Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-13 / 240. szám

UHU 2001- Október 13., szombat H O R I Z O N T 11. OLDAL Az erőszak és terror egérfogójában Soós Tamás, Othman Milehi orientalista a világ pengeéltáncáról Üszkös sérelmek vannak. Amerika, s ezzel a világ egérfogóba került. Már csak a higgadt, mértéktartó gondolkodás, és a különböző kultúrák, az egymásnak feszülő érdekek kölcsönös figyelembevétele se­gíthet, a minden oldalon felkorbácsolt indulatok nem - állítja az arab világ és a közel-keleti, közép-ke­leti térség ismerője, az Egerben élő orientalista és gyakorló muzulmán, Soós Tamás, mozlim nevén Othman Milehi.- Ahogy az egész világ, itthon is el­borzadva szemlélték az emberek milliói az amerikai hírcsatornák élő közvetítéseit a terrortámadás­okról, a sokkoló hatású képeket, a CNN megdöbbentő felvételeit ezrek drámai pusztulásáról. Vajon min­denütt, az arab világban is hason­lóak voltak a reakciók a közvéle­ményben, s az azokat közvetítő, tükröző, egyben befolyásoló médi­ában?- Nemcsak a nyugati, az amerikai média, a CNN és társai, tehát az egyik oldal álláspontját volt módom figyelemmel kísérni, hanem széle­sebb körből, az arab térség helyi té­véállomásai - az arab CNN, az Al- Dzsazira - révén a szíriai, az iraki és a katari, a sejkségek adóit nézve tájé­kozódhattam. Le kell szögeznem: a mozlimok alapvetően mindenütt, minden mérvadó fórumon elítélték az ártatlan életek kioltását, a gyilko­lást. A sajnálat közös. Ezen nincs vi­ta. Ám ezzel együtt az arab világ mélységesen nem ért egyet az ameri­kai politikával. Hatalmas, egyre tágu­ló szakadék húzódik a két világ kö­zött, s ez a repedés a Világkereske­delmi Központ tornyainak leomlásá­val még érzékelhetőbbé vált és to­vább szélesedett. Régen megszakadt valami, ám mindazzal, ami most tör­tént, csak tovább tágult az a rés. Amerikának előbb kellett volna lát­nia mindezt. Nem a kívülről jövő fenye­getést, hanem a belső ellenséget, amelynek hátteré­ben a világ erővo­nalainak hullámzá­sa áll. Nem ismerte fel az önmaga által teremtett veszélyt. Vagy úgy érezte, erővel az uralma alatt tudja tartani, és mindig a kezé­ben lesz a megfele­lő eszköz a megol­dásra. Ahogy pél­dául az is látható, az Európai Unió sokkal rugalmasab­ban viszonyul nemcsak az iszlám or­szágok, hanem az átfogó, a Földet érintő globális problémákhoz. Ame­rikában ez a rugalmasság nem volt meg.- Tehát Ön szerint a felelősöket elsősorban nem a Közel- vagy a Kö­zép-Keleten kell keresni, hanem a nyugati térfélen...- Az elmúlt évtizedben hatalmas változások mentek végbe a világban. A korábbi kétpólusú leosztást - ami­kor a Nyugatnak, Amerikának és a NÉVJEGY: Soós Tamás, Othman Mhjehi, 50 éves Közgazdász, külkereskedő, orientalista Az ankarai egyetem ösztöndí jasa, majd a '80-as évek vé­gén isztambuli sajtóattasé, új ságíró A Magyar Iszlám Közösség alapító tagja Nyelvtudása: angol, török, arab, német, orosz szovjet blokknak is megvoltak a ma­ga arab kliens országai - fölváltotta az egyetlen szuperhatalomra épülő erőfelfogás, és az Egyesült Államok lépett az erkölcsi fölényének megin- gathatatlanságában hívő igazságosz­tó szerepébe. Nincs kontroll, ellen­súly. S most saját földjén érte táma­dás. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek politikájával az olajjal manipulálva létrehozott olyan bábállamokat Kele­ten - mint például Kuvait -, ahol a be­folyó olajmilliárdok és a pénzben fürdő korrumpált elit révén kiszolgá­ló látszathatalmat tartanak fenn. Nem szabad elfelejteni, hogy a moz­lim és az arab világ egységes, és ha Amerika háborút indít, akkor az be­láthatatlan következményekkel jár­hat. Elindít egy olyan tömbösödést, egységesülést, amely elsöpri ezeket a bábállamokat. Az Egyesült Államok látványosan semmibe veszi a Föld más országainak érdekeit. Az USA megtehette, hogy nem írta alá a Föld jövőjére fontos hatással lévő kiotói környezetvédelmi csúcsértekezlet do­kumentumát, és nem tartja be az ab­ban foglaltakat, mivel azt saját gaz­dasága számára hátrányosnak tart­ja. Ez az agresszivitás sokakat zavar. A véres terrorban szerepet játszha­tott a Közel-Kelet krónikus válsága, a palesztin-izraeli konfliktus, s az, hogy az amerikai vezetés semmibe vette a palesztinok több mint egy éve hirdetett ellenállási harcát, az intifádát. Ezek ma gyógyít­hatatlannak tűnő sebek. A terrorista­sejtek a világ min­den pontján ott vannak. S tény, hogy ma egy sahíd - hősi halott - gyer­mekből megél egy palesztin család. Szörnyű ilyet mon­dani, de ezt a csatát a népesedési muta­tók alakulása, a pa­lesztin anyák méhe fogja megnyerni ebben a térségben.- A globalizáció csepülése ná­lunk sem ismeretlen dolog. A szó­lamokban erőteljes demagógiát érezhetünk, s jellemzően a „politi­kai széleken” élnek vele...- Meg kell különböztetni a global­izációt mint profitérdekelt, határokat nem ismerő tőkés érdekérvényesí­tést és a globális gondolkodást. Utób­binak különösen nagy a jelentősége, hiszen a különböző társadalmaknak - függetlenül a politikai, társadalmi berendezkedéstől - közös problé­mákkal és veszélyekkel kell szembe­nézniük. Mint amilyen a környezet drámai mértékű pusztulása, a kör­nyezetszennyezés és az energiavál­ság. A globális gondolkodáshoz tarto­zik, hogy más földrészek, távoli tájak embereivel közvetlenül is kicseréljük a gondolatainkat, kapcsolatba lép­jünk velük és megértsük őket. Erre szolgál a modem világ és a technika vívmánya, az internet. A civilizációt és az anyagi fejlődést egyáltalán nem kell az ördög művének tartanunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nyuga­ti világ túlzott anyagiassága, a fo­gyasztás mindenhatóságának köz­pontba állítása rossz irányú folyama­tok elindítója. Másfelől a nyomor és az elnyomás sem kínál sok választást a szűk sikátorok népeinek.- Itt Európában ugyanakkor so­kan roppant módon félnek a harcos iszlám terjedésétől, a vallási funda­mentalizmustól, a szent háborútól és a rémes kinyilatkoztatásoktól, vagyis azoktól a fogalmaktól és hí­rektől, melyek ezen térségből ér­keznek. Ez már nem pusztán féle­lem, hanem lassan fóbia...- Igen, melyek gyakorta félinfor­mációkra épülő tévhírek és tévhitek. Nem igaz például a dolognak az a beállítása, hogy Khomeini ajatollah iráni vezető a fatva - döntvény - alapján halálra ítélte volna a kasmíri származású Salman Rhusdit, amiért a költő a Koránt illetlenül használta fel műveiben. Erről ugyanis csak a vallási tanács dönthet. Rhusdi rid- dát követett el, azaz kivetkőzött, ez­zel elvesztette az iszlám közösség védelmét. Ami nyilvánvalóan nem azonos azzal, hogy meg kell ölni. Nem a terrort mentve, de mindig egy történelmi viszonyrendszer függvénye, hogy kit nevezünk terro­ristának. Ha akarom, Garibaldi és vörösingesei Itália egységét kivívó hős harcosok, máshonnan nézve esetleg terroristák. Nem olyan feke­te az ördög, mint amilyennek - akár most is - lefestik. Ördögöt akkor ki­áltsunk, ha látjuk, és azt büntessük, aki megérdemli. Egyébként kár em­beri jogokról beszélni. Az iszlám fundamentalizmus és fanatizmus sokszor emlegetett rémképe pedig nem a mozlim lélek, hanem a politi­ka terméke Az arab és az iszlám kul­túra nagyon gazdag, és a Nyugat számára is fontos értékeket hordoz. Ahogy a Korán mondja: mindig le­gyen köztünk tanácskozás. Azaz le lehet, sőt le kell ülni megbeszélni a problémáinkat a döntések előtt. Ez azért még európai szemmel nézve és értelmezésben is egy elég demok­ratikus dolog. „Hidat kell verni a partok között...” FOTÓ: GÁL GÁBOR- A hazai reakciók - NATO-tag- országként és az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk váromá­nyosaként - nagyjából igazodtak e szövetségi rendszerek elvárásai­hoz, és abban betöltött szerepün­ket, súlyunkat tükrözték...