Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-15 / 190. szám

m 2001. Augusztus 15., szerda SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Kabát-Tököli csatársorral Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapi­tány kijelölte a ma esti (20.45) magyar-német válogatott mérkő­zésen pályára lépő kezdőcsapatát, amelyben két NB 1.-ben játszó já­tékos kapott helyet: Király - Korsós Gy., Sebők, Mátyus - Pető T., Illés, Lisztes, Halmai, Korsós A. - Kabát, Tököli. Az esélyekről szólva Bicska el­sősorban a grúzok és a románok elleni világbajnoki selejtezők (szeptember 1., illetve 5.) szem­pontjából tekinti fontosnak a talál­kozót, hozzátéve: ismeri a német csapatot, tisztában van az erénye­ivel, ezért egy esetleges siker ve­lük szemben nagyot javíthat játé­kosai önbizalmán.- Taktikánkat szerdán első­sorban az határozza majd meg, hogy nem túlélni szeretnénk a meccset, hanem megnyerni. A teljesítményünk még nem ki­egyensúlyozott. Tudunk nagyon jól, s nagyon rosszul is játszani, remélem, szerdán jobbik arcát mutatja majd a csapatom - mondta a kapitány. Rudi Völler néma szakvezető kiemelte, hogy fontos állomás az angolok elleni világbajnoki selej­tező előtt, még akkor is, ha ismeri játékosait, s nem a mostani pro­dukció alapján ítélkezik felettük.- A csapatot illetően annyi bi­zonyos, hogy főszerepet szánok két fiatalnak: Sebastian Kehinek és Sebastian Deislernek - mondta Völler. ■ A forduló legjobbjai Az Egri KC nem átszállójegyet akar Az Ózdról visszatért Scheili Zsolt játékos-edzőként irányít A korábbi sikeres NB I/B-s időszak után ínséges évek kö­vetkeztek az egri férfi kézi­labdában. A sportág kedvelői azonban most bizonyára örömmel fogadták a hírt - melyről lapunkban már hírt adtunk -, miszerint az Egri KC visszatérésének köszön­hetően ősztől ismét NB II.-es férfi bajnoki mérkőzéseket láthat a hozzáértő, lelkes kö­zönség a megyeszékhelyen. Kézilabda Néhány, a kézilabdát szerető, ezért áldozni is hajlandó vállal­kozó és sportember vette a ke­zébe az ügyet, azaz a csapat versenyeztetéséhez fontos leg­szükségesebb feltételek biztosí­tását. A sok-sok szervezési fel­adatnál megvalósult az a terv- szerűség és összefogás, ami saj­nos az utóbbi években hiány­cikknek bizonyult. A kitűzött célok megvalósítását a Heves Megyei Kézilabda Szövetség is támogatja, és természetesen to­vábbi segítők, szponzorok be­kapcsolódásában is bizakodnak a sportolók és a vezetők. Es most nézzük, hogyan, kik­ből áll a csapat. Az alapot a 2000/2001. évi megyei bajnokság­ban 3. helyen végzett Egri KC ke­rete adja, kibővítve az SHS-Haver SE néven szerepelt, szintén a me­gyei bajnokságban becsülettel helytállt csapat játékosaival. A felkészülést már el is kezdték a fi­Az NB ll.-ben Scheili Zsolt (középén) játékos-edzo vezetésével szerepel majd az Egri KC úk az Ózdvidéki BOKC NB I/B-s gárdájától visszatért Scheili Zsolt játékos-edző irányításával. Túl­nyomórészt a helyi és az Eger környéki tehetséges fiatalokra építkeznek, de egy-két rutino­sabb kézilabdázó átigazolása is szóba került. ' Az EKC nem csupán átszállóje­gyet szeretne váltani az NB II.