Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-10 / 186. szám
10. OLDAL GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2001. Augusztus 10., péntek PATIKÁK. A hétvégén a Mixtúra Gyógyszertár (Szövetkezet út 8.) tart ügyeletet. Augusztus 13-19. között a Hanisz téri Richter Gyógyszertárat kereshetik fel nyitvatartási időn túl. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt gyöngyösi szervezete véradást szervez augusztus l&án 9-13 óra között a vámosgyörki általános iskolában a helybeli, valamint az adácsi és a viszneki lakosok részére. A karácsondi művelődési házba augusztus 17-én 9-13 óráig, Nagyrédén pedig 21- én, kedden 14-18 óra között várják a donorokat. MUZSIKA. A zene napján, augusztus 17-én a Fő téri szabadtéri színpadon 16 órakor rock stílusban ír népzenét hallgathatnak az érdeklődők, majd 17 órától Szalai Attila és népi zenekara ad koncertet. Este fél hatkor a '20- as, ' 30-as évek amerikai zenéje, világslágerek és spirituálék hangzanak el a Four Fathers ének- együttes műsorában. Ezután a Creol gitárduó koncertje következik. A Puskin kertmoziban 21 órától az Irigy Hónaljmirigy, valamint Roy és Adóm koncertezik. TÁBOR. A Kolping Oktatási és Kuturális Központban augusztus 13-17. és 21-24. között nyári tábort szerveznek az általános iskolásoknak. A gyerekeket 8-16 óráig érdekes vetélkedőkkel, kézműves-foglalkozásokkal és mátrai kirándulással szórakoztatják majd. A szervezők reggel fél nyolctól délután öt óráig vállalják a diákok felügyeletét. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak Molnáribolyától a 37/312- 566-os telefonszámon. AUTÓK. A hét végén rendezik meg a XVI. Mátrai Veteránautá találkozót. A rendezvény hivatalos megnyitója holnap 8.45-kor kezdődik a Fő téren. Ezután indul a mátrai rcűiverseny Abasár, Gyöngyöstarján, Márkáz, Nagyréde érintésével. A veteránok exkluzív típusbemutató show-ja 10 órakor lesz. Délután fél háromkor a matuzsálemeknek ügyességi versenyt rendeznek. Vasárnap 9.45-kor kezdődik az öreg autók és motorok felvonulása A programsorozatot 11 ómkor ünnepélyes eredményhirdetés zárja. Falunap a hegy tetején Mátraszentimre A Felső-Mádra árnyékos fái alatt már javában főtt a paprikás krumpli a bográcsokban, mikor délelőtt a településre érkeztünk. Úgy tűnt, hogy a tűző napról mindenki a hűsítő parkba húzódott, esetíeg a finom étek illata csábította oda őket. A focisták azonban a hőség ellenére is lelkesen hódoltak játékszenvedélyüknek a sportpályán. Az idei falunap nem kötődött semmilyen hivatalos eseményhez, egyszerűen „csak” színes és érdekes programok várták a helybelieket és a szabadságukat töltő nyaralókat a Mátra tetején. A gyerekek félelmet nem érezve mászták meg a Gyöngyösi Ónkormányzati Tűzoltóság hatalmas autóját. A bátrabbak ezután nyeregbe pattantak, és lóháton járták be a környéket. A pihenő közönséget hangulatos cigányzene is szórakoztatta a település központjában lévő parkban. A kiskocsmák és a Szlovák Csárda terasza hamar megtelt vendégekkel, s a fakanálforgatók is tüsténkedtek, hogy megfőzzék a nap legjobb paprikás krumpliját, vagy éppen versenyen kívül az egyéb ínycsiklandó étkeket. Míg a bográcsokban rotyogott az ebéd, addig a nézelődőknek a déli nap sugarainál a mátra- keresztesi asszonykórus és az ecsédi szalontáncosok adtak színvonalas műsort. Délután tovább folytatódtak a zenés, táncos műsorok, végezetül kora este hőlégballon-bemutató és utcabál zárta a napot. J. M. Szépülő intézmények Tanácsok, ingyen VÁMOSGYÖRK A település önkormányzata - sok más helyhatósághoz hasonlóan - a nyári hónapokat arra használta ki, hogy intézményeit és a falu köztereit rendbe tegye, felújítsa. Ennek jegyében készült el - sok egyéb mellett - az általános iskola belső lépcsőinek burkolása. Mint Torna István polgármester lapunknak kifejtette: erre nem csupán esztétikai okokból volt szükség, hanem a baleset- veszélyes állapotok megszűntetése is indokolta a beruházást. Az intézmény tantermeit is kifestették, a tűzoltószertár termeihez, a sportöltözőhöz és az ön- kormányzati konyha helyiségeihez hasonlóan. Az óvodában kicserélték a bútorokat, így a közelgő tanévben már sokkal komfortosabb körülmények várják az apróságokat. Az egyházzal való sikeres együttműködés eredményeként befejeződött a temetőben a ravatalozó felújítása is. A falu első embere örömtelinek nevezte, hogy nem „csupán” az önkormányzat ügyködik a falu, a közterületek csinosításán, hiszen a Gyöngyszöv Áfész tulajdonában lévő, a község központjában cukrászdának és bisztrónak helyet adó épület is teljesen megújult külsővel fogadja a vendégeket. Ugyancsak jó hír, hogy egy kosárlabdapályával is gazdagodott a falu, a Közösségi Ház udvarán kialakított létesítményhez az Ifjúsági és Sportminisztériumtól nyertek pályázati támogatást. __________________________ItSPÉ) K özgazdaságtan, egy kicsit másként Mátraháza A Junior Achievement Magyarország Alapítvány harmadik alka- bmmal rendezett tréninget tanárok és diákok számára. A tábort Mátraházán rendezték meg, 30 tanár és ugyanennyi diák részvâe- lével. Az idei program jelentőségét növeli, hogy szeptembertől az új kerettantervek nyomán minden hazai középiskolában bevezetik a gazdasági ismeretek oktatását - tudtuk meg Jávorszky Ivántól, az alapítvány ügyvezetőjéről. A tábo- rozók hazai és amerikai szakemberektől hallgattak előadásokat és játékos foglalkozások keretében gyarapították ismereteiket. Megismerkedtek a „Bankok munkában” nevű szimulációs szoftverrel is, amelyet a JAM a Citibankkal közösen fejlesztett ki. A Heves Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-piaci program keretében kiemelt támogatási lehetőségeket kínál az elhelyezkedésüket önfoglalkoztatás keretében megvalósító munka- nélküliek, vállalkozóvá válási támogatásban részesülők számára. A kistérségekben foglalkoztatott menedzserek segítséget nyújtanak a vállalkozási terület kiválasztásában, a pályázatok, üzleti terv elkészítésében éppúgy, mint a vállalkozás kezdeti szakaszában jelentkező egyéb kérdésekben. Az önfoglalkoztatást segítő kamatmentes visszatérítendő tőkejuttatás, a vállalkozóvá válást segítő támogatás, a vállalkozási ismereteket nyújtó képzés kapcsán egyaránt kereshetik az érdeklődők a kistérségi menedzsereket. Debrei Attila Gyöngyösön a Fő tér 7. szám alatt érhető el, a 37/500-300-as telefonon, illetve az 500-301-es faxon. E-mail címe: gvkktt@mailbox.hu . Az ügyfélfogadási idő hétfőtől csütörtökig 9-15 óra, pénteken 9-12 óra. A Mátraaljai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás menedzsere Varga Balázs, őt Markazon, a Mikes út 5-7. szám alatt találhatják meg, hétfőtől csütörtökig 8-15, pénteken 8-12 óráig személyesen, vagy a 37/363-063-as telefonon. A szakemberek szaktanácsait ingyenesen igénybe vehetik az érdeklődők, bármelyik programban, vagy akár egyszerre többen is szeretnének részt venni. Apróhirdetését telefonon is feladhatja. Gyöngyösön: 37/311-697 VJP autócentrum Bizalom az autóvásárlásban Mi fizetünk, Ön elviszi az autót! 0% induló részlettel! A SZENVEDÉLY VEZET MINKET ÉBEN KONYHASTÚDIÓ Egyedileg gyártott minőségi konyhabútorok, tálalók, székek, asztalok, fürdőszoba bútorok egyszerűtől a legigényesebb kivitelig (laminált lap, színes MDF, bükk-, tölgy-, cseresznye-, diófa) BEÉPÍTHETŐ KONYHAI KÉSZÜLÉKEK ZANUSSI, ELECTROLUX, AEG teljes típusválasztéka TÉKA mosogatótálcák, csaptelepek Viszonteladókat is kiszolgálunk! Asztalosiparban használatos szerelvények nagy választékban ÜZLET: GYÖNGYÖS, MÁTRAI ÚT 8. TEL/FAX: 37/301-613 M5M, R-Ni (12086) Szervizház a megye egyetlen THOMSON Márkaboltja V Gyöngyös, Csokonai u. 2. (Jókai u. sarok) Tel.: 37/500-181 TEMETKEZÉS 3200 Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 13. Telefon/fax: (37) 312-841 Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 9-16 óráig Szombaton: 8-12 óráig Ügyelet éjjel, munkaszüneti napokon: _______Telefon: (37) 320-014_______ a Skála Gyöngyös Aruh TAXI óv. 313-300 GYÖNGYÖS 0-24 óráig SZEMÉLY - TEHER - SEGÉLY HULLAMKER Kft. Munkaruházat, Munkavédelem Gyöngyös, Róbert K. krt. 2/5. Telefon: 37/300-140, 30/9356-441, Fax: 502-018 Nyitva: H-P: 8-16.30 Szó.: 8-12 MUNKARUHAZAT MUNKAPÓLÓ SAVVÉDŐ védőruha LÁNGÁLLÓ védőruha GYÁRTÁS Több fazonban egyedi igény szerint is MUNKAVÉDELMI LÁBBELIK hazai és import EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖK teljes választék ÜZEMI HIGIÉNIA adagolók, papír törölközők, folyékony szappanok MUNKAVÉDELMI TÁBLÁK műanyag és öntapadós 3MI £=*A*R CJLJÜ FÜGGÖNY SZAKÜZLET Függönyök, sötétítők, dekorációs selymek, bútorhuzatok. Karnisok és tartozékok legnagyobb választékban. (PIACTÉR, MACKÓ BÜFÉVEL SZEMBEN) 3200 GYÖNGYÖS, ALMÁSSY PÁL u. 1. | c Tel.: 06-37-300-425 06-30-229-081 "