Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-05 / 207. szám
8. OLDAL KÖRZETE 2001. Szeptember 5., szerda Hf FÜZESABONY E S Az emlékpark dísze gránitból ___ Kompolt ___ A millenniumi ünnepségre készült el a jövőnek szóló jelkép. A díszvendég, dar. Szabó János honvédelmi miniszter leplezte le a gránitoszlopot. A településképet emelő alkotásról Balázs Zoltán polgármester fontosnak tartotta elmondani:-Az a park szépült tovább, amelyik a község világháborús áldozatainak emlékét őrzi. Ketten is szorgoskodtak a létrehozásában, két lokálpatrióta kompolti. A gyöngykavics borítás és a téglaalapzat Juhász András kőművest dicséri, a feliratozott gránitoszlop pedig Novák László kőfaragó munkája A polgármester a minapi ünnepi program még hírverésre nem méltatott történései közül a következőt emelte ki: A bíróság következik Az igazi megoldás az elkerülő út ÚJLŐRINCFALVA. Szeptember 15-én rendezik meg a Lőrinc nevű települések újabb országos találkozóját, ezúttal Pestszentlőrinc a házigazda. Az újlőrincfalvi ön- kormányzati küldöttséget Zsebe Zsolt alpolgármester vezeti, amelynek tagjai Csatári János irányításával a főzőversenynek is aktív részesei lesznek. A gazdag program helyszíne a főváros XVIII. kerületének Bókay-kertje. A Lőrincek baráti találkozósorozatának immár a hatodik állomása következik. TÓFALU. Kerek József polgár- mester lesz az előterjesztője a féléves gazdasági beszámolónak az önkormányzat szeptember 11-i ülésén. Ugyanitt a képviselő-testület várhatóan elfogadja a temetkezés rendjéről szóló új rendeletet is. FÜZESABONY. Kihelyezett ülést tart Szilvásváradon szeptember 13-án Füzesabony város képviselő-testülete. Az önkormányzati fórum abban az ifjúsági táborban tanácskozik, amelynek a város a bérbeadója. KOMPOLT. Az önkormányzat már várja annak a közbeszerzési eljárásnak az eredményhirdetését, amely alapján kiderül, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium kit bíz meg a kompolti rekultivációs munka kivitelezésével. A volt agyagbánya helyén földmunkák és füvesítés után a majdani faluközpont építése kezdődhet meg. A rekultivációra az önkormányzat 40 millió forintot nyert pályázaton. NAGYÚT. Az önkormányzat szeptember 13-án tartja legközelebbi ülését, amelyen Czipó László a költségvetés első féléves alakulásáról ad számot. Ezen dől el az is, hogy a falukasszából tudnak-e segítséget nyújtani a gyermekes szülőknek a beiskolázáshoz. SARUD. Az önkormányzat megteremtette annak a lehetőségét, hogy iskolakezdési támogatást adjon. Az általános iskolások tanszersegélye négyezer forint. A polgármesteri hivatalnál a felsőfokú tanulmányokat folytatók hétezer, a középiskolások ötezer forintot vehetnek át. ■ Szeptember 27-én bíróság tárgyalja az önkormányzat felülvizsgálati kérelmét. Az érintett lakosság a településen átvezető út újbóli forgalomkorlátozását szeretné elrendeltetni. Andornaktálya Az M3 autópálya füzesabonyi csomópontjának megléte óta alaposan megnövekedett a 4,5 km hosszú Rákóczi út gépjárműforgalma. Az andomaki érdekek védelmében már született egy korlátozó intézkedés, 2000 decemberében és 2001 januárjában megtiltották a 10 tonnánál nagyobb járművek áthaladását a 2501-es úton. A rendelkezést azonban - iparkamarai támadásra - visszavonták. Daru Sándor polgármester:- A község főútján található a helyi ingatlanállomány jelentős hányada. A 960 házból az említett szakaszon mintegy 350-400 található. Az ingatlantulajdonosok közül a polgármesteri hivatalt eddig 140-en keresték fel, jelezvén, hogy a megnövekedett forgalom hatása következtében a lakóépületükben kisebb-na- gyobb károk keletkeztek. A lakosság érdekeit képviselve ezért bírósághoz fordultunk, hogy állítsa vissza a nehézgépjárművek közlekedésének korlátozását. A tárgyalásra szeptember 27-én kerül sor. A polgármester szerint a jelenlegi, Nagytályát és Makiárt védő kompromisszumos megoldás sem működik, miszerint Andornaktálya végén a 10 tonnás vagy nagyobb fuvarok Mezőkövesd felé irányuljanak.