Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-06 / 130. szám

8. OLDAL HATVAN LŐRINCI KÖRZETE 2001. Június 6., szerda -'''HIÚ E S KÖNYVHÉT. Hatvanban ma 14 órakor az Ady Endre Könyv­tár aulájában az egri Harlekin Bábszínház vendégjátékával, majd az ezt követő bábkiállítás­sal kezdődnek az ünnepi könyvhét rendezvényei. Csütör­tökön 13 órától a térség könyv­tárosainak tartanak szakmai ta­nácskozást, majd 17 órától több kiadó is bemutatkozik. A nap rendezvényeit a Más ég, más föld című kötet bemutató­ja zárja. Az irodalmi est vendé­ge lesz többek között Ágh Ist­ván, Bella István, Buda Ferenc és Serfőző Simon is. Pénteken a Damjanich szakképzési intézet­ben Mezey Katalin költő tart rendhagyó irodalomórát, aki este 6-tól az Ady Endre Könyv­tárban találkozik olvasóival. Jú­nius 11-én délután 5-től Szigethy András mutatja be Krokodilfa című kötetét, majd a vállalkozó kedvűek felolvashat­nak a könyvből. BERUHÁZÁSOK. Petőfibányán megkezdődik a Tárna út felújítása, és megépül a település új piaca is. A 15,5 milliós beruházás felét az ön- kormányzat állja, a többi a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium pályázati támogatásából jön össze. Az építkezések befejezését au­gusztusra tervezik. BAJZA-NAPOK. Szűcsiben a település nagy szülöttére emlé­keznek június 12-én és 13-án az iskolában megrendezésre kerülő Bajza-napokon. Június 12-én délután az oktatási intéz­ményben sportvetélkedőkre ke­rül sor, míg a következő nap reggel 9-től délután 4-ig művé­szeti fórumokat és kiállításokat rendeznek. ■ Országra szóló eredmények Az általáros iskolában június 8-án adják át az Európa-tantermet. A gyerekek kedves műsorral készülnek a megnyitóra, fotó: t. z. m. Apc Az Apáczai Csere János Általános Iskolát Gémes Gábor polgármes­ter a település büszkeségei között tartja számon. Kovácsné Nagy Mária igazgatónő ismertetését látva elmondható, hogy az önkor­mányzat első embere csöppet sem túlzott. A tanoda - amely 1998 óta az Apáczai Kiadó bázisiskolája - ki­magasló eredményeket ér el a re­gionális és országos vetélkedő­kön. Utóbbiak között történelem­ből egy második helyezéssel és a rajzpályázaton elért szintén ezüstérmet érdemlő munkával el­ismerésre késztették a szakmabe­lieket, ám nem feledkezhetünk meg a megyei matematika- és könyvhasználati vetélkedőkön, a meseíró és rajzpályázatokon, vagy éppen a helyesírási és törté­nelmi vetélkedőkön kivívott sike­reikről sem. S a sort még folytat­hatnánk a különféle művészeti fesztiválokon, honismereti meg­mérettetéseken aratott elismeré­sekkel... Az iskola területi szinten ott­hont ad az Észtörő, a Föld, ame­lyen élünk és más tanulmányi vi­adaloknak is. Az intézmény pedagógiai programjának fő célkitűzései kö­zött szerepel a kulturált szabad­idős tevékenység megszervezése a Diákönkormányzat bevonásá­val, és a korszerű ismeretanyag átadása is. Számos szakkör, fel­zárkóztató foglalkozás és fakultá­ció keretében törekednek az is­meretek bővítésére. Az igazgatónő szerint az iskola a szülők támogatását is élvezi. Ezt bizonyltja egyebek mellett, hogy a jótékonysági bálokon anyagüag is hozzájárulnak a fejlesztési elkép­zelések megvalósításához. _________________________í*i T érségek az áldozatvédelemért Megyehatárokon átívelő kapcsolatok kiépíté­sében állapodtak meg a hatvani és a rétsági áldozatvédő irodák. A Zagyva-partiak az el­múlt egy év alatt több mint ötven személynek nyújtottak segítséget, és az áldozatok össze­sen közel félmilliót kaptak kárenyhítésre. Hatvan és körzete A hatvani önkormányzat bűnmegelőzési, közbizton­sági és áldozatvédelmi bizottsága két éve alakult. Kiss György, a bizottság ügyvezető elnöke a főbb célkitű­zéseket felvázolva elmondta, hogy igyekeznek szer­vezettebbé és rendszeresebbé tenni az áldozatvédel­mi munkát, ugyanakkor aktívan tevékenykednek a bűnmegelőzés terén is. A város valamennyi általános iskolájában