Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-19 / 116. szám
I 2001. MÁJUS 19., SZOMBAT SPORT TÜKÖR 15. OLDAL Tanácskoznak a karatékák Egerben tartja soros ülését a Magyar Karate Szövetség elnöksége, melynek tagja az egri Oyama Karate Klub vezetője, Borza József is. A dr. Mészáros János elnök által vezetett testület - soraiban többek között Furkó Kálmánnal - a Panoráma Hotelben tár- gyalja a szövetséggel kapcsolatos legfontosabb teendőket. ________________ fotó: pilisy elemér I nkább szombat a mi napunk Az egrieknél Szamosi sérült, Sánta három sárga lapos Az NB II. Szabolcs Gabona-csoport 16. fordulójában az Eger otthonában lép pályára, ami egyben szombati játéknapot jelent. A hétvégékből a nekünk jóval sikeresebbet, hiszen a vasárnapokon nem sok babér termett. Labdarúgás Eger (1.) - Tiszaújváros (9.) Eger, szombat, 17.- A legutóbbi fordulóban a Makó csapatát mozdította ki a sereghajtó posztjáról az Eger, a 0-0-ás eredmény azonban egy listavezetőtől még idegenben sem „dicsőség”.- Az első félidőben nagyon jól játszottak a makóiak, amivel még engem is megleptek. Szünet után némi átszervezéssel már mi is alakítottunk ki helyzeteket, de az kevés volt a győzelemhez - adott magyarázatot a felvetésre Szentes Lázár, az egriek edzője.- Ebben a szoros élmezőnyben, ahol csak a gól- különbség dönt az első három helyen, nagyon hiányozhat a végén az elhullajtott két pont - provokáltuk tovább kérdőn a szakvezetőt.- A most következő fordulók bizonyára tesznek majd különbséget, szóródnak a csapatok. A végével pedig egyelőre még várjunk.- Jó, akkor nézzük a mai feladatot.- Tiszaújváros játékosállománya szerintem az első harmadba tartozik, de azzal együtt sem okozhat megoldhatatlan problémát velünk szemben a 3 pont megszerzése. A csapatok helyezése egyébként ne tévesszen meg senkit.- Milyen összetételben küldi ma pályára a legénységet?- Sajnálatos, de Szamosival sérülés miatt nem számolhatok. Az edzettségi állapota olyan, hogy nem terhelhető. A sárga lapos hiányzóknál most Sánta az „ügyeletes”. A tervezett együttes: Molnár - Katona, Földvári, Horváth T., Martis - Truczka, Csató, Máté, Nagy - Ördög, Horváth Cs. A 16. forduló további párosítása. Szombat, 17: Baktalórántháza - Mátészalka, Diósgyőr - Orosháza, Abony - Makó. Vasárnap, 17: Gyula - Demecser. ■ Jobb kedvűek a hevesiek Labdarúgás Előzhet a Petőfíbánya Három pontért utazik Szajlára a Kisköre Hétvégi sportműsor Szombat Atlétika: Fut Abony utcai nyílt futóverseny, Füzesabony, Széchenyi isk., 9. Karate: A. J. K. A. Heves megyei shotokan-bajnokság, Felsőtárkány, Ált. Isk., 9. Kézilabda: Megyei férfi bajnokság: SHS-Haver SE Eszterházy FSC, 11, Füzesabony- Szihalom, 11. Kosárlabda: Osztályozó az NB I. B-csoportjába jutásért, 1. mérkőzés, HESZ-Gépszolg SE - VSTR Hungária, Eger, körcsarnok, 11. Sportlövészet: Szabadidős sportpisztoly-verseny községi klubok részére, Selyp, 9. Tájfutás: Kicsik a nagyvilágban rendezvény, Eger, Érsekkerti szökőkút, 10. Táncsport: 5. Aqua-kupa akrobatikus rock and roll verseny, Heves, Művelődési ház, 10. Teke: Megyei tizenkettek bajnokság, Gyöngyös, Szurdokpart út, 9. Természetjárás: A Mátra TK 13 km-es nyílt Orgona-túrája. Találkozó: Gyöngyös, autóbuszpályaudvar, 9.20. Tollaslabda: Felnőtt II. osztályú verseny, Gyöngyös, Felsővárosi