Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-24 / 120. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Május 24., csütörtök Molnár az elnök ___________ Hatvan Tis ztújító közgyűlést tartott kedden este a Fidesz-MPP városi szervezete. Az eseményen a tagságon kívül jelen volt Szinyei András országgyűlési képviselő, Molnár Zsolt, a megyei iroda vezetője és ifjabb Oroián Sándor, a Fidelitas városi elnöke is. A jelenlévők egyhangú szavazással ismét elnökké választották Molnár József Ferencet, aki 1998 február óta tölti be ezt a tisztséget. A négy alelnök dr. Salomváry László, Tóth Zsolt, Lestyán Balázs és Wébel Károly lett. Molnár lapunknak elmondta: örül, hogy a tagság a megválasztásával megerősítette, miszerint az általa képviselt irányvonal valódi alternatívát kínál azoknak, akik polgárbarát, fejlődésre is képes városban szeretnének élni. i-ó) Ünnepelnek Zagyvaszántó A településen május 25-étől háromnapos ünnepséggel emlékeznek meg a millenniumról. A rendezvénysorozat pénteken gyermeknapi programokkal kezdődik, szombaton pedig kispályás focibajnoksággal, főzőversennyel és kulturális műsorral folytatódik. Este 8 órától bál várja a táncos lábúakat, majd tűzijáték következik. Ugyanezen a napon rendezik meg a környék legerősebb embereinek versenyét is, miközben kiállítások sora várja az érdeklődőket. Május 27-én, vasárnap 10 órakor az emlékparkban tábori misét celebrálnak. Ennek keretében adja át Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a millenniumi zászlót, Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke pedig a megye jubileumi zászlaját._______ ■ J ubileumi koncert Hatvan A Chamber Art Voices kisegyüttes öt éve alakult a Zagyva-parti városban. A formációnak Mezei Rita zongoraművész és Szabó Krisztina énekművész a tagja. Az eltelt időszakban a duó széles körű repertoárt alakított ki a kamarazene és a szóló műfaj területén. A kisegyüttes többek között Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Svájcban és Olaszországban turnézott nagy sikerrel, és gyakori meghívottjai a hazai koncertpódiumoknak is. Megalakulásának 5. évfordulója alkalmából a Chamber Art Voices pénteken este fél héttől a Grassalkovich Művelődési Központ barokk termében ünnepi koncerttel lép a publikum elé. Az est programjában Strauss, Pozzoli, Dvorák, Bartók és Verdi művei szerepelnek. u. z. w.i Robbantás után sötétség Az elosztószekrényekbe éghető folyadékot locsolhattak A villamos elosztószekrények egyike a falból is kiszakadt, a kábelkötegek pedig csonkig égtek. A megyeszékhely központjában mintegy ötven családnál aludt ki a fény. Eger- Ilyen súlyos üzemzavar a közelmúltban nem volt nálunk - mondja Gazsó Imre, az ÉMÁSZ üzemvezetője. - Az eredményt látva a rendőrséghez fordultunk, mert az a feltételezésünk, hogy ezt valaki vagy valakik szándékosan követték el. A párját ritkító áramkimaradás szerda éjjel, két óra után jelentkezett. A Hatvani kapu tér körzetében megszűnt az áramszolgáltatás. A szakember az okokról elmondta:- A villamos elosztószekrényekbe éghető folyadékot locsolhattak, mire az berobbant. Az egyik ilyen szinte féüg kifordult a falból. A robbanás hatására a benne található kábelek csonkig égtek. A rongálás kijavítása néhány napot is igénybe vehet. A lakók számára azonban a házak homlokzatán futó ideiglenes, úgynevezett ellátóvezetéken keresztül biztosítják az áramot. Tegnap délelőtt, amikor a villanyszerelők a lehetséges megoldási lehetőségeket vették számba, újabb meghibásodás lépett fel. A Telekessy utcai transzformátor ugyanis az átterhelést nem bírta el. A két üzemzavar teljes felszámolásán tegnap az ÉMÁSZ dolgozói nagy erőkkel dolgoztak. Az áramellátás zavartalanságát ideiglenes módon biztosítják, de a leégett kábelhálózat kicserélése, kiépítése, a kor színvonalának jobban megfelelő szakaszolása néhány munkanapot biztos igénybe vesz. _________________________(>•*.) B emutatni a sikereket A határ menti roma együttműködésről A Kárpátok Alapítvány kitüntetett feladatának tekinti a helyi demokrácia