Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-08 / 184. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2001. Augusztus 8., szerda Terepjáró az ügyeletnek (Folytatás az 1. oldalról) Az új ügyeleti autó - amely már­káját tekintve Suzuki lehet - költ­ségei körülbelül négymillió forint­ra rúgnak, ebből kettőt kellene adnia a hét önkormányzatnak. A miniszter ezt követően Zay Andreának, a Fidesz Országos Vá­lasztmánya tagjának kíséretében vi­zitelt a Pszichiátriai és Szenvedély- betegek Otthonában. A megyei in­tézmény bemutatásán Szabó Mihályné igazgató kalauzolta a ven­dégeket. Dr. Mikola Istvánnak a há­zigazdák itt azt az óhajukat fejezték ki, hogy nagy szükségük lenne egy sportpályára, az ISM azonban eddig nem méltányolta erőfeszítéseiket. Az egészségügyi tárca vezető­je a városban megtekintette még a magántulajdonban lévő Pelikán patikát is. * Gulyás László, a Kistérségi Fej­lesztési Társulás elnöke - aki még Mezőtárkányban váltott szót a miniszterrel - az ajánlathoz hozzáfűzte: az ügyeletben részt­vevő települések költségveté­sében eddig csaknem egymillió forintot különítettek el gépjármű­beszerzésre. Úgy gondolja, hogy az erre szánt tartalék elegendő lesz a probléma végleges orvoslá­sához. _____________________________________(BUDAVÁRI) Kérik a laktanyát Boldog A település önkormányzata sze­remé, ha mielőbb sor kerülne az immár több mint egy éve bezárt honvédségi laktanya privatizáció­jára. Révész Péter polgármester el­mondta, hogy a község szívesen átvenné a még jó állapotban talál­ható laktanyát, hogy az ingatlanon gazdasági központot hozhassanak létre. Az üggyel kapcsolatban már megkeresték Szabó János honvé­delmi minisztert, ám azt a választ kapták, hogy a szaktárca az év má­sodik felében dönt a laktanya sor­sáról. Az önkormányzat most újra a miniszterhez készül fordulni. A község első embere kifejtet­te, hogy már több vállalkozó is je­lezte: szívesen települne a jó inf­rastruktúrával rendelkező lakta­nyába, ám egyelőre a beruházá­sok megkezdésére nincs mód. A gazdasági egységek létrejöttével viszont új munkahelyek terem­tődnének, ezért az önkormány­zat mindenképpen sürgetné az egykori katonai objektum privati­zációját ________________[TOM-) B űnözőket keresnek Várják a szemtanúk jelentkezését Hatvan A Horváth Mihály úti Express Uta­zási Irodába két, eddig ismeretlen személy lépett be júhus 28-án dél­előtt fél 11 körül, s ott bűncselek­mény elkövetésére tettek kísérle­tet. A rendőrség az ügyben meg­kezdte a vizsgálatot, s ennek kap­csán keresi a fantomképen látható két férfit. A Hatvani Rendőrkapitányság várja annak a két szemtanúnak a jelentkezését, akik abban az idő­pontban be akartak menni az uta­zási irodába, s a helyiség üvegabla­kán keresztül látták a történteket. Kérik továbbá azok jelentkezését is, akik az alábbi képek, illetve sze­mélyleírások alapján felismerik a gyanúsítottakat, vagy látták őket azon a szombati délelőttön, ami­kor elhagyták az utazási irodát. Egyikük (bal oldali kép) körülbe­lül 180 cm magas, 30-40 év körüli, zömök testalkatú, feltűnően poca­kos férfi. Elöl kopaszodik, haját hát­rafésüli. Szeme sötét színű, keze fel­tűnően nagy, karján a szőrzet erő­sen dús. Sötét színű melegítőalsót viselt, oldalán csíkkal, világos színű pólóval. A másik személy (jobb ol­dali