Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-29 / 124. szám
4. OLDAL M E G Y E I 2001. Május 29., kedd KÖRKÉP Szőlő, bor: válságágazat Szüretig megszűnhet a pincekönyv használata (Folytatás az 1. oldalról) A tanács ülésén vita után javasolták a szőlő- és borágazatot érintő jövedéki törvény módosítását. így várhatóan szüretig megszüntetik a jelenleg kötelező pincekönyv használatát. Arról is szó esett, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tárgyalásokat folytat a Pénzügyminisztérium illetékeseivel a borra vonatkozó jövedéki törvény további módosításáról is. Az FVM vezetőivel a borforgalmazás egészségügyi feltételeinek egyszerűsítéséről tartanak szakmai egyeztetéseket. Kiss László, az új elnök - aki öt év után Nagy Andrástól, a nagyrédei Szőlőskert Rt. elnökigazgatójától vette át a tanács elsőszámú vezetői feladatait - bejelentette, hogy megkezdték a szőlő- és borágazatot érintő stratégia kidolgozását, amit a kormány elé terjesztenek. Ez tartalmazza majd azokat a legfontosabb teendőket, amelyeket hazánk európai uniós tagságáig el kell végezni az ágazatban, hogy az később verseny- képes lehessen az európai és a világpiacon. így az új telepítéseket, az eredetvédelmet. Ezekben segít a készülő új szőlőkataszter a területi adataival, s az a javaslat, amely az új szőlők kialakításához ajánlott fajtákat tartalmazza, és felöleli a jövedelmezőség érdekében teendő intézkedéseket is. A tanácskozás kapcsán azt is megtudtuk, hogy a földművelés- ügyi tárca új vezetése kedvezően állt a tanács említett törekvéseihez. A közös szakmai egyeztetések után elhatározták, hogy őszig kidolgozzák a bor-, a hegyközségi és a jövedéki törvény harmonizációját segítő törvényjavaslatot. Ezzel a szőlő- és borágazatban tevékenykedők érdekeit szeretnék még jobban szolgálni. ______________________IMEHTU«) Emlékezés a hősökre Kömlő Kétszázharmincnyolc világháborús hőst és polgári áldozatot gyászolt a XX. században a község. Rájuk emlékeztek a hősök napján szentmisével és koszorúzással az áldozatok leszármazottai és a falu vezetése. A településen több mint tíz éve rendezik meg a hősök napját. Ám valójában minden évben voltak, akik gyertyát gyújtottak, hiszen az első világégésben 108 katona, a másodikban 75 honvéd, a faluban dúló súlyos harcok során 55 polgár esett áldozatul. A szentmisére hazalátogattak a Kömlőről elszármazottak is, majd az emlékműnél a falu lakói nevében az önkormányzat és a politikai pártok helyezték el a megemlékezés virágait.- Az akkori kormány 1924-ben határozta el, hogy megemlékezik az áldozatokról - mondta Cseh József polgármester. - A második világháború után hallgattak e nap jelentőségéről, míg 1991-ben újra felelevenítették a hagyományt. Az áldozatok példát mutattak hazaszeretetből, kitartásból, s ez erőt adhat a ma élő köm- lőieknek is a jelenhez, bizakodást a jövőhöz. _______________(-romi) D eé maradt az elnök Eger Ismét Deé Andrást választotta meg elnöknek a Fidesz-Magyar Polgári Párt városi szervezete legutóbbi tisztújító csoportülésén. Az egri és a megyei önkormányzatban is képviselőként tevékenykedő Deé mellett alelnök lett Hóma János, a város ország- gyűlési képviselője, Péderi Zsolt, Társy József, valamint Révész Tamás. Lapunk információi szerint a csoportülésen az elnök személyéről meg kellett ismételni a szavazást. Deé Andrással szemben ugyanis - mint azt előzetesen hírül adtuk - ringbe szállt a tisztségért Révész Tamás is. Révész a rendszerváltást követően, az első ciklusban egri önkormányzati képviselő volt, s korábban már betöltötte a Fidesz városi elnökének posztját, az utóbbi esztendőkben azonban inkább háttérbe szorult. Néhány héttel ezelőtt mint a frissen alakult Egri Polgári Együttműködés Egyesület ügyvezető alelnöke szerepelt Elek István elnök, kormányfői főtanácsadó társaságában az egyesület bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Úgy tudjuk, a tisztújító ülésen az első voksolás alkalmával mindkét elnökjelölt huszonhárom-huszonhárom szavazatot kapott. A megismételt választáskor - mivel közben valaki távozott - Deé Andrást huszonhármán, Révész Tamást huszonket- ten támogatták. . * A Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöksége a hét végén Balatonlellén ülésezett, ahol a nemrég országos alelnökké választott egri Nyitrai Zsoltot a Fidelitas országos kampányfőnöki feladataival bízták meg. ______irmi N em húzták Orbánt: vitték (Folytatás az 1. oldalról) Az idei tavaszi rendezvény vendége volt Pál Béla, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának elnöke, aki köszöntőjében hangsúlyozta: sokan hallottak már a Mátraaljáról, a borvidék nevezetes településeiről, ám Kisnánáról talán kevésbé. Az Orbán-naphoz hasonló ünnepek, vendégcsalogató rendezvények, na és persze a jó borok okán viszont hamarosan Kisnána is híressé válhat, nem „csak” a váráról, hanem az itt termett kitűnő italokról is.