Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-11 / 134. szám
6. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2001. Június 11., hétfő BÁT-összefoglaló Zuhanó kukoricaárak A Budapesti Árutőzsdén az elmúlt héten összesen közel 1,2 milliárd forint értékű áruval kereskedtek a brókerek, a határidős pénzpiacon 20,4 milliárd forint értékű külföldi fizetőeszköz került új tulajdonoshoz - derül ki egyebek között a BÁT hét végi összefoglalójából. Medárd nem hozta meg a negyvennapos esőt, így minden termény jelentős áreséssel zárta a hetet. Az ótermésű kukorica lejáratának jegyzése a múlt héten folyamatosan morzsolódott lefelé, 27 000 forinton fejezte be a kereskedést. Tavaly ősszel több mint tízezer forinttal drágábban lehetett erre a terminre értékesíteni a kukoricát, de a betakarításkor, novemberben regisztrált ár is ötezer forinttal haladta meg a mostani szintet. Az új termésű lejáratok árfolyamai vegyesen mozogtak A takarmánykukorica jegyzései is alacsonyabban zártak, júliusi elszámolóértéke 27 000 forintig esett vissza. A búzaszekcióban a múlt hét elején érezhető volt a piaci szereplők bizonytalansága. A negatív ártrend következtében az augusztusi szállítású búza értéke csütörtökön 25000 forint fölé emelkedett, péntekre pedig 24 860 forintra süllyedt. Az extra búza ára is csökkent, az augusztusi jegyzések 27 500, a szeptemberiek 29400 forinton fejezték be a kereskedést. Takarmány- búzából hét végére megélénkült a kereskedés, az augusztusi ter- min 22 090 forinton zárt. A határidős devizapiacon négy-öt forinttal zuhant a hét elején a dollár árfolyama. Ezt később kisebb korrekciók követték, de a hét végére így is 1,5- 5,40 forinttal alacsonyabban zártak a jegyzések. A euró közel két éve volt 250 forint alatt. Az angol font árfolyamát jelentősen „megmozgatták” a választások, a keddi szinthez képes 13 forinttal lett olcsóbb. -UGKERGEMARHA-KÓR. A cseh országi BSE-fertőzés bizonyossá válásáról Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést- tájékoztatott Németh Antal, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium illetékese. Az országos főállatorvos elmondta: a magyar állat-egészségügyi hatóságok felkészültek arra, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket, ameny- nyiben a csehországi állategészségügyi szervezet munkatársai megerősítik a pozitív BSE-teszt tényét. Ha ez bekövetkezik, hazánk várhatóan mától korlátozásokat vezet be. EURÓ. Az eurózónához tartozó 12 ország nemzeti valutáját jövőre a magyar állampolgárok már csak költségesen és nehézkesen tudják átváltani euróra - figyelmeztet a Magyar Bank- szövetség. A szövetség azt javasolja az állampolgároknak, hogy aki a 2002. január elsejétől megszűnő nemzeti valuták- például a német márka, az olasz líra, a francia frank - valamelyikéből tart otthon bankjegyeket, a pénzt még az idén helyezze el devizaszámlára. A devizaszámlákat ugyanis a hitelintézetek automatikusan és ingyenesen eurószámlákká alakítják 2002. január elsejétől. TÁMOGATÁSOK. Boros Imre PHARE-miniszter kijelentette: az ország tavaly rekordösszegű uniós támogatást használt fel, a különböző fejlesztési és felzárkóztatási programokból mintegy 140 millió euró értékben részesült. Ugyancsak tavaly 350 millió euró 2001-től felhasználható támogatást kötött le a magyar kormány. ■ Nincs betelepítési szándék Munkaerőpótlás külföldi magyarokkal A gazdaság növekedése nyomán egyre több képzett munkaerőre lesz szüksége hazánknak, ezért nem kizárt, hogy munkaerő- importra szorulunk. A szomszédos országok négymilliós magyarsága képezhet ehhez elsősorban tartalékot - nyilatkozta lapunknak Borókai Gábor kormányszóvivő. Orbán Viktor miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén a minap ismét felvetette azt a munkaerőimportra vonatkozó gondolatot, amelyet egy héttel korábban a Budapest Business Club rendezvényén hallhattunk. Ennek hátteréről érdeklődtünk Borókai Gábor kormányszóvivőnél.