Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-09 / 236. szám
2001. Október 9., kedd 7. OLDAL H O R I Z O N T Bálványdöntés a vértanúk évfordulóján Eger Ritka, merész felfogású darabbal tisztelgett az aradi vértanúk emléke előtt a Gárdonyi Géza Színház társulata, amikor október 6. előestéjén a Stúdiószínpadon bemutatta az Áruló című művet. Németh László, a dráma szerzője szakít minden eddig és általunk ismert Gör- gey-képpel, s egy nagyon is emberi, önmaga történelmi szerepét felismerni kész hazafi alakját vetíti elénk. Az egri előadás súlypontja a hadvezér és később árulónak bélyegzett katonaember személyiségére helyeződik. A rendező, Beke Sándor felismerte ennek a drámának a szívszorí- tóan szép emberi értékeit, s ezt hangsúlyozva állította színpadra a művet. Az előadás kezdetén nyomasztó sötétség borul a színpadra és a nézőtérre egyaránt. Ebben a vakságban halljuk meg a lelkiismeret hangját: Görgey Klagenfurtban nyaral... A hangok többször visszatérnek, eljuttatva a főszereplőt az öngyilkosság szakadékénak széléig. A mély, morális kérdéseket feszegető dráma a világosi fegyverletétel bizonytalanságától és a különös mód kegyelmet kapott Görgey klagenfurti „száműzetésétől" kezdődik. Egy polgári otthonba csöppenünk, amely rendezettsége ellenére is nyomasztó. Derűre egyedül Moróék kezdődő barátsága szolgáltat okot, de a honvédtábornok felbukkanásakor ez az idill is hamisnak, hazugnak tűnik. Görgey személyében éleslátású politikus, jól taktikázó hadvezér, és a hazáját mindenekfelett szerető ember képe tűnik elénk. Egy olyan egyéniségé, akit önmagától is védeni szokás. S vajon ebben az állandóan sodródó, változó világban meg lehet-e védeni a tábornokot önmaga tépődései- től, a hazájából érkező rossz hírektől, s a hamis vádaktól: elég-e védőbástyának egyetlen szerető feleség? A darab a történelmi síkon túl több szálon fut. Mély értelmet nyer a barátság Moróék személyében, a házastársakat egymáshoz fűző, feltétel nélküli-szeretet és elfogadás, valamint a politikai-hadve- zéri életben szerepet vállaló férfi önnön helyének megtalálása és elfogadása. Az Áruló igazi hőse Görgey - és az őt megszemélyesítő Venczel Valentin. Személyében olyan kemény, küzdeni tudó, mégis törékeny lelkű ember áll előttünk, akinek az a hivatása, hogy kimagasló hadvezéri teljesítményeinek tudatában átélje és elviselje, hogy ő lett a haza árulója. Venczel Valentin egy sziklaszilárd jellemű, acélos katonaembert alakít, aki mégiscsak ember, hiszen fájnak neki a hazájából érkező hírek, az árulás vádja. A kezdeti bizonytalanságból - felesége és Moróék védelme ellenére is - eljut az ön- gyilkosság gondolatáig, s ebben az sem akadályozza meg, hogy párja állapotos. Az árulóként és számkivetettként élő Görgey azonban a végső elszánás ellenére - öccse megérkezésének hatására, aki benne ifjúkora férfiideálját látja - túljut a krízisen. Az a Görgey, aki azután lesz, már nem a negyvennyolcas hadvezér. Ember, aki elfogadja a sorsot, aki éleslátó politikusként tudja saját történelmi szerepét, s szerető férjként, apaként tud örülni az élet örömeinek. Az öngyilkosság gondolatának a tisztítótüzén átjutva Görgey megváltozik. Lehiggad és képes tovább élni. Ám valami meghalt benne. A darab mégsem egy hitét vesztett ember története. Hanem egy küzdeni tudó és túlélni képes történelmi személyiségé, aki talán élete végéig hordozza magában gyötrelmeit, mégis tudja, az életnek az a rendje, hogy tovább kell