- Nem a nagyüzemi tömegtermelés a jellemző, sokkal inkább „arcuk van a boroknak”, s ez páratlan vonzerő - jelentette ki az elnök. A nap hátralévő része a gasztronómia jegyében telt. A várban lakomára várták a vendégeket, s ki-ki kedvére kóstolhatta a jobbnál jobb borokat, miközben a színpad előtt a fellépő együttesek produkcióit szemlélhette. Mindeközben a sajtó képviselőinek Pál Béla arról beszélt: a fejlettebb országokban a belföldi turizmus aránya eléri a 70 százalékot, míg nálunk 40 százalék körüli. Meglátása szerint Kisnánának és a hozzá hasonló településeknek is elsősorban a belföldi piacon kell versenyképesen megjelenniük. Újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: a turizmus fejlesztése érdekében a bizottság javasolja az úgynevezett turisztikai hozzájárulás - az ágazat túladóztatásának - megszüntetését. A forint árfolyamsávjának szélesítése miatt az idegenforgalmi vállalkozások önálló devizaszámla-nyitásának lehetőségét szeretnék megteremteni, ezzel kompenzálva az esetleges hátrányokat. A belföldi turizmus erősítése érdekében szorgalmazzák az üdülési csekkek adómentességi határának megemelését, illetve kimondottan ifjúsági üdülésic- sekk-rendszer bevezetését. Koncsos Sándor úgy vélte: az 1200 lelkes faluban mintegy 250 szőlőtermelő dolgozik, szinte minden háznál készítenek bort, ám jobbára csak saját fogyasztásra, főként a jövedéki szabályozás bevezetése óta. Mindössze négy „egyszerűsített bor-adóraktár” van a faluban.- Az önkormányzat részt vállal az idegenforgalmi fejlesztésekből, illetve áldoz a község kínálatának szélesítésére, annak kellő megjelenítésére. Még akkor is, ha egyelőre ez csak „viszi a pénzt”, ám egészen biztos, hogy közép-, illetve hosszú távon ezek a befektetések busásan megtérülnek, aminek az egész falu látja hasznát - húzta alá a falu első embere. _______________|E»PÉ) h atáridő Mire jó az alfázás? Eger Jambrovics László nyugdíjba vonulásáig az ORFK-nál volt főrendőr. Aktív időszakában emellett izgatta az ezotéria szinte valamennyi témaköre. A különböző tanfolyamokon szerzett tudását a hétköznapok során is gyarapította. Jártas számos kérdésben, így a számmisztika, a tenyérelemzés, az asztrológia világában, s a szellemvilággal való kapcsolattartásban. Az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület vendégeként május 30-án, szerdán délután háromnegyed négy órától a Mezőgazdasági Szakközép- és Szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.) találkozik az érdeklődőkkel. Vele Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. Ezúttal egy hatásos relaxációs technika, az alfázás elméleti és gyakorlati tudnivalóiról, s azok hasznáról lesz szó.- A programra, amely az egyesületi tagok számára ingyenes, újabb belépőket is várnak. ■ Autósoknak: lejár a Eger A közlekedésbiztonság szempontjai is érvényesülnek ama rendelkezésben, amely megszüntet egy korábbi gyakorlatot. Május 31-én jár le a határidejük azoknak az engedélyeknek, amelyek még lehetővé teszik, hogy a járműtulajdonosok használt karosszéria és alváz révén tudják átalakítani autójukat. A Heves Megyei Közlekedési Felügyeletnél elmondták, csütörtökig kell műszaki vizsgára vinni az említett módon átalakított gépkocsikat, így a változás még bevezethető lesz a forgalmi engedélybe és a járműnyilvántartásba.