Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-27 / 251. szám

■Ill H H 2001. Október 27., szombat

H I R L A P

11. OLDAL

MAGAZIN

A

z Élvonalban című - a Pannon GSM által támogatott - előadás-sorozat harmadik vendégét hallhatta a közönség az egri Művészetek Házában. Ezúttal Szabó Iván, az Antall-kormány egykori pénzügyminisztere, a Magyar Demokrata Párt alapító, ma tiszteletbeli elnöke volt az, aki válaszolt az est állandó háziasszonyának, Szegvári Katalinnak a kérdéseire. A beszélgetés a vendég nemrégiben megjelent könyvéről való gondolatokkal indult, majd közös „szenvedélyükről”, az operáról szóló diskurzussal folytatódott, hogy végül eljussanak a legégetőbb politikai aktualitásokig. Szabó Iván szerint neki elsősorban azért kellett kivonulnia a politikából, mert ő a politikának abban az értelmezésében tudott otthon lenni, amely a közjó szolgálataként definiálja ezt a tevékenységet, és abban már nem, amelyik a hatalom megszerzésének és megtartásának tudományaként kezeli. Ez utóbbi ízlése ellen való - fogalmazott.-AzÖnneváarendszerváltássalegyüitta- nulíuk meg. Ezúttal szeretném megismertetni a közönséget Szabó Iván új oldalával is. Azzal tudniillik, hogy író is. Az Üvegfalak című könyvéről ebhmásáig azt gondoltam, hogy a rendszerváltásról szól ám kiderült, hogy valójában egy szépírói munka. Az első fejezetnek a címe lehetne az is akár, hogy Rigolettó.- Igen. Erre a történetre fűztem fel 1946- tól, 10 éves ciklusokban, hogy az idők változása miként halad. Hogy az ember életében és a saját magaméban is tízévenként más és más tűnik a kiemelendő főszereplőnek. 1996-ban például azt éreztem, hogy az igazi főszereplő, aki miatt a Rigolettó megíródott, a bérgyilkos. Közbevetem, hogy az 1946-os főhőst számomra Gilda jelenti, hiszen abban az életkorban voltam, amiben, és igen szerelmes voltam. Amikor pedig a lányom lett 18 éves, akkor Rigolettónak éreztem magam, aki a létrát fogja, miközben a lányát elrabolják. Persze, ez benne van az életünkben, hogy a lányunk eladósorba kerül, és ezt tudomásul kell vennünk. Nem ragaszkodhatunk többé hozzá majomszeretettel, mert az tönkre is tud tenni egy következő generációt.- Idefelé jövet azt mondta az autóban, hogy mindenre az életben készülni kel A rendszerváltásm lehetette készülni? Úgy értem, saját, személyes életében.- Talán lélekben az ember mindig készült rá. De én magam is azon a véleményen voltam, amit egy korabeli vicc tartalmazott: Magyarországon a felszabadulás két irányból jöhet. Az egyik, hogy természetes módon fog bekövetkezni, a másik, hogy csoda útján. A vicc úgy szólt, hogy a természetes út, ha angyalok jönnek az égből és megváltoztatják a rendszert, a csoda az lesz, ha az amerikaiak jönnek be. Körülbelül ilyen mértékben hittem én is a rendszerváltásban, de az iránta való elkötelezettségem 1956-tól datálódik. Végzős egyetemista voltam a forradalom „fészkében”, a műegyetemen. Én is végigcsináltam, ha nem is a fegyveres oldalát. Berecz „elvtárs” könyvet írt arról, hogy tollal és fegyverrel. Énnekem a toll ebben az időben inkább illett a kezembe. De ez nem jelentette azt, hogy a Gyorskocsi utcát megúszom 1957 januárjában. Mégis azt kell mondanom, hogy egy életre szóló élményt adott. És egy életre szóló elkötelezettséget arra vonatkozóan, hogy előbb-utóbb valamilyen igazságosabb társadalmat kellene itt csinálni. Életemnek egyik legnagyobb szomorúsága az, hogy édesapám, áld nagyon várta - pedig egyszerű könyvelő ember volt -, nem érhette meg a korábbi rendszer végét, amelyben ő, mint kishivatalnok, üldözést szenvedett. Sajátos módon ugyanúgy, mint a nyilas érában. Ő volt a kisember, akit mindig kirúgtak ugyanazért: demokratikus érzelmeiért. Mikor úgy éreztem, hogy a mozgástér nyílik, akkor azt gondoltam: aki '56-ban A-t mondott, annak B-t is kell mondania.- Hogyan került kapcsolatba azokkal, akiknek itt nagyon komoly szerepük volt?- Az élet rendkívül furcsa. Kisebbik lányom akkor még csak járt, nem jegyben, csak járt egy fiúval. Azóta persze férjhez ment és három gyereke is van, akiket úgy hívnak, hogy Szerváciusz. Ez azt jelenti, hogy Szerváciusz Tibor szobrászművész fiához ment feleségül. Ez a kapcsolat oda vezetett, hogy én Szerváciusz Tibortól értesültem közvetlenül Lakitelekről. Az MDF-be való jelentkezésemkor is ő volt az ajánlóm, mint az első lakitelki találkozón is részt vett művészember. Később politikai nézeteink kissé eltávolodtak, de ez egy családi kapcsolatban nem jelentett túlzottan nagy problémát.- Édesapja könyvelő volt, demokratikus érzelmű ember. De ez nem felétlenül jelenti azt, hogy otthonról komoly indíttatást kapott volna a politikához.- Azt kell mondanom, hogy mégis politikus család volt a miénk. Mindig politizáltak.

