Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-02 / 128. szám
2001. Június 2., szombat HÍRLAP 9. OLDAL A G A Z N Pünkösd és a bérmálás szentsége Az ószövetségi választott népnél a pünkösd a termény-betakarításnak, az aratásnak az ünnepe volt, egyúttal annak a szövetségkötésnek is az emlékezete, amelyet Izrael népe a Sinai hegynél kötött Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével, az ígéret Istenével. Nagy nap lett ez az ünnep a keresztények számára is, az „aratás”, a próféták által jövendölt messiási ígéretek és a megígért javak betakarításának az ünnepe. így értelmezte az apostoli testület feje, Péter apostol is a nagy pünkösdi csodát. „Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok szavamat! Nem részegek ezek, ahogy azt ti gondoljátok, hiszen a napnak harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amit megmondott Joel próféta: Fiaitok és leányaitok prófétáim fognak és álmokat álmodnak a vének... és kiárasztom Lelkemet minden emberre” (ApCsel 2,14-18). Elsősorban a tanítványok kis csoportjánál teljesedett be a próféták jövendölése. Valamennyien elteltek a Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni. A Pünkösdben a húsvét beteljesedését látták, a Szentiélekben pedig Krisztusnak a Lelkét. Hiszen ő ígérte meg: Én pedig kérni fogom az Atyát és más Vigasztalót ad nektek, az igazság Lelkét (Jn 14, 15). Szükségük volt erre a Lélekre! Igaz, hogy bár megismerték Krisztust, az Eljövendőt; tanítványai voltak három évig, mondhatnánk, hogy elvégezték az ő iskoláját, tanúi lehettek az ő csodálatos életének és szavai emberfölötti bölcsességének, de mégsem voltak elég erősek, sőt a szenvedés óráiban nagyon is gyöngéknek bizonyultak. Szükség volt, hogy „felruháztassanak” a magasból, a Lélek erejével. Ez történt a „heves szélvész” és a „tüzes nyelvek” napján, amely nap az aratás napja lett számukra, hiszen most aratták le a Krisztussal együtt töltött évek és a krisztusi magvetés termését. De ez a nap nemcsak befejezést jelentett számukra, hanem kezdetet is, nemcsak aratást, hanem magvetést is. A Lélek ugyanis nemcsak az ő lelkűkbe áradt ki, hanem azok leikébe is, akik őket hallgatták. Péter szavaira megkeresztelkedtek mintegy háromezren, és ezek lettek Isten új választott népének (az egyház) zsengéi és új hajtásai. Krisztus ugyanis a Szentlelket nem a kicsiny nyájnak szánta, hanem az egész világnak, a tér és az idő korlátáitól függetlenül. Ezért küldte az apostolokat az egész világra, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, megkeresztelvén őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. És ebben a keresztségben a Szentlélek ajándékainak közlése is benne volt (vö. ApCsel 2, 38), sőt még az eucharisztikus lakoma kiszolgáltatása is egybeesett a ke- resztséggel, a Titokzatos testbe való beavatás egységes liturgikus keretében. Az igaz, hogy az ősegyházban egyszerre szolgáltatták ki a ke- resztséget, és azt, amit manapság bérmálásnak nevezünk, a szentmise keretében, de az Apostolok cselekedeteinek a könyvéből látjuk, hogy már az apostolok idejében létezett az egyházban egy külön szertartás (kézrátétel), amely arra szolgált, hogy a már megke- resztelkedett emberek elnyerjék a Szentlélek ajándékait. Péter és JáA Szentlélek eljövetele nos szamáriai látogatása (Apcsel 8,15-17), Pál apostol efezusi látogatása (Apcsel 19,5-6) arra enged következtetni, hogy itt már szinte egy intézményesen kialakult liturgikus gyakorlatról van szó, amelyhez hozzátartozik egy szertartásnak, mégpedig az imádságnak és a kézföltételnek az alkalmazása, mégpedig azzal a hittel, hogy a jeleket közvetítő apostolok a Szentlélek kegyelmének az elnyerésében is közreműködnek. Ennek a hitnek pedig csak az a krisztusi rendelkezés és az a Lélek lehetett a megalapozója, aki a krisztusi igazságok tanítója és emlékeztetője: „megtanít majd mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek” (Jn 14,26), és „elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 16,13). A Szentlélek tehát teljessé teszi és befejezi Krisztus