és a civil társadalom fejlesztését, a határokon átnyúló, valamint a társadalom különböző szektorai közötti együttműködés ösztönzését. Ennek megfelelően segíti a ci- vü szervezeteket, valamint a helyi önkormányzatokat a helyi és regionális szinten adódó feladatok megoldásában. A Kárpátok Eurorégió területén közel kétmillió roma él; jelentős hányaduk emberhez méltatlan körülmények között. Az utóbbi években az alapítvány több olyan programot hirdetett meg, melyek támogatottjai között roma projektek is jelen voltak. Ennék okán a Kárpátok Alapítvány konferenciát szervez Egerben május 26-27. között, melynek címe: Határ menü roma együttműködés a Kárpátok Eurorégióban. A tanácskozásnak a Hotel Korona ad otthont. A konferencia célja azoknak a kezdeményezéseknek a bemutatása, melyek főszereplői a térségekben élő romák, s amelyek sikerességük folytán lényegesen befolyásolták az adott roma közösség életét, elősegítették megmaradásukat, boldogulásukat lakóhelyükön. az égben és a földön (Folytatás az 1. oldalról) Az ötlet kapcsán azonban számos, a mindennapi gyakorlatot érintő felvetés fogalmazódik meg: ki vezesse a nyilvántartást, hogyan történjen az értesítés, kinek a kötelessége és felelőssége lesz a bejelentés, és a születési és halálozási anyakönyvi adatokat is az új módon fogják-e kezelni. Mint megtudtuk, Egerben például évente 350-400 polgári házasság köttetik, s eddig nem volt kifogás a polgári házasság és az anyakönyvvezetők által megtartott esketések ellen. Egy családjoggal foglalkozó jogász szerint a jogi környezet alapos átgondolása és esetleges módosítása után lehet csak bevezetni a kizárólagos egyházi házasságot, ugyanis a mai magyar szabályozás szerint a polgári jog és a Ptk. az irányadó a családi-vagyoni vitákban és válás esetén, nem pedig az ettől elkülönülő, az érintett egyházra érvényes sajátos egyházjogi keretek a perdöntőek. Ráadásul a jog így az esketést végzőt a feladat mellett egyfajta hivatalos állami tisztséggel, jogosítvánnyal is felruházná, ami nem kifejezetten az állam és egyház elkülönítése felé mutat. Az egyházak tekintetében is sokszínű a kép. A legnagyobb hazai történelmi egyház, a katolikusok esetében például nincs válás, azaz egyszer lehet pap előtt házasságot kötni, igaz, utána még bárki annyi polgári esküvőt tarthat (és persze válhat is), amennyit csak akar. Egyes protestáns egyházaknál csak megáldják a párokat, az egyháztagok tág körének van erre jogosítványa, és válni is lehet. Vannak történelmi kisegyházak és egyéb, itthon újnak számító, nem a történelmiek közé sorolt kisegyházak is. Ezek között Egerben működik például a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége tíz hazai központjának egyike. Kérdés, ők vajon eskethetnének-e hivatalosan, és miként. Az Egri Érseki Hivatal titkárságán azt a felvilágosítást kaptuk, hogy számos médium kereste már ez ügyben dr. Seregély Istvánt, ám az egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a sajtóban megjelent felvetéseken kívül semmi egyebet nem tud a kezdeményezésről, s „pletykaszintű hírekkel nem foglalkozik”. Az elmúlt évek számainak megfelelően tavaly az egri katolikus templomokban összesen 137 pár fogadott örök hűséget egymásnak, míg egy évvel előtte 139 katolikus esketés volt a megyeszékhelyen. A Bazilika a legnépszerűbb, ahol a boldogító igenek mintegy háromnegyede elhangzik: 2000-ben 103,1999- ben 92 esküvőt tartottak itt. Az egyik legkisebb történelmi egyház, az evangélikusok egri lelkésze, Aklan B. Sándor elmondta, hogy az esélyegyenlőség alapján helyesnek tartja a kezdeményezést, azzal a feltétellel, hogy az anyakönyvvezetés továbbra is maradjon állami feladat. „Fölösleges a kettősség. Aki akar, egyházit, aki akar, államit választ. Legyen alternatíva” - fogalmazott a lelkész, aki szerint ez segíthet a néha sablonos polgári házasságkötések megújításában is. Egerben évi 3-4 evangélikus esküvőre kerül sor, esküvel és fogadalommal a párok részéről. Az evangélikusoknál létezik válás, melynek alapja a bűnbocsánat, a