Szabó Iván a rendszerváltásról és személyes sorsáról

Szabó Iván: Ha a racionális döntés a morális döntésekkel ellenkezik, akkor én a morál oldalára állok... fotó: pilisy elemér

A politikus alkat az édesanyám volt. Rendkívül érdekes módon reagált az élet rezdüléseire. Az, hogy én centrumpolitikusnak tudhatom magam, ez is családi adottság. Ugyanis az édesanyámnak még volt két nővére, de ő volt a központ egy olyan családban, ahol az egyik testvér és annak családja eléggé kacérkodott a nyilas mozgalommal, és így tőlem 10-15 évvel idősebb unokatestvéreim közül kettő nyilaspárt-tag volt. A másik testvére viszont zsidó emberhez ment feleségül, aminek következtében egy másik unokabátyám munkaszolgálatosként halt meg a szovjet fronton. E között a két pólus között viszont anyám volt a központ, aki a családot is ösz- szetartotta és a toleranciát képviselte. Ez valószínűleg beivódott az egész habitusomba.- Sok politikus és párt mondja magáról hogy középen van. De vajon ott van-e?- Kicsit úgy van ez, mint „az állam én vagyok” történetben. Hogy a centrum ott van, ahol én vagyok. Sajnos, az ember úgy jár előbb-utóbb, mint a kárpátaljai magyar honpolgár, aki sose mozdult ki falujából, de öt államnak is a polgára volt. Katona Tamás mondta éppen az MDF szétszakadásánál, hogy „alattam járt két évvel Szabó Iván a gimnáziumban, és leteszem a főesküt arra, hogy ugyanazt mondta 16 éves korában, mint amit most mond”. Ez persze lehet, hogy nem dicséret, mert azt is jelentheti, hogy azóta nem fejlődött. De tény, hogy az ember egy helyen van, és közben észreveszi, hogy hirtelen a pozíciója megváltozott, főleg a centrumhoz képest. Ott maradt helyben, miközben az egész politika úgy jobbra sodródott, hogy kisül: baloldalon van már. Legalábbis egyesek szerint. Eléggé bal-liberálisnak szoktak titulálni engem, ami valójában így nem igaz. A dolog attól függ, hogy mihez képest, mert a politikában is van relativitás.- Szabó Ivánnál beigazolódott, hogy a centrumban volt, van, és gondolom, hogy ez most már nem válozik. Az a sokat szidott sajtó sem nagyon bántotta. Ugye, nem sokat bántotta?- Nem. Bántani nem bántott. Arra büszke vagyok, hogy pénzügyminiszter koromban, a már nagyon feszült politikai légkörben is mindig megtartottuk az évi két baráti sajtó- tájékoztatót. Nem igazán a kommunikáció, hanem a háttérbeszélgetések, egy év végi vagy év eleji koccintás végett. Ezeken az ösz- szejöveteleken a média valamennyi résztvevője ott volt Sára Sándortól Mester Ákosig, a Magyar Fórum szerkesztőségétől a Munkáspárt Szabadság című lapjának a szerkesztőjéig. Ez volt az a hely, ahol össze tudtunk jönni, mert tudták, hogy ide mindenki hivatalos, nincs senki elutálva. Egyetlenegy dolog volt a médiával kapcsolatban, ami idegesített: ha félkész anyagok, félinformációk kiszivárogtak néha, és ebből nagyobb kalamajkák támadtak. Sajnos, szomorú múlt