- ben, így a hosszabb távú tervek között első helyen szerepel az Eszterházy Károly Főiskolával va­ló együttműködés, amely teljes­séggel biztosíthatná a szakmai célkitűzések megvalósítását, egy stabü NB-s csapat sikeres műkö­dését a megyeszékhelyen. ARCHÍV fotói majoros A nyugodt - és remélhetőleg tartalmas - felkészülési időszak­hoz egyelőre megnyugtatónak mondható anyagi hátteret biztosít a főtámogató, az egri székhelyű SHS Union Kft. Remélhetőleg az elvégzett munka jól kamatozik majd a szeptember második felé­ben induló bajnokságban, mely­nek hazai mérkőzéseit a Dr. Ke­mény Ferenc Sportcsarnokban játssza a csapat. Érdemes még megjegyezni, hogy nemcsak az NB //.-ben, hanem a megyei baj­nokság küzdelmeiben is indít fel­nőtt és ifjúsági csapatot az egye­sület. Kezdés a KSI ellen Sztárcsapatok látogatnak a Bitskey-aszodába VÍZILABDA Labdarúgás A megyei I. osztályú bajnokság 1. fordulójának válogatottja a következő: Szén (Kisköre) - Sza­bó (Gy.halász), Barna (Nagyréde), Barta (Novaj), Pat­kó (Kisköre), Szabó (T.lelesz), Nagy Gy. G. (Gy.halász), Csala I. (Sarud), Bóta (P.vására), László (Nagyréde), Nagy (Szihalom). Megyei II. o.: Juhász (Vámosgyörk) - Kóczián (Recsk), Tamás (Boldog), Rács (M.derecske), Nagy Sz. (Bol­dog), Parádi (Z.szántó), Szabó (Sirok), Bodnár (H. Lokomo- j tív.), Váradi Z. (Vámosgyörk), Nagy T. (Mátraderecske), Ká- poszta (Hort). _______ _m A Magyar Vízilabda Szövetség­ben elkészítették az OB /.-es baj­nokságok őszi sorsolását. A fér­fiaknál 13 csapat - újoncként a Kecskemét és a Tatabánya - al­kotja a mezőnyt. Az egyfordulós alapszakaszban az Egri Vízilab­da Klub szeptember 29-én a KSI vendégeként száll medencébe. Az első hazai mérkőzésen októ­ber 13-án az újonc Tatabánya lá­togat Egerbe. Gyulavári Zoltán edző együttese számára nem túl kedvező a párosítás, mivel a ta­tabányaiak mellett a sztárcsa­patokat fogadják hazai környe­zetben, a vidéki riválisokhoz pedig utaznak. A Bitskey- uszodába látogat a Vasas, a Honvéd, az OSC, a BVSC és az Újpest. Idegenben játszanak Seressék a Szolnok, a Szentes, a Szeged, a Kecskemét, az FTC és a KSI együttesével. A felsőház­ban az 1-8. helyezett folytatja a rájátszást. A hölgyeknél már szeptember 9-én megkezdődik a 2001/2002-es idény, az egri lá­nyok a BVSC-1 fogadják az első játéknapon.________________n E gri szenior-sikerek Mallorcán Fábián Béla hat aranyat és két bronzot nyert Egy hír: egy mondat KISPÁLYÁS FOCI. Női csapa tok számára rendeznek kispá­lyás labdarúgótornát augusztus /8-án (szombaton) Noszvajon. A 8.30 órakor kezdődő rendez­vényre péntekig lehet jelentkez­ni a 36/463-273-as telefonszá­mon. AQUATLON. A tiszaújvárosi Triatlon Nagyhét egyik esemé­nyét jelentette az első Aquation Országos Bajnokság. Az úszás­ból és futásból álló sportág egyre népszerűbb a triationisták köré­ben, melyen gyöngyösi siker is született. A 1988-89-es születésű lányoknál a 300 méter úszás és 2 km futás távját 11.20 perces idő­vel Kovács Zsófia (GYÖTRI) nyerte. Ugyanebben a verseny­számban a szintén GYÖTRI-s Ko­vács Orsolya a 7. helyen végzett. A Mallorcán járt egri hölgyek (balról): Szilváné Graffjódy Eszter, Lázár Rita, Lázár Eszter, Koncz Csilla, Kiss Ágnes és Grósz Lászlóné. _Úszás A Vili. Senior Úszó Európa-baj- nokságot Mallorca szigetén ren­dezték meg, 31 ország 928 klubjá­nak 3966 versenyzője részvételé­vel. A szervezők összesen 10.931 rajthoz állást regisztráltak. A versenyt 10 pályás nyitott medencében rendezték meg, a bemelegítéshez szintén 10 pályás fedett medence állt a résztvevők rendelkezésére. A nagy meleg és a tűző nap miatt a víz felmelege­dett a medencében, s mindez ne­hezítette az úszást. A tájékoztatás és a verseny lebonyolítása minta­szerű volt, apróbb technikai hi­bák miatt is kizárták a versenyző­ket. Az egriek szálláshelye az amúgy is zsúfolt szigeten kb. másfél órányi autóbuszos utazás­ra volt. Ha valaki önhibáján kívül lekéste a csatlakozást, várakozha­tott a nagy melegben, sőt a késve érkezés miatt bemelegítés nélkül versenyezhetett. Az Egri Senior Úszóklub 7 fővel képviseltette magát, kiemelkedő­en szerepelt Fábián Béla, aki hat aranyérmet szerzett. Eredmények, Fábián Béla (60-64 kcs.), 50 m mell: 1. 37.28 másodperc. 100 m mell: 1. 1:23,75 perc. 200 m mell: 1. 3:08,33. 200 m vegyes: 3. 2:56,76. Váltóban Európa-bajnok a 240 évesek 4x50 m vegyes, a 240 éve­sek 4x50 m gyors, a 200 évesek mix (2 ffi és 2 nő) gyorsváltójá­ban. Harmadik lett a 200 évesek mix vegyes váltójában. Grósz Lászlóné (49-54 kcs.), 200 m vegyes: 10. 3:27,41. Kiss Agnes (69-74 kcs.), 200 m vegyes: 3. 4:39,35. 50 m pillan­gó: 3. 58,60. 50 m hát: 9.1:02,31. Koncz Csilla (35-59 kcs.), 50 m mell: 12. 40,1. 100 mell: 14. 1:34,12. Lázár Eszter (39-44 kcs.) 200 m vegyes: 14. 3:06,44. 400 m gyors: 11. 5:39,34. Lázár Rita (35-39 kcs.), 200 m hát: 7. 2:48,88. 400 m gyors: 12. 5:20,25. Szilváné Graffjódy Eszter (59-64 kcs.), 800 m gyors: 2. 14:31,39. 400 m gyors: 6. 7:04,31. LABDARÚGÁS. Az országos utánpótlás labdarúgó-bajnok­ságban szereplő egri csapatok 1. fordulóban elért eredményei: If­júsági „A”: Eger - ESMTK 0-4. If­júsági „B”: Eger - ESMTK 1-5. Universiade-eskü Universiade Kedden ünnepélyes esküt tett a jövő szerdán kezdődő pekingi Universiadéra, a főiskolások és egyetemisták 21. nyári világjáté­kára készülő magyar csapat. A vívó Knapek Edina és a műugró Lengyel Imre után tíz sportág 67 versenyzője ismételte el a foga­dalom szövegét. A búcsúztatón Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki 35 évvel ezelőtt maga is győztes csapat tagja volt Budapesten, „az ohm- piai részvétel ugródeszkájának” nevezte az egyetemisták erőpró­báját. Magyarország 19 Univer- siadén volt jelen, és eddig 96 el­ső helyet szerzett. A mostani együttes vezetői remélik, hogy Pekingben megszületik a száza­dik aranyérem. Ezúttal is első­sorban vívásban és vízilabdában várható kimagasló eredmény. __________FESZTBAUM BÉLA ________ E lgondolkoztató... A 2001-2002. évi amatőr labdarúgó-bajnok­ságok mindegyikének őszi nyitánya kapcsán kitárulkoztak a csapatok, lapunkból is kitű­nik, hogy ki milyen szerephez jutott. Szembe­tűnő, hogy Heves megye négy NB III.-as csapatát nézve háromnál játékos-edző a szakmai irányító, mindannyian pályára is léptek indulásul. A megyei bajnokságban ugyancsak hasonló a helyzet. Az I. osz­tályban valamit javult a tavalyi állapot, mert a tudósítások szerint Kormos Imre (Novaj) és Sike András (Tamalelesz) a jövőben csak az edzői feladatokat vállalja, de még így is maradt négy játékos­edző. A Ù. osztályban átbillent a mérleg nyelve, mivel a 16 csapat­ból 10-nél(!) közölhettünk a névsor végén kettős szerepkört. Ez