Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-26 / 147. szám
2001. Június 26., kedd SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Gyöngyösön húszán végeztek A „B”-típusú tanfolyamra már lehet jelentkezni Labdarúgás A Szent István Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának új épületében vehették át diplomájukat az UEFA-rendszeríl edzőképzés „D”- típusú tanfolyamát elvégzett hallgatók. A megyei második kurzus tagjai az MLSZ Edzőképző Központjának instruktora, Tajti József előtt vizsgáztak, akitől később megkapták a tanfolyam elvégzéséről szóló okmányt. A mátraalji városban tartott 2x3 napos tanfolyamon mindössze 20 hallgató vett részt, persze, ez nem befolyásolta a magas szintű elméleti és gyakorlati oktatást, melyeket Endrész Pál, dr. Petrekanits Máté, Csuhay József és Bárdos János vezetett. A végzett hallgatók névsora: Sztankó Zoltán, Bálint József, Vidman Attila, Pócs Tamás, Benus Ferenc, Zvara Zsolt, Fritz János, Fehér Gyula, Váradi Rudolf, Nagy József, Majzik Zoltán, Szabó Gyula, Szántó György, Bágyi Csaba, Debreczeni Krisztián, Szén László, Pásztor Zsolt, Králik Zoltán, Lőrincz János, Morcsányi Imre. Az 5x3 napos (naponta 8 és 17 óra között) „B”-típusú tanfolyam 2001. október 15-én kezdődik, előreláthatólag Egerben. Érdeklődni és jelentkezési lapot a megyei szövetségtől (tel.: 36/312-269), Csuhay József (30/2287-331) és Bárdos János (20/9778-976) megyei instruktoroktól igényelni lehet azoknak, akik már rendelkeznek „D”-licences bizonyítvánnyal vagy középfokú edzői végzettséggel, illetve NB I.-es múltjuk van. Lényeges, hogy csak az első 25 jelentkezőt fogadják el a befizetési csekk fénymásolatával ellátott je- lentkezési lappal. ____________m B ajnokok: BKV Előre, Haladás Labdarúgás Az NBI/B 22., utolsó fordulójának eredményei. Keleti csoport: Fót - Bőcs 4-2, Csongrád - Kecskemét 1-4, BKV Előre - BVSC 2-2, Békéscsaba - Szolnok 0-3, Csepel - Nyír- ség-Spartacus 0-1. Végeredmény: 1. BKV Előre 39 pont, 2. Kecskemét 36, 3. Nyírség-Sp. 34, 4. Szolnok 29,5. BVSC 29,6. Fót 28,7. Csepel 28,8. Békéscsaba 27,9. Monor 26, 10. Bőcs 17, 11. Csongrád 8. A Kunszentmárton visszalépett. Nyugati csoport: Hévíz - Marcali 4-2, Pápa - Pécs 2-0, Haladás- Siófok 4-2, Rákospalotai EAC - Nagykanizsa 1-0, Kaposvár - Cell- dömölk 3-1, Dorog - Százhalombatta 3-4. Végeredmény: 1. Haladás 46 pont, 2. Százhalombatta 39,3. Pécs 36,4. Pápa 35,5. Hévíz 32, 6. Kaposvár 32, 7. Celldömölk 31, 8. Siófok 30,9. Marcali 27,10. REAC 22,11. Nagykanizsa 16,12. Dorog 16. A BKV Előre és a Haladás feljutott az NB /.-be, a Dorog kiesett az NB /7.-be, a Csongrád és a Nagykanizsa osztályozót játszik a bent- maradásért. Szabad István bemutatkozott Strandfoci Újra itt a nyár, és hív a strandfqci. Immár hét éve így szól a dal a Balaton vagy a Tisza-tó partján, attól függően, éppen hol tűnik fel a „nagy cirkusz”, az országos bajnokság mezőnye. Az első állomáson, Keszthelyen az elmúlt hét végén forró hangulatú mérkőzéseken dőlt el a Városüzemeltető kupa névre keresztelt verseny sorsa. Érdekesség, hogy a finálé egyik résztvevője a tavalyi keszthelyi döntős Trans Stars volt, amely gárda a veszprémi Tarexszel mérkőzött. A rutin azonban nem segített, ugyanis 4-2-re a Tarex nyert, és szerezte meg az első helyet a vele járó értékes pontokkal. A tornán mutatkozott be játékvezetőként a Mátra Cukor homok- futballban is sikeres csapatának játékosa, Szabad István, aki - Forgács Ákossal és Berta Lászlóval egyetemben - idén több ob- helyszínen - köztük július 20-22- én Kiskörén és Abádszalókon - is fújja majd a sípot. 41 kilométer után 80 méter hiányzott Atlétika Hiába keresték a 4. Kékes csúcsfutáson Fehér Enikőt, a Gyöngyösi Triatbn Klub kiválósága nem vett részt a Budapest Sportiroda rendezvényén. Ennek oka, hogy a szupermaratoni futó Horvátországban állt rajthoz nemzetközi versenyen. Ivancicában 13 kilométeres távon, 1140 méteres szintkülönbségű pályán, 1:13.46 órás időeredménnyel futott célba, ami az 1. helyet eredményezte számára. A fáradhatatlan maratonista az előző héten Litvickiben is indult hegyi maratoni viadalon, ahol a 850 méteres szintkülönbséget leküzdve, 3:26 órás idővel a 2. helyen végzett. Érdekesség, hogy Enikő 41 kilométer után érte utol az élbolyt, és mindössze nyolcvan méterre ma- radt le a