Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-07 / 105. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2001. Május 7., hétfő Kitüntetett tűzoltók (Folytatás az 1. oldalról) A reformer dr. Kiszely Katalin a nagyválasztmányi ülés utáni nyilatkozatáról szólva, miszerint a budapesti döntések nem jog­szerűek, Ficzere kijelentette: nincs tudomása arról, hogy bár­milyen jogi probléma is felme­rült volna. Nincs két FKGP sem, hiszen a párt legfőbb „törvény­hozó testületé” a nagyválaszt­mány, amely határozatképes volt. A továbbiakról az elnökség­nek kell döntenie, de az már tud­ható, hogy rövidesen a helyi szinteken is tisztüjításokra kerül sor, az új pártalkotmányról pe­dig szeptemberben döntenek.- Ceglédre azzal csábítottak le 1000 embert, hogy leváltják Torgyánt, ám az ott összegyűlt, 980 aláírást tartalmazó bizal­matlansági indítvány el sem hangozhatott - szögezte le a „kontragyűlésről” szólva -, rá­adásul százszám hozták el on­nan a biankó szavazólapokat, ami a „kékcédulás” választáso­kat idézi. Cegléden volt Torgyán botrányos cirkuszi mutatványá­nak utolsó előadása.- Heves megye 24 nagyválaszt­mányi küldöttéből 20-an jöttek el, s országos szinten is 80 száza­lék fölötti volt az arány, míg a nagygyűlési tagok esetében 70-75 százalékról beszélhetünk, ami jónak mondható. így össze­sen mintegy 1500-an voltunk Cegléden. Ahogy hallom, a me­gyéből alig 30-an mentek Buda­pestre - jelentette ki dr. Ördög Ist­ván, az FKGP megyei elnöke. Szerinte semmi gond nem lett volna, ha nem jelenik meg Ba­logh Gyula és dr. Tuti-Kovács Bé­la 150-200 fős csapattal, akik megpróbáltak botrányt csinálni. Ezután már békésen, jó hangu­latban zajlott az ülés, ahol nagy lelkesedéssel szavaztak bizal­mat Torgyánnak, s ovációval fo­gadták G. Nagyné dr. Maczó Ág­nes visszavételét is, amit a me­gyéből is többen kezdeményez­tek. E kérést ő közvetítette is, hiszen mint mondotta, helyes döntés, Maczó Ágnes nem bán­totta a pártot. - Azt tudom - folytatta Ördög a nagyvá­lasztmányi küldöttek döntő többsége Cegléden maradt, s így a budapesti ülés nem lehetett le­gitim. Mindezt a közjegyző is igazolhatja. Azokat, akik a fő­városba utaztak, noha a pártal­kotmány szerint Cegléden lett volna a helyük, nem tekintjük az FKGP-hez tartozó személyek­nek. A nagygyűlés egyhangúan kiállt a koalíció mellett, de ra­gaszkodunk a koalíciós megál­lapodás betartásához is. Fontos Fidesz-jelzés volt a „reformerek­nek”, hogy Várhelyi helyére Hor­váth Lászlót nevezte ki Matolcsy György a R1B élére. Elvárjuk: a kormányoldal szüntesse meg az FKGP-ből eltávozott többi illető tisztségeit is. ________________________________IKÜHWEJ L ufiüzenet az asztma világnapján Eger Az asztma korunk egyik nagy népegészségügyi problémája. Ma a világon mintegy 150 millió aszt­másról tudnak. Magyarországon 100 ezer felnőtt beteg él, és évente mintegy nyolcezer új megbetege­dést regisztrálnak. A betegség megelőzésére, a ke­zelés fontosságára akarták felhív­ni az emberek figyelmét akkor, amikor 1998. május 3-án a Világ­mozgalom az Asztmásokért és az Európai Tüdőgyógyász Társaság megrendezte az első Asztma Vi­lágnapot. Akkor 37 ország vett részt programok szervezésével a rendezvénysorozaton. Az idén hazánkban több város is bekapcsolódott a projektbe. Egerben szombaton a Dobó téren várta az érdeklődőket a Szabad Lélegzet Közhasznú Alapítvány. A Centrum Áruház mellett felállí­tott sátorban helyi szakemberek részvételével betegtájékoztatót tartottak, volt kérdőíves felmérés, s rengeteg ismertető szóróanyag várta az érdeklődőket. A nap meglepetése az volt, hogy pont­ban délben kétszáz léggömböt en­gedtek fel a térről. Ezzel egy idő­ben még további három városban tették ugyanezt, szintén