló eredménye: Egri Áfész SC - Mezőtúri APC VSI 8:10 Győztek Szabó Gy. 4, Fajcsák 2, De- áki 1 és a Fajcsák, Szabó Gy. páros. Nyitányként a Fajcsák, Szabó páros küzdelmes mérkőzésen győzött, majd ezt követően végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Szabó Györgyi sziporkázó védőjátékával a vendégek nem tudtak mit kezdeni, de így is az egri lányok voltak hátrányban. A mezőtúriak 8:5-ös vezetése után zsinórban három áfészes siker (Fajcsák, Szabó Gy., Deáki) következett, és egyenlített is a házigazda gárda. Az utolsó két meccsen a még serdülő korú Deákinak és Csicsónak lényegesen erősebb ellenfél jutott, és bár mindketten elszántan küzdöttek, a rendkívül izgalmas végjátékban nem sikerült a pontmentés. Az élcsoport őszi végeredménye: 1. Statisztika PSC III. 14 pont, 2. Budaörsei SC 14, 3. Egri Áfész SC 9. Balogh Béla, az egriek edzője: - Bár az utolsó játéknapon nem várt vereséget szenvedtünk, összességében az őszi teljesítményért dicséret illeti a lányokat, hiszen a rendkívül kiegyenlített mezőnyben ez a rendkívül fiatal gárda fel- jutó helyen tudta zárni az őszt. ■ Téli olimpikonok esküje Olimpia Jacques Rogge, a NOB elnöke jövőre, az év első felében valószínűleg Budapestre látogat - jelentette be Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén. A MOB elnöke beszámolójában kiemelte: a magyar sportolók 2001-ben az olimpiai sportágak olimpiai versenyszámaiban összesen 164 pontot szereztek és ezzel az eredménnyel Magyarország a nemzetek rangsorában 12. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter arról beszélt, hogy a sport számára előzetesen megszavazott 4,4 milliárd forint a költségvetés zárszámadásának elfogadása után már a jövő héten felhasználható. A közgyűlés a Salt Lake City-i játékokra utazó magyar versenyzők ünnepélyes esküjével és ld- tüntetések átadásával fejeződött be. A' február 8-án kezdődő 19. téli olimpiára készülő magyar versenyzők közül Nagy Mariann és Kovács Ádám gyorskorcsolyázók mondták az eskü szövegét. A téli paralimpiai játékokon Navratyil Sándor személyében először indul magyar sportoló. A közgyűlésen MOB Érdemérmet kapott Balczó András, Jákó Péter, Széchy Tamás, Vad Dezső és a Telesport főszerkesztősége. ■ A pólósok fizetik a tanulópénzt A Bitskey Aladár Uszoda első évét értékelte Vermes Albán ügyvezető igazgató Az elmúlt évtizedekben sok medencében megfordultam már, de ilyen csodálatos uszodát még nem láttam - mondta dr. Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, az Eger - UTE férfi vízilabda-mérkőzést követően. Az újpestiek edzőjét az általa először látott egri Bitskey Aladár Uszoda teljesen lenyűgözte. A Makovecz Imre tervei alapján mintegy kétmilliárd forintos költséggel épült létesítmény átadásának első évfordulóját Bitskey Aladár mellszobrának felavatásával ünnepelték. Büszkék lehetnek az egriek a világ- színvonalú építményre, amelynek üzemeltetése jelentős teher a városi költségvetés számára. Az idei év februárjától az Uszodaüzemeltető Kft. tölti be a gazda szerepét, természetesen a város önkormányzatának felügyelete mellett. Vermes Albán ügyvezető igazgatót a létesítmény első esztendejének értékelésére kértük.- Tekintsük át, milyen fontos események voltak az uszodában.- Elsőként említeném a sikeresen zárult uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságot. Nem sűrűn rendeznek ugyanis Egerben kontinensviadalt. Szerencse, hogy szeptember elejére esett a rendezvény, így akkorra már a panel-kérdés megoldódott. Más kérdés, hogy az esemény alkalmával két pálya panelje tönkrement. A diákolimpia, valamint a gyermek és serdülő országos bajnokságok arra voltak jók, hogy a nagy létszámok miatt teszteljék a létesítmény teherbíró képességét. A férfi és női vízilabda Magyar Kupa-döntő az országos nyilvánosság miatt volt jelentős. A IV. Bitskey-emlékverseny alkalmával 7 országból érkeztek senior úszók és vitték el az uszoda jó hírét.