élni. Venczel Valentin mély, árnyalt emberi szerepmegformálása a mások fölé magasodó történelmi figura morális túlélési kísérletét tárja elénk. Felesége, Kalmár Zsuzsa egy nagyon is törékeny, szinte még az életet alig ismerő szerető ________________Adótanácsadó_________________ A zadóés jövedelemigazolásokról Manapság egyre több olyan pályázat benyújtására nyílik lehetőség, amelyhez az adó- vagy jövedelemigazolást is csatolni kell. Ezen igazolásokat - az adózó kérelmére - az adózó lakhelye, székhelye, telephelye szerint illetékes APEH igazgatóság adja ki az adó befizetett összegéről adónemenkénti bontásban, az adótartozás összegéről, illetve annak hiányáról, az adózó adóköteles jövedelméről minden olyan esetben, amikor az a hatályos jogszabályok szerint szükséges, vagy annak szükségességét az adózó valószínűsíti. Heves megye Mint az APEH Heves Megyá Igazgatóságának illetékes munkatársától megtudtuk, az állami adóhatósághoz forduló ügyfelek jelentős hányada kér adó- vagy jövedelem- igazolást: ebben az évben már több mint 8000 igazolást állítottak ki. Az ügyintézés során szerzett tapaszthatok alapján ugyanakkor több dologra is célszerű odafigyelniük az ügyfeleknek. Az adó- és jövedelemigazolások kiadásának határideje a kérelem benyújtását követő nyolcadik nap. Azaz, az igazolást a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül kell kiadni. Az igazolások jelentős részét a kérelem előterjesztésekor kiállítják. Azok az ügyfelek, akik személyesen befáradnak az ügyfélszolgálatra, többnyire még aznap meg is kapják a kért hatot. Ez azonban azt is jelenti, hogy a személyesen megjelenő ügyfeleknek időszakonként a várakozás okozta kellemetlenségekkel is számolniuk kell. Az adóigazolás iránti kérelmet 1500 forint eljárási illeték terheli. Az illetéktörvény szabályai alapján az úgynevezett nonprofit szervezetek illetékmentességben részesülnek, ha nyilatkoznak arra vonatkozóan, hogy az eljárás megindítását megelőző naptári évben vállalkozási tevékenységükből származó jövedelmük után társasági adó fizetésére, illetve eredményük után költségvetési befizetésre nem voltak kötelezettek. Ezt a nyilatkozatot javallott már a kérelem benyújtásakor csatolni, ezzel ugyanis elkerülhető a későbbi levelezés, hiánypótlásra történő felszólítás. Másik jellemző és visszatérő probléma, ha az adózó nem tud személyesen eljárni, amikor igazolást kér az adóhatóságtól, és az ügyintézéssel szóban a házastársát, alkalmazottját, egyéb ismerősét bízza meg. Az adózást érintő valamennyi adat, tény adótitoknak minősül, s mint üyen, teljes védelmet élvez. Ezért az APEH kéri: ha az érintett személy akadályoztatva van az eljárásban, az általa megbízott személy vigyen magával szabályszerűen kiállított meghatalmazást is, mert annak hiányában nem jogosult eljárni. A szabályszerű meghatalmazásnak tartalmaznia kell a megbízás pontos megnevezését, a meghatalmazott, a meghatalmazó, valamint két tanú nevét, aláírását, lakcímét és személyi igazolványának számát is. ______■ A z év postása: siroki jelölt Postai világnap a miskolci vadasparkban Borsod, Heves megye Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) 1969-es tokiói kongresz- szusán döntött arról, hogy október 9. legyen a postai világnap. A tagországokban 1970 óta tartják meg ezt, s Magyarországon is ez a szakma legfőbb ünnepe. A postai világnap alkalmából a Miskolci Postaigazgatóság dolgozói hagyományosan elismerésben részesülnek. A