Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-12 / 263. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. November 12., hétfő Az egészséges életért Eger Különféle előadások és felkészítő foglalkozások előzték meg azt a döntőt, amelyet az Életmód-találkozó keretében vívtak egymással az Egerből, Felsőtárkányból, Gyöngyösről, Hevesről, Kerecsendről és Verpelétről érkező diákok. A rendezvényt a Heves Megyei Életreform Népfőiskola és a programoknak otthont adó Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola szervezte, az Egészségügyi Minisztérium támogatásával. Míg a gyerekek versenyeztek, addig a nyűt napra érkező felnőttek előadásokat hallgathattak arról, miként őrizhetik meg, illetve javíthatják egészségüket. Megmérethették vérnyomásukat, fitt- ségüket, megvizsgáltathatták gerincüket, sőt, ha kedvük tartotta, tornázhattak és jógázhattak. Semperger Piroska tanárnő elmondta, hogy a vetélkedő elméleti és gyakorlati részből állt. Először számot kellett adniuk a gyerekeknek a helyes életmóddal kapcsolatos ismereteikből, majd vendégül látták a zsűrit azokkal az egészséges finomságokkal, amelyeket közösen készítettek. Az általános iskolás versenyzők otthon, szülői, tanári segédlettel állíthatták össze a hidegtálakat, a középiskolások pedig a helyszínen, a kapott zöldségfélékből, magvakból, joghurtból, fűszerekből remekelhettek. A díjak is az egészséges életmódhoz kötődtek. A versenyzők- a végeredmény függvényében- könyveket, uszodabelépőket, úszósapkát és elemózsiás csomagot vehettek át. A nyerő tizenharmadik Hatvan, Lőrinci- Nem is lehet kérdés, hogy természetesen ebben az évben is fizetünk 13. havi bért a közalkalmazottaknak - válaszolta kérdésünkre Vajda Pál hatvani alpolgármester, aki azonban még nem tudta konkrétan megmondani azt az időpontot, hogy a dolgozók mikor járulhatnak e célból a kasszához. Az említett témáról előbb még a bizottságok tárgyalnak, majd november végén maga a városi képviselő-testület is megvitatja, s csak ezután derül ki a pontos időpont. A kiadást - tudtuk meg továbbá az alpolgármestertől - mindenesetre betervezték az idei költségvetésbe, így nem jelent gondot az összeg előteremtése. Ami az úgynevezett ruhapénzt illeti, a gyakorlat szerint Hatvanban ezt minden évben a költség- vetés februári elfogadása után osztják ki. Az alpolgármester szerint az érintettek jövőre is számíthatnak járandóságukra. Megyénk legfiatalabb városának, Lőrincinek a képviselő-tes- tülete legutóbbi tanácskozásán úgy határozott, hogy ott is fizetnek 13. havi bért a közalkalmazott dolgozóknak - mégpedig december elején -, s karácsony előtt ruhapénzt is kapnak a köz- alkalmazottak. Igaz viszont, hogy a kiadások egy részének anyagi fedezete nem áll rendelkezésre, ezért folyószámla-hitelt kell igénybe venni, de a vezetés vállalta az ezzel kapcsolatos döntést. (-ói ___________________APOTANACSADO___________________ M ezőgazdasági gépvásárlás Heves megye Az új mezőgazdasági gépek, technológiai berendezések vásárlásához nyújtott támogatás igénybevételének feltétele a gépvásárlást megelőzően a telephely szerint illetékes megyei földművelésügyi hivatalhoz benyújtott, s a hivatal által ellenjegyzett és igazolt támogatási kérelem - tájékoztatta lapunkat az APEH Heves Megyei Igazgatósága. Mint elhangzott, a beruházó az ellenjegyzés dátumától legfeljebb 60 napon belül bonyolíthatja le a vételt, illetve kötheti meg a