- A fedett uszoda belépésével az úszásoktatás feltéteki is jelentősen javultak a városban.- Az eltelt év legnagyobb fejlődése ezen a területen érzékelhető. Ezres nagyságrendben tanulnak úszni óvodások és diákok. Jó feltételek között vállalkozók végzik az oktatást, de az iskolák és óvodák is szervezett keretek között dolgozhatnak. Korábban a november és március közötti időszak kiesett a városban, most viszont már ez a legfontosabb terminus. Megítélésem szerint névadónk, Büskey Aladár munkásságához méltó színvonalon folyik a gyerekek tanítása. Az Uszodaiizemeüető Kft. nem végezhet oktatást az ÁFA-jogszabályok miatt, mi csak adóköteles tevékenységet folytathatunk. A magyar válogatott áprilisi vendégjátéka is megtöltötte nézőkkel a Bitskey-uszodát- Az első néhány hónapban a lakosság részéről nem volt kielégítő az érdeklődés.- Ezen a területen, főként az őszi időszakkal kezdődően, látványos javulásról számolhatok be. Reggel hattól már egyre többen sorakoznak a szabadon maradó három pályára. A másik öt sávot a búvárúszók és az úszók foglalják el. Hétköznap 6-tól 20-ig, szombat és vasárnap 8-tól 18-ig vagyunk nyitva a hobbiúszók előtt, és ha nincs rendezvény, semmi sem korlátozza a használatot. A növekvő lakossági igények miatt október l-jétől a délutáni időszakban 15-től 16 óráig is igénybe vehető a medence. A vízilabdások az esti órákban tarthatják az edzéseiket.- Gazdasági vonatkozásban milyen évet zárnak1- Pontos számokat és végső összegzést csak januártól tudok mondani. A jelen állapotban tény, hogy a bevételi tervek közelítenek az előre elképzelthez. A kiadások Igazi nagyüzem A Bitskey-uszoda 12 ezer négyzetméter alap- területű 24,5 méteres belmagasságú épület. Összesen 37 embernek ad munkát. Hetente 100 órát tart nyitva. A teljes medence óradíja 30 000 forint. Egy időben 430 úszóvendéget fogadhat, a lelátókon í200-an fémek el. tekintetében a kft. racionális gazdálkodásának köszönhetően a tervezetthez képest kisebb a működési költségünk. Látni kell, az uszoda egy folyamatos műszakban dolgozó „nagyüzem”. Jelenleg 37 fővel tudjuk biztosítani a heti 100 órás nyitva tartást. Mint ismeretes, az Ifjúsági és Sportminisztérium a várossal kötött megállapodás szerint 10 éven át támogatja a létesítményt. Az idei évben a tárca 30,2 millió forintot utalt át a város számlájára. Megjegyezném, hogy a nem minisztériumi tulajdonban lévő sportlétesítmények közül kevesen számolhatnak ilyen mértékű ISM-támogatással az országban.- A kedvező hírek mellett, sajnos tényként mondhatjuk, hogy a Bitskey-uszoda az élsport, főként a vízilabdázás számára nem tudja az igényelt vízfelületet biztosítani. A férfiak méltatlan körülmények között rendezték meg szeptemberi nemzetközi tornájukat, de a női csapat és az utánpótlás is a nyitottban fagyoskodott novemberben.- Az tény, hogy a pólósok nem tudják megfizetni a tornákra vonatkozó 30 ezer forintos óradíjat. A klub csapatai korábban ingyen használhatták a Bárány-uszodát, most már a jelentős városi támogatási keret sem elegendő az optimális igénybevételhez. A szülőket sem lehet tovább terhelni. Ha egy családban két gyerek pólózik, a kedvezményes 100 forintos belépőkkel számolva is 4-5 ezer forint a havi költség. Jobbak a feltételeink, de ez csak sokkal szűkebb mértékben vehető igénybe. Fogós kérdés ez a város számára, hiszen így is jelentős a vizes sportágakra fordított ösz- szeg. Sajnos, a klub szponzorai sem bérleti díjra kívánják költeni a támogatásukat, a pénzükért eredményt várnak az OB I-es csapattól, és nem az uszoda pénztárát akarják gyarapítani. Ha bezárják a Bárány-uszodát, akkor sokkal rosszabb lesz a helyzet, nehéz dolog lesz majd akkor a medencehasználatot elfogadhatóan beosztani.