tartottak felvüágosító előadást. A találko­zókon többek között arra is igyekeztek megtanítani a fiatalokat, miként kerülhetik el a vészhelyzeteket, hi­szen a kisdiákok sokszor nagyobb körültekintéssel megmenekülhetnének attól, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak. Többször megkeresték a vá­rosban működő két nyugdíjasklub tagjait is, hiszen ez a korosztály fokozott veszélynek van kitéve, mivel a bűnözők az idős emberek hiszékenységét és jólel- kűségét kihasználva követnek el a sérelmükre külön­böző, törvénybe ütköző cselekedeteket. Sikeresnek ítéli a bizottság a polgármesteri hiva­tal Iskola utcai épületében Numan György vezeté­sével működő áldozatvédelmi iroda tevékenységét. A közel másfél éve létrehozott irodát több mint öt- venen keresték már fel. A legtöbben Hatvanból jöt­tek tanácsot, segítséget kérni, de voltak ügyfelek Gyöngyösről, Lőrinciből, Kesédről és Apcról is. A leggyakrabban jogügyi tanácsokat igényeltek az ügyfelek, de több alkalommal különböző bűnté­nyek áldozatai kértek az iroda közvetítésével rend­őrségi intézkedést, mivel a tettesek vagy hozzátar­tozóik részéről fenyegetések érték őket. A súlyosabb bűncselekmények áldozatai a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület segítségével kárenyhí­tést is kaphatnak. A hatvani iroda ezen a téren is si­keresen tevékenykedett, hiszen a közelmúltban több sértett kapott kisebb-nagyobb pénzösszeget a bűncselekmények következtében elszenvedett károk enyhítésére. A legnagyobb summa kétszáz­ezer forint volt, amit egy rablótámadás nyomán maradandó sérüléseket szenvedett, két kiskorú gyermeket nevelő anyának utaltak át. A hatvani áldozatvédők néhány napja a Nógrád megyei Rétságon vettek részt egy szakmai tanács­kozáson. A találkozón ott volt Kerékgyártó Attilámé, a gyöngyösi áldozatvédelmi iroda vezető­je, valamint dr. Gyetván Mihály hatvani vezető ügyész is. Numan György a megbeszélésről tájé­koztatva elmondta, hogy bővítik a délnyugat-heve­si és a nógrádi régió között a bűnmegelőzési és ál­dozatvédelmi tevékenységet. A bűnözők az utóbbi években egyre mozgéko­nyabban, gyakran órák alatt több, egymástól távo­labb fekvő településen is követnek el különböző, tör­vénybe ütköző cselekedeteket. Ilyen körülmények között a megelőzés és a bűncselelónények sértettjei­nek védelme is csak akkor lehet hatékony, ha a szom­szédos megyékben működő áldozatvédelmi irodák között is megfelelő az együttműködés. a *■«*•> Esély a munkanélkülieknek Hatvan, Csány Hatvanban és a környező 12 te­lepülésen összesen 2242 regiszt­rált munkanélküli van. A mun­kanélküliségi ráta 9,75 százalék. Ez kisebb a megyei átlagnál, és a mutató tovább csökkenhet an­nak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával beinduló programnak a segítsé­gével, amely a tartósan munka- nélküliek újraalkalmazását tűzte ki célul. A Hatvani Körzeti Kistérségi Társulás legutóbbi közgyűlésén felvetődött, hogy valamennyi te­lepülés kapcsolódjon a program­ba, hiszen a projekt sikeres vég­rehajtása az egész kisrégió elő­nyére válna. Mindezek ellenére végül csak Hatvan és Csány kí­vánt élni a felkínált lehetőséggel. Hatvanban 1085 a regisztrált állástalan, akik közül 488 sze­mély már több mint 180 napja nincs alkalmazásban, tehát tartó­san munkanélkülinek minősül. Csányban a 110, munkahellyel nem rendelkezőből 56 tartósan állástalan. Farkas Kálmánné a kistérségi társulás elnökeként elmondta, hogy a foglalkoztatási program lebonyolításához a hatvani ön- kormányzat biztosít irodát. Az Európai Unió normái szerint ösz- szeállított projekt megvalósítása révén 122 tartósan munkanélkü­li juthat ismét álláshoz. A prog­ram segítséget nyújt a résztve­vőknek a 'munkahelyi visszail­leszkedéshez is. Mindez hozzájá­rulhat az érintettek szociális kö­rülményének, életmódjának és egzisztenciájának a javulásához is. A program megvalósítását tá­mogatja a