Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-10 / 237. szám
6. OLDAL N Ő I 2001. Október 10., szerda | T U K O R Apróságok PAPÍRSZEX. A papírhajtogatás távol-keleti művészete hazánkban is jól ismert. Ma már azonban nemcsak virágot, darumadarat és dinoszauruszt lehet többek között készíteni, létezik erotikus origami is. Az ősi japán művészet legújabb ága a legfantáziadúsabb egyesülési formákat eleveníti fel, csak egy kis kézügyesség kell hozzá. EGY ÉLET, EGY FÉRFI. Egy angol magazin felmérése szerint a brit nők egyharmada mindössze egy férfival létesít szexuális kapcsolatot életében. A hölgyeknek csupán úgy negyede mondja, hogy öt-, nél több szeretője volt. Az angol nők 41 százaléka szerelmeskedik heti két vagy három alkalommal, ám 11 (sőt Kelet- Angliában 19) százalékuk egyáltalán soha. A nők kétharmada gyakran túlságosan fáradt a szexhez. ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Ahogy szeret, úgy vezet Nemcsak arról születtek elméletek, hogy az autó a férfiak számára a teljesítményt, az erőt, a versenyt is jelenti, tehát csupa férfias dolgot. Egyesek szerint az is árulkodik a sofőr férfiúi képességeiről, ahogyan vezet. A stílus maga az ember, mondjuk gyakran, és lehet, hogy ez nemcsak a beszédre, az írásra, hanem az autóvezetési módra' is utal. A grafológia például azért is tud olyan hatékonyan jellemrajzot adni valakiről, mert az írás is egyfajta mozgás, az agy tevékenysége, és tulajdonképpen a személyiség kivetülése. Bizonyos megfigyelések arra engednek következtetni, hogy az a technika, ahogyan a férfisofőrök manővereznek, s ahogyan az autójukkal bánnak, sokban hasonlít ahhoz, amit az ágyban is nyújtani tudnak. Mit gondoljunk például arról, aki indulás előtt hosszan „járatja a motort”, alapos előkészület után lép csak a gázra, így legalább viszont elkerüli, hogy lefulladjon. Sokan igen körülményesen vágnak bele az utazásba, körbejárják a kocsit, letörlik a szélvédőt kívül-belül, beállítják az ülésüket (amihez különben senki nem nyúlt), s aztán, amikor már úgy néz ki, soha nem tudnak elszakadni a garázstól, végre szép komótosan belelendülnek. A hálószobában is fontos ezeknek a férfiaknak, hogy minden apróság a helyén legyen, nem szeretik, ha sürgetik őket, és inkább gondos asszonyt választanak, mint szexdémont. Mások egy pillanat alatt bevágják magukat az ülésbe, s az utasnak, ha van, nagyon is igyekeznie kell, hogy le ne maradjon. Az ilyen sofőr másodpercek alatt eléri a csúcssebességet, „jól gyorsul”, és szinte remeg az idegességtől, amiért meg kell állnia a piros lámpánál. A lábával játszik a gázpedálon, s még a zöld jelzés előtt „kilő”. Ez a típus szívesen „bőgeti a motort”, hadd figyeljenek fel rá, ő viszont ritkán figyel a partnerekre. Ha nem szokik le arról, hogy azt higgye, csak ő van a világon, nehezen köt hosszabb kapcsolatokat. Az egyéjszakás ismeretségekben viszont nem könnyen formálódnak ki azok az erotikus tapasztalatok, amelyek egy minőségibb szexuahtást eredményeznek. E típus „luxusváltozata” drága autóval furikázik, ahol a műszerfal olyan, mintha űrrepülőben volnánk, a járművet szinte nem is lehet érezni, minden extrával el van látva. Az ilyen autó úrvezetője az ágyban is híve a kifinomult szexnek, bár olykor olyan ötletekkel, amitől öreg szexlapszerkesztők is elpirulnának. Léteznek olyan határozott urak is, akik mellett aztán nincs pardon: senki nem szólhat bele a vezetésbe, ők irányítják a fedélzeti technikát, ajtót, ablakot nélkülük kinyitni lehetetlen. Az utakon az ilyen sofőrök céltudatosak és sokszor erőszakosak is, az utazást Van, aki a zöld jelzésnél „kilő” küzdelemnek veszik, ahol az erősebb ér célba. Ha a volán mellett üyen úr ül, párjának az életben sincs sok beleszólása az eseményekbe, s még az is meglehet, hogy ő lesz a hibás, ha az ágyban nem egyszerre érnek a csúcsra. Vannak azonban nagyon megbízható, jó ritmusban, kiegyensúlyozottan vezető sofőrök is, akik a közlekedésben a másikILLUSZTRÁCÓ: TÓTH L. ra is vigyáznak. Nem kerülnek kockázatos helyzetekbe, viszont teljes