- Aki eddig eljut rakományával, az bizony „átszalad” Makiáron is... A bíróság majd kialakítja álláspontját a szorgalmazott kérdésben, de Daru Sándor a végleges megoldást csak egy, a települést elkerülő út mielőbbi megépítésében látja. A polgármester azt sem hallgatta el, hogy közútkezelői vélemények szerint az útterhelés- sel járó problémák nem jelentenének gondot, ha a közlekedő járművek betartanák a lakott területre vonatkozó 50 km/órás sebességet. A meglévő házfalrepedések ettől konzerválódnának? b. s. Megvalósult óvodai álom Poroszló A település és körzetének független lapja, a Poroszlói Újság legutóbbi száma Cseh Julianna óvodapedagógus örömét tolmácsolja. Mint a szerző írja:- Évek óta tervezgették egy fából készük játszóház létrehozását az óvoda udvarán. Régóta gyűjtögetett erre a Poroszlói Ovisokért Alapítvány. Az írás nem hallgatta el, hogy nehezen gyűlt a pénz, hiszen a félretehető összeg évente csak a farsangi rendezvényük bevételéből gyarapodott. A kitartás azonban mostanra meghozta gyümölcsét, köszönhetően Czeiselné, Zsuzsa asszony sok-sok utánjárásának. Köszönet ületi Bodnár Sándor fuvarozó és az újlőrincfalvi munkások önzetlen segítségét. Az eredmény pedig: a József Attila úti óvoda udvarán immár áll egy szép kerti pihenő, lucfenyőből. Többféle célnak is megfelel, például hűvös, esős időben egy csoport ott, a szabad levegőn hallgathat mesét.. Az udvari élet során alkalmas a fedett tér arra is, hogy ott a kicsik szerepjátékokat gyakoroljanak. _____________■ L épések a gondozásért ÚJLŐRINCFALVA Az önkormányzat a nem kis erőfeszítések árán létrehozott Gondozói Központ feltételeit igyekszik tovább javítani. A sikeres pályázatok egyikeként legutóbb a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácstól kaptak a céljukhoz 500 ezer forintot. Az összeget - miként arra Soltész András polgármester utalt - hasznosították a központ másfél milliós felújítási munkáinál. Sikerült például nyolc ablakot korszerűbbre cserélni, a konyha új burkolatot kapott, és festésre is jutott. A kis település szociális ellátásában fontos intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Párbeszéd a szülőkkel A helyi kisebbségi önkormányzat szülői fórumot szervezett, amelyre az iskola, az óvoda és az intézményeket fenntartó önkormányzat vezetése várta a résztvevőket. Kápolna A település 125 általános iskolásának jelentős hányada roma nemzetiségű. A kisebbségi ön- kormányzat elnöke, Báder Iván ezért - hasonlóan a tavalyi kezdeményezéshez - az idei iskolakezdés előtt is hasznosnak ítélte egy párbeszéd lehetőségének megteremtését a cigány- gyermekek szülei és a helyi nevelők között. Az eseményen részt vett Molnár István polgár- mester is. Az iskola új igazgatója, Kuzman Antal és az óvoda vezetője, Lipkovics Tibomé az oktatási év feladataiba adott bepillantást, a polgármester pedig azokról a fejlesztésekről tett említést, amelyekkel javultak a nevelés helyi feltételei. Az óvoda három nagyterme közül egyet tavaly újítottak fel, idén egy további már szintén új parkettaborítással áll a kicsik rendelkezésére. Rövidesen a harmadik is megszépül, amit tornafoglalkozások céljára hasznosítanak. Öltözőszekrényeket ugyancsak kapott az intézmény. Az iskola egyik tanév eleji beruházása befejezésközeiben van. A hónap végén vehetik birtokba az első osztályosok a számukra kialakított új tantermet, amelybe a Medina Bútor Kft. új padokat szállít. Egyébként negyven iskolapad fedlapjának cseréjével is szépült a tantermi környezet. Az alkalmat megragadva Molnár István megköszönte a volt iskolaigazgató, Liktor Tibor áldozatos munkáját, külön is a számítástechnika feltételeinek jobbítása terén elért eredményeit. A roma szülők éltek a párbeszéd kínálta alkalommal, s nemcsak a különböző támogatási formák igénylése iránt mutattak érdeklődést. Egyébként - ahogy a polgár- mesteri hivatalban elmondták - Kápolnán az általános iskolában szeptember 10-én, hétfőn kerül sor az össz-szülői értekezletre, ahol hivatalosan is bemutatkozik Kuzman Antal, az intézmény öt évre kinevezett igazgatója. B.S. Későbbi becsengetés Még június 19-én is lesz tanítás Füzesabony A város oktatási intézményeiben szeptember 3-án kezdődött a tanév. A polgármesteri hivatal humánpolitikai irodájának vezetője, Tiba József a tanévkezdésről jegyezte meg:- Az iskolák által közösen képviselt álláspont