- Hazánkban ugyan még mindig hat- százalékos a munkanélküliség, ám a gazdaság gyors növekedése következtében számolnunk kell a munkaerőhiánnyal is, azaz hazánk munkaerőimportra szorulhat. Ehhez a szomszédos országok négymilliós magyarsága háttértartalékot képezhet.- Milyen munkaerőhiánnyal számol a kormányzat?- Azt már ma is pontosan tudjuk, hogy most körülbelül 90 ezer betöltetlen munkahely van Magyarországon. Elsősorban szakképzett munkaerőből van hiány. Nyugat-Magyarországon - ahol egyébként túlkínálat mutatkozik - éppúgy, mint Kelet-Magyarországon, ahol helyenként 20 százalékos a munkanélküliség.- A migrációs adatokból az derül ki, hogy a legtöbb bevándorló vagy huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező Romániából és Kínából érkezik. Ok jobban állnak szakképzett munkaerő tekintetében?- Megkérdőjelezem, hogy itt valójában románokról van-e szó. Feltehetően erdélyi magyarokra vonatkozik ez az adat. A státustörvény fő célja az, hogy a határon túl élő magyarok helyben maradjanak, ott tudják a saját kultúrájukat ápolni, ott tudjanak szakképzett munkaerővé válni. Nem véleüen, hogy egyetemet is létesítenek a magyar kormány támogatásával. Az európai munkaerő- piacon, így a szomszédos országokban is a szakképzés hiánya nem merül fel.- Milyen státusban lehet majd munkát vállalni, illetve változnak-e a munkavállalás lehetőségei?- A státustörvény gondoskodik erről. Három hónapos munkavállaláshoz nem kell engedély, ha valaki rendelkezik igazolvánnyal. Három hónap elteltével kellene a hatóságokhoz fordulniuk a munkavállalás időtartamának meghosszabbításáért.- Változnak a bevándorlási szabályok is?- A szabályok nem, csak a bevándorlási politika változhat, pontosabban finomítani lehet rajta. Azoknak kívánnánk gyorsabban bevándorlási lehetőséget nyújtani, akik különösen fontosak lennének az ország szempontjából, hogy áttelepüljenek. Ám ők kis számban vannak, mert magasan képzettek, vagy elismert művészek, különleges státusúak. Nem tömeges bevándorlásra kell itt gondolni, ez nem keverendő össze a munkaerő- hiányra vonatkozó elképzelésekkel, icsernyánszkyi A búzát nem lábon kell eladni Mi legyen a gabonával? Mikor járnak jól a gazdák? Ezekre a kérdésekre igyekeznek megfelelő választ találni Bácskában a termelők. Atyánszky György országgyűlési képviselő óva inti a gazdákat attól, hogy lábon adják el a gabonát. Szerinte több pénzt kapnak a búzáért, ha elraktározzák. A honatyák most azon dolgoznak, hogy a közraktárakba kerülő gabona több mint 40 százalékos kamat- támogatást kapjon. Már most biztos, hogy az idei búzatermés meghaladja az 5 millió tonnát. Az ország kenyérgabona-igénye éves átlagban 2,7-3 millió tonna, így várható, hogy a betakarítás után 1,5-2 millió tonna felesleg keletkezik. Ide kívánkozik még az az adat is - hangsúlyozza Atyánszky -, hogy közvetlenül az idei betakarítás előtt még mintegy 700 ezer tonna búzatartalékkal rendelkezik az ország. A felesleg jórészt Kelet-Közép- Európába kerül, ezen felül a Távol-Keletre és az EU-tagállamok- ba is exportálunk. Jelenleg a magyar búzát 2300-2500 forintért adjuk mázsánként. Raktározási kapacitásaink a 14 millió tonnát is meghaladják, a három közraktárban azonban 2,5 millió tonna gabona számára van hely. Magyarán nem kell attól tartani, hogy az állam nem veszi át a gabonát. A közraktározási jeggyel rendelkező gazdáknak az állam előleget fizet. A raktározási költségeket ugyan fizetni kell, ám a jelenlegi 40 százalékos támogatás ösz- szegét a bácskai honatyák szeretnék megnövelni, erről már folynak az egyeztetések a szaktárcával. így nem érdemes bizonytalan áron, lábon eladni a búzát, ősszel a hazai közraktárakban tárolt gabonáért a gazdák jobb árat kap- hatnak majd. ________király László O lcsóbb jelzáloghitelek Júniustól csökkentek a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatai, eközben