- Mivel az alvázszám jármű- azonosító adat, ezt az okmányirodák írják be a forgalmi engedélybe, ezért a műszaki vizsga után az illetékes irodát is fel kell keresni a kocsi üzembentartójának. Méghozzá 8 napon belül! - hangsúlyozta Kormos Emil igazgatóhelyettes. Ha ezt valaki elmulasztja, közúti ellenőrzéskor a rendőr vagy a felügyelet ellenőre megszüntetheti a jármű műszaki érvényességét, kezdeményezheti a forgalomból való kitiltását. A felügyelet február 28-ig 250 engedélyt adott ki használt karosszéria és alváz cseréjéhez. A vizsgaadatok szerint eddig az említett kör 90 százaléka élt az átépítésnek e lehetőségével. Március 1-jétől már csak új alkatrész felhasználása megengedett a teljes alváz vagy karosz- széria cseréjéhez. ________________________ IB.S.) Törvény a fiatalok lehetőségeiről Eger Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) várhatóan augusztusban terjeszti majd a kormány elé a fiatalok lehetőségeiről szóló törvényjavaslatot, amelyet reményeik szerint az őszi időszakban az Országgyűlés is megtárgyal, s elfogadása esetén 2002. január 1- jäöl életbe léphet - mondta el Szabó László, a tárca ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára azon a tanácskozáson, melyet az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató iroda szervezett tegnap az egri Civü Házban. Az államtitkár kifejtette: az ISM három területért felelős, melyből kettőben már elvégezte a jogszabályalkotást. így tavaly elfogadtatták a nemzeti drogstratégiát és a sporttörvényt is. Következő feladatuk egy ifjúsági törvény megalkotása, hiszen - mint azt Szabó László hangsúlyozta - 1971 óta nem született önálló ifjúsági törvény. Itt volt tehát az ideje, hogy előkészítsenek egy újabb jogszabályt. Eddig végzett munkájuk során azt is felismer ték, hogy egy ilyen törvény megalkotásánál figyelembe kell venni az érintettek véleményét is, ezért formabontó módon, s hazánkban eddig egyedülállóan, nyitott jogalkotást alkalmaztak. Ennek részeként április közepe óta az érdeklődők a www.ifjusag.hu honlapon fogalmazhatják meg javaslataikat. Ezenkívül a helyben működő regionális szervezetek konferenciákat rendeztek a témával kapcsolatban. A véleményeket a közeljövőben dolgozzák fel, s várhatóan július végére elkészül a törvényjavaslat. Az új jogszabályban többek között definiálni kívánnak néhány, már eddig is használt fogalmat. Ilyen például az ifjúság, az ifjúsági szervezetek és rendezvények, az önkéntes és profesz- szionális ifjúsági munka. Továbbá világossá kell tenni az állam, az Ország- gyűlés, a kormány, illetve a minisztérium és az önkormányzatok ifjúságért végzendő feladatait. Fontos, hogy a helyi diákszervezeteknek biztosítaniuk kell a fiatalok információhoz való hozzájutását, s érdekképviseletük ellátását. Emellett segíteni kell a nemzetközi és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek kapcsolatrendszerének kialakítását. Nagy figyelmet fordítanak a fiatalok egyéni kedvezményrendszerének kialakítására is. így például olyan kártyarendszert lehetne létrehozni, amely csatlakozna az Európai Unióban bevezetett Euro 26-hoz. Végül biztosítani kell a fiataloknak az összeköttetést az információs társadalommal, sa 26 év alattiaknak ingyenesen hozzá- férhetővé kell tenni az Internetet. __________ielekj C súcsborok városunkból Eger Az ország egyik legjelentősebb borversenyén, a május 23-25. között megtartott Millenniumi Pannon Bormustrán - ahol kategóriánként a legjobb 20 bort emelik ki a mezőnyből - szép egri siker született. Külön öröm tehát szűkebb pátriánknak, hogy a mostani „vörös csúcsborok” kategóriájában ott találjuk Gál Tibor '98-as Egri Cabemet Franc-ját és Thummerer Vilmos '95-ös, illetve ' 97-es Vili Papa Cuvée-jét is. ■ Kémiából remekeltek Heves megye A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat május 25-27. között rendezte meg a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjét Szegeden.-Szűkebb hazánkat 8 tanuló képviselte, ami rekordnak számít, hiszen ők tették ki a 30 fős 7. osztályos mezőny egynegyedét. így nagy eséllyel pályázhattak a dobogós helyekre is. Be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket, mert a háromfordulós versengés összesített eredményei alapján Kovács Dávid (Kossuth Lajos Ált. Isk., Hatvan, felkészítő: Vojnárovics Józsefné) második lett. A szóbeli fordulóban Bccráth Eszter, a gyakorlatiban Szigili Anetj (mindketten a Hevesi Körzeti Ált. Isk. tanulói) bizonyult a legjobbnak. Felkészítő tanárukat, Kovács Lászlónét Hevesy György- emlékéremmel tüntették ki. ■ A jóléti rendszerváltás programja Baja Ferenc erős, kemény kampányra számít A mátraaljai