érvényesült, ez a magyarázata a hagyományos szeptemberi évindításnak. Ezzel a döntéssel az is bizonyossá vált, hogy a négy iskolában 2002. június 19-én lesz az utolsó tanítási nap. A két általános iskola, a Teleki Blanka és a Széchenyi István nevét viselő közül utóbbi új igazgatóval, Nagy Istvánnal vágott neki a tanévnek. Ebben az intézményben a változások körébe tartozik még az is, hogy évfolyamonként immár mindenhol csak két osztály működik. A Zeneiskola pedagógusai délutánonként tanítanak, akik két kihelyezett tagozaton is oktatnak a muzsika szeretetére, a hangszertudásra. A térségben abonyi zenepedagógusok dolgoznak Mező- tárkányban és Mezőszemerén. A Remenyik gimnázium és szakközépiskolára is igaz, hogy eszközfejlesztésre pályázaton nyertek pénzt. A város költségvetése a nyáron az iskolákban csupán a szükséges karbantartások elvégzését engedte, felújításra nem volt keret. b Rá is büszke lehet a falu Mezőtárkány Bágyad már a nap fénye. A villanydróton hosszú sorban ülnek a fecskék. A levelek szélei sárgulnak. Itt az ősz. A gyerekek hátukon táskákkal szaporázzák lépteiket reggel az iskola felé. Robog a vonat is. Elnézi hosszan a suhanó fákat, Nagyúttól Mezőtárkányig mindennap oda-vissza. Ott az öreg szülők, akik miatt nem hagyhatja el a falut, itt a gyerekek, akik figyelmesen hallgatják, amikor a messzi tájakról beszél, vagy megmutatja az új képet, amit otthon álmodott a vászonra. Délelőtt tanít, magyaráz, megigazítja a ceruzát a rajzoló gyerekek kezében. Próbálja rányitni szemüket a szépre. Szabadidejében, már amennyi a napi utazgatás, az iskolai órákra való felkészülés után marad, fest. Témája kimeríthetetlen: a természet. Máskor az égetőkemence vörösödő izzásába feledkezik: tűzzománckép készül. S míg festményei enyhe, borongós hangulatot árasztanak, tűzzománcainak élénk vidám színeit mintha más ember készítette volna. Néha gitárt véve a kezébe szórakoztatja az embereket, mesél a Kisherceg- ről. Más és más tevékenység, de egy és ugyanaz az ember. Elgondolkozva próbálja megfogalmazni, melyik munkájára hogyan talált rá. A főiskolán a tanítást alapozta meg, a siroki alkotótábor a festészet örömével ajándékozta meg, s az első sikerélménnyel is. Itt állíthatta ki először a képeit. Nem is titkolt büszkeséggel sorolja, hogy amikor az iskolában még az augusztusi ünnepségen rendezett kiállításra készült, már magántulajdonból is kérhetett vissza képeket. A tűzzománc készítésének fortélyaival az egri Forrás szabadidőközpont egyik foglalkozásán ismerkedett meg. Míg a többiek a gyermekeket lekötő kézi mesterségeket tanulmányozták, ő ottfelejtkezett a kemencénél. Kár, hogy ehhez ritkán jut hozzá, mert saját kemencéhez legalább egymillió kellene. Ma már nemigen tudná megmondani, hogyan született az ötlet, hogy előadóként is bemutatkozzon. Mindehhez talán az vezetett, mondja töprengve, hogy szerettem kipróbálni, mire vagyok képes. Hogy választaná-e egyiket vagy másikat állandó és egyetlen tevékenységének, erre csak ingatja a fejét. Nem tudná itthagyni az iskolát, a gyerekeket, de nem tudna választani a művészeti tevékenységi ágak közül sem. És mindezzel össze kell egyeztetnie, hogy nem hagyhatja el idős szüleit sem. A legközelebbi terve egy önálló kiállítás. íme, egy a faluban rejtőző értékekből: Horváth Anikó pedagógus.- A körzetben nagy iskolának számító kom- poltinak eddig csak tágas tornacsarnoka volt, augusztusban azonban az oktatási intézmény egy salakos kézilabdapályával is gazdagodott. Ez a szabadtéri létesítmény mind az iskola, mind a helyi fiatalok sportolását jól szolgálja majd Egyébként Kompokon már ki is írták a kispályás futballbajnokságot. A millenniumi pályaava- tón is négy csapat játszott, amelyen a kupasikert a káli és kompolti fiatalokból álló FC '95 nevű csapat szerezte meg. A visszatekintésünk Balázs Zoltán szerint csak úgy lehet teljes, ha a jászsági huszárok bemutatójáról, Sólymos Tóni kitűnő hangulatú koncertjéről és a görögtűzzel színesített tűzijátékról sem feledkezünk meg. IB.S.) Dr. Szabó János honvédelmi miniszter leplezte le a millenniumi emlékoszlopot. Horváth Anikó képei, tűzzománcai az iskolában, az ünnepi tárlat keretében.