Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-19 / 219. szám
I 2001. Szeptember 19., szerda MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Korunk megváltója A Heti Hetes kontra Grespik László perben Grespik úgy kommentálta Hernádi, Hams és Verebes „bűntetteit", mint ami súlyosabb társadalom elleni bűncselekmény, mint amit a World Trade Center támadói követtek el Miután e kijelentését kiterjesztette az egész újságíió-társadabmra, önmagát Jézushoz hasonlította, akit a maga korában szintén sokan nem értettek meg. Ilyen sületlen kijelentések hallatán az ember komolyan elgondolkodik: lehet, hogy tényleg itt a világ vége? _____________(B.K.) V ÉRADÓKAT VÁRNAK. A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás csütörtökön Pétervásárán a művelődési házban 9 és 14 óra között szervez véradást. Szeptember 21-én pedig a besenyőtelki orvosi rendelőbe várják az önkéntes donorokat 9-től 12 óráig. A jelentkezők tb-kártyát és személyi igazolványt is vigyenek magukkal. KOSZORÚZÁS. Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából a Heves megyei szabaddemokraták ma délelőtt 11 órakor megkoszorúzzák Egerben az Érseki Palota falán elhelyezett emléktáblát. A megemlékezéshez bárki csatlakozhat. VÁROSISMERET. Eger törté nelmi és egyéb értékeinek megismerésére városismereti versenyt rendez a Bükki Vörös Meteor Egyesület. A szeptember 22-én reggel 9 órakor kezdődő versenyre kéttagú csapatok jelentkezését várják életkortól, nemtől függetlenül. A jelentkezők szombaton a Dobó téri információs sátornál mérhetik össze tudásukat. A vetélkedőre iskolai közösségek, családtagok is nevezhetnek. NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. A Megyei Művelődési Központban ma délután öt órakor Regionális Népművészeti Kiállítás nyílik. A tárlatot dr. Csiffáryné Schwalm Edit néprajzos ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Az alkotások október 4-ig, naponta 10 és 18 óra között tekinthetők meg az intézményben. TÁRLAT ÉS DALEST. Hatvanban az Ady Endre Könyvtárban csütörtökön este hat órakor Oláh József fotográfus és C. Lénárt Ferenc festő közös tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követően fél héttől Dinnyés József daltulajdonos protestáns zsoltárokat ad elő. KÖRJEGYZŐSÉG ALAKUL. Szajla és Terpes képviselő-testü- lete közös testületi ülésen döntött arról, hogy 2002 januárjától körjegyzőséget alakítanak szaj- lai székhellyel. Az állást pályá- zat útján kívánják betölteni. ■ Főjegyzők a regionalizmusról Partnerkapcsolatok Arges megyével is? A Román Főjegyzők Egyesülete meghívására Sinaiában járt dr. Vass Géza Heves megyei főjegyző, a Magyar Főjegyzői Kar elnöke, aki - az EU-s felkészülés jegyében - „A társadalom térségi tagozódása, a területfejlesztés és regionalizmus” címmel tartott előadást a romániai egyesület éves közgyűlésén. Heves mecye A mostani látogatás előzménye: a román főjegyzők a közelmúltban hazánkban jártak, s akkor abban állapodtak meg a szakemberek, hogy az említett kérdéskörökben a - csatlakozási tárgyalásokban jóval előrébb járó - magyar fél megosztja tapasztalatait a szomszédos ország főjegyzőivel. Mint azt dr. Vass Gézától megtudtuk, a főjegyzői kar küldöttségét az Arad megyei főjegyző már a nagylaki határátkelőnél fogadta, s elkísérte őket az aradi emlékműhöz. A magyar delegáció Bukarestben találkozott többek között Kovács Csaba Tiborral, az RMDSZ frakcióvezető-helyettesével, Romeo Paul Postelnicuval, a közigazgatási minisztérium államtitkárával, valamint a román főváros főpolgármester-helyettesével és főjegyzőjével is. A sinaiai