tanítását, a Szentlélek közlése pedig, vagyis a bérmálás, a keresztség kiegészítése és koronája, hiszen a szamária- iak már megkeresztelkedtek Jézus nevében, csak arra volt szükségük, hogy vegyék a Szentleiket. Az apostoli időkben a három beavató szentséget (keresztség, bérmálás, az oltáriszentség vétele) egyszerre, egy napon, legtöbbször húsvét éjszakáján szolgáltatták ki a felnőttkorban megkeresz- telkedőknek. Nemcsak a szentírásból, hanem az egyéb ősegyházi iratokból is látszik, hogy ennek ellenére a kezdetekből fogva külön szentségnek tekintették a bérmálást. Tertullianus, aki elsőként írt könyvet a keresztségről (200 körül), monográfiájában a két szentség (keresztség és bérmálás) különbözőségéről, illetve sorrendjéről is ír: „leszállunk a vízbe, de nem azért, hogy a Szentlelket a vízben fogadjuk, hanem hogy a vízben megtisztulva előkészüljünk a Szentlélek fogadására” (6. p.). Később: „Azután következik a kéz feltétele, amellyel egy áldás által a Szentlelket leesdjük és lehívjuk” (8. p.). A nyugati egyházban a 4. században kezdett elválni a püspöki kézrátétel (bérmálás) a keresztségtől. Főleg két tényező következtében: 1. az áteredő bűn miatt egyre inkább elterjedt a gyermek- keresztség, 2. egyre több olyan keresztény közösség alakult, amelyet már csak a papok vezettek, ahol a papok végezték a keresztelést, a confirmatiónak is nevezett kézrátétel pedig később történt a püspök által. A keleti egyházban ezzel szemben akkor, miután az egyház megnövekedett és a gyermekkeresztelés elterjedt, megtartották a teljes beavatási szertartást. Máig együtt szolgáltatják ki a csecsemőknek is a keresztség és a bérmálás szentségét. A protestánsok nem tartják szentségnek a bérmálást. A bérmáláshoz hasonló liturgikus cselekmény egyes protestáns egyházakban a konfirmáció, hiszen a célja a hit megerősítése a Szentlélek által a gyülekezet közösségében. Nem szentség, de mégis hasznos, mert kifejezi a konfirmáló fiatalnak azt a - hitből fakadó - döntését, hogy belép, és részt vesz a helyi keresztény közösség életében. A Szentírásból kiindulva azt kell tehát mondanunk, hogy a bérmálás kinek-kinek egyéni pünkösdje. A szentség kiszolgáltatás imádságai is arra emlékeztetnek bennünket, hogy a bérmálás hatása a Szentlélek ajándékainak elnyerése, amint az egykor, az első pünkösd napján az apostolokkal történt. A bérmálás a Szentlélek személyes kiáradásának a szentsége, amely által eljutunk a lelki nagykorúságra, és Krisztus küldetésének bátor tanúságtevőivé és részeseivé leszünk. A bérmálás ugyan nem annyira szükséges az üdvösséghez, mint a keresztség, de nélkülözhetetlen a tanúságtevő keresztény élethez. ___________________DOLHAI LAJOS Ú tkeresés, jó rendezői teljesítményekkel Befejeződött az első évad a megújult Gárdonyi színházban Tűzkő Sándor és Pálfi Zoltán az Annuska című darabban Amikor egy család, egy közösség vagy akár egy színházi társulat új épületbe költözik, akkor nem lehet ott folytatni, ahol a költözés előtt abbamaradt a közösség élete. Vonatkozik ez jelen esetben a Gárdonyi Géza Színház társulatára is, amelyik a 2000/2001-es évadot már a megújult és jelentősen átalakult épületben kezdte - és fejezte be. A megyei önkormányzat grémiumának döntése nyomán utolsó színház-igazgatói évadát töltő Beke Sándor előtt nehéz feladat állt a műsorterv összeállításakor. Egyrészt nem lehetett szó nélkül elmenni a színházművészetben sem az ország millenniuma előtt, másrészt az új épület szellemisége is egyfajta ünnepélyesség érzetét sugallta. Nem utolsósorban pedig maguknak a színházban dolgozóknak is meg kellett tapasztalniuk, mit tud ez az új épület, ügy technikában, mint hangulatában, s ez a fajta belaká- sos-kísérleti állapot érzékelhető volt az évadban játszott darabokban is. A színházat a magyar dráma- irodalom kevésszer játszott gyöngyszemével, Bornemissza Péter Magyar Elektrájával nyitották, amely egyszerre volt a színházművészet és a millenniumra készülő ország ünnepe. Egy rendkívül nehéz alkotás ez, amely azonban magában hordozza a nyelvi gyökereket éppúgy, mint