isk., 10. Vízilabda: Férfi OB I/B: Egri Vízmű SC - Bertók SC Szentes, Eger, Bárány-uszoda, 12. Labdarúgás: Eger körzeti I. o., felsőház, 17: Sirok - Poroszló. Vasárnap Kézilabda: Ferß NB //., Északi csoport: Gyöngyössolymos - Salgótarján, Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 16. Megyei női bajnokság: Hatvan - HC Eger, 13.30, Eszteiházy FSC II. - Gyöngyösi DSE, 15. Megyei ferß bajnokság: Egri KC - Verpelét, 11, Hatvan - Erdőtelek, 11.30. Sportlövészet: Szabadidős verseny a Gyöngyös város bajnoka cím elnyeréséért, Gyöngyös, váltógyári lőtér, 9. Szabadidősport: Meló-Diák országos sportnap, Tardos és Gyöngyös, Egri út, 10. Tájfutás: Eger-kupa 3. forduló, felnőtt és utánpótlás verseny, Bátor, 10.30. Természetjárás: A Bükki VM SE 22 km-es nyílt túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.20. Vízilabda: Országos utánpótlás-bajnokság: UPC-Eger - Hódmezővásárhely, Eger, Bárányuszoda, 12 órától. Labdarúgás. Gyöngyös körzet, 17: Visznek - Pély, Márkáz - Boconád, Heréd - Domoszló, Boldog - Szűcsi, Visonta - Ecséd, Adács - Rózsaszentmárton. Eger körzeti I. o„ felsőház, 17: Egerbocs- Tiszanána, Mikófalva - Demjén, Balaton - Makiár, Hevesaranyos - Párád. Alsóház, 17: Egerbakta - Feldebrő, Szilvásvárad - Vécs, Istenmezeje - Andomaktálya, Váraszó - Kerecsend. Eger körzeti U. o„ 17: Dohánygyár Eger - Unió Eger, Novaj II. - Kisnána, Szajla - Mátraballa, Pétervására II. - Noszvaj, Recsk II.* Hevesvezekény, Tenk - Tófalu. NB III., Mátra-csoport A 16. forduló párosítása: Heves (10.) - Gyöngyösi AK-Ytong (9.) Heves, szombat, 17. V.: Kenyó. Balázs Tihamér, a hevesiek edzője: - A két győzelemnek köszönhetően jobb kedvvel és nagyobb önbizalommal végezték a játékosok a héten az edzéseket, amire már rég vártunk. Rendeződtek az állapotok, sérültjeink is felépültek, de a mérkőzést háromesélyesnek tartom, ahol szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét. Sérült: Vajner. Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Éles - Somodi (Horváth), Ötvös, Sági - Bocsi - Kovács Cs., Besenyei F., Besenyei Zs., Tan - Lóié, Pusoma. Majzik Zoltán, a hevesiek edzője: - Sérülések és eltiltások miatt felforgatott csapattal szenvedtünk most kétszer is vereséget, de a játékvezetést is okolhatA Szentes elleni gyatra játék és váratlan vereség után a csoportelsőséghez legalább három pontot kell még gyűjteni a hátralévő két idegenbeli találkozón - vélekedett Gyulavári Zoltán, a UPC-Eger férfi OB /.-es csapatának edzője.- Ma este 18.30-tól az OSC-hez látogatunk, a papírforma a mi sikerünket ígéri. A csapatomon több tekintetben is érződik bizonytalanság, ez rányomta bénám a kudarcokért. Bízom abban, hogy ezúttal korrekt lesz a bíráskodás, és jó meccsen legalább egy pontot szerzünk. Sérült: Szatmári, Nemoda. Eltiltva: Juhász G. (3 sárga lap). A keret: Labancz, Kernács - kapusok; Vernyik, Szilágyi, Molnár G., Nagy G., Szekrényes, Karsai, Agócs, Tóth A., Tóth Z„ Csomós, Bakondi, Bartha, Szerdahelyi, Nagyfalusi - mezőnyjátékosok. Dunakeszi (6.) - Egerszalók (8.) Dunakeszi, szombat, 17. V.: Jármer. Székely Károly, az egerszalóki- ak edzője: - Lélektanilag két ellentétes mérkőzést produkált a csapat a Hevessel, illetve a Gyöngyössel szemben, és most biztos vagyok benne, hogy a játékosok minden megtesznek azért, hogy győzelemre játsszanak, úgy, mint tették azt szerdán. Sérült: Trenka, Lakatos (?). Eltiltva: Mészáros (3 sárga lap). A lyegét a munkára. A Kassa ellen kétkapuzással készülődtünk a mai találkozóra, de vizsgák, betegségek, sérülések miatt foghíjas volt a keret. A gólkirályi címért továbbra is versenyben van Cseh Sándor, de dr. Ancsán is közel áll egy szép jubileumhoz, a 700. OB /.