figyelem- felkeltés céljából. jelek) A kocsmárossal tudatta szándékát Mezőgazdasági vegyszert ivott az elhagyott férj Kal Tragikus véget ért a Tárná menti községben lakó K. György élete. Az 56 éves férfit - mint azt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság saj­tóügyeletesétől, Kovácsáé Hajnal Erzsébet r. főhadnagytól megtudtuk - két héttel ezelőtt elhagyta a felesége. A magára maradt férj se­hogyan sem tudott belenyugodni a neje dönté­sébe, s bánatában - hol másutt - a kocsmában keresett vigaszt. Pénteken délben is ott múlatta az időt, ami­kor váratlanul bejelentette a kocsmárosnak, hogy most hazamegy és megöli magát. Érlelő­dő elhatározása olyan komolynak tűnt, hogy a csapos értesítette időközben eltávozott vendé­ge szándékáról annak a faluban élő egyik gyermekét, aki hazasietett, s ott habzó szájjal, életveszélyes állapotban találta apját. A sze­rencsétlen embert azonnal az egri kórházba szállították a közeli mentőállomás ügyeletesei. Mint utóbb kiderült, K. György úgynevezett Region nevű napraforgó-érésgyorsító vegyszert ivott, amely olyan gyorsan hatott, hogy életét a gyors és gondos orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni. Szombaton délben el­hunyt. Óvodapedagógusok fóruma A világ legszebb hegycsúcsai A magas hegyek sosem voltak az ember barátai. A földi halandó­kat nem szolgálták ki dús rétjeik­kel, legelőikkel, fáikkal. Az em­ber mindig félt a magas hegyek­től, sa hó örökös világában meg­fejthetetlen misztériumot sejtett. Keveseknek adatik meg, hogy meghódítsanak meghódíthatat- lannak hitt magaslatokat. Ők az alpinisták, nekik állít emléket kötetében a Park kiadó. A magyar olvasó - Grath Hatting szerzeményeként - olyan albumot tarthat a kezében, amely egyszerre gyönyörködtet, tanít és hajt fejet az alpinizmus kétezer éves története előtt. Meg­tudható, hogy a világ első alpi­nistája Hannibál volt, aki Kr. e. 218-ban elefántjaival átkelt az Alpokon. Több mint másfél év­ezred telt el ezután, amikor 1492-ben meghódították a 2097 méter magas Mont Aiguille-t, s a rekordot 1786-ban duplázták meg, amikor megmászták a 4807 méteres Mont Blanc-t. így szüle­tett a hegymászás sportja. Az emberiség igazi kihívásai a nyol­cezres csúcsok, Nepál és Tibet óriásai. Ezekre csak a XX. szá­zadban kerülhetett sor. A kötet bemutatja a nagy expedíciók si­kertelen és sikeres mászásait, az Anapuma, a K2-es és a Mont Everest meghódítását, de kitekin­tést ad a jég- és sziklamászásra is. A könyv szellemiségét egy hí­res hegymászó fogalmazza meg: a mászás a túlélés művészete. A kitartás, a bátorság és a szenve­dély hármasa. A kiadvány a lai­kusoknak is sok élményt kínál: csodálatos fotókon keresztül megismerhetjük azokat a csúcso­kat, amelyeket a valóságban csak kevesen láthatnak, i-romd Cukorbetegség, diétás életmód Eger A cukorbetegséggel kapcsolato­san tart tájékoztatót a Civil Ház­ban (Bajcsy-Zsilinszky u. 9. szám) a szociális, karitatív és re­habilitációs irodán a Heves Me­gyei Diabétesz Szövetség. Az ese­ményre - amely ma délután fél ötkor kezdődik - mindazokat várják, akik ezzel a betegséggel küzdenek, de azokat is, akik a vércukorszintjüket szeretnék megméretni. Szintén a Civil Házban Kovácsáé Harman Katalin dietetikus várja a különféle be­tegségekkel küszködőket, s azo­kat, akik fogyni szeretnének. Utóbbi rendezvény május 10-én 16 órakor kezdődik. ■ Iszonyat és öröm VlSONTA A Szent-Györgyi Albert Általá­nos Iskola két nyolcadikosa kép­viselte megyénket a Gyöngy a csillag című országos vers-, me­se- és prózamondó versenyen. Szécsi Beatrix József Attila Iszo­nyat című versével szerepelt Pásztón, Török Rita pedig a Ké­sei siratóval. Utóbbi a Pásztói Tehetséges Diákokért Alapít­vány különdíját nyerte