hibák beismerése. ikji Nem lesz rekord gabonából Agrárkamara: pénzhiányban szenved a mezőgazdaság Az elmúlt évben az új kamarai törvény szellemében tartottak tisztújítást - hangsúlyozta Szabó József, a megyei Agrárkamara titkára. Mint hozzáfűzte: az új alapszabályt fogadták el a működésre. Heves megye A gazdasági köztestület dr. Magda Sándor elnök vezetésével a Szent István Egyetem gyöngyösi főiskolai karán tartotta éves küldöttgyűlését, ahol értékelték a múlt évi eredményeket. A megváltozott helyzetben a kamara takarékosan, az előirányzott 23 millió forintból gazdálkodott. Ezt folytatják az idén is, miután a küldöttgyűlés elfogadta a 18 millió forintos költségvetést. Ebben az évben bővítik szolgáltatásaikat. Még többet tesznek a kamarai tagoknak az uniós csatlakozásra való felkészítéséért. Segítik a pályázatok, a hitelkérelmek elkészítését, és adótanácsadást is tartanak. Emellett támogatást nyújtanak a táblatörzskönyvek számítógépes nyilvántartásának bevezetéséhez. Á küldöttközgyűlésen szó esett a mezőgazdaság jelenlegi nehéz helyzetéről is. Mint elhangzott, bár gabonafélékből biztatóak a kilátások, de nem várhatók rekordok a terméseredményekben, mint azt a kereskedők, a felvásárlók hangoztatják. A termelők a kedvezőtlen pénzügyi helyzetük miatt a tavaly őszi vetéskor nem tudtak elegendő mennyiségű alapműtrágyát vásárolni. Az anyagi helyzetük azóta sem javult. Az idei agrártámogatások összege is alatta ma- rad az igényeknek. ____________<m. k.i S ZDSZ: régi-új jelöltek ___Heves megye A megyei országgyűlési választó- kerületekben várhatóan ugyanazok a jelöltek indulnak jövő tavasszal a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben, akik az előző, 1998-as választáskor is megmérették magukat - tudtuk meg dr. Bajusz Imre megyei pártelnöktől annak a most nyilvánosságra került hímek a kapcsán, amely szerint országosan az SZDSZ-jelöltek háromnegyede már ismert. Bajusz elmondta: egyelőre csak előzetes beszélgetések zajlottak, a jelölés a helyi pártszervezetek dolga lesz, de nagy meglepetésekre nem lehet számítani. Bizonyosan ringbe száll a gyöngyösi körzetben dr. Fodor Gábor országos ügyvivő, honatya. Egerben dr. Horuczi Csaba alpolgármester, helyi pártelnök, a hatvani választókerületben dr. Bajusz Imre, Füzesabonyban dr. Puha Sándor volt képviselő, a hevesi körzetben Somlai György ludasi polgármester indulása valószínűsíthető. Az még bizonytalan, hogy a pétervásárai kerület SZDSZ-je- löltje ismét Kocsa Erika lesz-e. „Nyitott pincék”: sötét a kép (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel szemben az egri borvidéken alig néhányan állják majd a sarat a június 2. és 4. közötti programsorozatban: Noszvajon a Mágnás Borok Háza, ahol 4-én gálavacsorát rendeznek, ugyanitt a Thummerer-pincészet, Egerben pedig a szépasszony-völgyi Balla- pincészet, az István-pince és a Gál- pincészet. (A Mátraalján a nagyrédei Szőlőskert Rt. és a gyöngyöstarjáni Ludányi-pince várja a bortúrázókat.)Szintén árnyékot vet az idei rendezvénysorozatra az a tény, hogy az eredetileg meghirdetettekkel szemben elmarad az Egri Borok Gyertyás Házának megnyitója az épület elhúzódó rekonstrukciós munkálatai miatt, arra a hegybíró szerint az „Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján" programjai között kerülhet sor július 5. és 8. között. Hasonlóan csúszik az Egri Borkalauz 2001. és az Egri Borát térkép mostanra tervezett bemutatója az Agrármarketing Centrum támogatásának késése miatt. (kühne) Vállalkozók a szakképzésért _________Heves megye Az idei és a következő évre 140 millió forint támogatáshoz juthatnak szűkebb hazánkban a vállalkozók, a felsőoktatási intézmények és a szakközépiskolák a képzés feltételeinek javítására - mondta lapunknak Molnár Zoltánné, az OKÉV keretében működő megyei szakképzési bizottság soros elnöke. Ehhez pályázat útján juthatnak hozzá. A vállalkozók június 8-ig adhatják be igényeiket a vissza nem térítendő támogatásra. Olyan eszközöket, berendezéseket vásárolhatnak, amelyekkel a szakmunkástanulók