városban tanácskozott tegnap a szocialisták - kongresszusi küldöttekkel kibővített - megyei elnöksége, melynek munkájában részt vett Baja Ferenc, az MSZP pártigazgatója is. Gyöngyös Millenniumi romanap Útjavítások korlátozásokkal Heves megye Hort átkelési szakaszán közmű- vezeték építése miatt 30 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, útszűkületre kell számítani, előzni is tilos. Egerben, a Törvényház és a Petőfi. út csomópontjában gázvezeték építése miatt zárták le a szélső sávot, itt maximum 30 kilométerrel haladhatnak az autósok. Parádfürdőn várakozóhely kialakítása miatt van útszűkület. Andomaktálya és Makiár belterületén aszfaltozás miatt fokozott figyelmet kérnek a vezetőktől. Adács belterületén profilkiegyenlítési munkák miatt előzni tilos. Útszűkületre és jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani Poroszló, Kerecsend, Balaton, Mátraszentlászló és Mátraszent- istván belterületén, Egerszalók átkelési szakaszán. ■ A tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a párt közelgő kongresszusán - Sós Tamás elnök vezetésével -17 küldött képviseli a megyei tagságot. Közülük Bátka László az ügyrendi, Gonda Tivadar az alapszabály-szerkesztő, Török Zsolt a szavazatszedő, míg Szabó Gyula a dokumentumszerkesztő bizottságban tevékenykedik.- Nem számítok meglepetésekre - jegyezte meg a kongresszussal kapcsolatos tájékoztatójában Baja Ferenc pártigazgató, aki elmondta: ez az esemény részben azért lesz jelentős, mert az új alapszabály szerint Medgyessy Péter személyében olyan miniszterelnök-jelöltet állítanak, aki nem tagja a pártnak. Ezzel is jelezni kívánják a társadalomnak, hogy nem az MSZP-nek, hanem az ország egészének jelölik. A vezető poszton olyan személyre van ugyanis szükség, aki képes összefogni a nemzet érdekeit, képes nemzeti kérdésekben gondolkodni, miközben elkötelezettséget vállal a baloldali értékrend, a rendszerváltás és a reformfolyamatok mellett. A kongresszus másik fő kérdése - mint a pártigazgató utalt rá - a választási program fő irányainak meghatározása lesz. Az erre vonatkozó dokumentum A jóléti rendszerváltás programja munkacímet viseli, s a lényege, hogy az ország valamennyi állampolgárának a fel- emelkedését szolgálja a jövőben. Ezt - mint a kongresszus fő üzenetét - Program a nemzetnek címmel kívánják eljuttatni a társadalom tagjaihoz, jelezve: a gazdasági fejlődés lehetővé teszi 2002 és 2006 között a jóléü rendszerváltás programjának meghirdetését. Ez a program nem ígéretekre épül, s erre garancia Medgyessy Péter személye, akit - mint munkatársunk kérdésére válaszolva Baja Ferenc elmondta - a választási kampány során politikai ellenfelei megpróbálnak majd ízekre szedni, ám sikertelenül. A választási harc - mint hozzátette - véleménye szerint is erős, kemény és radikális lesz. i-si Heves Több mint kétszáz ember részvételével - köztük nagy számban akadtak nem cigányok is - rendezte meg a Hevesi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a millenniumi romanap elnevezésű egész napos kulturális találkozót. A vendégeket az 1. számú általános iskolába várták, ahová megérkezett a térség országgyűlési képviselője, Godó Lajos, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, Lukács Mihály, és a megyei koordinátorok, Farkas Antal és Lóié Mihály. Az ünnepi köszöntőket és hozzászólásokat kötetlen beszélgetés követte: szóba került itt a strasbourgi kivándorlás oka, az oktatás fontossága, s a kiskörei betonüzem példáján keresztül a cigányság foglalkoztatása. Ebéd után három hevesi és egy sarudi csapat részvételével kispályás focimeccset rendeztek (amelynek végén megválasztották a legjobb kapust a hevesi Horváth Béla személyében és a legjobb mezőnyjátékost, aki a hevesi Kovács Ferenc lett). Ezután a központi szabadtéri színpadon folkegyüttesek léptek fel. Műsort adott a Kále Romaié és a Fekete Tulipán, de bemutatkozott az 1- es és az 5-ös iskola csoportja is, valamint a sarudi és a kiskörei vendégek is színpadra álltak. A vendéglátók szendvicseket szolgáltak fel a több mint kétszáz érdeklődőnek. A nap végén - tudtuk meg Adu Gábor elnöktől - minden focicsapat és kulturális együttes ajándékot és emléklapot kapott, majd estig szabadtéri diszkóban szórakozhattak a roma és nem roma résztvevők. iszuromi)