Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-30 / 253. szám
' ; §|§f(| 2001. Október 30., kedd SPORT TÜKÖR 9. OLDAL Ez a felelet is példás Hiányzott a BKV-s bérlet Kézilabda Férfi NBI/B Kelet A 6. forduló eredménye: Gyöngyösi Főiskola KK - Abony KC 29:22 (14:8) Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 400 néző. V.: Horváth, Németh. GYÖNGYÖS: VARGA - Juhász 2, VASS 8, Kocsis 2, KOVÁCS 7, HODOSI 8, Nigrinyi 1. CsJózsa (kapus), Bagdi 1, Pristyák, Novák. Edző: Berendi Antal. Kiállítások: 12, ill. 18 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 7/6. A 6. helyen álló gyöngyösiek vasárnap este azt az abonyi csapatot fogadták, amelyik csak jobb gólarányának köszönhetően tartózkodott az 5. helyen. Ez egyben azt is jelentette, hogy hazai siker esetén a főiskolások Pest megyei ellenfelüket mindenképpen megelőzik. A házigazdák ennek megfelelően is kezdték a találkozót. Szinte villámrajtot vett Berendi mester csapata, 3:0 és 7:1 után a 14. percben már 9:2 volt az állás Hodosiék javára. A gyors és lendületes játékkal előrerukkoló gyöngyösiek többnyire eredményesen fejezték be támadásaikat, ugyanakkor védekezésük is megfelelő volt, így tekintélyes előny birtokában vonulhattak pihenőre. Kiegyenlítettebb játékot hozott a második játékrész, ahol 16:ll-re is felzárkóztak a vendégek. Ettől A hetek óta jó tormában lévő Hodosi Mihály az abonyiak ellen is csapata meghatározó játékosa volt fotó: pilisy elemér szorosabb azonban nem volt az eredmény, 6-7 gólos vezetését magabiztosan tartotta a gyöngyösi legénység. Végül is beigazolódott az, amit előzetesen reméltek a hazaiak: jól záró védelmüket nem tudták feltörni az egyébként támadásokban hatékony abonyiak, míg a főiskolások jeleskedtek a gólgyártásban - igaz, ezen a téren még van mit javítani a játékon. Összességében azonban nem lehetnek elégedetlenek a mátraaljiak, ezúttal is győztek, és sorrendben immár negyedik mérkőzésükön maradtak veretlenek. Berendi Antal: - A győzelmet magabiztosan sikerült megszerezni, örülünk is a sikernek, de a nehezebb mérkőzések a folytatásban várnak ránk. ■ Már majdnem sikerült... Kerékpár Az elmúlt hétvégén fejeződött be a Magyar Köztársaság Amatőr Kerékpáros Kupasorozata, amely szép egri sikerrel zárult. Az utolsó versenyt Dobogókőn rendezték meg. A tíz kilométeres helyi időfutamon mintegy száz kerékpáros versenyző állt rajthoz. A hegy lábánál lévő tisztáson még verőfényes, gyönyörű napos időben rajtoltak a kerekesek, ám a célhoz közeledve megtréfálta őket az őszi köd, amely rátelepedett a hegytetőre, és esős, ólomszürke, metsző hideggel lepte meg a tájat. A Saxum-Stella Ceramia KSC Eger versenyzői most is kitettek magukért. A 6. korcsoportban Pelyhe László ezüstérmesként, a 4. korcsoportban Halál Márk szintén ezüstérmesként, a 3. korcsoportban RöthPäer az 5. helyen végzett. Az éves összetett eredmények hallatán elakadt a lélegzete mindenkinek, ugyanis a kor- csoportos elsőségről és a Magyar Köztársaság bajnoki címről hét, illetve három ponttal maradtak le az egriek. Sajnos, a Ti- hany-kupa futamot technikai és anyagi okok miatt kihagyták, ezáltal eleve harmincpontos hátrányt kellett ledolgozniuk, amely hajszál híján sikerült is. Összesítésben Pelyhe László és Halál Márk is ezüstérmes lett. A csapatértékelésben a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Saxum együttese. ___ ■ Te ke BKV Előre - Bélapátfalvi Építők 7:1 (5849:5503) Szuperliga mérkőzés, Budapest. ÉPÍTŐK: MOLNÁR CS. 952 fa, Balázs P. 902, Molnár L 902, Vin- cze Z. 847, Tősi 925, Juhász 875. A kiválóan játszó hazaiak