már sok egy kicsit. Jelezheti mindez a klubok szegényes anyagi lehetőségeit, mert ha csak mellékállásban is foglalkoztatnak valakit, azt illik megfi­zetni. Nem ezt teszik, hanem vegyes, már elnézést, de öszvér meg­oldást alkalmaznak. Kijelölnek valakit a keretből a gárda élére, aki dupla felelősséget is elbír, noha messze áll tőlünk feltételezni, hogy jókedvükben és nyerészkedésből választják ezt a formát. In­kább kényszer a dolog... Mi csupán elgondolkozunk a tényeken, s bizonyára ezt teszik azok is, akik éppen a minap nálunk megjelent írásban védik az edzői mundér becsületä. A történések aligha az ő elképzeléseiket erősítik, s bizonyára a labdarúgást szerető nagy többség számára sem megnyugtatóak a szükségmegoldások. Úgy látszik azonban, hogy ezek is velejárói az amatőr viszonyoknak. Miközben előbbieken tűnődünk, nincs okunk a játékos-edzők legjobb szándékát megkérdőjelezni. Sőt inkább reménykedünk ab­ban, hogy jó edzőkké válnak, amikor végleg befejezik aktív játé­kos-pályafutásukat. Most az átmenet időszakát éhk, s közben megtanulják a szakmát. De jó is lenne... Egerbocs, Unió Eger: 10-10 gól a nyitányon Labdarúgás SHS-Union­Eger körzeti I. o. Az 1. forduló eredményei: Párád - Szilvásvárad 9-0 (5-0) Párád, 200 néző. V.: Koncz. Párád: Hegyi (Csortos) - Szlovencsák (Szabó A.), Tarjá­nyi, Bessenyei I., Vanó (Csikós), Csík E. (Horváth), Batyki (Ko­vács), Szabó Z„ Bessenyei T., Váradi, Fejes. Játékos-edző: Sza­bó András. Szilvásvárad: Lőj - Herczeg, Novotnik, Mónus, Fónagy M., Si­mon, Boros I., Fónagy G„ Boros T., Pócsik, Likai. Játékos-edző: Boros István. G.: Csík E. 3, Fejes 2, Váradi 2, Szlovencsák, Bessenyei T. Jók: Szlovencsák (a mezőny legjobb­ja) és az egész hazai csapat, ill. Simon, Fónagy M. Ifik: 11-2. Örsi János További eredmények (zárójel­ben az ifjúságiak): Makiár - Egerbakta 4-1 (elmaradt), Bala­ton - Kerecsend 2-0 (elmaradt), Feldebrő - Andornaktálya 2-4 (1-5), Istenmezeje - Egerbocs 3-10 (10-0). A Hevesaranyos - Kápolna mérkőzés elmaradt. Demjén szabadnapos volt. SHS-Union- Eger körzeti II. o. Az 1. forduló eredményei: Kisnána - Vécs 2-4 (1-0) Kisnána, 60 néző. V.: Daru. Kisnána: Krizsó - Lakatos Z., Kontyos (Zvara Zs.), Tiffinger, Hevér, Lakatos J., Jurecska F„ Jurecska T„ Kölüs, Hadobás (Lizák Zs.), Zvara R. (Molnár K.). Edző: Hadobás Ti­bor. Vécs: Minczér N. Lukovszki, Szabó Z„ Bodnár, Sidló, Pintér, Minczér R. (Eperjesi)., Fegecs, Keese J. (Kecse Cs.), Halász, Macska R. (Takács). Edző: Minczér György. G.: Lakatos J., Jurecska T., ill. Szabó Z. 2, Pintér, Fegecs. Jók: Hevér, Hadobás, Zvara R., ill. Szabó Z„ Bodnár, Minczér R„ Halász. (M. Gy.) További eredmények: Hevesvezekény - Tenk 1-1, Dohánygyár Eger - Noszvaj 3-4, Egercsehi - Váraszó 1-0, Mátraballa - Novaj II. 2-1, Szajla - Unió Eger 0-10, Recsk II. - Pétervására Il.-Ivád 1-2. HEVES“»‘HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhir1ap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600. fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 R. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hfrlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • • • • • P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült Jl a ^XATESZ tagja

Next

/
Thumbnails
Contents