el. Mind­két diákot Tóthné Papp Ildikó készítette fel. ■ Rajzpályázat Az Agria Repülőklub pályázatot hirdet repülési élmények meg­festésére vagy -rajzolására. Az alkotásokat A/3-as vagy A/4-es méretre paszpartuzva kell elküldeni május 11-ig az egri Forrás Szabadidőközpontba. Azokból kiállítást rendeznek május 20-án a Pipis-hegyi repté­ren. A legügyesebbeket meghív- ják ajándék repülésre. _______■ Ú tjavítások Heves megye Ezen a héten is folytatódnak a. Heves Megyei Állami Közútkeze­lő és Közhasznú Társaság szer­vezésében végzett útfelújítási munkálatok, ezért a járműveze­tőktől fokozott figyelmet kémek a megye útjain. Andomaktálya és Makiár bel­területén aszfaltozási munkála­tokat végeznek, ezért 40 illetve 30 kilométeres sebességkorláto­zásokat vezettek be e szakaszo­kon. Tamaszentmiklós és Kömlő között szintén úthelyreállítási munkák lassítják a közlekedést, Poroszló, Mónosbél és Balaton belterületén 30 kilométeres ma­ximális sebességgel haladhatnak az autósok. Egerszalókon pedig jelzőlámpás forgalomirányításra és útszűkületre kell számítani az arra haladóknak. ■ Egerbakta lakóinak összefogásával az eredetileg lebontásra ítélt, ám végül mégiscsak újjávarázsolt Idősek otthonában tartot­ták meg az anyák napi köszöntőt. Óvodások, kisiskolások, menyecskék műsorral kedveskedtek nemcsak az édesanyáknak, nagymamáknak, hanem az otthon valamennyi lakójának is. Az ünneplés virág és apró ajándékok átadása mellett bográcsos elfogyasztásával vált még hangulatosabbá _________ _______________________ fotó: pilisy elemér H uszonöt éves az egerszalóki Rozmaring Népdalkor. Az elmúlt esztendőben arany minősítést szerzett együttest Tőgyi Gábor pol­gármester, a kört alapító Smuczer Simonná tanárnő, valamint a kórust vezető Lipóczi Józsefné köszöntötte. A jubileum alkalmá­ból szombaton rendeztek jó hangulatú ünnepséget a faluházban______________________________fotó: ötvös De brecen, Heves megye Az idei tűzoltó napi országos ün­nepségnek szombaton Debrecen adott otthont. Ezen az eseményen belügyminiszteri dicséretben és pénzjutalomban részesült a Hiva­tásos Önkormányzati Tűzoltó-pa­rancsnokság egri állományából Antal Péter tü. őrnagy, a gyöngyö­si állományából Fehér Zsolt tü. őr­mester. Az Országos Katasztrófa­védelmi Főigazgatóság vezetőjé­nek dicséretét és jutalmát vehette át a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól Dorkó Oszkár tü. alezredes. A főigazgató soron kí­vül őrnaggyá léptette elő Nagy Csaba tü. századost. A Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság igazgatója di­cséretben és jutalomban részesí­tette Szabó László tü. őrnagyot és Csivincsik Vince tü. zászlóst. ■ Kisgazdák itt is, ott is Füzesabony A Laminé Antal Éva irányította 1-es számú Napközi Otthonos Óvoda május 8-án kitárja kapuit a szakma előtt. Az első alkalom­mal megrendezendő óvodapeda­gógiai szakmai napra meghívták a város körzetében élő és dolgo­zó óvónőket, óvodai nevelőtes­tületeket. A szakmai aktualitások feldol­gozása délelőtt 8.30-tól kezdő­dik, s 10 óráig bemutatókat te­kinthetnek meg a csoportba osz­tott vendégek. Ezúttal a játékban rejlő fejlesztési lehetőségek kiak­názásán lesz a hangsúly. A kész­ségek és képességek játékon ke­resztül történő fejlesztését hiva­tottak szemléltetni a bemutatók. A Városi Művelődési Központ nagytermében 11 órától folytató­dik a program, ahol előadások keretében a résztvevők az óvodai minőségbiztosításról hallhatnak, valamint a helyi nevelési progra­mok beválásának vizsgálati ta­pasztalatait összegzik. A szünet­ben szakkönyvek és szakmai eszközök, játékok vásárát tartják, s a rendezők még lehetőséget ad­nak népi iparművészek ldállítá- sának megtekintésére is. ______■

Next

/
Thumbnails
Contents