hatvani cigány kisebb­ségi önkormányzat is. _______________________rrom A közelmúltban csaknem teljesen átalakult a hatvani Treff együttes. A régi tagok - Spek János és Gruber István (Krumpli) gitárosok - mellé Tóth-Pál Zoltán (dob) és Benkő Albert (Bögöly) szállt be a bandába. A megújult formáció 8-án, pénteken a tarnamérai motorostalálkozón, 9-én, szombaton pedig az újhatvani Negrockban mu- tatkozik be a közönségnek. _______ fotó: t. o. Ig azgatóváltás a Széchenyiben Hatvan A Széchenyi István Közgaz­dasági Szakkö­zépiskola a vá­ros egyik meg­határozó kö­zépfokú okta­tási intézmé­nye. Az iskola fejlődéséhez nagy­mértékben hozzájárult Törő Elemér igazgató megfelelő veze­tési stratégiája is. Mindezek fi­gyelembevételével döntött úgy a városi képviselő-testület, hogy Törő Elemérnek címzetes igazga­tói címet adományoz. A nyugdíj­ba vonuló direktor az eljöven- dőkben nem vágyik teljes nyuga­lomra, hanem tanárként tevé­kenykedik majd. Az igazgatói álláshely betölté­sére az önkormányzat pályázatot írt ki, amelyre a jogszabályban rögzített törvényes határidőn be­lül egyetlen projekt érkezett: a Tölgyesi Veronikáé. A középisko­lai tanár 25 éve igazgatóhelyet­tesként dolgozik az iskolában. Tölgyesi Veronika pályázatát megfelelőnek találta az oktatási intézmény alkalmazotti munka- közössége, az iskolaszék, a szü­lői munkaközösség, a diákönkor­mányzat és az alma mater vala­mennyi munkaközössége is. Az új igazgató a szeptemberi tanévkezdéstől veszi át a több mint ötszáz tanuló által látogatott Széchenyi irányítását. Az iskola jövőjét is meghatározó pályáza­tában többek között az oktató- nevelő munka eredményességé­nek további javítását tűzi ki célul, hiszen a ma diákjának már nem elegendő a tudást megszereznie, hanem az iskolapadból kikerülve jól el kell tudnia adni magát a munkaerőpiacon is.__________■ PÁLYÁZATI KIÍRÁS (37536)1­Petőfibánya Község Önkormányzata értékesítésre hirdeti meg az Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft-ben lévő üzletrészét és a telephelyéül szolgáló „üzem" művelési ágú ingatlanát a következő feltételekkel:- az üzletrész értéke : 3.000.000 Ft- az ingatlan értéke (licit alapára) br. 17.000.000 Ft Az ingatlan hrsz.-a: 269/2, területe: 4416 m2 A versenytárgyalás ideje: 2001. július 11. (szerda) 10 óra A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal Petőfibánya, Bánya u. 3. A versenytárgyalásra írásban lehet jelentkezni, a pályázati díj: 1000 Ft A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 6. Az értékesítésre kerülő ingatlan megtekinthető munkanapokon 8-14 óráig. A pályázat további feltételeiről érdeklődni lehet: Fekete László polgármesternél személyesen, vagy a 37/387-289-es vagy a 387-437-es telefonszámon. Amint arról többször beszámoltunk, Zagyvaszántón a közelmúltban adták át a kormány millenniumi emlékzászlaját és a megye lobogóját. A faluban háromnapos ünnepség keretében emlékeztek az államalapításra. A hivatalos ceremónián - mint képünk is tanúsítja - a helyi fiatalok is közreműködtek. ___________________________________________fotó: t. o. C satornabővítés Hatvan és körzete Hatvan önállóan készítteti el a városi szennyvízhálózat és a tisztítómű bővítéséhez szüksé­ges terveket. Korábban úgy ter­vezték, hogy Lőrincivel, Zagyva­szántóval, Apccal, Ecséddel és Szűcsivel közösen készítik el a regionális beruházás megvaló­síthatósági tanulmányát, amely mintegy nyolcmillióba kerülne. A települések a projekt árának kifizetését lakosságarányosan szeretnék, ami Hatvannak mint­egy 4,9 milliós kiadást jelentene. A város képviselő-testülete vi­szont úgy látja, hogy a költsége­ket beruházás-arányosan kell állni, s ez Hatvannak csak 1,5 millióba kerülne. Mivel nem született megegyezés, így a pá­lyázati idő betartása érdekében a város egyedül rendeli meg a tanulmányt, természetesen csak a rá eső területre. ■

Next

/
Thumbnails
Contents