látványosan növekszik a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) hitelállománya. Hattized százalékkal, 14,9 százalékra csökkentette a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát a Földhitel- és Jelzálogbank - tudtuk meg Zádori János marketingigazgatótól. A többnyire egyéni vállalkozók által kedvelt, ötéves futamidejű hitel átlagos összege 10 millió forint. Tavalyhoz képest 30 százalékos a hitel- állomány bővülése, ami látványos növekedés a korábbi évekhez képest. Zádori elmondta, hogy felmérésük alapján kiderült, a hiteligénylők nagyon érzékenyek a kamatokra. Míg náluk építési kölcsönre 6 milliót vesznek fel az ügyfelek, addig a kereskedelmi bankoknál csak 3 millió forintra vállalkoznak. A bank tulajdonosváltása napirenden van, noha a határidők csúsznak. A Pénzügyminisztériumban megtudtuk, legkorábban június végén dől el, hogy a Posta, illetve a Postabank valóban szerez-e tulajdonrészt a bankban. Elképzelések szerint a vevő a magyar Fejlesztési Bank hányadát kapná meg azzal a céllal, hogy az állami tulajdonú intézetek maximálisan ki tudják használni az összes előnyt.- A bank jelenlegi semleges állami pozícióját veszítené el a tulajdonosváltással, ami azért nem lenne előnyös, mert a kereskedelmi bankok vetélytársat látnának az FHB-ban - véli azonban a marketingigazgató. _________icsji Á llampapír-árfolyamok az ERSTE Bank Befektetési Rt.-nél 1075 Budapest, Madách Imre u. 13-15. Tel: 2355-150, 2355-849 Értéknap: 2001. 06.11. DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK Elnevezés hozam Vételi árfolyam Eladási hozam árfolyam D010711 11,00% 99,10% 10,00% 99,18% D010815 11,00% 98,08% 10,00% 98,25% D010905 10,90% 97,50% 9,90% 97,72% D011031 10,80% 95,97% 9,80% 96,33% D020123 10,70% 93,79% 9,70% 94,33% D020515 10,60% 91,06% 9,60% 91,84% ÁLLAMKÖTVÉNYEK Vételi Eladási Elnevezés hozam árfolyam hozam árfolyam 2002/K 10,60% 103,94% 9,60% 104,83% 2003/J 10,30% 101,54% 9,30% 103,12% 2003/L 10,20% 102,42% 9,20% 104,14% 2004/i ' 9,80% 102,05% 8,80% 104,40% 2005/E 9,40% 100,92% 8,40% 104,08% 2006/E 8,90% 102,09% 7,90% 105,95% Az ERSTE Bank Befektetési Rt. (a továbbiakban ERSTE) ajánlati kötöttsége a fenti állampapírokra a megjelenés napján az ERSTE, üzleti óráiban, az alábbi mennyiségi korlát eléréséig áll fenn: adott értéknapra az ERSTE általi összesen és együttesen legfeljebb 50 M Ft össznévértékű állampapír (diszkontkincstárjegy és államkötvény) vétele esetén ERSTE általi vételéig, eladása esetén ERSTE általi eladásáig. ERSTE fenntartja a fenti ajánlat értéknapon belüli vissza- vonásának és/vagy módosításának jogát. ____________________jxi I ngatlanpiaci várakozások Egyelőre többletterhet jelent a befektetés A forint árfolyamsávjának szélesítése, az év hátralévő részében is fennmaradó felértékelődése az ingatlanpiacon már korábban beruházó külföldi befektetők számára extraprofitot eredményez. Ezzel szemben a most befektetni szándékozóknak pluszterhet jelent, de jövőbeni nyereséggel is kecsegtet - derül ki egyebek között a GKI Gazdaságkutató Rt. országos ingatlanpiaci felméréséből. A kutatók előrejelzése szerint a forint felértékelődése a bérelt ingatlanok piacán az euróbán megállapított, de forintban kifizetésre kerülő bérleti díjak csökkenését is előidézheti. Az intézkedés eredményeként a kamatok kis mértékben csökkentek, és az év végére várhatóan tovább mérséklődnek. így az ingatlanbefektetésekre való erős ösztönzés feltehetően fennmarad. Az ingatlanpiac szempontjából igen lényeges - éven túli lejáratú - építési hitelkamatok szintje a szakemberek becslése szerint az év végére 11-11,5 százalékra eshet vissza. Ez a beruházók építési költségeinek mérséklődését hozza magával. Ezt a hatást azonban várhatóan ellensúlyozni fogja az építőanyagok drágulása. Az ingatlanforgalmazók felmérése szerint az év első negyedében az ilyenkor szokásoshoz képest jóval élénkebb volt a forgalom a