-es gólhoz. A jövő évi kiírás szerint várhatóan 16 együttes lesz az élvonalban, így még az Egri Vízműnek is van esélye az OB /.-be jutásra. kezdőcsapat: Csontos R. - Háklár, Csontos M., Kelemen - Klátyik, Szabó B., Kovács J. (Somogyvári), Szabó L, Blaga - Bercsényi, Béres. Tápiószentmárton (5.) - Besenyőtelek (4.) Tápiószentmárton, vasárnap, 17. V.: Tolnai. Nagy Endre, a besenyőtelkiek játékos-edzője: - Nehezen szereztük meg jelenlegi helyünket, és ezt szeretnénk is megtartani. Most nagyon együtt van a csapatunk, remélem, senki nem „száll el” fejben, és akkor újabb sikert arathatunk. Sérült: Szilágyi. Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Tóth B. - Nagy E. - Vass, Rácz - Ferencz, Henninger - Oláh, Ágó, Penh - Mirkóczki, Rézműves. A további párosítás. Szombat, 17: Soroksár - St. Öblös, Tápiószecső - Kazincbarcika. Vasárnap, 17: Gödöllő Karancslapujtő. Egy hír: egy mondat KÉZILABDA. A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalosan is bejelentette rendezési szándékát a 2004-es férfi Európa-baj- nokságra. A magyarok mellett kilencen - Csehország, Németország, Macedónia, Románia, Szlovénia, Svájc, Szlovákia, Törökország, Jugoszlávia - jelentkeztek. LABDARÚGÁS. A Barcelona szerződteti Javi Morenót, az Alaves csatárát, aki az UEFA-ku- pa döntőjében két gólt szerzett. A 27 éves játékos állítólag 18 millió márkáért cserél klubot. GOLF. Harold Stilson amerikai golfozó új rekordot állított fel: 101 évével ő a legidősebb a sportág történetében, aki első ütésből (hole-in-one) 99 méterről eredményes volt. LABDARÚGÁS. Öt csapat vett részt a Salgótarjánban rendezett Nógrád-kupa roma labdarúgó- tornán, ahol megyénk együttese is képviseltette magát. A mieink - Borsod és Nógrád gárdája mögött - a 3. helyet szerezték meg. FLOORBALL. Csütörtöki számunkban tévesen szerepelt a Mecman Eger Innebandy SE férficsapata kapusának neve a „Ma indulnak Báderék a vb-re” című cikkben. A hálóőrt helyesen Kalcsó Tamásnak hívják. LABDARÚGÁS. A Kirch média- csoport bejelentette: megvenné a 2002-es és a 2006-os labdarúgó-világbajnokság reklám- és Európán kívüli közvetítési jogait a csődeljárás alá vont ISMM-ISL sportmarketing cégtől. Labdarúgás Minden hétre jut rangadó a megyei I. osztályú bajnokságban. A 26. fordulóban a harmadik helyen álló tamaörsieket a Petőfibánya fogadja. Hazai győzelem esetén a Bányász-gárda előreléphet a dobogó harmadik fokára. A papírforma alapján nem valószínű, hogy előrébb, mivel az első két helyen álló Felsőtárkány és Novaj esélyesként fogadja a Selyp, illetve a Füzesabony együttesét. Az alsóházban a Bélapátfalva - Sarud találkozó végkimenetele lehet befolyással a kiesés elleni küzdelemben. A nagy érdeklődéssel várt egyetlen vasárnapi találkozón Verpelétre látogat a Gyöngyöshalász. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), szombat 17: Felsőtárkány - Selyp (Csukás), Bélapátfalva - Sarud (Gönczi), Szihalom - Pétervására (Szolnok m.