tanácskozáson elhangzottakkal kapcsolatban dr. Vass Géza elmondta: elsősorban a regionaliz- mussal kapcsolatos fogalmakat kellett tisztázni, lévén a román főjegyzők leszögezték: a regionalizmus elvét ugyan elfogadják, de az nem eredményezhet föderációs államberendezkedést. Ezzel szemben a magyar főjegyzői kar elnöke akképp érvelt, hogy a regionalizmus nem államforma, az a végrehajtói hatalom döntési jogköreinek átengedését teszi lehetővé a területi önkormányzatok számára. Utalt arra is, hogy noha Németország és Franciaország államformája eltérő, a regionalizmus - akárcsak az Európai Unióban - mindkét országban nagy hagyományokkal bír, és kiválóan működik. A szakemberek ugyanakkor megegyeztek abban, hogy a főjegyzői kar továbbra is segítséget nyújt a román szervezetnek a szakmai kérdések feldolgozásában. A tanácskozás során felvetődött az is, hogy Heves megye - a Kovászna megyével történő partnerkapcsolatok kialakításán túl - egy Kárpátokon túli megyével, jelesül Arges megyével is közvetlen kapcsolatba lépne. Ennek központja a Dada-gyárról elhíresült Pitesti. (-ne) Szüret a kísérleti helyen A tavalyinál később szedik a szőlőt A fürtök teltek és lében gazdagok, ennek ellenére a termés minősége nem lesz olyan, mint a tavalyi - mondta Kaptás Tibor, az FVM Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet termelési osztályvezetője. A kedvezőtlen időjárás miatt csak a hét végén kezdik el a szedést. Eger Ebben az évben komoly gondot jelentett, hogy az ültetvényeken hamar megjelent a lisztharmat, majd a peronoszpóra is. Ezek ellen igyekeztek hatékonyan védekezni, ami komoly szakmai feladatot jelentett. Sajnos, az utóbbi tíz nap rendkívül hűvös, csapadékos időjárása miatt fennáll a szürkerothadás veszélye is. A szakember arra is kitért, hogy az intézet kísérleti tábláin hat főbb vörös-, illetve három fehérbort adó szőlőfajtát szüretelnek az idén. A munkát a festőbornak számító Turánnal kezdik. A kutatóintézetben csaknem tízmillió forintos költséggel újították fel a szőlőfeldolgozó épületét. Korszerű belső burkolattal látták el, de modernebb lett az elektromos, ületve a munkabiztonsági rendszer is. Ezek mellett néhány acéltartályt is vásároltak, s modernizálták a borerjesztéshez szükséges hűtési rendszert is. így az elmúlt években vásárolt feldolgozó berendezések korszerűbb helyre kerültek. Kaptás Tibor szerint elhúzódó szüretre van kilátás. Az intézetben arra törekszenek, hogy az időjáráshoz igazodva szedjék a fürtöket. Bíznak abban, hogy a következő hetekben szebb, lényegesen melegebb idő lesz, ezáltal optimáli- san beérhetnek az egyes szőlőfajták. im. kq Unióban a korrupció ellen (Folytatás az 1. oldalról) Vállalták azt is, hogy az emberek közvetlen problémáit ismerő és kezelő civil szféra is képviseltethesse magát az országos döntések meghozatalában, nagyobb lehetőségeket kapva. Korábban arról is beszámoltunk, hogy a KMMP a Békejobb Unióval kíván választási együttműködésre lépni. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az elnök elmondta: tény, hogy egy új párt egyedül nem indul jó esélyekkel a Parlamentbe jutásért, így nagyon fontos, hogy milyen szövetségeket köt.- A Békejobbal még nem zárultak le a tárgyalások, a Vállalkozók Pártja és több más szervezet továbbra is kész az együttműködésre. Ennek a kérdésnek néhány napon belül rendeződnie kell, s október közepére mindenképpen le kell zárnunk a választási együttműködésekről szóló tárgyalásokat. Továbbra is azt tartjuk szem előtt, hogy olyan szövetségesekkel fogjunk össze, akikkel nem pártideológiai alapon tudunk dolgozni a céljaink eléréséért. S ebben az összefüggésben nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Társadalmi Uniót „magunk mögött” tudhatjuk - jelentette ki Szoó Sándor, azt is hozzátéve: természetesen nem feledkeztek meg a biztosítási ügyekről sem, több konkrét esetben vállalták a kárvallottak képviseletét. Az ügyekből már a Legfelsőbb Bíróság előtt is vannak.