időben kell mondanom: egyetlen esetben éreztem kifejezetten rosszindulatot egy kiszivárogtatás kapcsán. Egy, a tényeknek meg nem felelő rossz híranyagból Bossányi Katalin levonta azt a következtetést, ami után azt mondtam a titkárságomnak, hogy az én ajtóm változatlanul nyitva áll, de Bossányi Kati ide hat hónapig be nem teszi a lábát. Közeledett a karácsony, eltelt 3 hónap. Katika írt egy levelet, hogy a karácsonyi számban mindenképp egy interjút szeretne velem, és kéri, hogy elégedjek meg ezzel a negyedévvel, ne zárjam ki őt a riport lehetőségéből. A szívem megesett rajta. Amikor bejött hozzám, azzal kezdte, hogy elismerte: tényleg ő hibázott. Azt kell mondanom, hogy ezt követően haláláig már-már személyes barátság fűzött hozzá, és rettentően bánom, és néha leMsmeret-furdalásom van - mert a médiahajón még találkoztam vele, amikor nem sokkal később öngyilkos lett -, hogy nem vettem észre a lelkiállapotán: nem talál kiutat a problémáiból. Nagyon értékes és nagyon becsületes újságírónak tartom, aki még arra is képes volt, hogy elvileg egy megalázkodó lépést tegyen, amit én nem megalázkodásnak veszek, hanem emberi nagyságához tartozónak tartok.- 1993-ban nagy zűr vola médiában Antal József már súlyos beteg vol, az Egyenleget megszüntették, munkatársai elbocsátották, főnökünk, Feledy Péter tehetetlen vol. Mi kétségbeesetten gondolkodtunk, ml is tehetnénk, amikor valaki bejött és azt mondta: „Gyerekek, a Szabó Iván küzd értünk!"...- Ámi a rádióban és a televízióban akkor történt, az nem volt ízlésemnek megfelelő. Ezt elnökségi ülésen, sőt egy sajtóértekezleten is elmondtam, hogy azt a folyamatot, ami elindult, főleg a közelgő választások előtt nagyon rossznak és károsnak ítélem. Nyilvános gyűlésen fejtettem ki: úgy látszik, hogy egyesek a kormány részéről most akarnak példát mutatni egy következő kormánynak, akik biztosan nem mi leszünk, hogy miként kell az embereinket kirúgni a televízióból és a rádióból. És még csak mentségünk sem lesz, mert mi mutattuk meg, hogy hogyan kell csinálni. Nos, én valóban igyekeztem a folyamatot fékezni azáltal, hogy egy 100 milliós végkielégítés vált szükségessé a „halállistán” szereplők számára, és