lízingszerződést úgy, hogy a vételár kiegyenlítése és a támogatás igénylése is legkésőbb 2001. november 30-ig megtörténjen. A támogatási kérelem legkésőbb 2001. november 30-án hatályát veszti. Az igénylést a OUI-es számú bevalláson lehet beadni, amely a nyomtatványforgalmazóknál beszerezhető. Az igényléshez csatolni kell az FVM hivatal által ellenjegyzett és leigazolt támogatási kérelmet, a saját névre szóló, kiegyenlített számlát, a gép megfelelőségének és minőségének tanúsítását, az FVM igazolást az igényelhető támogatás összegéről, valamint a 273/1997 (XII.22.) kormányrendelet 3. és 5. melléklete szerinti nyilatkozatokat, mely adatok különböző hatóságok általi fel- használásra, illetve a 18 hónapon belüli jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkoznak. m Kegyetlenül kiszolgáltatva, Apró téglák az autisták épülő „való világához” Gyöngyös- Megindító ez a segítő szándék, annál inkább is, mert az autiz- mus sokak számára semmitmondó kifejezés valamiféle fogyatékosságra. Számos téveszme kering róla. Persze, aligha érthetjük meg az autizmussal élők tragédiáját, mint ahogy egy látó ember sosem érezheti át egy vak sorsát sem - mondta Ébner Gyula, a gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) vezetője azon a gálaműsoron, amelyet a Mátra Művelődési Központ szervezett a kulturális intézmény 23. születésnapja alkalmából. Az est bevételét az ASK javára ajánlották fel, mert - mint Baranyiné Szilágyi Erzsébet igazgató mondta - nem tartották volna szerencsésnek önmagukat ünnepelni. A színpadra lépők éppúgy segítettek, mint az ünnepeltek és a közönség FOTÓ: SUHA PÉTER ért, legrosszabb esetben bolondnak nézi őket.- Kegyetlen dolog így kiszolgáltatni egy életet, mondta a fiam, amikor már tudott beszélni - idézte személyes tapasztalatát az ASK igazgatója. Azt is hozzátette: a gyöngyösi Ferences plébánia épületében kialakított segítő központban megpróbálják kiszabadítani a gyerekeket abból az álomvilágból, amelyben élnek, igyekeznek valóságos világot építeni számukra, s ehhez az építkezéshez járulhat hozzá egy téglával a jótékony ünnepi est. A programban a Városi és Pedagógus Kórus, a Gyöngyösi Játékszín művészei, a Vidróczki Néptáncegyüttes, a Mátra Művelődési Központ balettcsoportja mellett közreműködött a jászberényi Vasas Kórus, a Jászsági Áfész Székely Mihály kórusa, Monostori Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos hallgatója, Várallyai Ágnes zongoraművész, Jakkel Júlia, a Pátzay János Zeneiskola növendéke. A fellépők kivétel nélkül az ASK javára ajánlották fel tiszteletdíjukat. Elkötelezettségüket jelzi az is: nem okozott törést a gálaműsorban az a kellemetlen eset sem, amikor az összkari szám előtt a dobogó egy része összeomlott a kórustagok alatt. A gála végén megható pillanat tanúi lehettünk, amikor az ASK tíz kicsi lakójának egyike - Ébner Gyula elmondása szerint az egyetlen beszélő kisgyermek - a színpadon mondott köszönetét a kezdeményezéséit _________ (ESPÉI A grárveszély: káros széthúzás Dr. Nagy Frigyes egyetemi tanár, volt agrárminiszter az egri főiskolán tartott előadása után, Bernáth Lajos verpeléti mezőgazdasági mérnök meghívására, A mezőgazdaság és a vidék- fejlesztés ma és holnap az EU-csatlakozás tükrében címmel tartott fórumot a községben az elmúlt hét végén. Verpelét A közel kétórás fórumon - amelynek előadója volt a megye területfejlesztéséért is felelős megyei közgyűlési