Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-10 / 186. szám

m 2001. Augusztus 10., péntek MEGYEI KÖRKÉP 7. OLDAL Műköröm Az ismerős fiatal lány a szoká­sosnál is nagyobb műkörmöket tetetett fel.- Nem gátol ez bizonyos tevé­kenységek alkalmával? - kérdez­tem férfiúi értetlenséggel. Eltelt némi idő, mire leesett nála a tantusz.- Egyáltalán nem. Különben is, géppel mosom a fehérneműmet. ___________________________fc6| M ŰSOR. Tájékoztatjuk olvasó­inkat, hogy jövő heti rádió- és televízióműsorankat - technikai okok miatt - lapunk 5-6., illetve 11-12. oldalán találják meg. CILI. Ma este 8 órától Esztergályos Cecília színművész lesz Lukóczki Gábor riporter vendége Hatvan­ban. A Nyáresti beszélgetések című műsor helyszíne a Grassalkovich Művelődési Központ udvara. BORNAP. Mezőkövesden szom­baton rendezik meg A bor nap­ját a táncpajtában. A délelőtt 9 órakor kezdődő eseményen a bor- és süteményverseny mellett szakmai konzultációk várják az érdeklődőket, majd 17 órától Gergely Róbert táncdalénekes szórakoztatja a közönséget. VÉRADÁS. Petőfibányán vér­adásra várja az önkénteseket a Vöröskereszt hatvani szerveze­te. A donorok kedden délelőtt 9- től 12 óráig a művelődési ház­ban tarthatják karjukat a tű alá. EGÉSZSÉGÜGY. Hatvanban dr. Déry Károly vezetésével hétfőn 14 órakor ülésezik az önkormány­zat egészségügyi bizottsága. A gré­mium tárgyal az alkohol- és drogfo­gyasztás aktuális problémáiról va­lamint a vérellátás helyzetéről is. Egy paranoiás üldözöttjei Egy időre most fellélegezhetnek a szomszé­dok, ugyanis az illető elköltözködött. Most nyilván másutt másokat boldogít. De várható, hogy visszatér. Egerszólát Tuza Ferenc polgármester gondosan ügyel arra, hogy megőrizze annak az embernek az anonimi­tását, aki többeknek szerzett nemcsak kellemet­len órákat, hanem heteket, hónapokat is. Csak annyit mond róla, hogy iskolázott személyről van szó, aki idegen nyelveket is beszél, s magas pozícióban dolgozott. Épp ezért olyan a fellépé­se, hogy aki először találkozik vele, nem gyanít­hat semmit. Még azok sem sejtik, hogy - nevez­zük a későbbiekben így - X-szel baj van, akik alapvetően jó emberismerők, mert munkájuk so­rán ezernyi ügyféllel volt dolguk. így aztán komolyan veszik, amit X mond. Oly­annyira elfogadják állításait, hogy a rendőrség nyomozni kezd, a bíróság pedig beidézi az X által megvádolt „alperest"'. Da­gadnak a dossziék. Es megy az idő, de nemcsak a közismerten túlterhelt rendőröké és bíráké, hanem azoké is, akiket a kihall­gatásra és a tárgyalásokra meg­hívnak. Mint utóbb kiderül per­sze: minden valódi ok nélkül. A polgármesternek személy szerint is meggyűlt a baja X-szel. Merthogy X az­zal szaladt a rendőrségre, hogy a polgármester el­lopta a kerítését. Miután a helyszínen beigazoló­dott, hogy a feljelentésben foglaltaknak a fele sem igaz, s a rendőrség lezárta az ügyet, X meg sem állt a főkapitányig. Tuza Ferenc ismeretei szerint ott még színesebben adta elő sérelmeit, amit azzal egészített ki, hogy az „álnok polgár- mester” nem átallotta kutyájával széttépetni a nyomkeresésre érkező rendőrt. Persze, a főkapi­tány némi utánajárással meggyőződhetett arról, hogy X sajnos a képzelgéseit veszi készpénznek. Egy másik ügyben viszont a bíróságnál tett pa­naszt X. Ráadásul Budapesten. így a megidézett szóláti „alperesnek” több ízben a fővárosba kellett elutaznia, míg végül „tisztára moshatta magát”. Tuza Ferenc nem akar elégtételt venni, sőt in­kább segíteni szeretne X-en. Ugyanis tudja, hogy az illető évekkel ezelőtt már volt pszichiátriai in­tézetben, csak aztán - mert nyilván jobban lett - elengedték. Minden bizonnyal kiújulhatott a be­tegsége, s most is kezelésre szorulna, csakhogy X egyedül él, közvetlen hozzátartozói, akik orvosi segítséget kérhetnének, nincsenek. Tovább sú­lyosítja a helyzetet, hogy X vándorló életet él. Al­kalmanként feltűnik