győztestől. _________a A BMW dicsérete Autósport A vasárnapi Forma-Tes Európa Nagydíjon győztes Michael Schumacher szerint már nem a West-McLaren-Mercedes, hanem a BMW-Williams a Ferrari legnagyobb riválisa. - David Coulthard említette, hogy nincs minden rendben az autójukkal, és nem tudják, mikorra sikerül ideális állapotba hozniuk - mondta a háromszoros világbajnok német pilóta. - Amíg erre sor kerül, addig egyértelműen a BMW-re kell a legjobban figyelnünk. Öcsém csapata akár még az elsőség sorsába is beleszólhat. Sajtóvisszhangok a futam után, Németország, Bild: „A brutális rajt után testvérháborúra került sor. Michael Schumacher győzelmét követően versenyzőtársai gratulációjára várt, de testvére, Ralf nem nyújtott kezet neki.” Olaszország, La Gazzetia dello Sport: „Ferrari über alles. Egy apró büntetés döntötte el a családi párharcot. Schumi az egész versenyt ellenőrzés alatt tartotta, és jó úton halad az újabb világbajnok cím felé.” Franciaország, Liberation: „Michael nyerte a Schumacherek párharcát. Németországban mindig betartják a szabályokat. Még akkor is, ha ez teljesen értelmetlen.” Nem nyertek tippelőink Az Egertej Kft. támogatásával A 25. héten Nagy Róbert hatvani és Pap János egri olvasónk tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A magyar bajnoki és UEFA- Intertotó meccseket tartalmazó játékhéten Nagy Róbert 6, Pap János 7 találatot ért el. A 25. heti helyes tippsor a következő: 1, 2, 1, 1,2,2,1,1,1,1,1, X, X. Pluszmérkőzés: 2. A 25. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1.139.371 forint. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük 396.303 forint. 12 találatos szelvény 282 darab, nyereményük 6324 forint. 11 találatos szelvény 3523 darab, nyereményük egyenként 506 forint. 10 találatos szelvény 22.971 darab, nyereményük 129 forint. A góltotón 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 6602 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunkban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú (1200 forint), ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes, négy kétesélyes és nyolc egyesélyes (fix) tippet kell beírni. Lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totószelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Heves Megyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23, Barkóczy út 7.) eljuttatni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor választjuk ki azt a két fogadót, akinek tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. megjátssza. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, az összeget megfelezzük. Kétezer forint alatt a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NVCAÜNK ■ FELEZÜNK! ( 26. hét 1 \ \ a / A 4 \ o ) Sor- . szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Cselik Zenica Gent 2. Odense BK AIK Solna 3. Basel Grindavík 4. Troyes Georgia Tbiliszi 5. Tiraspor Lombard 6. Sturm Graz Lausanne 7. Liepajas Heerenven 8. Slaven Belupo Bastia 9. Synot Stare U. Craiova 10. 1860 München Szartid 11. Sz. Várna T. Szimferopol 12. NK Zagreb Rizespor 13. Molde Viking Stavanger + 1 mérkőzés 14. Moss Stabaek Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 8 Indexszám: 48 db Név:. Cím:. Félsikeres körzeti változtatások A jövőben már nem kell fizetni a sárga és piros lapok után Az Eger körzeti II. osztályban a Novajon is győztes Unió Eger csapata (játékosai sötét mezben) végzett az élen Fort. piusy elemér Mint arról már korábban beszámoltunk, megtartotta évzáró, díjkiosztó összejövetelét az Eger Városi Körzeti Labdarúgó Szövetség. A 30 felnőtt és 18 ifjúsági csapatot tagjai között tudó EVKLSZ 2000/2001. bajnoki évének értékelésére Örsi János elnököt kértük. Labdarúgás- A korábbiaktól eltérő besorolás szerint indult ősszel a pontvadászat, ám az új fonna megosztotta az érdekelteket. Önök hogyan értékelik a küzdelemsorozatot?- Az idényt hagyományos módon /. és II. osztállyal indítottuk, a versenykiírásban foglaltak szerint ugyanis ahol ifjúsági csapattal rendelkeznek, azok az egyesületek indulhatnak az első osztályban. A nevezések után 20 gárda volt jogosult erre. A jelentős utazási távolságok és időbeni keretek (novemberi-decemberi rossz időjárás) miatt a csapatokat Északi és Déli csoportra osztottuk. Ezzel elértük többek között azt, hogy egymáshoz közeli települések csapatai kerültek egy csoportba, így nőtt a nézők száma, amire példa, hogy a Balaton-Mikófalva mérkőzést 500 néző tekintette meg. Mivel a kezdés előtt az Egerszólátot a megyei II. osztályba sorolták, az Egercsehi pedig visz- szalépett, így az I. osztály 9-9 csapattal indult, és oda-vissza vá- gós alapon játszottak ősszel az együttesek.- Később aztán következett a felsőházi és az alsóházi rájátszás.- Az alapszakasz végeredménye tavasszal alakult ki, ezután az Északi és a Déli csoport 1-5. helyezettje alkotta a Felsőházat, míg a 6-9. helyezett az Alsóházat. Ezt az elképzelésünket a csapatok képviselői kisebb vita után szavazták csak meg. Terveink szerint a jövőben megpróbáljuk megoldani az I. osztályú csapatok egy csoportban való szerepeltetését.- A II. osztály kiírásán azonban nem változtattak.- A jól bevált őszi-tavaszi lebonyolítási rend szerint, 12 csapattal kezdődött a szezon, de mivel a Tófalu visszalépett, tavasszal 11 gárda játszott. A 2000/2001. évben összesen 30 felnőtt és 18 ifjúsági csapatnak biztosítottunk versenyzési lehetőséget.- Ezenkívül egyéb rendezvényeket is szerveztek.- Januárban megrendeztük a hagyományos Téli-kupa teremtornát az egri körcsarnokban, ahol élénk érdeklődés mellett rekordszámú, mégpedig 20 csapat lépett pályára. Játékvezető bizottságunk tanfolyamán 12 fő vizsgázott sikeresen, ők rendszeresen működtek a mérkőzéseken. A fokozott szövetségi ellenőrzésnek köszönhetően javult a fegyelmi helyzet a találkozókon. Bevezettük a gólkirályok díjazását, és sportszerűségi versenyt hirdettünk a játékvezetők osztályzatai (játékosok, vezetők, szurkolók viselkedése) alapján. Ezenkívül különböző tornákhoz nyújtottunk anyagi, illetve tárgyi segítséget.- Beszéljünk most a negatívumokról is, elsősorban a sárga és piros lapok utáni fizetési kötelezettségről, ami - valljuk be őszintén - nem vált be.- Törekvésünk a sportszerűbb játékra vonatkozott, de belátjuk: tévedtünk. Ilyen szinten ez nem megoldás, a nyilvántartás pluszmunkát adott a csapatvezetőknek, nem beszélve a megnövekedett anyagi kiadásról. Az már most biztos, hogy a következő idényben pénzbüntetéseket nem szabunk ki a sárga és piros lapok után.- Holt idény révén most nyilván a pihenés kapja a főszerepet, de a tervezés időszaka is most van itt.- A Heves Megyei Labdarúgó Szövetségtől (HELASZ) kapott fénymásológép mellé, mely egész évben segítette a munkánkat, szeretnénk egy számítógépet vásárolni, és ennek érdekében a Széchenyi-terv keretében pályázatot fogunk benyújtani. Természetesen a versenykiíráson is dolgozunk, ám arra felhívnám a figyelmet, hogy az elmaradt fegyelmi büntetéseket rendezni kell, mert ennek hiányában nem lehet nevezni a következő bajnokságra. ______________________________________IE.C».) G ólkirályok: Kovács Zoltán és Bóta Balázs A legjobb góllövők, körzet I. o., felnőttek: 1. Kovács Zoltán (Sirok) 25 gól, 2. Nagy Zsolt (Egerbocs) 23, 3. Pálinkás József (Balaton) 21. Ifjúságiak: 1. Sáfrány Márk 39, 2. Fónagy Csaba (mindkettő Szilvásvárad) 31, 3. Csík Endre (Párád) 30. Körzet II. o.: 1. Bóta Balázs (Unió Eger) 19, 2. Zahorecz Ferenc (Dohánygyár Eger) 17, 3. Mógor Béla (Unió Eger) 16. A sportszerűségi verseny végeredménye, körzet I. o.: 1. Szilvásvárad 406 pont, 2. Egerbakta 394, 3. Vécs 391. 4-6. Makiár, Váraszó, Hevesaranyos 387. Körzeti II. o.: 1. Dohánygyár Eger 185, 2. Hevesvezekény 175, 3. Kisnána 169. , Janika” felel a kérdésekre A szerdán megjelenő Sztár Sport 26. számának tartalmából a következőket ajánljuk az olvasóknak: Befejeződött a budapesti vízilabda Európa-baj- nokság; Beszámoló a labdarúgó NB I. utolsó fordulójáról, Debreceni VSC-Ferencvárosi TC - egy meccs, amely a bajnoki címről döntött; Sorsoltak a labdarúgó Bajnokok Ligájában és az UEFA Kupában; Hogyan tovább, Kokó? Körüljárjuk a kérdést: vajon milyen lehetőségei lehetnek Kovács Istvánnak, hogy ismét vb-címmérkőzést vívhasson?; Tudósítás a Forma-1-es Európa Nagydíjról; NBA-legek; Poszteren szerepel Shaquille O'Neal, a Los Angeles Lakers kosarasa és ifj. Tóth János („Janika”) raliversenyző, aki a Sztár Sport által feltett 25 kérdésre is válaszol. HEVES “« HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11940 Ft Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • •panda szerkesztőségi rendszerrel készük i A ^j/tATESZ