Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-08 / 260. szám

8. OLDAL HORIZONT HIRDETÉS 2001. November 8., csütörtök PALÓC GÁLA EGERBEN. Már évek óta hagyomány, hogy a palócok lakta települések művészeti csoportjai - dalkörök, táncosok, zenészek - bálba invitálják az érdeklődőket. Október végén az egri MMK-ban tartották meg a szokásos vigadalmat. Fedémes, Bükkszenterzsébet, Tamalelesz és Szentdomonkos lelkes öregjei és tiataljai jöttek össze itt, hogy jófajta itóka, zene, dalolás és tánc mellett múlassák az időt. fotó: perl Márton Szarvasgombás vacsoraest Eger „A szarvasgomba felhasználása végigvonul szinte az emberiség történelmén: utalásokat találunk rá a Bibliában, a rómaiak lukullu- szi lakomáinak ékességeként, a középkor és a felvilágosodás ural­kodóinak étkezési szokásaiban” - egyebek mellett ez olvasható ab­ban a meghívóban, amelyben a Kelet-magyarországi Szarvasgom­bavadász Egylet és az egri Fehér Szarvas vadásztanya szarvasgom­bás vacsoraestre invitálja az ínyencségeket kedvelőket. A no­vember 8-án, csütörtökön este hétkor kezdődő rendezvény célja, hogy a Magyarországon az elmúlt évszázadban feledésbe merült ér­tékes szarvasgombák konyhai fel- használásához néhány ötletet ad­janak. A fogásokat Lupsa Miklós séf készíti, s azokat a Gál pincé- szet borai egészítik ki. _______■ F elvételi indul: nyílt napok Kezdődik a felvételi felkészü­lés, kezdődnek a felsőoktatási nyílt napok. Ezek a rendezvé­nyek annyiban különböznek a szokásos Központi Felvételi Nyílt Naptól, hogy az egyes in­tézmények mutatkoznak be a felvételiző diákoknak. Két tradi­cionális campus, a Budapesti Műszaki Egyetem november 9- én, a Budapesti Közgazdaság- tudományi és Államigazgatási Egyetem pedig november 16-án kezdi a sort. A központitól eltérő felvételi vizsgát működtető intézmények nyílt napjain érdemes minden­képpen részt venniük a felvételi­zőknek, hiszen csak így értesül­hetnek arról, milyen követelmé­nyekre és típusfeladatokra szá­míthatnak a felvételin. Érdekes, hogy a speciális felvételivel ren­delkező intézmények közül az utóbbi években a legtöbb diák a meghatározó felsőoktatási in­tézménnyé vált Nemzetközi Üz­leti Főiskola (IBS) nyílt napján jelent meg, hiszen mind az öt szakon (gazdálkodási, nemzet­közi kommunikáció, európai uniós, pénzügyi, vállalkozás- szervező) a középiskolai tantár­gyaktól teljesen független, az üzleti készségeket mérő alkal­massági vizsga alapján választ­ják ki az alkalmas hallgatókat. Ez az intézmény vállalkozott először arra, hogy nem a közép­iskolai ismeretek, hanem a fel­sőoktatási tanulmányokhoz szükséges készségek alapján méri fel a jelentkezők tudását. Sokan fizetős elitképzésnek tartják az IBS-t, holott a legjob­ban teljesítő 100 felvételiző tan- díjmentesen szerezhet nemzet­közileg elismert diplomát, ami­nek az EU-csatlakozás közeled­tével páratlan a jelentősége. Er­ről is szó lesz a november 14-én 11 órakor kezdődő nyílt napon, melyre a jelentkezők magas szá­ma miatt a 06-80/200-801-es in­gyenes telefonvonalon, vagy a felveteli@ibs-b.hu e-mail címen lehet bejelentkezni. A nyílt napok decemberben folytatódnak, sőt egyes intéz­mények februári hónapra tették rendezvényüket, mint például a Budapesti Kommunikációs Főis­kola (2002. február 9.). Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a jelentkezők kétharmada a március 1-jei jelentkezési ha­táridő előtti utolsó hónapban dönti csak el, hová is adja be je­lentkezését. Ez tömeges tájéko­zatlanságra utal, ezért is érde­mes felkeresni minél több intéz- ményt. ____________________■ K özös törzsvásárlói program Az OTP Bank, a MÓL és a Matáv a Multipontban Az OTP Bank, a MÓL és a Matáv Multipont néven közös törzsvásárlói programot indított a napokban. Ennek keretében az OTP által kibocsátott közös bankkártyával lehet majd pontokat gyűjteni, valamint fizetni is.- A Multipont az ország legnagyobb, piacvezető vállalatai által kötött stratégiai szövetség, amely jelenleg a legtöbb elfogadóhellyel rendel­kező törzsvásárlói prog­ram - áll a fenti cégek ál­tal most kiadott sajtóköz­leményben. A Multipont-program- ban kétféle Europay bankkártyát bocsátanak ki, ami lakossági folyószámlához, elektronikus számlacsomaghoz, illetve lakossági hitelszám­lához kötődik. A program lényege, hogy a kár­„A programban kétféle Europay bankkártyát bocsátanak ki, ami lakossági folyószámlához, elektronikus számlacsomaghoz, illetve lakossági hitelszámlához kötődik...” tyabirtokos pontot kap, ha bankkártyájával fi­zet bármelyik belföldi kereskedelmi kártyaelfo­gadó helyen, kivéve a nem Mól töltőállomáso­kat és a Mólnál, illetve a Matávnál. A kártyabir­tokos, amennyiben Matáv-előfizető, a havi tele­fonszámlája után is pontot kap, méghozzá au­tomatikusan. A most piacra dobott új bankkártyák alkal­masak az OTPdirekt elektronikus banki szol­gáltatások igénybevételé­re, vásárlásra, készpénz- felvételre, egyenleg-lekér­dezésre, mobil-telefon­kártya feltöltésére, vala­mint internetes vásárlásra és postai rendelésre is. A Multipont-program pontos költségét a cégek üzleti titoknak tekintik, és a várható eredményt sem kívánták számszerűsíteni. ■ Részigazságok Megható riportműsort sugárzott a királyi televízió a Bereg újjászületéséről. Olyannyira szívhezszóló, idilli jeleneteket, amelytől minden jó érzésű ember­nek könny szökik a szemébe. Pintér Sándor belügy­miniszter a gát egy szakaszának sorompóját tá­masztva mesélte, hogy itt a magyar ember nemcsak akkor volt a helyzet magaslatán, amikor a környé­ket elöntötte a Tisza, hanem akkor is, amikor újjá­építették a térséget. így lett az elmaradott Bereg az ország legszebb, legfiatalabb régiója. Aztán, hogy a riportműsomak nyomatékot adja­nak, elkísérték a belügyminisztert a faluba. Láthat­tuk, ahogy az idős néni gyönyörűen bebútorozott házát mutogatja, s együtt örül Pintér Sándorral an­nak, hogy lám-lám, a komfort is (értsd: fürdőszo­ba) is beköltözött a lakásba. Nem túlzók, tényleg megható volt látni, hogy azok az emberek, akik nemrégiben még azért sírtak, mert egy élet munká­ját mosta el a víz, most örömükben sírnak. Az em­berben pedig megfogalmazódik a gondolat: milyen karakánul intézte a kormány a Beregben élők la­kásépítését! A hidegzuhany két nap múlva, egy másik tévécsa­tornából érkezett, amely - ellentétben az előzővel - egy olyan riportműsort sugárzott, amely arról számolt be, hogy a mai napig családok tucatjai élnek disznóólak­ban, istállókban, katonai sátrakban. Láthattunk pici babával, vagy éppen állapotosán, jószerével a szabad ég alatt élő embereket, akiknek a többszörös határidő­módosítás ellenére még reményük sincs arra, hogy a tél beállta előtt elkészüljön a házuk. Megdöbbentő ké­pek voltak ezek az emberi nyomorról, az elhagyatott- ságról, a teljes kiszolgáltatásról, arról, hogyan ígér és nem teljesü a kormány. Nem érzett az ember már semmiféle meghatottságot, elismerést. Csak egy dolog mozgott a fejekben: megint csúsztattak, részigazsá­gokból igazságot kovácsoltak és látványos propagan- dafilmmél kábítottak bennünket arról, hogy ebben az