Egerszóláton, aztán gondol egyet, s visszaköltözik Budapestre. Több alka­lommal cserélte lakását a fővárosban is. Vannak önkormányzatok, ahol már tudnak is róla, mi több, már lépéseket is tettek gyógykezelése érde­kében. Csakhogy mire az adminisztráció gépe­zete beindul, addigra „egérutat nyer”. Egyébként pontosan a betegsége okán - vélhetően üldözési mániája van - mindig mennie kell. És ez neki a legborzasztóbb, rettenetesen szenvedhet sze­gény. A környezetében élők közül sokan hallották azt tőle, hogy egyetlen lakásban sem lehet nyu­godt, mert lehallgató készülékeket szerel be vala­ki az otthonába, felbontják a leveleit. Azt is „tud­ja”, hogy ki teszi mindezt. Holott a megnevezett személyekről mindenki tudja, hogy soha nem tennének ilyet. A polgármester úgy gondolja, X-nek minden­képpen kezelésre kellene mennie, de erre önma­gától nem hajlandó. Nincs tudatában annak, hogy milyen nagyon beteg. NÉGYESSY ZITA A történetet elmondtuk dr. Lajos Zoltánnak, a megyei kórház II. számú pszichiátriai osztálya vezető főorvosának. Megtudtuk, hogy elvileg lenne megoldás. Az önkormányzat hivatalos levéllel forduljon a Heves Megyei Ideggondozó Intézet vezetőjéhez, dr. Nagy Ibolyához. írják le néhány mondattal a tüneteket, s az intézetből beidézik a beteget. Ha erre nem reagál X, úgy a körzeti orvos közreműködésével, betartva a jogi utat, valahogyan utolérik. Már csak az a bökkenő, hogy X-et hetek óta nem látták Egerszóláton. Senki sem tudja, hogy most éppen merre van, hol lehetne mielőbb segíteni rajta. POLLEN. Az ÁNTSZ jelentése szerint a parlagfű pollenkoncentrá­ciója több állomáson meghaladta a magas érték határát, s az üröm vi- rágpom is jelentős mennyiségben található a levegőben. Ugyancsak számottevő az egyéb nyári gyomok virágporának és az allergén gomba­félék spóráinak jelenléte. FESZTIVÁL. Vasárnap 15 óra­kor kezdődik a Fúvószenekarok és Mazsorettcsoportok IX. Feszti­váljának záróprogramja a mező­kövesdi Közösségi Házban. Ez alkalommal választják meg a mazsorettek legszebbikét, majd a résztvevők felvonulása követ­kezik. KONCERT. „Sétáló” koncertet tartanak augusztus 17-én a hat­vani Ady Endre Könyvtárban, valamint a belvárosi római kato­likus templomban. A 18 órakor kezdődő, két helyszínen meg­tartandó rendezvény egyben az egy héttel későbbi arezzói nem­zetközi kórusversenyen résztve­vő Hatvani Vegyes Kar főpróbá- ját is jelenti. _______________■ I ndokolt a fürtválogatás Túltermelési válságtól tart a hegybíró Az idei évjárat szólótermése kiválónak mutatkozik, köszön­hetően a tavalyi jó rügy-differenciálódásnak és az idei meg­felelő időjárásnak. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a szőlő- termelők többsége abban bízik, hogy igen magas termésho­zamok mellett is jó minőséget Eger Nem számolnak azonban azzal, hogy a bortörvény hektáronként maximalizálja azt a szőlőmeny- nyiséget, amelyből hivatalosan minőségi bort lehet készíteni - minderről dr. Dala Bence hegybí­ró beszélt a Hírlapnak a termés­becslési adatok kapcsán. Mint a szakember elmondta, vannak szőlőterületek, s vannak fajták, ahol és amelyeknél lénye­gesen nagyobb termés mutatko­zik, mint amit az említett törvény megenged, hogy minőségi bor készüljön belőle. Dula Bence szerint nem várha­tó el az sem - akármilyen jó mi­nőségű termésről legyen is szó -, szüretelhet az ősz folyamán. hogy a felvásárló az asztali minő­ség meghatározásakor minőségi vagy akár bikavér-minőségi árat 'fizessen a szőlőért. Ezért egyetlen megoldás van - jelentette ki -, hogy az elmúlt évi árakat meg­kapják a termelők: csökkenteni kell a termés mennyiségét. így ugyanis a piacon nem túlkínálat jelentkezik majd, hanem a felvá­sárlók fogják keresni a szőlőt. A borvidéken ez azt is jelentheti, hogy a termésnek mintegy 15-20 százalékát fürtválogatással le kell szedni az elkövetkező napokban.