- A magyar lépéseket ebben az ügyben pozitívnak tekintem. A visszafogott és mértéktartó reagálás nemcsak egy ilyen kis közép-európai ország számára hasznos és célrave­zető. Az egész helyzet átfogó rende­zését is alapvetően csak a megfon­tolt, a túlreagálást és a hirtelen indu­lati cselekvéseket elkerülő magatar­tás segítheti elő. Attól nekünk itt egy­előre nem kell félnünk, hogy a mi fe­jünkre is házak omlanak és bombák hullanak, de átvitt értelemben éhen is lehet halni, nemcsak puskagolyó­tól. A válság elől mi sem menekülhe­tünk el. A harmadik évezredben azonban mindennél fontosabb, hogy legyenek olyan emberi ideák, érté­kek, amiért mindenkinek - legyen az arab vagy amerikai - érdemes élnie. Ezért imádkozhat muzulmán és ke­resztény is. Ehhez befelé fordulóbb, elmélyültebb, és ha lehet üyet mon­dani, erkölcsösebb politika kell. Irányadó lehet a humánusabb, egy­szerűbb és kevésbé fogyasztói világ szükséglete. Hidat kell verni a partok között. Ehhez persze roppant türelem és kitartás kell.- Megvalósulhat mindez, vagy csak szép álom marad, és jönnek a komor vészforgatókönyvek? Mit modanak erről a bölcsek vagy az arab misztikusok, a szufik?- Senki se szeret pengeélen táncol­ni, túl nagy a kockázat. De nem vagyok próféta. Es nem is szeretnék annak tűnni. Ahogy a mozlimok mondják: azt sem tudhatom, Allah mikor adja a papucsot, hogy átvezessen a hídon az örökkévalóságba... kovács jános HAVAS ANDRAS Ki volt John Lennon? A mikor az egyik kereskedelmi tévében feltették a kér- dést (a nyertesek között mobiltelefont sorsoltak ki), A Ahogy melyik együttesben zenélt John Lennon, e sorok írója úgy érezte, menthetetlenül korszerűtlenné vált. Azelőtt elképzelhetetlennek tartott volna üyet akkor is, ha játék, ak­kor is, ha a szellem mélyrepülése naponta érzékelhető. De hát, gondolta, múlnak az évek, más idők jönnek: a mai fi­atalok már nem nagyon ismerhetik ezeket a .zenéket”. Nyilván nem a Beatles együttesről és a születési dátu­mokról van szó csupán, hiszen Verdi kortársai közül vi­szonylag kevesen ébrek már, továbbá mi sem boroztunk Ady Endrével a déli verőben a párizsi teraszok apró asztala­inál, ennek ellenére van némi fogalmunk róluk, mert átad­tak nekünk valarrút az idősebb barátok, tanárok a kultúrá­ból az előzményekből hobtt ezek az előzmények nem vol­tak mindig szépek, és még a jövő sem kezdődött el akkor. Nézem a hírműsort, a kisebbségi ombudsmant mu­tatja a kamera, riadtan néz körbe, parlamenti bizottság ülésezik, s azt mondja: Maguk tényleg azt hiszik, hogy ezek után nem kell csinálni semmit...?Majd képviselő­ket látunk, üldögélnek, tartózkodnak, mintha csak Kaltenbach Jenő lenne ideges, aki szerint a közösség el­leni izgatás és a gyűlölködés egyre inkább elharapózik. Hogy mi van? Az van, kedves Európába igyekvő polgár­társaim, hogy a legújabb felmérések szerint a végzős ta­nárképző főiskolások kétharmada rasszista, közel har­minc százalékuk pedig kifejezetten idegengyűlölő. Úgy is mondhatjuk az ő nyelvezetükkel szólva, hogy „tök bejön nekik a cigányozás, arabozás, zsidózás, bocsika...” Ismerőseimtől tudom, hogy a középiskolákban sem sokkal jobb a helyzet, bár közülük nem mindenki tanít majd olyan gyerekeket, akik a legérzékenyebb korban találkoznak ezekkel a derék ifjú pedagógusokkal. Fog­hatjuk persze ezt is a Coca-Colára, a globalizációra meg a túlságosan magas irodaházakra, csak nem nagyon érdemes. De ne fogjuk az érintettekre sem, mert őket (legalábbis egy részüket) a