2-3 hónapig egyszerűen nem találtam a forrását a PM-ben, s ezzel lényegesen elodáztam a dolgokat. Sajnos, végérvényesen megakadályozni azonban nem tudtam.- Churchll mondta, hogy a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség véget ér. Ön ma már nem politikus...- Nem vagyok biztos benne, hogy a politika szón mindnyájan ugyanazt értjük. A probléma ebből adódik. Én egy korábbi évjárat vagyok, mint a mai vezető réteg általában, és a következő generáció az életnek minden területén ott van. De az én iskolám, mentalitásom talán kifejeződik a fogalmak korábbi értelmezésében. A polcomon ott van az Új Idők lexikonsorozata. Felütöm a „politika” szónál. A lexikon azt mondja, hogy az államtudományok része, a görög polisz szóból jön. Az államtudományok azon része a politika, amely a közügyek intézését, a későbbiekben a közjó biztosítását hivatott szolgálni. Én a politikának ebben a fogalomkörében éltem és élek ma is. Ám ha előveszem az 1993- as Larousse-t, akkor azt a meghatározást látom, hogy a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának a tudománya a politika. No, ezzel én nem tudok mit kezdeni. Igaz, a politika fogalma változott meg, én helyben maradtam. A hatalompolitikával nincs dolgom. A közügyek intézésével, a közjó szolgálatával igen. Én politikus maradtam, csak arra jöttem rá, hogy a közügyeket, a közjót nem biztos, hogy a Parlamentben lehet képviselni. Jelenleg hat civil szervezetnek vagyok elnöke, alekiöke vagy kuratóriumi tagja. Meggyőződésem, hogy a közjót másutt is lehet és kell is szolgálni.- Elindul-e a következő választásokon? Ön „alanyi jogon" is biztosan bejutna- Hát, a választófülkéig talán igen, egyébként nem. Ha be is jutnék, akkor ülhetnék a Kupa Misi mellett, és ketten lennénk büszkén, mint függetlenek. Őszintén szólva erre nem vágyom.- A parlamenti közvetítéseket nézi?- Szégyen és gyalázat, de az elmúlt 4 esztendőben jó, ha hármat láttam. Azt sem végig. Inkább megnézem a híradókban, elolvasom az újságokban az esszenciáját az eseményeknek. Egy bizonyos mértékig a társadalomban is téves nézet él a Parlamenttel kapcsolatban, és ezért gyakran van felháborodás is az üres padsorok miatt. Ez a távol- maradás a képviselők részéről nem gonoszságból van. Nekik nagyon sok dolguk van, és ha valaki minden ülést végigül, az tényleg ráér. A szavazás bizalmi alapon megy, a törvények megvitatásában a Parlament legalább 70 százaléka mindig laikusként venne részt. A bizalmi alapon való szavazásban vagy az illető pártja, vagy a szakemberek elmondják, „hogy ityeg a fityeg”. Ehhez a képviselő vagy tud csatlakozni, vagy nem.- Sok kritika éri a háromhetenkénti ülésrendet is.- Ezt én magam is teljesen értelmetlennek tartom. A világ parlamentjei nem így működnek. Magyarországon kialakult egy tévhit, amely a rendszerváltás sajátosságából adódott. Az első években 100-160 között volt a meghozandó törvények száma. Kialakult a kép, hogy a Parlament egy „törvénygyár”. Egy dolog elsikkadt viszont. Hogy ez a ház nemcsak a törvényhozásé csupán, hanem a kormányzati munka ellenőrzésének legfőbb vitafóruma. Ez a két hét nem amiatt hiányzik elsősorban, hogy nem fogadják el a törvényeket, hanem azért, mert a viták kiszorulnak az utcára. Most már jelképesen is van a Parlament épülete előtt egy rendszeres sajtófórum, ahol elmondják, amire bent nem jut idő. Pedig jobb lenne azt a T. Házban elmondani, ahol ország-világ látja, hogy miről vitatkoznak. Az elfojtásnak mindig az a veszélye, hogy akaratlanul, primitív, populista módon oldódnak majd meg a kérdések. Jobb szeretem, ha a Parlamentben vitatkoznak a képviselők, és nem a Hősök teréről üzennek egymásnak.