- Nagyon fájdalmas műveletről van szó - tette hozzá -, amely anyagilag jelentős veszteséget je­lent, de aki ezt megteszi, annak a minőségi bort adó szőlőjének ár­bevétele elérheti a tavalyi árakat, de akár meg is haladhatja azokat. Aki viszont ezt nem teszi meg, an­nak a szőlőjéből csak asztali mi­nőségű bor készülhet, amelynek ára végső esetben a tavalyi átvéte­li ár felére is leeshet. A hegybíró arra is rámutatott, hogy a féláron eladott, olcsó kék szőlőből készült vörösborok éve­kig ronthatják az egri bor minősé­gét, s a jövő évre, valamint az azt követő esztendőkre is csökkentik a kék szőlő felvásárlási esélyeit. Ezáltal a borvidéken szőlő-túlter­melési válság is kialakulhat. Mindez - vélte a szakember - an­nál is inkább valószínű, mivel az egész országban jelentős túlter­melés van.-Ez az év megmutatja - jelen­tette ki -, hogy a szőlőtermelők okosan tudnak-e gondolkodni, és összefogással elérik-e, hogy az eg­ri szőlőnek továbbra is stabil, jó ára legyen. ikühnei _____________TARI OTTÓ _____ S ztárzsam A rendszerváltozás óta nem volt példa arra, hogy egy aktív rendőr poütikai szerepet vál­laljon. így van ez rendjén, az intézményrend­szer átalakításakor nem véletlenül hozták meg az elsők között azt a törvényt, amelynek alapján az egyenru­hás szervezetek tagjai nem lehetnek egyik pártnak a tagjai sem. Ezzel nem azt feltételezem, hogy Doszpot Péter sztárrendőr hamarosan belép a szodalista pártba; még csak azt sem, hogy ha már nem lesz zsaru, hanem a nevezett szervezet színeiben - mondjuk - parlamenti képviselő, akkor az feltétlenül megköve­teli a párttagságot. Nem. Csak azt feltételezem, hogy már a je­löltség pillanatában nyíltan elkötelezi magát, ami viszont nem szerencsés egy közismert, mindenféle irányból semlegességet igénylő pályán. Úgy hiszem, értem én az egyelőre még a kokettálás szintjén lévő - úgymond, se nem cáfolt, se meg nem erősített - kapcsolat indítékait: a szocik miniszterelnök-jelöltje azzal is szeretné szim- patikusabbá tenni választásra készülő csapatát, hogy sikeres, népszerű embereket vonultat fel az első sorokban. Egy sztárzsa­ru erre alkalmas lehet, ahogy egy filmsztár, médiasztár, sztár­író, sztársportoló vagy sztárközgazdász - lásd Pécsi Ildikótól Gyarmati Dezsőn, Balczó Andráson át Székhelyi Józsefig és Eperjes Károlyig, hogy a legszélesebb ideológiai körből emeljünk ki példákat - sokkalta inkább alkalmas, mint mondjuk egy sztáresztergályos, sztártraktoros vagy sztárápolónő, amelyekből amúgy is hiányt szenvedünk. Szóval, a népképviseletre akár egy sztárzsaru is alkalmas lehet, ám kérdés, hogy a pillanatnyi ho- zadékon túl hosszú távon is kifizetődik-e a dolog. Doszpot szá­mára, ha bejut, mindenképpen, sejtve a rendőrök bére és a hi­vatásos politikusok jövedelme közötti különbséget, de talán a párt számára is, ha kiderül, hogy egy minden hasznos erénnyel felruházott államférfi sínylődött idáig a yard egyik füstös szobá­jában, áz íróasztala és a mobiltelefonja mögött, na meg gyilko­sok után futkározva, ahelyett, hogy beállt volna népe megváltói­nak sorába. De mi van, ha nem jut be...? (Bár erre, ha az országos lista kilátásba helyezett nyolcadik helyét vesszük alapul, vajmi kevés az esély, ám játsszunk el a gondolattal.) Mi van, ha továbbra is a közszolgák keserű kenyerét kell lakmároznia, fülön fogni a bűnözőket, akik azonnal a szemébe vágják majd, hogy hát per­sze, nem azért kapott el, mert zsivány vagyok, hanem mert a másik oldalon állok? Tipikus koncepciós eset, rendőrállam, bo­szorkányüldözés, mondhatná a haramia, Doszpot szód, én meg annyira jobbra állok tőle, hogy ha még jobbra állnék, tán le is esnék. Kérem a Tisztelt Bíróságot, ennek alapján mérlegeljen. Persze, emberünk e sorok írásáig még nem mondott igent a felkérésre, így az is megeshet, hogy veszítünk egy rossz politi­kust, de nyerünk egy jó zsarut. Előbb-utóbb úgyis kiderül. A játék neve: politikai rabló-pandúr. Három diploma