Heves Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-18 / 140. szám

2001. Június 18., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Fejpénz Torgyán József független kis­gazda pártelnök bejelentette: bár szinte minden politikai el­lenfele szívesen látná, ha me­rénylet áldozatául esne, eddig azért nem próbálkozott senki a meggyilkolásával, mert az ő fe­jéért sokkal többet kér egy bér­gyilkos, mint Orbán Viktor mi­niszterelnökért, akit ugye - a té­véből kiderült - már rongyos egymillió dollárért vállalnának. _______________________(Ml) F OGADÓÓRA. Június 20-án, szerdán az egri Városháza 2-es számú termében dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz-Magyar Polgári Párt), a 11-es számú egyéni vá­lasztókerület önkormányzati képviselője, az ifjúsági és sport- bizottság elnöke tart fogadó­órát. A tanácsnok délután négy órától várja az érdeklődőket. TALÁLKOZÓ. Pétervására és társközségei - Erdőkövesd, Vár­aszó, Ivád, valamint Kisfüzes - polgármestereivel találkozik ma délután fél ötkor a városban Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Szocialista Párt megyei vezető­je. A választókerület szocialis­tái ezt követően küldöttértekez­leten döntenek a térség ország- gyűlési képviselőjelöltjének a személyéről. KONCERT. Ma este hét órától Egerben, a Megyei Művelődési Központban „Nem adom köl­csön a szívem” címmel Balázs Pali lemezbemutató koncertjén szórakozhat a közönség. MOZI. A Számkivetett című amerikai alkotást vetítik ma es­te hét órától az egri Művészetek Háza - a volt Ifjúsági Ház - Mű­vész mozijában. A filmet Robert Zemeckis rendezte, a két fősze­replő Tom Hanks és Helen Hunt. TÁBOR. A megyeszékhelyen, a Vitkovics-házban , a Széchenyi utca 55. szám alatt mától júni­us 22-ig napközis képzőművé­szeti tábort indítanak 8-14 esz­tendős gyerekek részére. Az ér­deklődők megismerkedhetnek az agyagozással, a batikolással, a linómetszéssel, a monotípiá- zással, a papírnyomatok készí­tésével, s megtekinthetik a Vitkovics-ház kiállításait. GARABONCIÁS UDVAR. „Te is lehetsz barbonca, ha kijárod a Garabonciás Oskola tizenhá­rom osztályát, ahol próbára te­heted kézügyességedet, fantázi­ádat. A mindennapos lovaglá­sok során a lovak barátja is le­hetsz.” - így hirdeti ma nyíló napközis táborát az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpont. A június 22-ig tartó programot Román Gábomé és Mérkőy Ildi­kó vezeti. ■ Hol nyaralhat a gyermek? (Folytatás az 1. oldalról) Egercsehiből Fonyódligetre, az önkormányzat üdülőjébe szoktak utazni nyaranta a gyerekek. Hanem - ugyancsak anyagi gondok miatt - ki­használatlan volt az épület, így hároméves bérleti szerződéssel átadták az ingatlant a Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnak. Az iskola igazgatójától, Vecseri Sándortól meg­tudtuk, hogy a csehi gyerekek változatlanul Fonyódligeten tölthetnek egy hetet. Legalábbis, azok, akiknek a szülei befizettek tízezer forintot. A teljes költség fennmaradó részét a Diáik Önkor­mányzat és az iskolai alapítvány vállalta, továbbá a pályázat útján nyert pénzzel egészítették ki. Saj­nos, a jelentkezéskor kiderült, hogy még a tízezer forint is nagyon drága a családok többségének. Csupán 21 gyerek utazhat tőlük az idén a Bala­tonhoz. * Hudák Tamás, a Heves Megyei Gyermek- és If­júsági Alapítvány kuratóriumának elnöke el­mondta: a fonyódligeti üdülőt iskolákon és szer­vezőkön keresztül próbálták betöltetni a nyárra. Még mindig akad függőben lévő csoport, amely­től nem kaptak visszajelzést, hogy végül is össze- jött-e legalább 20 gyermek. Pedig a hét éjszakáért és hä nap teljes ellátásért 13 ezer forintot kérnek. A Gyermekváros révén egy hét az egri, egy hét pe­dig a pétervásárai fiataloké. A Több Gyermekes Családok Egyesülete is szervezett egy csoportot, s a megye néhány településéről is összejött a kellő csoportlétszám. így például Hatvanból és Verpelétről is mehetnek a diákok, s lubickolhat­nak a Balatonban. A csoportokat a szervező isko­lák pedagógusai kísérik, de Fonyódligeten, az üdülőben két főiskolás gondnok is segítséget nyújt a programok megrendezésében. * Egerben az iskolák is szerveznek foglalkozáso­kat a nyárra. A dr. Kemény Ferenc Általános Isko­la például városi sportnapközibe hívja nem csak a saját tanítványait. Azáltal, hogy a szállásért - mindenki otthon alszik - nem kellett fizetni, több szülő számára elérhető ez az „üdültetés”. Bár Brandstädter Gábor pedagógus olyan sporttábo­rokra is emlékszik, amelyen 300 diák vett részt, most azzal is elégedett, hogy egy-egy csoportjuk­ba negyvenen, ötvenen jelentkeztek. Csak azért nem többen, mert a lovaglásért, az autóbuszos ki­rándulásért, a strandolásért és a háromszori étke­zésért persze itt is le kell róni a néhány ezer forin­tot. Viszont a gyerekek remekül érzik magukat, s amelyikük megteheti, kisír magának szüleitől még egy hetet. NÉGYESSY ZITA Szihalom és Mezőszemere között épül az M3-as autópálya új nyomvonala. A két helységet összekötő út felüljárón visz majd át, amihez a hídfelhajtótöltés földmunkáit végzik. Gépek dolgoznak a pályatest alapozásán is fotó: perl marton Praxisvétel kártyaosztással (Folytatás az 1. oldalról) sikerül megoldani a település háziorvosi ellátását. Az önkor­mányzat több pályázó közül vé­gül azokat választotta ki, akik eleve úgy tervezték, hogy a tele­pülésen a betegek számára bár­mikor elérhető közelségben tele­Azt szeretnék elérni, hogy a 2-es körzetbe is több mint ezer kár­tya kerüljön. Mivel szabad or­vosválasztás van, így a kártyaát­adást egyeztetik a betegekkel is. Az orvosnő úgy véli, a betegmeg­osztás jót tesz majd a rászoru­lók ellátásának is, hiszen így keve­sebb lesz a rende­lőkben a várako­zó és több idő jut egy-egy betegre is. Balázs József polgármester úgy véli, hogy a két fiatal doktorral évtizedekre Doktorok készenlétben A nagyrédei háziorvosok „készenléteznek”, tehát nemcsak a rendelési időben, hanem a sürgősségi ellátásban is a bete­gek rendelkezésére állnak. Gyakorlatilag hétfőn reggel 7-től szombat reggel 7-ig bármikor riaszthatok. A kártyamegosztás­sal ilyen szempontból is csökkenhet az orvosok terhelése. Dr. Mánya Kristóf, az orvoskamara megyei elnökeként és a praxistörvény kidolgozásá­ban részt vett országgyűlési kép­viselőként kiemelte: fontos, hogy a sikeres praxis-adásvétei révén fiatal doktorok kerülhet­tek a megyei há­ziorvosi körbe és a nyugdíjba vonuló kolléga is megfelelő anyagi ellen­szolgáltatást ka­pott. Ez utóbbi azért is fontos, mert évtizedeken át dolgozott betegei megelégedésére. _______________________1T- *• M.) R ENES MARCELL Küszöb fölé Fentről, 25 százalékról a parlamenti küszöb­re, sőt, még annál is lejjebb: a kát nagy rend­szerváltó párt szomorú története. A Magyar Demokrata Fórumban az elnök asszony Dá­vid Ibolya népszerűsége őrzi a lelket, de még ő is kevésnek bizo­nyulhat a Fidesz aligha önzetlen segítsége nélkül. A hatalom megtartásához kell minden százalék, minden „darab” szavazó. Hasonló a helyzet a csodavárásból kdségkívül kitűnően vizsgázó Szabad Demokraták Szövetségében, ahol azonban a nemrég párt­elnökké választott, s a minap leköszönt Demszky Gábor budapes­ti főpolgármester nem hozta a remélt sikert. Úgy tűnik, a Fideszt és az MSZP-t egyaránt támadó, kétpontos harc helyett tárgyalni kell a szocialistákkal, akik ugyancsak hajlanak az egyezkedésre. Mert a hatalom megszerzéséhez is kell az összes voks. Täszik avagy sem, két oldal, pólus, blokk, nevezzük akárhogy, körvonalazódik szépen, az ember vagy beletörődik, elfogadja, vagy az elkövetkező esztendőkben a parlament helyett legfeljebb künn, a Kossuth täen ordítozhat, ami azért kevéssé hatásos. (Plusz itt van még a szélsőjobb Magyar Igazság és Élet Pártja, amelyet osztrák és olasz mintára a Fidesz kormányba emelhet, bizonyítván ilyenformán a tételt, miszerint az Európai Unión kí­vül is van élet). Középen pedig egy nagy szakadék. Betömni úgy lehet, hogy ügyesen beleugrálnak háromszázalékos MDF-esek, négyszázalé­kos liberálisok, Békejobb-maradékok, „nem politizáló”, csakis a társadalomért összefogó civilek. Kerül rájuk még egy kis föld, amit fideszes és szód lábak elsimítanak, és aztán ott járnak majd át a fejek fölött. Akkor már inkább a kényszerű kompromisszum. A Demszkyt követő Kuncze Gáborral első elnökösködése idején közel nyolc százalékot értek el az 1998-as parlamenti választáso­kon a szabad demokraták. Az akkori kudarc alighanem jól jönne most. Nyitott falvak, porták ________Verpelét___________ A „Nyitott falvak, porták, gazda­ságok, műhelyek” országos ta­pasztalatcsere-program kereté­ben a verpelétiek munkáját is­merhetik meg az érdeklődők csü­törtökön, június 21-én. A bemu­tatót az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya védnöksé­gével a Tarnamenti Kistérség vi­dékfejlesztési menedzsere, Kele­men József szervezi. A borkészítés és -értékesítés tel­jes vertikumát megismerhetik az érdeklődők a településen, a Ker­Coop Borászati Kft.