elnök, Sós Tamás is - dr. Nagy Frigyes bevezetőjében a mezőgazdaság mélyrepülésének megállítását tartotta szükségesnek. Hangsúlyozta: elkerülhetetlen, hogy a szövetkezetek szétverésével, kirablásával kivont tőkét ne pótoljuk vissza. Ha a bankok több milliárdos konszolidálására volt pénz, akkor kell legyen a mezőgazdaságéra is. Garantálni kell, hogy a mezőgazdaságból élők is megfelelő jövedelemhez jussanak! Ezek megvalósításához, csak komoly társadalmi összefogással lehet eljutni. A mai széthúzás, szándékos összeug- rasztás - mint ami a külső üzletrészek kifizetésével történik - nem vezet megegyezésre. Ha nem tudunk összefogni, bejutva az EU-ba nem tudunk a belső piacra termelni, mert nem leszünk versenyképesek a többi tagország mezőgazdasági termelésével. Az ország tele lesz áruval, csak nem tudni, a magyar termelő miből fog megélni! A földet teljesen magántulajdonba kell adni és annak piaci értékét az EU-országok gyakorlatának megfelelően garantálni kell. Sós Tamás előadásában Verpelét központi szerepét emelte ki a térségben. A mezőgazdaságon túl az ipar telepítésére hangsúlyt kell fordítani - mondotta. A vitában Kelemen József, aki a rendszerváltozást követően e körzet első egyéni országgyűlési képviselője volt, bírálta az elmúlt 11 év e szakmát ért felelőtlen politizálását. Ebből mindhárom kormányzat kivette a maga jelentős részét, de amit a maiak tesznek, az már tragikus. Birinyi Béla fontosnak vélte, hogy hozzanak létre értékesítési, beszerzési szövetkezeteket, mert csak ez garantálja a magángazdálkodók boldogulását. A fórumot követő beszélgetésen a jelenlévők egyetértettek a megyei közgyűlés elnökével, hogy a település fejlődése egy korszerű hűtőház felépítésével megalapozható. így tovább növelhető a mező- gazdasági termelés és kialakítható az élelmiszer- ipar is a termékek helybeli feldolgozásával. ■ Sziréna Lopott Mercedes * Égett az ágy. Az elmúlt hét végén Gyöngyösön, a Kossuth Lajos utcában egy elhagyott lakáshoz riasztották a helyi tűzoltókat. Mint kiderült, a helyiségben erőteljesen füstölt az ott talált ágy. A tűzoltók vízsugárral szüntették meg a könnyfacsaró szagot a környéken. Kár nem keletkezett. * Eltűnt a nagy értékű autó. Német tulajdonosa értesítette az elmúlt hét végén a megyeszékhelyen a rendőrséget, hogy Egerben a strand elől lopták el a hatmillió forint értékű Mercedes személygépkocsiját. A 200 E típusú, zöld metál fényezésű autó rendszáma: PAN-AT 979. A jármű előkerítése érdekében nyomoznak a rendőrök. ■ Korunk kóros kihívásai Eger A városban élő többdiplomás Patkós Attila pszichológus a sérült lelkű emberek gondozásával foglalkozik, ingyenesen orvosolva bajaikat. Az érdeklődők - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében - november 14-én, szerdán délután háromnegyed négy órától találkozhatnak vele a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.). A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyüvános riportot. Ennek keretében elsősorban napjaink nehezen elviselhető kihívásairól, a káros hatások elleni védekezés módozatairól, az Istenhez-kötődés meghatározó szerepéről lesz szó. Felvetődhetnek ezoterikus, s a szenvedélybetegségekkel összefüggő kérdések is. A rendezvényre - amelyen az egyesületi tagok ingyenesen vehetnek részt - várják az új jelentkezőket is. ■ „Amnesztia” Könyvkukackor Eger Teljes körű „amnesztiát” hirdet a Könyvkukac elnevezésű, immár hagyományosnak