-i jv.), Novaj - Füzesabony (Nógrád m.-i jv.), Petőfibánya - Tarnaörs (Berta). 20: Szőlőskert- Nagyréde - Tamalelesz (Gerge- lyi). Vasárnap 17: Verpelét - Gyöngyöshalász (Fehér). Szabadnapos: FC Hatvan. Tartalékos biikkszékiek A megyei U. osztályú bajnokság 26. fordulóban bajnoki cím szempontjából sorsdöntő lehet a Bükkszék - Kisköre találkozó, melyet Szajlán rendeznek meg. Szabó András, a Bükkszék edzője: - Sajnos rosszak az előjeleink, nem vagyunk jó formában, ráadásul négy alapemberre nem számíthatok (Suha eltiltás, Jeremiás és Szántai sérülés, Bartuska betegség) a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésen. Ifistákkal teletűzdelt csapatomtól mindennek ellenére győzelmet várok, bár tudjuk, minden rangadó háromesélyes. Juhász Lajos, a Kisköre edzője:- A legjobb csapatunkkal állunk ki, és egyértelmű szándékunk minden meccsen a három pont megszerzése. Kiskörén a feljutás volt a cél, ezen nem változtattunk. Az már csak hab lesz a tortán, ha minél fényesebb érmet szerzünk. Megnéztem és kielemeztük az ellenfél játékát, bízom benne, hogy az elmúlt hetek jó teljesítményét meg tudjuk ismételni. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), szombat 17: Bükkszék - Kisköre (Györgyfi), Vámosgyörk - Energia SC Gyöngyös (Nagy S.), Egerszólát - Recsk (Kiss T.), Hatvani Lokomotív - Solybor-Gy.solymos (Ifj. Kóródi). Vasárnap, 17: Gyöngyöspata - Kápolna (Kovács Barnabás), Abasár - Apc (Kónya), Mátraderecske - Atkár (Kovács Bertold), Zagyvaszántó - Hort (Gombos). Top-tippek A 26. forduló mérkőzéseire dr. Jacsmanik Erik, a Pétervására játékosa tippelt. Megyei I. osztály: Felsőtárkány- Selyp 4-0, Bélapátfalva - Sarud 2- 1, Szihalom - Pétervására 0-1, Novaj - Bélapátfalva 3-1, Petőfibánya - Tarnaörs 4-1, Nagyréde - Tarnalelesz 1-0, Verpelét - Gyöngyöshalász 1-1. Megyei II. osztály: Bükkszék - Kisköre 2-1, Vámosgyörk - Energia SC 0-1, Egerszólát - Recsk 2-1, H. Lokomotív - Gy.solymos 3-0, Gy.pata - Kápolna 3-1, Abasár - Apc 1-2, Mátraderecske - Atkár 3- 0, Zagyvaszántó - Hort 4-0. Ha nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 20. héten 192 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Csirke Sándor, Eger, Baktai út 16. (szelvényszáma: 3945580) és Nyerges Zoltán, Átány, Malom út 3. (szelvényszáma: 2361714) alatti tippelőinknek kedvezett, így ezeket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. CSIRKE NYERGES SÁNDOR ZOLTÁN 1. ÚjpestVasas 1 WÊÊIBÊÊÈÊ 2. Matáv-SopronKispest X2 WÊÊÊÊÊÊÊË 3. BremenRostock 1 1 4. Dortmund1. FC Köln 1X2 1X 5. FreiburgWolfsburg 1 1X2 6. HamburgBayern München 2 1X 7. E. FrankfurtStuttgart 1 2 8. KaiserslauternHertha BSC 12 1X 9. Schalke 04Unterhaching X 1 10. BariRoma X2 2 11. BolognaJuventus 2 2 12. LazioUdinese 2 1 13. NapoliVerona 1X 1X 14. DunaferrFTC X 1 ■ HEVEST1 HÍRLAP EGER. GYÖNGYÖS. HATVAN, HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI. PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600. fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 R, egy évre 10740 Ft. Az árus példányok ára: 49 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • • t# & P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült i A ytATESZ tagja Még három pont kell Vízilabda