- Sikerként, illetve pártunk megítélésének változásaként éljük meg, hogy az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el abban az országos ügyben, amelyet hat rendbeli csalás miatt indítottunk az egyik társasággal szemben. Korábban a gyöngyösi rendőrség - bűncselekmény hiányára hivatkozva - megtagadta a nyomozást, ám ezt a határozatot az ügyészség megszüntette, természetesen a mi fellebbezésünk nyomán - ismertette az operatív munka egyik eredményét a párt elnö- ke. is. p.) BARTA KATALIN Védtelenül Egy héttel ezelőtt, az átlagosnak kinéző hétköznap délutánján a gyermek leckét írt, én krumplit pucoltam a vacsorához. A szokásos háttérzajként szolgáló rádióból szokatlan gyászzenei elemek szűrődtek ki, majd néhány perc elteltével beolvasták az új évezred legdöbbenetesebb hírét az amerikai terrortámadásról. Bekapcsoltam hát a tv-t is, ahol a CNN egyenes adását tolmácsoló riporterek nyomatékosították a sokkoló eseményeket. Ültem a hámozókéssel a kezemben, és beszólítottam a nyolcéves lányomat a szobába. Hogy nézze, lássa a képsorokat, amelyek most kivételesen nem egy kasszasikerért kiagyalt hülye film jól megkomponált részletei, hanem magát a valóságot közvetítik. Mint minden, gyermekéért aggódó szülő, mi is próbáltuk eddig a napig minden létező módon távol tartani a lányunkat az agressziót sugárzó-keltő műsoroktól, játékoktól. Azt akartuk, hogy úgy tudja-higgye: ez a világ, s benne a mi életünk nem erről szól, nekünk ehhez nincs és nem lehet közünk. De egy hete akaratunk ellenére is közünk lett. S ha becsukjuk a szemünket, kikapcsoljuk a tv-t, a rádiót, nem olvasunk újságot, az sem változtat a tényen, hogy belekeveredtünk valamibe. Hogy túl az együttérzésen, a gyászon, a felháborodáson, valami ennél is rettenetesebb és nyomasztóbb fogalom költözött be féltve őrzött, eddig biztonságosnak hitt parányi szigetünkre: a félelem. A támadás kiagyalói jól számítottak: telibe kapták nemcsak a felhőkarcolókat, de az egész civilizált világ lelkiismeretét is. Rettegve várjuk a folytatást. Minden jel arra mutat, hogy elrettentő büntetést ró az agresszorra a megtámadott fél. De ezzel a mindenki által annyira sóvárgott béke reménye is illúzióvá válik. Háború, vagy egy meghatározott célpontra irányzott megrendítő csapás, szinte egyre megy, hiszen csak egy dolgot erősít: az erőszaknak nincs vége. A férjem ehhez képest örömmel újságolta, hogy valahol azt olvasta: védett állat lett a veréb. Ezt már a nyáron közzétették - mondtam, de rögtön utána arra gondoltam: az emberi fajt vajon mikor nyilvánítja valaki védetté? A népművészet ünnepe Heves Az idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, amely az eseményt kétnapos eseménysorozattal és konferenciával teszi emlékezetessé. Pénteken délelőtt 10 órától a Móricz Zsigmond Művelődési Házban jubileumi közgyűlést tartanak, majd fél 12 órakor megnyitják a jubileumi kiállítást, ahol dr. Füzes Endre mond köszöntőt. Ezt követően kopjafát avatnak, este 6 órától pedig közös vacsorára kerül sor. Másnap konferenciát rendeznek Lengyel Györgyi művésztanáremlékére. Az alkotó 1999 novemberében hunyt el, hagyatékát a háziipari szövetkezet vásárolta meg. Az író, kutató, gyűjtő ember