országban minden szép és jó. Vagyis, hazudtak nekünk. _________ hzuromd S zakdolgozói napok: a megye egészségügye Mesemondók Eger A Forrás Gyermek-Szabadidő­központ megyei mesemondó ver­senyt hirdet 11-15 év közötti álta­lános iskolás gyerekeknek és kö­zépiskolásoknak „Palócföld üze­nete - palócföldi mesék” címmel. A Könyvkukac-napok keretében rendezett vetélkedőre iskolánként 2-2 fő nevezését várják. A ver­senyzők a palóc nyelvterület me­séiből szabadon választhatnak. Hogy melyek is ezek a mesék? Ezt a szervezők által összeállított, a szabadidőközponttól elkérhető listán olvashatják. A kínálat hihe­tetlenül gazdag, csaknem száz al­kotásból szemezgethetnek. A nevezéseket november 16-ig kell elküldeni a Forrás címére: Eger, Bartók Béla tér 6. A rendez­vény 24-én, 9 órakor kezdődik ugyanott. További felvüágosítást a 312-686-os vagy a 413-156-os tele­fonszámon kérhetnek. ■ Gyöngyös Az elkövetkező napokban - pénteken és szombaton - ren­dezik meg a XX. Heves megyei Orvos-Gyógyszerész Szakdolgo­zói Napokat. Az igen komoly hagyományokra visszatekintő tudományos üléssorozat köz­ponti témájaként ezúttal „Hol tartunk - hová megyünk?” cím­mel Heves megye egészségügyi ellátása „mutatkozik be”. A rendezvényt pénteken reggel 9 órakor dr. Sebes Gá­bor, a Bugát Pál Kórház igaz­gatója nyitja meg a Szent Ist­ván Egyetem Mezőgazdasági és Gazdálkodási Főiskolai Ka­rán. A résztvevőket köszönti Sós Tamás, a megyei közgyű­lés elnöke, dr. Gál István, a házigazda kórház tudomá­nyos bizottságának elnöke, Szabó Gyula, Gyöngyös pol­gármestere, valamint dr. Mánya Kristóf, a megyei orvoskamara elnöke. Az ünnepélyes megnyitó ke­retében egyébként átadják az idei Vezekényi-díjat, amely a kórház legrangosabb szakmai elismerésénak számít. A két nap során a különböző szekciókban több száz előadás hangzik el, szinte minden gyó­gyítási szakterületről. A plená­ris előadásokon a megye kór­házainak vezetői, illetve az Egészségbiztosítási Pénztár, az orvosi és a gyógyszerész ka­mara, valamint a megyei ápolá­si egyesület szakemberei szól­nak az aktuális egészségügyi - s vélhetően egészségpolitikai - kérdésekről. ■ MEGRENDELŐLAP ELŐFIZETÉS Neve: ....................................................... C íme:............................................................................... Fenti címre megrendelem a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, 280 Ft havi díj megfizetésével. Kérjük, hogy a megrendelőlapot borítékban szíveskedjen beküldeni a kiadó címére: 3301 Eger Pf. 23 (Barkóczy u. 7.) Előfizetési szándékát jelezheti kézbesítőinknek, illetve a 06-80-513-646-os ingyenes telefonszámon is. I Önt is meßLepheti a (HírLap Jézus Ufója A karácsonyi ünnepeket megelőzően útnak indul a Hírlap Jézuskája is, hogy értékes ajándékokkal lepje meg azokat, akik decemberre érvényes Hírlap-előfizetéssel rendelkeznek. Természetesen nem üres kézzel érkezik majd: egy előfizetőnknek hűtőszekrényt, négy-négynek elektromos darálót, illetve háztartási robotgépet, nyolc-nyolcnak pedig botmixert, illetve elektromos teafőzőt tesz majd a karácsonyfája alá. Hogy kinek és mit, az december 12-i sorsolásunkon derül ki. HEVEST1 HÍRLAP elfeledje fiát, hűséges etófizetóinf^fifizüí Önt is mejjkpícti a ‘Lííríap Jézusl(ája! HEVES*'HIRLAP A hét minden napján Önnél vagyunk! HEVEST HÍRLAP Hirdetését több mint 150 ezren olvassák naponta! Lapunkat megrendelheti a 06-80/513-646-os ingyenes telefonszámon. Hirdetését feladhatja a 36/513-628-as telefonszámon. HtKLAr

Next

/
Thumbnails
Contents