- A fedett uszoda egyre jobban hozzátartozik a városképhez, nyilván sok turista is felkeresi a létesítményt.- Van olyan réteg, akik az építményt, mint Makovecz-remek- művet csodálják. A városnézéseknek is egyik állomása az uszoda. Vannak akik meg is mártóznak, vannak, akik csak a lelátón készítenek fotókat. A külföldiek részéről is van érdeklődés, bár ebből FOTÓ: PILISY ELEMÉR nagy bevételünk nem származott. A pólós csapatok a klub vendégei voltak, az ő edzésidejükben használták a medencét. Az is tény, hogy a nagyobb idei rendezvények elsősorban közvetett haszonnal jártak számunkra. Jellemző, hogy minden igénybevevő ingyenes használatot szeretne elérni a városnál. Sőt, a tavaly decemberi pólós Világ Kupára még nekünk kellett volna súlyos miihókat fizetni. A reklámbevételeink a tervezettnél magasabbak voltak, de Egerben meglehetősen szűkösek a lehetőségek.- A jövő évben mit láthat az egri közönség a Bitskeyben?- Máról-holnapra nem lehet nagy rendezvényeket leakasztani. Ehhez hosszú szövetségi lobbi szükségeltetik. A búvárúszással szerencsénk volt, hogy dicséretes egri közreműködéssel meg tudtuk rendezni. Az biztos, hogy két kor- osztályos úszó magyar bajnokság itt lesz. A tervek között szerepel egy nagyobb nemzetközi vízilab- datoma. Tárgyalásokat folytattunk a jövő évi vízilabda Világ Kupa fordulók egri rendezéséről is. Most kíváncsian várjuk, milyen telünk lesz, hiszen a tavalyi enyhébb időjárás miatt nem tudhatjuk, hogyan viselkedik az épület egy nagyobb hóesés, hosszan tartó hideg időjárás alkalmával. Mindezek garanciális szempontból is fontosak lehetnek - nyilatkozta Vermes Albán. Mai modem világunkban a minőségi sporthoz minőségi létesítmény kell. Egerben már adott a világszintű sportuszoda, de jelenleg még kilátástalan benne a vízilabda helyzete. Az elmúlt heti DTE elleni vereség után egyre többen megfogalmazták, ehhez az uszodához jóval erősebb csapat kellene. Ez nemcsak sportszakmai, hanem üzleti érdeke is lehet a városnak, és az uszodának. Ha tele lesz nézőkkel a lelátó, azok közül egyre többen kapnak kedvet, hogy bérletet váltsanak és mindennapos vendégei legyenek a medencének. bajzát rafael Forma-1-es tartalommal Autósport Az olimpiai játékok és a labdarúgó-világbajnokság után a Forma-1 a világ legnépszerűbb sportága. A televízióban 400 millió ember kísérte figyelemmel az idei futamokat - olvashatjuk az idén második alkalommal megjelenő Száguldó Cirkusz 2001 szezon-összefoglaló album bevezető oldalain. A varázslatos sportág kulisszái mögé Simon István könyve enged bepillantást, melyben élményekkel átszőtt versenytudósítások és háttérinformációk szerepelnek, ráadásul az exkluzív kiadványt a világ legjobb fotósainak különleges felvételei színesítik. Az előszót az a Baumgartner Zsolt írta, aki a magyar pilóták közül legközelebb áll ahhoz, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben. ■ A svájci Val'd lsereben a férfi lesiklók Világ Kupa-versenyét a svájci Beltrametti súlyos sérülése miatt ötven percre félbeszakították. Az összetett versenyben az osztrák Matt (képünkön) a második helyzett a futamgyőztes Eberharter mögött. fotó: europress/epa hevesthirlap EGER. GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES. FÜZESABONY, LŐRINCI, PÊTERVASÀRA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/32S-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan. Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe Az újság a • • • •• $ P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. A A ^AATESZ tagja