tekinthető irodalmi hét idején a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára. Ennek az akciónak a szellemében a november 16. és 24. között a korábban kikölcsönzött, ám már lejárt határidejű köteteket késedelmi díj felszámolása nélkül lehet visszavinni a bibliotékába. A könyvtár dolgozói azt is kérik, hogy azok a fiatalok, akik a kölcsönzési határidő lejártáig nem vitték vissza a könyveket, lehetőleg most te- gyék meg. _________________■ A z ember, aki a szívekben elfért Száz éve született Rajeczky Benjámin Eger Születésének 100. évfordulóján emlékeztek meg Rajeczky Benjamin életéről, munkásságáról a városban, ahol egy évszázada, november 11-én született a híres zenekutató, nagy műveltségű ciszterci apát és egyetemi tudós. Az életének jelentős részét Pásztón leélő, de az egri Makiári hóstyából induló ciszterci pap emlékére szombaton délelőtt koszorút helyeztek el a Rajeczky- emléktáblánál, majd misét mondtak érte a ciszterci Szent Bernât templomban. Ezt követően a Városháza dísztermében tartottak emlékülést, ahol a megjelenteket dr. Nagy Imre polgár- mester köszöntötte, kiemelve, hogy szülővárosa büszke Rajeczky Benjáminra, akit embersége miatt már életében is tisztelet övezett. Ezután dr. Kovács Endre püspök méltatta a tudós gazdag életútját, amelyet 1978-ban Erkel-díjjal, 1990-ben pedig posztumusz Kossuth-díjjal ismertek el. Dr. Kerekes Károly nyugalmazott zirci apát, Béni bácsi egykori tanítványa, személyes emlékein át elevenítette fel Rajeczky Benjamin nagyságát. Úgy jellemezte a szerzetestárs nagyságát: csak dolgozni és imádkozni láttam, majd felelevenítette egy egyszerű asszony szavait, aki azt tartotta mindenki Béni bácsijáról: „olyan pici volt, hogy elfért az emberek szívében”. Az ünnepi megemlékezés dr. Nagy Lajos ka- nonok-apátplébános előadásával folytatódott, aki a pásztói éveket elevenítette fel, majd dr. Tari Lujza zenetörténész idézte a zenekutató munkásságát. Végezetül Halász Péter néprajzkutató méltatta a csángó népzene megőrzéséért tett erőfeszítéseket. Az emléknap programja a főiskolán folytatódott, ahol „Hazataláltam” címmel nagy érdeklődés mellett adtak műsort Rajeczky Benjamin tiszteletére. A zenei programban közreműködtek: a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Szakközépiskola Kamarakórusa, a Musica Aulica Együttes, az Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakos hallgatói, a Dúdos Műhely, a Szent Lőrinc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjai, az Egri Csillagok népdalkor, s az erre az alkalomra Egerbe érkezett Külső-Rekecsini Csángómagyar Népdalkör tagjai._______iszuromu A csángó magyarok gyertyás imát mondanak a Hazataláltam címmel megrendezett ünnepi műsorban fotó: perl marton- Aki szülő, aki ember, az át tudja érezni, mit jelent, ha nem egészséges egy gyermek, s azt is, hogy mekkora áldozatvállalással jár vele foglalkozni. Ezért döntöttünk úgy, a fellépő művészekkel egyetértésben: az ASK munkájához szeretnénk a lehetőségeink szerint segítséget nyújtani - húzta alá a központ igazgatója. Mielőtt az intézmény művészeti csoportjai, illetve a meghívott vendég együttesek színpadra léptek volna, Ébner Gyula arról szólt: az autizmussal élők képtelenek a kommunikációra, érzékszerveik nem úgy működnek, mint az egészségesekéi. Mindeközben ép intelligenciával élnek, saját testük börtönébe zárva, s látva, érezve, hogy a külvilág mindebből semmit sem