- Készítene egy leiárt a teljesség igénye nélkül? Az örömökről és a keservekről- Az örömteli pillanatok azok voltak, ha tudtam valami olyat csinálni, ami újat hozott. Ebből a szempontból óriási dolog volt a '90- től '94-ig tartó ciklus, mert valóban egy sor olyan törvényt kellett meghozni, amelyek Magyarország haladási irányát megváltoztatták. Nagy öröm volt, hogy sikerült olyan törvényeket hozni, amelyek valóban megfeleltek az ország érdekeinek. Tény például az, hogy ebben a szerencsétlen közép-európai volt szocialista táborból az élen állunk, az annak köszönhető, hogy sikerült meghozni 1991-ben a szörnyű skandalumot kiváltó csődtörvényt. A jobboldal ekkor vált ki az MDF-ből, mondván, hogy ez népnyúzás. Csurka ennek hatására ment ki a pártból. Klaus ezt nem csinálta meg, és Csehországot abba a helyzetbe juttatta, hogy ma sem tartanak ott, mint mi '94-ben. Óriási dolog volt a számviteli törvény megváltoztatása is. Ma már senki nem tudja, hogy akkor hány milliárd volt a körbetartozások összege. Egyszer azonban el kellett vágni a köldökzsinórt. Ez a törvény az egyik legfontosabb rendszerváltoztató törvény volt. Nekem személyesen sikerélményem volt továbbá, hogy a bankkonszolidációt meg lehetett oldani, amellyel Magyarország valóban egy pénzügyi összeomlást előzött meg. Egyszóval, az ember örömmel látja, hogy az ország - valahol az ő tevékenysége révén is - az élvonalba került.-A keservek?- Abból talán egyetlenegy van: olyan dolgok is benne voltak az elítélendő cselekedetekben, amelyek valóban kardinális rendszerváltó lépések voltak. Ezeket még saját pártomban is vagy tudatos meg nem értés, vagy ostobaságon alapuló értetlenség fogadta. Ezek ténylegesen csalódások voltak, mert én komolyan gondoltam, hogy a pártérdeket az ország érdeke mindig megelőzi. Sajnos, ezt nem mindig tapasztaltam a pártomban sem, amikor például a jobbszámy - nagyon radikális személyiségekkel - kivált. Örökké emlékezetes marad az a frakcióülés, amelyen Csurka István végleg távozott. Felhasználva kiváló szónoki képességeit, felugrott, és elmondta, hogy ez így nem mehet tovább, ütött a cselekvés órája. Egyik vékony hangú képviselőtársam felállt, és azt kérdezte: „Pista bátyám, azt mondd meg, hogy mit kéne csinálnunk!” Na, itt vége volt a tudománynak. Hát rendben van. Ütött a cselekvés órája. Na és akkor mi van? Tehát ez a „mi van” érdekelt engem, őt pedig az ütés érdekelte. Nagyon keserves élmény volt a '96-os pártszakadás is, amelyet végig kellett élnem. Az MDF-ből való kiszorulásunkat azonban megelőzte a törekvés: létrehozni a Demokrata Fórum, a KDNP és a Fidesz azonos arányú képviseletével a Polgári Szövetséget. Sajátos módon azok, akik később a Fidesszel szövetségben ma is ott ülnek a Parlamentben, azok megfúrták a tervet, mondván, hogy a Fidesszel nem ülnek le tárgyalni. A kiszorulásunk harmadnapján viszont Lezsák Sándor összeborult Orbán Viktorral. Ilyenkor mondja az ember, hogy tényleg csúnya a politika, bár megértem, hogy van benne racionalitás. Be kell látni, hogy mivel a struktúra az MDF kezén maradt a maga 450 helyi szervezetével, Orbán Viktor logikusan úgy gondolkozott, hogy a Fidesznek - amely abban az időben Torgyán szavaival és a maga valóságában is egy üzenetrögzítős párt volt, Hevesben például 7 taggal - szüksége volt egy olyan hálózatra, ami az MDF- nek valóban megvolt, ahol helyi szervezetek vannak, ahol összegyűjtik a kopogtatócédulákat. Valószínűleg ez egy politikailag teljesen racionális megközelítés. De azért azt legalább sejtetni illett volna, hogy akinél marad a kassza, én azzal leszek jóban, és nem akivel politikailag egyetértek. Innen jött a dolog, hogy nagy ellensége lettem a politikai pragmatizmusnak. A racionális döntéseknek ugyan híve vagyok, de ha a racionális döntés a morális döntésekkel ellenkezik, akkor én a morál oldalára állok.

SIKE SÁNDOR