gyakorlati képzését segítik elő. Ennek feltétele, hogy a vállalkozó alkalmazottat is foglalkoztasson, mert így válik kötelezetté arra, hogy befizessen a Szakképzési Alapba. A legkisebb támogatási összeg hárommillió forint lehet. Ez alól kivételt jelent, ha valaki vállalja a gesztori szerepet. Ilyen módon három vállalkozó egy-egy millió forintra is pályázhat. Állami kézben, biztosan Gyöngyös A krém ünnepe: múlt cukormázzal Eger Szakítani szeretnénk a hagyományokkal, legalábbis abban a tekintetben, hogy mai ügyféltalálkozónk nem kizárólag és elsősorban rólunk szól, hanem olyan témákról is, amelyeket a mindennapi munka során nem biztos, hogy módunkban áll megvitatni - mondta a Konzumbank vezérigazgató-helyettese, dr. Arató Krisztina a pénzintézet gyöngyösi rendezvényén. A Mátra Szállóban megrendezett találkozón természetesen az ügyfelek mindezekkel együtt is megismerkedhettek a pénzintézet kínálatával, amelyekről szólva a vezérigazgató-helyettes asszony elmondta: elsősorban a kis- és középvállalkozásokat igyekeznek segíteni, de az utóbbi időszakban téljeskörűvé szélesítették a lakossági ügyfeleknek szánt termékek körét is. Azt is hozzátette: a Konzumbank üzleti stratégiáját meghatározza az a tény, hogy állami tulajdonú pénzintézetről van szó, ám ennek összes előnyével és hátrányával együtt sikerült a magánkézben lévő kereskedelmi bankokkal versenyezve is megtalálni a megfelelő piacot. A program további részében a Concorde Rt. munkatársai tartottak előadást a hazai befektetési piac jellemzőiről, illetve a magyar gazdaság helyzetéről, rövid távon várható alakulásáról. Ennek kapcsán többek között elhangzott: tarthatónak tűnik a GDP 5 százalékos növekedése, s az elemzők inkább külső, mint belső veszély- források lehetséges negatív hatásaival számolnak. Kimondottan előnyös lépésnek ítélték a forint árfolyamsáv-szélesítését, amely nagyban hozzájárulhat az infláció csökkentéséhez. A piacgazdaság szárba szökkenése óta ritkán látott hosszú sor kígyózott a reggeli főutcán. A sorban állók zömének ugyanakkor saját élmény híján csupán ködös elbeszélések alapján lehettek elképzelései a hiánygazdaság első számú megjelenési formájáról. Lévén a várakozók zömét elsősorban az állóképes fiatal korosztály, diákok, gyermekeiket pásztoroló kismamák, vihogó bakfisok alkották, s közibük inkább elvétve vegyült csak egy-egy érett, az élet hányattatásaiban sokat tűrt, tapasztalt idősebb arc. Akiknek persze sokkal többet mondhatott az elmúlt 35 év, hisz a cukrászda 35 éves múltját 35 évvel ezelőtti áraival tette emlékezetessé. Bizony, cukrászdaidő: 1966, táncdalfesztivál, tíz évvel ötvenhat után, Kékes tévé, lámpaoltá- sos szavazás, táskarádió, készül az új gazdasági mechanizmus, KISZ, pol-beat dalok, Gerillák együttes, Vámos Miklós szövegével, s a korszak nagy kérdése: Ki ölte meg Kennedyt? (ezt egyébként még ma sem tudni - egyebet sem -, ezen a téren tehát a helyzet változatlan), örökzöldek, Beatles, Illés, Metro, Omega, Kiváló Dolgozó, „mezítlábas” Kossuth és Munkás, népi ellenőrzés, munkásőrség, üveges tej. Mindez két órára megédesült emlékké változott, hisz a kínált ínyességeknek csak az ára volt múltidéző, a minősége korántsem. Mint Konkoly Györgyrié, a Dobos cukrászda tulajdonos-üzletvezetője lapunknak elmondta: legnépszerűbbnek a háromforintos krémes és az ötforintos - drága a túró! - Rákóczi-túrós bizonyult, de a többit is vitték, mint a cukrot. Pontosabban vitték volna, jöttek bőrönddel, táskával, százas rendeléssel, ám a meghívás helyszíni vendéglátásra szólt. Akadt viszont, aki valóban készült: 20 krémest rendelt négy tényérra. Mindez a számok nyelvén: kétezer darab, 13 féle akciós sütemény készült és fogyott el két óra alatt, délelőtt 10 és 12 között, több százan jutottak édes élményhez, 30 fő volt talpon, szolgált ki az üzletben. Legolcsóbb - egy forint - az aprósütemény, a linzer és az isler volt, „legdrágábban”, hat forintért pedig a tortákhoz - dobos, csoki, rokokó, citrom - lehetett hozzájutni. __________________________fiúi