közeg alakította ilyenné. Az a közélet, amelyben büntetlenül hangzanak el nap mint nap emberi normákat sértő kijelentések, az a politika, amely számításból, gyávaságból a megszerez­hető szavazatokra ácsingózva hallgat, amikor beszélni kellene, azért, hogy elhódítsák a szélsőséges voksokat, az, amelyikben egy igazságügy-miniszter a probléma felvetésére azt válaszolja: nem ért a focihoz. És tényleg. A másik oldal. A kalocsai - szabad demokrata! - polgármester ma­ga szervez tüntetést, mert a városba telepítenek egy me­nekülttábort, amikor látjuk: a semmiről sem tehető af­gánok ezrei kénytelenek elhagyni országukat a nyomor és a háború miatt. Akkor is, ha ez a kiállás esetleg a népszerűség átmeneti csökkenésével járhat, továbbá ak­kor is, ha a „központ" büntetésből jelölte ki éppen ezt az ellenzéki vezetésű várost, mert a másik kiszemelt hely Csorna lett volna, ahol viszont egy Áder János ne­vű politikus az országgyűlési képviselő. Egy liberális párt színeiben ténykedő polgármester ilyet viszont nem tehet: mit vár akkor a többiektől, a rendpártiaktól, a szélsőségesektől, ha a szolidaritás és az emberi jogok ennyit érnek számára? Bizony, akkor ő és pártja másoktól nem várhat semmit. De menjünk tovább: ha mondjuk az egyházak bizo­nyos képviselői (éppen ott a környéken) nem választá­si tudnivalókkal volnának elfoglalva, hanem kiállná­nak a humanizmus, a szeretet eszméje mellett, az is so­kat jelentene. A harang önmagában kevés, az élhető élethez sokkal több keü. És „mellékesen” emlékezzünk azokra a honfitársainkra is, akik a második világhábo­rú, vagy 1956 után kényszerültek az ausztriai mene­külttáborokba. Mit szóltunk volna mi akkor? M a itt mindent legyőz érdek, számítás, butaság. Félő, hogy az eddig összegyűjtött értékekből nem sok marad, könyvek, filmek, gondolatok, zenék végképp elvesznek, s húsz év múlva hiába kérde­zik majd meg, ki volt Ady, vagy John Lennon... Nem fogja tudni senki. És nyakukon marad az összes mobil- telefon. ______________________________________■ V b ltam én asztalostanuló is, szállodaportás is egészen rö­vid ideig, amolyan útkere­sésként, az érettségi előtt és után. De mégis: itt váltam felnőtté, eb­ben a kollégiumban. Ez az első igazi munkahelyem, negyven éve itt dolgozom - mondja dr. Csépe György, a gyöngyösi József Attila Kollégium vezetője, aki nemrégi­ben vette át a köztársasági elnök által adományozott Magyar Köz- társasági Érdemkereszt Arany fo­kozata kitüntetést. Mint mondja, nem lehet kétsé­ges, hogy az egész kollégium munkájának, s így mindegyik kollégájának is elismerést jelent az állami kitüntetés. Mert kitűnő kollégákkal dolgozik, akik szin­tén szívügyüknek tekintik a mun­kájukat. Mint ahogy Gyuri bácsi is, nem „csak” a saját intézménye, de az egész kollégiumi mozgalom előrevitelére tette fel az életét.- Alapító tagja vagyok a Ma­gyar Kollégiumi Szövetségnek, je­lenleg országos ügyvivőként dol­gozom. A szövetséget a kollégiu­mi szakma „megmentésére” hoz­tuk létre, s komoly eredményeink vannak. A legfrissebb, hogy ha­A kollégium nem megőrzőhely marosan beindul az akkreditált szakmai továbbképzéseket nyújtó Kollégiumi Akadémiánk. Termé­szetesen az intézményünk is a szervezethez tartozik, s itt megint csak a kollégákról kell szólnom, akikkel több könyvbe készítet­tünk tanulmányokat, szakmai módszertani anyagokat a kollégi­umi nevelés fejlesztésére. Sze­rénytelenség nélkül mondhatom: sikerrel. S a gyakorlat is igazol, hi­szen a munkatársak segítségével a diákjaink nagyon szépen szere­peltek a legkülönfélébb versenye­ken. Tizenötször nyertük el az arany okleveles kollégium címet, s kétszer a kollégiumi zászlót. A szakképző intézetek közül az or­szágban másodikként értük el a Kiváló Kollégium minősítést, 1981-ben.