kép) körülbelül 165 cm magas, 30-40 év közötti, pocakos, testes il­lető. Középkék farmernadrágot és viseltes sportcipőt hordott. Akik az esettel kapcsolatban bár­milyen információval sejteni tud­ják a rendőrséget, azok jelentkezze­nek a Hatvani Rendőrkapitányság (37) 372-244-es telefonján Szabó Zoltán r. törzszászlósnál. ■ Angyalok háborúja Bachhal Vamus Xavér és az Egri Fesztivál Balett közös bemutatója Ritka zenei csemegét láthat a közönség augusztus 14-én este 9 órától a Líceum udvarán: a Vamus Xavér orgonaművész ál­tal játszott Bach-muzsikára az Egri Fesztivál Balett növendékei táncolják el Guillame de Lords csodaszép allegorikus meséjét, az Angyalok háborúját. Eger A produkció igazi nyári különleges­ségnek ígérkezik a színpadon Vamus Xavér oigonaművész barokk darabo­kat játszik J. S. Bach repertoárjából, miközben az Egri Fesztivál Balett nö- vendékd-BartaDómésMúkóczkiZi- ta tanítványai - az Angyabk háborúja című táncművet mutatják be. A történet a XV. században szü­letett GuMome de Lorris francia szerző tollából. A prózai történet - amely Kácsor Zsuzsa dramaturgia segítségével került színpadra - egy beteg kislány álomként megélt ví­ziója. A haldokló gyermek bebo­csátást nyer az Örökkévalóság Lelkesen próbálnák a Fesztivál balett tagjai fotós perl Márton kertjébe, ahol találkozik a Gyö­nyörrel, a Gazdagsággal, a Restség­gel, a Nagylelkűséggel. Keresni kezdi a lét értelmét, amikor szem­besül a Veszély, a Szánalom, a Szé­gyen és a Félelem allegorikus alak­jaival. Emberi sorsát azonban nem kerülheti el: léte törékeny, a halált nem lehet becsapni. A mese azon­ban mégsem a szomorúság érzetét kelti bennünk. A kiútkeresés, a vá­gyak szerepe az ember életében megoldást kánál, még a beteg gyer­mek esetében is. A történet jellegzetesen közép­kori: a misztikus fogalmak allego­rikus megtestesülésekként kerül­nek megfogható közelségbe. A probléma azonban nagyon is mai: miért lakozik egy ártatlan gyerme­ki testben a betegség? Mindehhez Bach szép, szomorú, olykor küz­delmes zenéje ad formát, az érzé­seket pedig a táncosok elmélyült tolmácsolása teszi érthetővé. A beteg kislány alakítója Varga Fanni, akinek tánca a küzdelem és a katartikus felemelkedés határán mozog. Az ötvenperces bemutatót- amelyen az orgonaművész és a balett-táncosok közös produkció­ban keresik a betegség gyökereit, a küzdés, a vágyakozás fontosságát- csupán egyszer láthatja a közön­ség a Líceum udvarán. Az előadásnak több érdekessége is lesz: az örökké kísérletező Vamus Xavér játékát a színpadon csodálhat­ják meg a nézők, miközben a na­gyon is felnőtteknek szóló produkci­ót gyermekek táncolják és tolmá- csolják a balett nyelvén. __(szuromd S zámítógépek az alapítványtól A Széchenyi-terv és a takarékos gazdálkodás Továbbra is igyekszünk fejleszteni, korszerűsí­teni a közigazgatásilag hozzánk tartozó közsé­geket. Benyújtott pályázataink sikerei azt bizo­nyítják: minden lehetőségünk meglesz arra, hogy elképzeléseinket a terveknek megfelelően meg tudjuk valósítani - mondta dr. Bekecs And­rea, a Felső-Mátra településeinek jegyzője. Mátraszentimre- Örömünk nem indokolatlan, mert a Heves Me­gyei Közoktatási Alapítvány hárommillió forin­tos segítségével hamarosan lecserélhetjük az óvodásokat és az iskolásokat szállító kisbuszt egy nagyobb, huszonnégy személyes járműre. Ez hosszú távon jóval takarékosabb lesz, mivel a gyerekeket egy fordulóval el tudjuk szállítani- folytatta a jegyzőnő, aki hozzátette: a telepü­lésen lévő oktatási intézmények taneszközkész­letüket fejleszthetik majd abból az 500 ezer fo­rintból, amit szintén a közoktatási alapítvány biztosít számukra. Az év elejétől a Felső-Mátrában működő fa­lugondnoki szolgálat munkáját egy hétszemé­lyes busszal segítik, melyhez a szükséges ösz- szeget pályázaton nyert több mint hárommillió forint és a helyi önkormányzat hozzájárulása biztosítja. Az általános iskolában működő diákönkor­mányzat is sikeresen pályázott az idén. így az iskolakezdésre már üzembe helyezik azt a szá­mítógépet, amelyet a Gyermek és Ifjúsági Köz- alapítvány ajánlott fel a tanulóknak. A jegyző beszámolt az önkormányzat jövő­beli terveiről is. Ezek szerint a Széchenyi-terv keretén belül szeretnék megvalósítani az óvoda takarékosabb fátését. Jelenleg villanykályhával melegítik az intézményt, ám ha gázzal üzemel­tetnék a kályhákat, az sokkal gazdaságosabb lenne. Az önkormányzat szeretné, ha az évi 2,5 millió forintos fűtési költség 70 százalékát álla­mi támogatásból tudnák fizetni. A településeken igyekeznek eleget tenni a hulladékgazdálkodási törvény előírásainak is. Ennek értelmében új szemétgyűjtő tartályokat vásárolnak majd, amelyek már nemcsak na­gyobbak lesznek az eddigieknél, hanem külse- jük harmonizál majd környezetükkel, (juhász) favágás; tisztítás Nem Eger A Pásztorvölgyből telefonált egy olvasónk, aki arra hívta fel a fi­gyelmünket: a Fecske utcában fű­részes emberek jelentek meg, és kivágni készülnek azokat a fákat, amiket az ott lakók ültettek alig másfél évtizede. Megkerestük a Városháza főmér­nöki irodáját, ahol a felvetésre Cserged Csaba városüzemeltetési előadó elmondta: szó sincs a fák ki­vágásáról, a szakemberek úgyneve­zett űrszelvény-tisztítást végeznek.- Lakossági bejelentést kap­tunk, hogy az említett, egyébként igen keskeny utcában annyira megnőttek az úttest mellett lévő fák, hogy akadályozzák, veszé­lyeztetik a közlekedést. A füzek, illetve az akácfa ágai belógnak az út fölé, s alattuk magasabb jár­művekkel már nem lehet elférni. A helyszínen ellenőriztük a hely­zetet, s valóban indokoltnak ítél­tük az alacsonyan lévő gallyak le­vágását - mondta a szakember, hozzátéve, hogy hasonló munká­kat a város más részein is végez­nek, mivel a közlekedés biztonsá­ga alapvető közérdek.- Vannak olyan területek is, ahol a Fecske utcához hasonlóan a lakók ültettek növényeket, s ők gondoskodnak az ápolásukról is. Ez számunkra is előnyös forma, mert pénzt takaríthatnánk meg - fűzte hozzá a szakember, iespé) Keresztállítás Füzesabony Csütörtökön délután 5 órakor katolikus egyházi esemény szín­helye lesz az M3-as autópálya 105-ös kilométerszelvénye. A sztráda Budapest felé veze­tő oldalán, a MOL-benzinkút kö­zelében államiságunk ezer, a ke­reszténység kétezer éves fennál­lása tiszteletére millenniumi emlékkeresztet szentelnek fel. ■ Az olvasás éve: könyvtárosképzés Eger Az egész évben folyamatos, szín­vonalas szolgáltatások, a gazdag programkínálat mellett a szak­mai képzéseket is nagyon fontos­nak tartjuk. Az idén a mi szerve­zésünkben tizenkilencen tettek sikeres könyvtárosi záróvizsgát az észak-magyarországi régióból - tájékoztatta lapunkat Farkas Márta, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár módszertani osztályának munkatársa. Az intézményben szeptember 19-től immár ötödik alkalommal indítanak egyéves könyvtárosképző tanfolyamat. A kurzusra - amely az Országos Képzési Jegyzékben is szerepel - nem kizárólag „gyakorló” köz­ségi és iskolai könyvtárosokat várnak, hanem mindenkit, aki érdeklődik a szakma iránt. A tanfolyam korszerű ismereteket ad a hallgatóknak, akik a sikeres vizsgák után középfokú képesí- tést kapnak. _______________■ E laludt a tévé előtt. Szájában egyetlen édes cseppé sűrűsö­dött az álom. Álmában tűzhöz közeli, édesdeden alvó, jólla­kott civil szervezet volt. Társa­dalmi célú alibi alapítvány, mely épp az imént kapott jelen­tős vagyont, ingatlant, irodát, sport- és tanpályát, röpteret és lőteret az állami emlőből. Vég­re érezhette a madzag végén a mézet. Jó volt. Aztán hirtelen zavarossá vált az ábránd, szét- ugrott, és arra ébredt, hogy a képernyőn, már jóval éjfél után, erőltetett mosolyú kon­fekcióbábuk valami zsírégető vackot mutogatnak erőteljes kereskedelmi céllal. Most kell venni. De ő bután bámulta a gyakorlatokat. Tompa remegés hullámzott végig a gyomorszá­ján. Beúszott az emlékezetébe, amit nemrég látott meg olva­sott a fényevésről. Hogy van­nak olyan emberek, akik eszik FÉL HÉT A fényevő a fényt. Zabálják. Olykor csak azt. Jóllakásig. Megtudta, hogy a fényevők mély lelki és szelle­mi felkészülés után úgy nyelik a fényt, mint kacsa a nokedlit. Mint egy legyezőpálma. Elfotoszintetizálnak. A fény­evők legmagasabb szintje a böjtben odáig jutott, hogy el­hagyta a vegetáriánus kosztot is, és csak vizet vett magához, vagy már azt se. Ez volt a csúcs. A csúcsfényevő. Ő is is­mert egy ilyen fényevőt a sarki borozóból, de annak később ki­lukadt a mája. Aztán lassan emlékezni kez­dett valami állami agrárinnová­ciós önhasznú közlopó szerve­zetre. Ahol a hírek szerint az ökológiai gazdálkodás alprog- ramban feltűnően sok vegetári­ánus témájú tanulmány szüle­tett, s mintegy 40 millió forin­tot sikerült elkölteni ilyen zöld­ségekre. Kezdett derengeni a dolog. A fényevés és hasonló ezoterikus dolgozatok többsé­géért a vidék megmentője fiá­nak baráti köre vehette fel a té­mához nemigen illő módon igencsak zsíros, megterhelő dí­jazást. Nem értette ezt a fényevés- dolgot. Sokadszorra se ment a fejébe. Hol van itt egyáltalán fény? Csak sűrűsödő homályt és leereszkedő feneketlen sö­tétséget látott. Annyi fényt se, amiből egy tengerimalac elél­hetne. Legyintett, kitapogató­zott a konyhába. A hűtő fényé­nél hosszan matatott, a lefa­gyasztott töltött káposztából végül letört egy darabot. Las­san forgatta a szájában a jeges falatot. Kintről forróság áradt be a szúnyoghálón át. Fény nem. kovács jános Két táncegyüttes bemutatkozásával kezdődött meg az Atellana Táncfesztivál programja, amelyet a szervezők a Mítoszok jegyé­ben hirdettek meg. A nyitóest első részében a nézők a budapesti Dream Team együttes A virtuális édenkert című táncművét lát­hatták (képünkön), majd a Szegedi Kortárs Balett Hajsza című produkciójának tapsolhattak. Ma este fél 9 órakor a Líceum ud­varán Bozsik Yvette és a Katona József Színház műsora tekinthető meg. _____ ____________fotó; pilisy elemér

Next

/
Thumbnails
Contents