Thalia ünnepének ólomsúllyal nehezedő fenségességét. A Beke Sándor rendezte darab méltó nyitánya volt az évadnak. Az ünnepi pillanatok után szinte egy időben két bemutatóval indult a „színházi nagyüzem”. A Stúdiószínpadon - a terem külső megjelenésében is élmény volt a közönségnek - mutatták be Gárdonyi Géza Annuska című darabját, amely jól vizsgázott a színház- művészet apró szépségeinek bemutatásából. A szintén Beke Sándor rendezte előadás a könnyed szórakoztatás jegyében született, ahol értékes színészi teljesítmények mellett pergő előadás szórakoztatta a közönséget. Ezzel egy időben a nagyszínpadon egy igazi kuriózumot mutattak be: Szerednyei Béla rendezte az Anna Karenina zenés változatát. E darab Egerben a ritka műfajok közé tartozik. Nem operett, amely csak szórakoztatni akár, és nem is dráma. A nehéz zenei és helyenként nyomasztó érzelemvilág mégis olyan tartalmakat sugároz, amely a darab végén katarzisba vált, és az operák nehéz hangulatának nyomasztó, de szépséges érzetével engedi el a nézőket. Az elmúlt év utolsó két hónapja a rendszeres színházba járóknak némi pauzát jelentett, hiszen két szabadtéri produkció kőszínházi változatát kínálták: a Szent Péter esernyője és az István, a király rockoperát láthatta (újra) a közönség. Az idei év viszont egy örök érvényű hazai drámával, Katona József Bánk bánjával kezdődött. A haza-szerelem konfliktusának nehéz örökségét felidéző darabot Beke Sándor rendezte. Jól összefogott, a lényeget tömörítő produkdó volt ez, a megszokottnál kissé gyengébb színészi teljesítményekkel. A társulat igazi formáját a Ka- kukkfészekben (rendezte: Szegvári Menyhért) viszont újra átérezhet- tük. Egy mindvégig feszültségekkel teli előadás egyik csúcspontjáról a másikra lépegetve jutott el a végkifejletig, amely igazi morális kérdéseket vetett fel: létezik-e teljes sza____! K akukkfészek. A főszerepben Bregyán Péter. badság? Ki és mikor válik önnön foglyává? A vibráló előadásban kiváló színészi teljesítményeket láthattak a nézők, s a rendezés sem a megszokott színház-szórakoztatás koncepciójára épült. A nagy színpad utolsó darabja a Moravetz Levente rendezte Viktória című operett volt, amely a műfaj hagyományos fordulatai mellett látványos, ritkán látható pazar díszleteivel, édes-rózsaszín hangulatával ringatta el a közönséget. Mindeközben a Stúdiószínpadon két bemutatót láthatott a közönség. A Dér András rendezte Sade márkiné hangulata, lelki-érzéki síkon zajló történései ritkaságnak számítanak a megyeszékhely színházában. A darab egy önvizsgálatra hajlandó szűk közönséget érintett meg Sade márki legendájának felélesztésével. Az előadás értékeit több kor és nemzet hagyományainak, gondolkodásának, szokásainak, zenei effektusainak keveredése adta meg, miközben a Sade márki által kiváltott ösztönök kortól, nemtől, helytől függetlenül egyformán léteztek (léteznek). Ugyancsak egy rétegdarab volt Spíró György Kvartettje (Szegvári Menyhért rendezésében). Az Amerikából hazatérő egykori '56-os útkereséséről, s a valósággal való találkozásáról szól ez az egyfelvonásos, amely szintén az önvizsgálat célzatával született - helyenként a spírói nyelv- és gondolatvilágot formáló ironikus, groteszk képeivel - nehéz örökségként azoknak, akik még élték és érezték a kommunizmus lényegét, hiszen van, aki nosztalgiázik, van, aki a magyar történelem sötét korszakaként tartja számon, de közönyösek ma még nem lehetünk e negyven évvel szemben. A személyes érintettség volt az, ami miatt mindenkire másként hatott az előadás. A színházszeretők érdeklődését az új épület és az évadban bemutatott darabok mellett februárban a megyei közgyűlés döntése nyomán megszületett színházigazgató-pályázat eredménye is felkeltette. Az ötéves ciklusát letöltött Beke Sándor helyére Csizmadia Tibor került, aki augusztus 1-jétől viszi tovább a társulat művészi munkáját. Koncepció- és szemléletváltás? Hagyományőrzés vagy egy új út keresése? Min8&ríe a közönség már csak a nyári játékok után, a szeptemberben kezdődő új évadban kap választ. SZUROMI RITA