a rádiósnak Eger December óta igazi sikersorozat részese a megyeszékhelyen élő amatőr rádiós, Horváth Tibor. Akkor nyerte el a debreceni szö­vetség által kiírt Cívisváros Diplo­mát, ami előrevetítette a még je­lentősebb elismerés lehetőségét. Utóbbira mindössze néhány hónapot kellett várnia. A Magyar Rádióamatőr Szövetség Regioná­lis Uniója Veszprémben alapított a magyar államalapítás és az or­szág első királynéja, Gizella em­lékére diplomát, amit kizárólag amatőrök nyerhettek el. Utóbbi­aknak azonban nem volt könnyű dolguk, mert nem mindennapi feltételek teljesítésével kerülhet­tek a legjobbak közé: minél több magyar rádióssal kellett beszél­getniük az országhatáron belül. Horváth Tibor különösen nehéz helyzetben volt, ugyanis Eger domborzati viszonyai a rádiózás szempontjából sok mindennek nevezhetők, csak éppen ideális­nak nem. A férfi ennek ellenére kiválóan szerepelt, bebizonyítva, hogy egyáltalán nem véletlenül érde­melte ki a diplomát. De még mennyire, hogy nem: végül is nem is egyet, hanem mindjárt hármat kapott, mivel - lévén az országban egyedüliként három hívójellel rendelkező amatőr - há­romszor is eleget tett a kiírásban foglaltaknak. Ez pedig párját rit­kító teljesítmény.- Nehéz volt - árulta el a fenti­eket követően Horváth Tibor, megjegyezve: nem könnyű ma­napság a rádiózást saját zsebből finanszírozók helyzete. rr. o.) Kevés település pályázik Eger, Heves megye Az észak- és a közép-magyaror­szági régióból érkezett be a legke­vesebb - az előbbiből csupán mintegy száz - pályázat a vidék- fejlesztési céltámogatási keretre. Mindez a tegnapi egri - a régió kistérségi menedzsereinek, pol­gármestereinek részvételével zaj­ló, s a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium szervez­te - fórumon hangzott el. A pályázaton való alacsony részvétel okáról Kun Zoltán, a Heves Megyei Önkormányzati Hi­vatal Területfejlesztési Igazgató­ságának vezetője kifejtette: ta­pasztalataik szerint a pályázat­hoz szükséges 30 vagy akár 50 százaléknyi önerő előteremtése meghaladja a térség legtöbb ön- kormányzatának, illetve kisvál­lalkozójának erejét. A Heves Me­gyei Területfejlesztési Tanács ép­pen ezért jövőre megvizsgálja a társfinanszírozás lehetőségét is. Dr. Loncsár Mariann, az FVM osztályvezetője elmondta: az idén 4,5, jövőre pedig mintegy 5,5 miüiárd forint áll rendelke­zésre, melyből a pályázati alap 3, illetve 4-4,5 milliárd. Ezt a pénzt három főbb célra lehet fordítani: alternatív jövedelemszerzésre, fa­lumegújításra, valamint a vidéki infrastruktúra fejlesztésére. A pá­lyázati feltételek kapcsán egye­bek mellett elhangzott: a vissza nem térítendő támogatás mérté­kének alsó határa egymillió fo­rint, de az összeg emelkedhet akár 20 miihóig is. A beadási ha­táridő október 31., de az elbírálá­sok már szeptember 15-én meg­kezdődnek, s - hacsak nincs szó hiánypótlásról - 60 napon belül le is zajlanak. A novembertől beér­kező pályázatokat már a jövő évi keret terhére sorolják be. i-nei Sokak szerint maholnap nem lehet eligazodni a tiltó táblák rengetegében FOTÓ: T. O. Megszépült a sóderos Hatvan Amióta új vezetőség került a hor­gászegyesület élére, szemmel lát­hatóan napról napra szebb lesz az úgynevezett sóderos tavak kör­nyéke. Már szinte minden tákol­mány, autókaszni és egyéb oda nem illő „látványosság” eltűnt a partról, így a környezet egyre kul­turáltabb szabadidő-eltöltést biz­tosít az odalátogatók számára. Ugyanakkor sokan sérelmezik, hogy a tórendszerben tilos a vitor­lázás, a szörfözés, a fürdőzés, a csónakázás, egyszóval minden, ami elengedhetetlenül fontos a ká­nikula vízparti elviseléséhez. Lé­vén azonban a terület magántulaj­donban, nem sokat tehetnek a fen­tiek ellen. Legfeljebb annyit - ami­vel egy-egy forróbb hétvégén, így legutóbb is több százan éltek -, hogy megszegik az előírásokat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents