Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-03 / 180. szám
12. OLDAL SPORT 2001. Augusztus 3., péntek | 'f§ H I R D E T É S A Fraditól elpártolt a szerencse Labdarúgás Csank János, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójából, a két mérkőzésen mutatott játék alapján tovább kellett volna jutnia a Hajdúk Split ellenében.- Több helyzetet dolgoztunk ki az ellenfelünknél, úgy érzem, hogy jobban is játszottunk, de nem volt szerencsénk. A spliti visszavágón a második játékrészben adódtak helyzeteink, de sajnos ezeket nem tudtuk kihasználni. A játékosok remekül tehermentesítették egymást, műidig más futott fel a támadásokkal, így mindenkinek maradt ideje a pihenésre is. A horvátok arra számítottak, hogy 90 perc elég lesz eldönteni a továbbjutást, és ennyi idő alatt ki is hajtották magukat. Korábbi együtteseimnek jobb volt a kondíciója, mint a mostaninak, de itt is hamarosan el fogjuk érni az általam elvárt szintet. A 11-es rúgások máshogy is alakulhattak volna, úgy érzem, nem kell szégyenkeznünk, emelt fővel búcsúztunk el az idei nemzetközi kupaküzdelmektől - nyiltkozta Csank János. JE6TZŐKÖMYV ~ Hajdúk Split - Ferencváros 0-0. Büntetőkkel: 5-4. Split, 30 ezer néző. V.: Erdemir Orhan (török). A büntetőt értékesítette: Asanovic, Carevic, Deranja, Stimac, Musa, ill. Pinte, Szkukalek, Lipcsei, Vén. Kihagyta: Srma, ill. Alex Arruda, Dragóner. A Bajnokok Ligája bevezetése {1991 ) óta magyar induló még soha nem esett ki ilyen korai szakaszban. További érdekesebb eredmények: Sheriff Tiraspol - Anderlecht 1-2 (összesítésben: 1-6). A horvát Deranjával csatázó Dragóner Attila (jobbról) jó védőteljesítményét a sorsdöntő büntető elhibázásával rontotta le fotó: europess/epa Wisla Kraków - Skonto 1-0 (3-1). Maccabi Haifa - Haka 4-0 (5-0). Halmstad - Bohemians 2-0 (4-1). FC Köbenhavn - Kutajszi 3-1 (4-2). Inter Bratislava - Mozir 1-0 (2-0). Crvena zvezda - Nicosia 2-1 (3-2). Sloga Jugomagnat - Steaua Bucuresti 1-2 (1-5). Glasgow Rangers - Maribor 3-1 (6-1). A BL-selejtező 3. fordulónak párosítása: Galatasaray - Levszki Szófia, Crvena Zvezda - Leverkusen, Ajax - Celtic, Sahtyor Donyeck - Dortmund, Kraków - FC Barcelona, Halmstad - Anderlecht, FC Porto - Grasshoppers, Lokomotiv Moszkva - Tirol Innsbruck, Glasgow Rangers - Fenerbahce, Inter Bratislava - Rosenborg, Slavia Praha - Panathinaikosz, AC Parma - Lille, Steaua Bucuresti - Dinamo Kijev, FC Köbenhavn - Lazio, Maccabi Haifa - Liverpool, Hajdúk Split - Real Mallorca. Az első mérkőzéseket augusztus 7-én és 8-án, a visszavágókat két héttel később rendezik. Egy hír: ej HEGYMÁSZÁS. Egy alpinista életét vesztette, egy társa pedig súlyosan megsérült, miután 400 métert zuhantak a Mount Blanc megmászása közben. Az alpinisták 3600 méteres magasságból zuhantak a mélybe. ATLÉTIKA. A magyar idő szerint szombaton hajnali 2 órakor kezdődő edmontoni szabadtéri atlétikai világbajnokságon a dicsőség mellett magas pénzdíjakért is küzdenek a versenyzők: az aranyéremért 60, az ezüstért 30, a bronzért 20 ezer dollár jár. A 4-8. helyezetteket is jutalmazzák, sorrendben 15,10,6,5, illetve 4 ezer dollárral. A világcsúcs 100 ezret ér. Az LAAF összesen 7,04 millió dollárt oszt szét a legjobbak között. y mondat OLIMPIA. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) hivatalosan is bejelentette: támogatja Róma azon szándékát, hogy kandidáljon a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezési jogára. KOSÁRLABDA. Vince Carter, az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság [NBA) egyik sztárjátékosa 88 miüió dollárért hat évvel meghosszabbította szerződését a Toronto Raptors-szel. LABDARÚGÁS. Az UEFA Intertotó Kupa döntőjének párosítása: FC Basel - Aston Villa, Paris SG - Brescia, Troyes - Newcastle United. A három továbbjutó az UEFA Kupában folytatja szereplését. Zalai rangadó Labdarúgás A 4. forduló mérkőzéseit rendezik péntektől vasárnapig a labdarúgó NB /.-ben. A műsor, péntek: Zalaegerszeg - MTK Hungária, 19.45 (tv: Sportl). Szombat: Újpest - Vasas, Megyeri út, 16.45 (tv: ml). Dunaién - Debrecen, 17, Kispest- Honvéd - Győr, 19. Videoton - Haladás, 20. Vasárnap: Sopron - Ferencváros, 17.15 (tv: Sportl). SZUPEREXPRESSZ 50 % elméleti tandíjkedvezménnyel sze- mélygépkocsi-vezetö tanfolyamot indít augusztus 14-én a T-M0BIL '96 Autósiskola Eger, Kisasszony út 6. Tel.: 36/412-537----------.------------------------------------------------- •2029Mű anyag nyílászárók osztrák minőségben, gyári áron! A hirdetési szelvény felmutatásával a megrendelésből a tavalyi árból további fensthermífc" kedvezményt adunk Nyíló- bukó ablak 60x60 13.350.Nyíló ablak 60x90 12.770.VP. Nyíló + nyb. Ablak 150x150 41.680Nyíló erkélyajtó 90x210 28.400.Áraink az áfát nem tartalmazzák! Eger, Sas út 94. Tel.: 36/411-424 Heves, Szerelem Alfréd út 6. Tel.: 361545-270 A Budapesti Elektromos Művek Rt. / / és az Eszak-magyarországi Áramszolgáltató felhívása Tájékoztatjuk az érdekelteket, hogy augusztus első felében a Közbeszerzési Értesítőben tevékenységek kihelyezésével kapcsolatosan részvételi felhívást teszünk közzé: A kihelyezni kívánt tevékenységek az alábbi témakörökkel kapcsolatosak: o Elosztóhálózati szabadvezetékek, oszloptranszformátor állomások, közvilágítási hálózatok karbantartása, hibaelhárítása: D Kisfeszültségű és középfeszültségű elosztóhálózati kábelhálózatok karbantartása, hibaelhárítása: □ Közép kisfeszültségű transzformátorállomások karbantartása, hibaelhárítása, n Fogyasztásmérőkkel kapcsolatos tevékenységek (pl.: bekapcsolás, TMK csere, ellenőrzés, leolvasás stb.). Kérjük, hogy a Közbeszerzési Értesítőben megjelenő részvételi felhívást tanulmányozzák át. A részvételi dokumentációt a Közbeszerzési Értesítőben történő megjelenést követően a Budapest, XIII. Angyalföldi út 5/b. szám alatt vásárolhatják meg. (41720) Lázban az egri profi-premier A klubházban készségesen átadta helyét a röplabda a futballnak Labdarúgás Szombatra rekkenő hőséget jeleznek a meteorológusok, így alighanem forró katlan lesz majd az egri stadion az NB I. B északi rangadóján, az Eger-Di- ósgyőr összecsapáson. Az előkészületek vonalán most már minden mozgásba jött a csapat körül. A Séli Kht. dolgozói igyekeznek csinosítani a kopottas létesítményt, azon túl az igazgatóság jóvoltából (csekély mértékben ugyan) növelik a nézőteret, a terelőkorlát áthelyezésével szűkül a lezárt lelátói rész. A csapat öltözője az Eger Futball Kft. költségére lesz tágasabb, az átalakítás utolsó fázisába kerültek a szakemberek. Klubházon belül az emeleti részen is történik változás, a röplabda máris átadta helyiségét a labdarúgásnak. Irodán belül az egyik fő „attrakció” az állandó belépők kiadása, tudni kell mindenkinek, hogy az eddigitől sokkal szigorúbb lesz a beléptetési rendszer, mint volt korábban. A helyi szurkolók a korábbi gyakorlatból már tudják, hogy a város felőli kapun keresztül jutnak be a nézőtérre. A vendégcsapat drukkerei a vasútállomás felőli oldalon nyernek elhelyezést, szombaton bizonyára nagy létszámban, hiszen érdeklődés tekintetében a diósgyőrieket nem kell félteni, ők mennek a csapatuk után. A belépők úgy változnak, hogy a felnőttek 600, a diákok és a nyugdíjasok 400 forintért kapnak jegyet. A klub irodáján bérletet is lehet vásárolni. A felnőtt éves állandó belépő ára 7 ezer forint, diákok és nyugdíjasok esetében ez 5 ezer forint. Csak az őszi szezonra 4 ezer, illetve 2800 forintért lehet bérletet vásárolni. A bejáratnál senki sem hivatkozhat a nevére vagy a munkakörére, csak arra, amilyen belépője van. Ez még a sajtó képviselőire is értendő. A tudósítók (ha nincs állandó belépőjük) a mérkőzés előtt két órával még kérhetnek akkreditálást a klub irodájában. A stadion főkapuja előtti teret lezárják majd a gépkocsik elől, ezért ott senki se próbálkozzon parkolással. Szóljunk valamit a csapatról is, bár arról konkrétabban majd holnap adunk lehetőséget Szentes Lázár edzőnek. A gárda végzi a munkáját, ugyancsak becsülettel készül. A nyári melegben belázasodott a héten László Tihamér, a fürge játékos remélhetőleg mielőbb leküzdi a vírust. Az egyik gyakorláson egyébként négy csapatra szakadt a keret, s úgy osztották fel a pályát, hogy még Bodolai István kapusedző is aktív szerepet kapott. Az egykori NB /.-es hálóőrt igyekeztek „megfektetni” a maiak. Szemán György ügyvezetőtől azt kaptuk friss hírként, hogy sorsoltak a Magyar Kupa országos nagy döntőjében. Az Eger Tomor-Lakon, a Gyöngyösi AK Bagón harcolhatja ki a legjobb 56 közé jutást, Tomor-Lak csapatáról a Borsodban ismerős Orlóczki Tibor pályaedző tudott többet: Edelényből most többen is átigazoltak az egyébként is jó képességű megyei /. osztályú együtteshez. Egyelőre várjunk az augusztus 29-i kupafordulóval, itt van nekünk szombatra a Borsodban legpatinásabb Diósgyőr. A „méltó” fogadtatásról Földváriék gondoskodhatnak. A „nagyok” előtt 15 órától a két klub utánpótlás csapatai szórakoztatják a gyülekező nézőket. F. B. Baranyai György emlékére Vízilabda A tavaly nyári ifjúsági tornán még Baranyai György az ÚVMK- Eger elnökeként adta át a díjakat a tornagyőztes becsejieknek. A 2000 novemberében váratlanul elhunyt egykori kiváló vízilab- dás és sportvezető emlékére mától a Bárány-uszodában rendezik meg az I. Baranyai György- emléktornát. Az eredetileg tervezett hat csapat helyett négy együttes méri össze erejét a Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szövetség szervezte tornán. Pénteken és szombaton körmérkőzéses formában játszik Dél-Afrika és Szaúd-Arábia válogatottja, a szlovák Topolcsány és a rendező Egri Vízilabda Klub ifjúsági korosztályú csapata. A rájátszásban, szombat délután az első két helyezett a tornagyőzelemért, a másik két gárda a 3. helyért mérkőzik. Sariana Merevítős melltartó 75-90 /B-C kosár/ csipkével kombinált kosárral, állítható vállpánttal poiiamid/elasztán anyagból, zöld és grafirszürke színben 1 999 Ft Hozzáillő String tanga 36-42 999 Ft O Merevítős Push-up melltartó 70-85 /A-B-C kosár/ a melltartó szivaccsal bélelt, középrész és oldala csipkével díszített, poiiamid/elasztán anyagból, olivazöld színben 1 999 Ft ©Hozzáillő slip fazonú nadrág 36-44 999 Ft Jockey ©Tanga fazonú női nadrág S-L, mikroszálas anyagból, fehér, sötétkék és fekete színben 799 Ft Huber O Női vállas trikó 38-42 gumis vállpánttal, eleje és vállrésze csipkével kombinálva, a fehér színű alapanyaga: 100% pamut 1 499 Ft Vanília és galambszürke színben, alapanyaga: mikro/elasztán 1 999 Ft Pénteken 20”-ig nyitva! Vásároljon ott, ahol ól! ÁT 8 SKÁLA CENTRUM SKALA CENTRUM SKÁLA GYÖNGYÖS Gyöngyös, Koháry u. 21-25. CENTRUM EGER Eger, Dobó tér 1.