biztonsággal elérik a céljukat, és közben van idő még a tájat is nézegetni. Élmény velük együtt lenni - az ágyban is. Igaz, esetleg rászorulnak néha egy kis izgalomra, a hétköznapi gyakorlattól eltérő erotikus játszadozásra. Meglehet, hogy az ilyesmit majd a hölgynek kell javasolni. _______■ K ésőn érő fiatalok Pizzaszendvics sonkával Egyre később válunk felnőtté. Egy amerikai tanulmány szerint az évek folyamán olyan felnőtt generáció alakult ki, amelyik csak 35. életévük betöltése után válik igazán éretté. A harmincasok többsége például még mindig szüleivel él. A Kaliforniában élő brit szociálpszichológus, Stephen Richardson által, kétszáz ember közreműködésével végzett vizsgálat meglepő eredményt hozott. Kiderült, hogy napjainkban több húszas éveinek végén járó ember jár egyetemre, vagy tölti gyakorlatát, mint valaha. Ez azt jelenti, hogy a harmincasok többsége még mindig szüleivel él. Az eredményt azzal indokolták, hogy a külön háztartásban élés sokkal drágább lett, így manapság nehezebb függetlenné válni. Sokan ezért kereső vagy önálló lakással rendelkező partnerükkel költöztek össze, de mint kiderült, ez az ijesztő megoldás sok nem várt problémát vont maga után, mivel nehéz volt az eltérő szokásokat és igé- nyeket összeegyeztetni. ■ A pizza általában kedvelt falat, ám az egészet otthon megcsinálni félnapos kemény munka. Szerencsére vannak gyorsabban elkészülő finom változatok is. A pizzaszendvicshez 4 személyre 1 csomag fagyasztott, leveles vajas tészta kell, 3 szem paradicsom, 1 zöld (piros vagy sárga) paprika, 10 dkg gomba és sonka, és 15 dkg reszelt sajt. A mártáshoz 10 dkg húsos füstölt szalonnát, 1 teáskanál reszelt vöröshagymát, 1 gerezd tört fokhagymát, 4 evőkanál paradicsomszószt, csipetnyi sót, őrölt borsot, mokkáskanálnyi oreganót vegyünk. A tésztát szobahőmérsékleten egy óráig állni hagyjuk. A sütőt bemelegítjük. A mártáshoz a szalonnát apró kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és a kétféle hagymát aranysárgára sütjük. A ketchuppal és kétszer annyi vízzel felengedjük, a fűszerekkel ízesítjük, és öt percig forraljuk. A paradicsomot vékonyan felszeleteljük, a paprikát vékony csíkra vágjuk. A gqmbát megtisztítjuk, vékonyan felszeleteljük, a sonkát kis kockákra aprítjuk. A felolvadt tésztát két milliméter vastagra nyújtjuk, és nagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A korongokat a mártással megkenjük, és mindegyikre paradicsomszeletet, paprikacsíkot, gombaszeletet vagy sonkadarabot terítünk. Megszórjuk a reszelt sajttal, és tepsire fektetve, közepesen forró sütőben tíz-tizenöt percig sütjük. A tepsiről palacsintalapáttal leszedve azon melegében tálaljuk. Hidegen is kitűnő. A legjobb ital hozzá a rizling, a sör vagy az ásványvíz._________________■ Veszélyes játék Aggódnak az amerikai, az európai és a japán szülök, mivel elterjedt a hír, hogy az „elektronikus kábítószer”, a videojáték epilepsziás rohamokat okozhat. A felmérések szerint azonban világon 25 millió játékot adtak el, és összesen 20 ilyen esetet regisztráltak. A kutatók szerint ez azonban lehet a gép előtt eltöltött hosszú idő utáni fáradtság következménye is. Más elemezők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a videojátékok bizonyos ritmusban vil- lódzó fényei kiválthatnak epi- leptikus reakciókat. ________■ A z első hazai Jelzálogbank Otthonteremtő Hitelét hasznait lakás vásárlásához, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez már , y 'J/y-os kamatra is igényelheted. ÚJ lakás vásárlása vagy építése esetén pedig mindössze y^y %>-os kamat mellett teremtheted meg álmaid otthonát. * jJjdJlidtiJ iJjjJjJUl'jJl Mert az Otthon teremtő Hitelt r megkapod. A U ÿJdizn hai í iízxd y y alt a futamidő első 3 évében megkönnyítik a törlesztést. Sőt, családod anyagi biztonságát az Otthonteremtő Hitelhez (további költség nélkül) Járó hitelfedezeti életbiztosítás is segíti. *A hirdetés További részletek az alábbi telefonszámon, intet magadnak Otthonteremtő Hitel az el és partn Helyszín: Eger, Sdőpont: 2001. Minden nap 12;