az 1021 fát elért Gergely vezérletével nem adtak esélyt a bélapátiaknak. A hatsávos pályán már az elején olyan előnyt szereztek a közlekedésiek, hogy a végén azért kellett izgulni, hogy legalább egy egyéni pontot megkaparintsanak a négy 900-as eredménnyel kirukkoló vendégek. Ifik: 3:1 (1668:1637). KOVÁCS L. 833, Vincze R. 804. ■ Mesteri győzelem Mezőtúron Teke NB II. Keleti csoport 7. forduló eredményei: Mezőtúr - Egri Nyomda SE 2:6 (2815:2826) NYOMDA: Jéger 449 fa, MESTER 488, Zsíros 466, KÁDÁR 475, BALOGH 471, MOLNÁR GY. 477. A listavezető egriek negyven fás hátrányt szedtek össze a mérkőzés elején, de jó hajrával fokozatosan közelítették meg ellenfelüket, és Molnár Gy. révén az utolsó 60 dobásban fordítak. A Földeák - Széchenyi SC Eger mérkőzést november 3-ra halasztották. NB III. Északkeleti csoport 5. forduló eredményei: Petőfibánya - Gyöngyöstarján 4:4 (2310:2315) Ld: Kovács K. 416 fa, Sarankó A. 392, ill. Puskás 405, Nagy A. 401, Ifj. Puskás 391, Benei 383 fa. Energia SC Gyöngyös - Sajóbábony 3:5 (2372:2453) Ld.: Nagy Á. 413, Gembiczki 409, Nyilas 406. Nyíregyháza II. - Vámosgyörk 5:3 (2432:2410) Ld.: Czivinger D. 422, Szabó T. 420, Tímár 406. Mátranovák - Miskolc 6:2 (2317:2181) A 6. forduló eredményei: Vámosgyörk - Sajóbábony 3:5 (2262:2327) Ld.: Lukács 401, Czivinger D. 383, Szabó T. 380._____________■ N em nyertek tippelőink Az Egertej Kft. támogatásával A 43. héten Búzás Lajos egri és Veréb Miklós egerbaktai olvasónk tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A magyar, német és olasz élvonalbeli találkozókat tartalmazó játékhéten Búzás Lajos 8, Veréb Miklós szintén 8 mérkőzés eredményére tippelt helyesen, így nyeremény hiányában a felezés elmarad. A 43. heti helyes tippsor a következő: 2, X, 1, X, 2,2,2, X, 1, X, X, 1,2. Pluszmérkőzés: 2. A totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 6.572.801 forint. 12 találatos szelvény 54 darab, nyereményük egyenként 48.424 forint. A 11 találatos szelvények (887 darab) nyereménye 2948 forint, a 10 találatosok- ra (7977 darab) egyenként 546 forintot fizetnek. A góltotón 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények (19 darab) nyereménye egyenként 5703 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunkban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú (1200 forint), ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes, négy kétesélyes és nyolc egyesélyes (fix) tippet kell beírni. Lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totószelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Heves Megyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor választjuk ki azt a két fogadót, akinek tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. megjátssza. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, az összeget megfelezzük. Kétezer forint alatt a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NVCRÜNK • KLCZÜNK! ( 44. hét j \ A Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Videoton Ferencváros 2. Zalaegerszeg Debrecen 3. Dunaferr Haladás 4. Bayern München Hamburg 5. Leverkusen Kaiserslautern 6. BVB Dortmund VfB Stuttgart 7. Hertha BSC Mönchengladbach 8. Freiburg Cottbus 9. Venezia Chievo 10. Atalanta Roma 11. Piacenza Udinese 12. Verona Juventus 13. Torino Milan . + 1 mérkőzés 14. Liverpool Manchester Lin. Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 1 3 Indexszám: 48 db Név:. Cím: Józan tett: abasári három pont A megyei II. osztályú bajnokság 11. fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink: MFS 2000-Sirok - Márkáz 5-0 (2-0) Sírok, 100 néző. V.: Tóth B. Sírok: Kelemen - Prokaj Zs. (Oravecz), László, Török, Nagy, Prokaj T., Kulics, Zöld, Szabó, Harmati, Kovács V. (Lipták). Játékos-edző: László József. Márkáz: Hegedűs - Budai, Molnár A., Sztankó, Varga, Grabecz, Horváth, Czékmány (Kovács P.), Molnár Gy., Kozák, Simonyák. Edző: Fritz János. G.: Zöld 2, László, Kovács Z., Prokaj T. Kiállítva: Budai (a mérkőzés után). Jók: az egész hazai csapat, ill. Grabecz. Ifik: 0-3. László József: - Kitűnő játékvezetés mellett feledtettük múlt heti „kisiklásunkat”. Fritz János: - Hál' Istennek a játékban nem volt annyi különbség, mint a góllövésben. Gratulálok az ellenfélnek. Katona Gábor Hatvani Lokomotív- Zagyvaszántó 2-0 (2-0) Hatvan, 100 néző. V.: Fehér. Lokomotív: Zölei - Kovács, Labáth, Czakó, Dávid, Vágó, Jobbik (Saly), Sima, André (Husanyicza), Bodnár, Juhász (Fehér). Edző: Tóth Tibor. Zagyvaszántó: Balogh S. - Szabalics, Balogh I., Jambrik, Baranyi G., Szeles (Molcsán), Kiss, Oldal, Szabó, Parádi (Fekete), Szobonya (Baranyi T.) Játékos-edző: Fekete László. G.: Bodnár 2. Kiállítva: Jambrik (kezezésért) az 55. percben, Oldal (utánrúgásért) a 70. percben. Jók: Kovács, Dávid, Sima, Bodnár, ill. senki. Ifik: 2-1. Tóth Tibor: - Felültettük a fekete vonatra a Fekete-sereget. Fekete László: - Azért vagyunk ilyen jók, mert ilyen rosszak vagyunk. Kovács Sándor Solybor-Gyöngyössolymos - Recsk 2-0 (0-0) Gyöngyössolymos, 200 néző. V.: Kovács Bertold. Gyöngyössolymos: Tóth J. - Eged, Nagy, Nyilas, Hibó A., Hajdú (Nádudvari), Hibó T„ Szűcs P., Kiss, Szabó, Horváth (Csivincsik). Edző: Bágyi Csaba. Recsk: Csík I. - Puporka R., Nagylaki, Maticska, Pabolkov, Kóczián, Tóth, Puporka K„ Szűcs I., Csík Zs., Farkas Zs. Játékosedző: Nagylaki János. G.: Nagy, Szűcs P. Jók: Tóth J., Eged, Hibó T„ Szűcs P„ ill. Puporka R„ Puporka K„ Szűcs I. Ifik: 4-0. Bágyi Csaba: - Küzdelmes mérkőzésen biztos győzelem született. Boldog szülinapot, Szűcs Peti! Nagylaki János: - A játékvezetéssel én soha nem foglalkoztam, most sem teszem. Gratulálok a győztes csapatnak. Tóth József Boldog - Atkár 3-0 (2-0) Boldog, 150 néző. V.: Györgyfi. Boldog: Árvái - Tamás, Püspöki, Fischer, Tordai, Litkei Á., Nagy K„ Kajári (Tóth C.), Tóth B. (Őszi), Pécsi, Litkei K. (Nagy. Sz.). Játékos-edző: Tordai János. Atkár: Tűzkő - Erdélyi G., Szekrényes, Erdélyi R., Letoha T., Letoha Zs., Józsa, Bagi (Szabó), Bella, Oravecz, Fodor (Fehér). Játékos-edző: Szekrényes Sándor. G.: Litkei Á., Kajári, Nagy Sz. Jók: Litkei Á„ Árvái, ill. az egész csapat. Ifik: 1-3. Tordai János: - Igazából csak a győzelemnek tudunk örülni. Szekrényes Sándor: - Egy dolognak örülök, hogy a megyében nagyon sok csapattal ellentétben nálunk csak saját nevelésű játékosok játszanak. Kepes László Vámosgyörk - Energia SC Gyöngyös 1-1 (1-0) Vámosgyörk 100 néző. V.: Gombos. Vámosgyörk: Juhász Loboda, Komjáti, Nagy, Varga, Marsi, Szűcs, Váradi Z., Széchi (Baranyi), Pittner, Váradi A. (Gréczi). Edző: Váradi Rudolf. Gyöngyös: Nagy - Bődör, Molnár, Petiik, Hegedűs, Kovács, Farkas, Vas Borosi, Jaros, Szabad (Balogh ), Takács. Edző: Kiss István. G.: Váradi Z., ill. Balogh. Jók: Komjáti, Váradi Z„ ill. Molnár, Kovács, Petiik. Ifik: 2-2. Váradi Rudolf: - Kitűnő játék- vezetés mellett a sok fiatallal felálló csapatom a játékban még nem elég rutinos. Kiss István: - Játékunkban benne volt a győzelem lehetősége. Torna István Mátraderecske - Gyöngyöspata-Kőfuv 2-3 (1-2) Mátraderecske, 100 néző. V.: Domoszlai J. Mátraderecske: Bordás Rács, Kolozsvári, Tóth L, Szívós, Lőrincz, Tóth T., Nagy, Csikós, Forgó, Tóth R. Játékos-edző: Kolozsvári Imre. Gyöngyöspata: Szlovencsák - Patai, Korponyi, Bálint R, Kecskés, Haller, Gál (Bálint T.), Maka, Bálint G., Bálint A., Petres. Edző: Oravecz Tamás. G.: Tóth R., Kolozsvári, ill. Haller 2, Bálint P. Jók: senki, ill. Haller, Bálint R, Maka. Ifik: 0-2. Kolozsvári Imre: - A vezetést ugyan gyorsan megszereztük, de utána a vendégek góljai következtek. A hajrában elpártolt tőlünk a szerencse. Oravecz Tamás: - Fegyelmezett kontrajátékunk eredményezte az értékes győzelmet. Fónad István Abasár - Hort 1-0 (0-0) Abasár, 100 néző. V.: Nyeste. Abasár: Szabó - Petes, Hortobágyi, Tóth, Valiskó, Márkus, Gál, Kiss (Rézműves), Józan, Bátori, Magyart. Játékos-edző: Tóth Szabolcs. Hort: Bajkó - Csonka (Kovács), Szántó, Nagy Tamás, Tóth, Habány, Urbán, Debreceni, Káposzta, Zsámboki, Erdélyi (Nagy Tibor). Edző: Török Gábor. G.: Józan. Jók: az egész hazai csapat, ill. Bajkó, Szántó, Nagy Tamás, Debreceni. Ifik: 0-14. Tóth Szabolcs: - A jó hozzáállás hozta meg a hazai győzelmet. Török Gábor: - A lelkesebb hazaiak megérdemelten győztek. Bollók József Mikófalva - Egerszólát 0-0 Mikófalva, 100 néző. V.: Miksi. Mikófalva: Kovács 1. - Kábái, Szabó D„ Kiss, Ökrös, Kovács R., Antal, Balázs (Szabó L), Nagy, Berecz, Takács (Kovács E.). Edző: Zay Oszkár. Egerszólát: Veréb - Verebélyi A., Kriván, Horváth, Prokaj, Linninger, Farkas (Verebélyi R), Verebélyi N. (Fülep), Zsidai, Nagy R„ Csomós. Játékos-edző: Horváth László. Jók: Szabó D. (a mezőny legjobbja), Kovács R„ ill. mindenki. Ifik: 7-0. Zay Oszkár: - A bent- maradásért folytatott küzdelemben a hazai pálya nem jelentett előnyt. Horváth László: - Harcos mérkőzésen, kis összpontosítással akár meglepetést is elérhettünk volna. Kovács Tibor A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA t, Sírok 12 9 1 2 28-12 28 2. Zagyvaszántó 12 7 4 1 208 25 3. Gy-sofymos 12 7 1 4 21-11 22 4. H. Lokomotív 12 6 3 3 21-10 21 5. Recsk 12 6 3 3 22-18 21 6. Boldog 12 6 2 4 27-18 20 7 Márkáz 12 6 2 4 23-18 20 8. Energia SC 12 4 5 3 25-19 17 9. Vámosgyörk 12 4 4 4 17-15 16 10. Mátraderecske 12 5 1 6 14-16 16 11. ttort 12 4 1 7 20-19 13 12. Gyöngyöspata 12 4 1 7 17-29 13 13. Egerszólát 12 2 5 5 18-29 11 14. Mikófalva 12 3 2 7 1022 11 15. Atkár 12 2 4 6 1825 10 16. Abasár 12 1 1 10 486 4 A 13. forduló párosítása. November 3., szombat, 13.00: Egerszólát - Vámosgyörk, Energia SC - Mátraderecske, Recsk - Hatvani Lokomotív. Vasárnap, 13.00: Zagyvaszántó - Sírok, Márkáz - Boldog, Hort - Mikófalva, Gyöngyöspata - Gyöngyössolymos, Atkár Abasár. A különbség túlzott Labdarúgás Női NB II. A 7. forduló eredménye: MTK Hungária - FC Eger- Besenyőtelek 5-1 (1-1) Salgótarjáni út, 200 néző. V.: Kulcsár Katalin. EGER: Nagy D. - Fekete - Tatár, Janovicz, Zimányi - Asztalos M. (Fűtő), Németh, Magda, Bata - Kiss G., Kiss T. Játékosedző: Fekete Judit. Az egriek kellő önbizalommal léptek pályára, és egészen a 2. félidő közepéig jól is tartották magukat. A játékvezető azonban több alkalommal is az ő kárukra tévedett, így nem meglepő, hogy a hazaiak győztek, akik ennyivel nem jobbak. A vendégektől mindenki megtette a tőle telhetőt. G.: Kiss T. Fekete Judit: - Túlzott a két csapat közötti gólkülönbség. HEVES wm HÍRLAP EGER. CYÖNCYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. LŐRINCI, PÉTERVASARA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 R, egy évre 11940 FI Az árus példányok ára: 56 R. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvónypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk rendszerrel készült figyelmüket. Az újság a • • • •• •panda i A ’jjAATESZ