lakóingatlanok és az irodák értékesítésében. Az ország központi régióján kívül eső vállalkozások várakozásai nagy szóródást mutatnak. Az irodabérlet piacán jelentősen megélénkülő vásárlások, eladások nem várhatók. Az üzemcsarnok-bérlemények területének várható élénkülésére utal, hogy a cégek által tervezett vásárlások jelentősen felülmúlják az eladásokat. Az ingatlanpiacnak ezen a területén mind az árak, mind a bérlemények esetében tízszázalékos drágulást prognosztizálnak a gazdaságkutatók. A felmérés szerint építési telekkel a megkérdezett vállalatok közül minden negyedik rendelkezik, hét százalékuk bérleménnyel is. Ezek a cégek további jelentős vásárlásokat fontolgatnak, amely meghaladja az egyébként sem számottevő eladási szándékot. Tekintettel a telkek óriási kiterjedésére, és az ekkora értékeket meg sem közelítő építési szándékokra, a szakemberek azt feltételezik, hogy a tulajdonosok egy része spekulációs céllal vásárol területet. ug Remekül indult az idei esztendő a hazai idegen- forgalom számára. A fejlődés nemcsak a devizabevételek alakulásában, hanem a vendégek és a vendég- éjszakák számában is megmutatkozott. A szakma képviselői örömmel tapasztalják a magyar vendégforgalom erősödését is. Budai Zoltánnak, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának tájékoztatója szerint az ország turisztikai bevételei az első negyedévben elérték a 767 millió eurót, ami jelentős, 21 százalékos többletet jelent az előző év hasonló időszakához képest. Az aktívum több mint háromnegyed részben fedezte a külkereskedelmi mérleg hiányát, és 25,3 százalékkal haladta meg a folyó fizetési mérlegét. A bevételek kedvező alakulása mögött a vendégek és az eltöltött vendégéjszakák számának poziErősödik a hazai idegenforgalom Többen jönnek, tovább maradnak, többet költenek tív változása húzódik - tudtuk meg. Az előző tekintetében a regisztrált 816 ezer fő 3,6, a 2,2 millió vendégéjszaka pedig 4,2 százalékos növekedést mutat. A bevétel szempontjából nem mel- \ lékes, hogy különösen a ' 3 és a 4 csillagos szállodákban növekedett a for- galom - hangsúlyozta a szakember. A tendenciát jól mutatja, hogy a magasabb kategóriájú szállásadó egységek kihasználtsága megközelítette az 50 százalékot, szemben az átlagot jelentő 34,4 százalékkal. Az év első hónapjaiban a vendégforgalom jelentős része a fővárosba, a kedvelt vidéki városokba VENDÉGÉJSZAKÁK ALAKULÁSA A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYÉN J i 2000.1. Hímedéi KI 2001.1. nemidé« 2107 2195 külfötűí belföldi összesen (Pécsre, Egerbe, Sopronba), illetve a termál- és gyógyfürdőhelyekre (Hévíz, Gyula, Hajdúszoboszló) irányult. A külföldi vendégek között meghatározó a német turisták jelenléte, a nyugat-európai országból több mint 300 ezer vendég érkezett március végéig. Jelentősen megnőtt (+7,3 százalék) az g osztrák érdeklődés is. ! Ezt is lényegesen meg- á haladó - 30-40 százalék Î közötti - a növekedés az I orosz, a spanyol, a fran- J cia és a holland vendégek körében. Igaz, ezekből az országokból szám szerint lényegesen keve- ............ sebben érkeznek Magyarországra. Minden várakozást felülmúlt az izraeli vendégforgalom alakulása, a közel-keleti országból a turisták száma két és félszerese az egy évvel korábbinak. S zakmai körökben nagy örömmel fogadták, hogy az idén szokatlanul korán, már márciusban megindult a belföldi vendégforgalom élénkülése, méghozzá az ifjúsági szállótól az 5 csillagos szállodáig minden kategóriában. A kedvező folyamatot jól mutatja, hogy a hazai vendégek 105 százaiéval, mintegy 3,2 milliárd forinttal több pénzt költöttek el a magyar kereskedelmi szálláshelyeken. Az ágazat képviselőinek reményei szerint a jó évkezdet kiemelten jó eredményeket hozhat idén a magyar idegenforgalomban. A nemzetközi és a hazai érdeklődés fokozására élénkül a turizmus vállalkozóinak népszerűsítő információs és marketingmunkája. KASZÁS ENDRE