-nél (Dózsa György út 3/1.) 9 és 11 óra kö­zött. A kovácsmesterségből ifjú Veres János ad ízelítőt a kovács­műhelyben, ahol díszeket és ró­zsákat készít. Az intenzív környe­zetkímélő bogyósgyümölcsök - egres, bodza - termesztését és ér­tékesítését a Rubus-F Gyümölcs- termelő, Kereskedő és Szolgáltató Bt. mutatja be a külterületen 12- től 13 óráig. A rendezvény nemcsak új is­meretek szerzésére, hanem ta­pasztalatok átadására is módot kínál. ■ Óriás bélyegkép készül Elsők lettek a község iskolásai Recsk Lezárult a Miskold Postaigazgató­ság „Kell egy csapat - egy szuriká- ta csapat!" elnevezésű iskoláknak meghirdetett verseny. A Miskolc Városi Vadasparkot támogató jóté­konysági akciónak köszönhetően az Állatok Világnapján a Vadasparkba kerülhd egy tíztagú szurikáta csapat. A legtöbb bélyegcsomagot vá­sárló intézmények kapcsolódhat­tak be az akcióval párhuzamosan szervezett Guinness-rekordkísér- letbe, melynek során egy 30 négy­zetméteres bélyegkép készül, amit nyilvánosan bemutatnak az október 9-i Postai Világnapon. Az összesítés után az iskolák közötti versengés első helyén vég­zett, s részt vesz a Guinness-reko- rdkísérletben a recski áhalános is­kola. Az intézmény 50 tagú cso­portja ingyenes vadosparki látoga­tást nyert (mely tartalmazza az utazás költségét és a belépőjegye­ket), s értékes oktatástechnikai eszközöket kap, melyeket október 4-én, az Állatok Világnapján ve- hänek át ünnepélyes keretek kö­zött. m Szív a szívért Születésnapot ünnepelt a legifjabb újszíves Sírok Az ország különböző részeiből érkezett tucatnyi nő és férfi - bár ennek közülük senki sem tulajdonított különösebb jelen­tőséget - abban különbözött a helyi motel más vendégeitől, hogy a kitűnő hangulatú társa­ság tagjainak a mellkasában hosszabb-rövidebb ideje új szív dobog. Az elmúlt hét végén - a ma­gyarországi szívátültetés tízéves jubileumához közeledve, s az arra való készülődés jegyében - a hegyek ölelte településen ad­tak randevút egymásnak a honi transzplantáltak. Az egri újszí­ves, Szakács László elnök irá­nyításával ezúttal adott számot tavalyi munkájáról a Magyar Szívátültetettek Országos Egye­sületének vezetése, majd a Szív a szívért Alapítvány kuratóriu­ma ülésezett. Az érintettek fel­vetették gondjaikat, mindenek­előtt azt, hogy utógondozásukat az illetékesek az eddigitől más formában kívánják megoldani, ami nyugtalanságot okozott az újszívesek körében. Ők ugyanis ragaszkodnak ahhoz a kórházi szervezethez, illetve annak szak­embereihez, ahol és akik eddig is magas szintű ellátást biztosí­tottak a számukra. A tanácskozásokon, illetve az azt követő kútvölgyi szabadidős programon orvostársaival együtt részt vett dr. Bodor Elek professzor, a honi szívsebészet jeles képviselője is. A találkozó érdekessége volt, hogy a legfia­talabb újszíves, a 18 éves sza­bolcsi Herczeg Marianna éppen itt ünnepelte újjászületésének első évfordulóját. i-si Az újszívesek családtagjaik és orvosaik társaságában a kútvölgyi pikniken. Bal oldalon dr. Bodor Elek professzor, második „szü­lőatyjuk” fotó: Gál Gábor „Kifosztott ország” Gyöngyös A M1ÉP városi szervezete meghí­vására múlt péntek este a Kolping-házban tartott előadást Franko. Tibor. Az újságíró-politi­kus bemutatta Kifosztott ország című könyvét, majd aktuálpoli- tikai kérdésekről szólt. Lapunk érdeklődésére el­mondta: a MIÉP már a 2002-es választások után is meghatározó erő lesz az Országgyűlésben az ál­tala prognosztizált 12-15 százalé­kos eredménnyel, de a párt igazi áttörésére 2006-ig kell várni, amely - szavaival - a MIÉP ferge­teges éve lesz. Franka úgy véli, ha a nemzeti radikalizmus hatalom­ra kerül, a legfőbb feladata lesz a „sunyi, elhallgató szólamok” tör­lése a szomszédainkkal való kap­csolatban, s hogy minden cigány származású állampolgár számára megteremtődjenek a kötelező munkavégzés feltételei. i-ó> pedjenek le. A 2-es körzetben a; orvos augusztusban kezdi meg ; rendelést.

Next

/
Thumbnails
Contents