díjakat, jutalmakat hétfőn délelőtt ünnepség keretében adták át, s 291-en kapták meg 30, 35, 40 éves törzsgárda elismerésüket. Vezérigazgatói dicséretben 18, igazgatói elismerésben 126 postás részsült. A postai világnap kapcsán itthon minden esztendőben csaknem 45 ezer postás dolgozó közül választják ki Az év postását. Minden igazgatóság egy jelöltet állít, az idén Észak-Magyaror- szágról, a Miskolci Postaigazgatóság területéről a siroki postahivatal vezetőjét jelölték a megtisztelő címre. A Miskolci Postaigazgatóság Kell egy csapat - egy szurikáta- csapat! elnevezésű nagyszabású jótékonysági akciójának záróünnepélyére ma 12 órától kerül sor a Miskolc Városi Vadasparkban. A Magyar Posta az egységésen száz forintért árusított, használt bélyegcsomagok értékesítésével segített a vadaspark bővítésében és a szurikáta nevű állatok beszerzésében. Az állatok világnapja alkalmából ezen akció révén újabb példányokkal gazdagodhat az állatkert. A miskolci vadasparkba ma délben érkezik meg a több egyed- ből álló szurikáta-csapat. _______■ % / Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket A V-com alternatív hangszolgáltatásával már most lecsökkentheti belföldi telefonköltségeit is! A V-com alternatív hangszolgáltatása - NetConnect VoIP - olyan versenyképes megoldást kínál, amellyel az Ön cége jelentős megtakarításhoz juthat mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi telefonhívásokat illetően. Ha a költségek miatt aggódik, előfordulhat, hogy éppen az üzlet szempontjából legfontosabb kérdés nem hangzik el. Ha minket választ, többé nem kell aggódnia, hiszen mi a V-comnál, a Vivendi Telecom Hungary csoport üzleti kommunikációs szolgáltatójaként fő feladatunknak tekintjük, hogy olyan testre szabott konstrukciókat kínáljunk, amelyek a legmodernebb technológiát és emellett a legkedvezőbb pénzügyi megoldásokat biztosítják ügyfeleink számára. Ezt szem előtt tartva fejlesztettük ki IP alapú alternatív hangátviteli szolgáltatásunkat, amely az ország egész területén elérhető. További információval készséggel állunk rendelkezésére a 06-80-822-822 -es, díjmentesen hívható telefonszámon, valamint a sales@vcom.hu e-mail címen. A com üzleti kommunikációs szolgáltatás Összeköt minket a siker www.vcom.hu feleség alakját formálja, aki törékenysége ellenére nagyon is tudatában van annak, hogy mit kíván tőle a házasság szentsége, s az, hogy egy hadvezérnek nyújtotta kezét. Drámai játékában egy, a történelem viharaiban élt asszony sorsa formálódik meg. Moróék - Tunyogi Péter és Tatár Gabi - a barátságból és a megértésből adnak példát. Gida, Görgey bátyja (Sata Árpád) az osztrák kishiva- talnok túlélési kényszerét, az öcs, István (Nagy András) a bátyja iránt érzett feltétel ' nélküli szeretett jeleníti meg. Ő az, aki a dráma fordulópontján megjelenik, s akinek őszinte ragaszkodása kiemeli a tábornokot az öngyilkosság szakadékából azzal, ahogyan szembesíti önmagával. _________________________ SZUROMI RITA Szakítás a hagyományos képpel Az aradi vértanúkra történő megemlékezések között egy figyelemre méltó színházi előadást láthatnak azok, akik megnézik az Árulót. A színházba járók egy kicsit önmagukat is árulónak érezhetik majd, hiszen a dráma szakít a hagyományos Görgey-Kossuth képpel, és új megvilágításba helyezi az 1848-as sorsokat. S ami ettől is több: a történelmet az ember szemével láthatjuk, az ember küzdelmein keresztül. Ettől (is) nagyon értékes ez a Görgey-dráma.