- Négy évtized alatt bizonyára hatalmas változások mentek vég­be a szakmában, a munkakörül­ményekben és a követelmények­ben egyaránt...- A kollégium elődje, a negy­ven éve alakult diákotthon egy fel­vonulási épületben kialakított szalmazsákos, ámyékszékes, kö­zös mosdós „szálláshely” volt. Ma már nyelvi laborunk, számítógé­pes termünk, barkácsmúhelyünk, jól felszerelt fotó-videó szakkö­rünk működik, és még sorolhat­nám. A kezdetekkor együtt dol­goztunk a gyerekekkel az első rá­diónkért, ma milliós eszközökre pályázunk, többnyire eredmény­nyel. Egyvalami azonban válto­zatlanul igaz, négy évtized után is: a kollégium nem valamiféle megőrző. Sokkal inkább olyan in­tézmény, amely a vidékről érkező, esélyegyenlőségért küzdő, tovább­tanulni vágyó gyerekeknek segít az ismeretek megszerzésében. Per­sze, ez nélkülük nem megy, de örömmel mondhatom: ők is akar­ják mindezt. Nagy segítség, hogy az iskolával - a József Attila Szak- középiskolával, s annak igazgató­jával, Horváth Attilával - nagyon jó a kapcsola­tunk, nem kell „harcolni” a se­gítségért, a ké­réseink teljesí­téséért.- Ezek sze­rint a kollégi­um afféle „má­sodik iskola"? Vagy - anélkül, hogy tréfál űz­nénk - „második otthon”, ahogy azt az iskolára szokás mondani?- A változások itt is tetten érhe­tők. Egyre inkább érzem a család hiányát a gyerekek mögött. Anya­gilag persze mindenki igyekszik megteremteni a feltételeket a cse­metéjének, de - talán épp emiatt - nem jut idő a másféle törődésre, a beszélgetésekre, a mélyebb családi életre. Nem lehet tisztünk, hogy ezt pótoljuk, viszont átvállalha­tunk a szerepből. Évtizedek óta fő elv, hogy mi nevelők itt a kollégi­umban „megszólíthatok” legyünk a diákok számára. És ez sikerül is, nem véletlen, hogy szeretik az intézményt a gyerekek, szívesen választanak minket. Jelenleg is hét megye hatvan településéről vannak diákjaink, s a százhar­minc gyerek négy iskola tanulói­ból áll össze. Vegyes tehát a kép, de ettől szép. És ettől lehet jól, szívvel végezni a munkát. Én is válthattam volna többször az éle­tem során, és nem az eszem miatt nem tettem meg. A szívem tartott itt. Testnevelő tanárnak készül­tem, már nevelőként dolgozva vé­geztem el az egri főiskola testne­velés-biológia szakát. Aztán az Eötvös Loránd Tudományegyetem következett. A doktori disszertáci­ómat a József Attila Kollégium ifjú szakmunkásainak nevelésszocio­lógiai vizsgálatából írtam. Akkor már „ittragadtam”. Csak érdekes­ségként említem: én voltam az or­szágban az ötödik, aki kollégiumi nevelésből doktorált.- A kollégium vezetése mellett szakfelügyelőként, szakértőként dolgozik, évtizedek óta a városi úszószövetség titkára, a hegyköz­ség választmányának tagja... Ho­gyan jut minderre ideje?- És még szőlészkedem is a fel­soroltak mellett... Komolyra for­dítva a szót: nagyon fontos, hogy az embernek milyen a családi hát­tere. A feleségem pedagógus, érti és érzi, hogy ezt a szakmát csak úgy lehet végezni, hogy „sosincs vége”. Számtalanszor megesik, hogy alig érek haza, csörög a tele­fon, s be kell jönnöm valamiért. A feleségem megértő, és nagyon so­kat segít. Neki is hatalmas része van a sikerben, az elismerésben. Mert - visszatérve az elejére - tényleg úgy érzem: négy évtized, egy élet munkájának „jóleső jutal­ma” a kitüntetés. De ha ez nem lenne, akkor sem bánnék semmit. Mert sok - hivatalos és nem hiva­talos - „jutalom” éri az embert a pályája során. Például megesett, hogy esküvőre hívtak, ahol - még nem is mondtuk: vegyes kollégi­um vagyunk - itt megismerkedett fiatalok házasodtak össze. Ezek is olyan szép pillanatok, amelyekért érdemes folytatni a munkát. _______________________________________(ESPÉ)

Next

/
Thumbnails
Contents