életművét, a kézműipar megőrzésére tett sikeres erőfeszítéseit méltatják a nap előadói, köztük dr. Füzes Endre és Tóth János, a Népi Iparművészeti Tanács tagjai, továbbá Vajday Artúmé, az Amfora nyugalmazott igazgatója, Oláh Györgyné nyugalmazott szövetkezeti elnök és Fazekas Lajos, a népművészet mestere. ■ Tiszta élvezet Eger A címben szereplő elnevezést kapta az a szeptember 20-ra tervezett, több helyszínen zajló rendezvény, amelyet a városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervez. A Művészetek Házában fél kettőtől az.Egy kosaras naplója című filmet vetítik, ezt követően pedig Réz András esztétával beszélgethetnek az érdeklődők. Az este hat órakor kezdődő drogpódium vendége Topolánszky Ákos, az ISM helyettes államtitkára lesz. A Líceum előtt sportrendezvények, vetélkedők, valamint köny- nyűzenei koncertek követik egymást a délutáni órákban. Fél háromtól ugyanitt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot mutatják be a gyöngyösi Berze Nagy\ János Gimnázium tanulói. A MÁS-klubban este 8 órától a Pál utcai fiúk adnak koncertet. A nap folyamán kézműves-foglalkozások, arcfestési lehetőségek, egyházközi beszélgetések, Break Dance-show, s kreatív programok színesítik a palettát. __________■ M űszerek a kórháznak Eger Hatmillió forint értékű műszerekkel lepte meg az Eger-Philip Morris Alapítvány a Markhot Ferenc Megyei Kórházat tegnap. A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadás a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) kórtermében történt, ezalatt az ott fekvő betegeket függönnyel takarták el a kíváncsi szemek elől. Zárójelben jegyezzük meg: alkalmatlankodásunk a kórteremben - ki örülne betegként egy ilyen szituációnak? - némiképp beárnyékolta a rendezvény fényét. Még akkor is, ha kétségkívül gáláns az adományozó alapítvány, s méltán büszke új létesítményére, az SBO-ra az ajándékot fogadó intézmény. A találkozón dr. Vecsernyés Csaba, az Egri Dohánygyár Kft. vezetője, a kuratórium elnöke elmondta: évtizedes kapcsolat köti össze az alapítványt a kórházzal. Az eltelt idő alatt harmincmillió forintot adtak orvosi műszerekre. Ez alkalommal összevonták a 2000. és 2001. évi keretet azért, hogy megvásárolhassák a kért eszközöket. Az infúziós pumpa a gyógyszerek adagolását, a defib- rillátor a szívkamrai ritmuszavarokra figyelmeztet, a monitorral pedig ellenőrizhetők a szívbetegek. Az adomány kifejezi azt is, fogalmazott dr. Vecsernyés Csaba, hogy cégük érzékeny a város problémáira. A kórház főigazgató-főorvosa, dr. Kovács József a betegek nevében is megköszönte az ajándékot. Elmondta, hogy az SBO-hoz hasonlóval kevés magyar kórház dicsekedhet. Eddig összességében százmillió forint értékű műszerrel sikerült felszerelniük az osztályt. (NÉGYESSY) Orvosi műszereket adományozott a Philip Morris Alapítvány a kórháznak Testvérvárosi alkotók tárlata Eger Évekkel ezelőtt Arja Kujansuu fiim művésztanár Pori, Macon és Eger testvérvárosok számára olyan közös projektet készített, amelynek alapján a városokban alkotó középiskolás diákok tervezhettek nagyméretű alkotásokat. A legjobb művek intézmények, középületek falaira kerültek. A megyeszékhelyen a Szilágyi Erzsébet Gimnázium főfalán például a várvédők hősi harcát örökítették meg. E program folytatásaként ma délután öt órakor Életfa címmel nyílik képzőművészeti kiállítás a Megyei Művelődési Központban. A tárlaton - amelyet dr. Horuczi Csaba alpolgármester nyit meg - Pori, Tallinn, Riga és Eger közép- iskolás alkotóinak művei szerepelnek. A festmények, rajzok kö- zéppontjában ezúttal a fa áll. ■