Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-12 / 110. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Május 12., szombat Drogügyi fórum alakult Eger A tavaly elfogadott Nemzeti Drogstratégia szerint minden nagyobb településen kell alapítani Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot. Létesítésükre az Ifjúsági és Sportminisztérium meghívásos pályázatot hirdetett négy régióban. Megyénkből Hatvan, Gyöngyös és Eger kapta meg a lehetőséget. A megyeszékhelyen az alakuló ülés után dr. Szigethy Anna elnök elmondta: a projektben a polgár- mesteri hivatal mellett részt vesz a Drogambulancia, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, az Egri Kulturális Egyesület, az ÁNTSZ Városi Intézete, a Pedagógiai és a Családsegítő, valamint az Egészségügyi Alapellátást és Bölcsődéket Irányító Intézet, a Heves Megyei Főügyészség, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A város 1,2 millió forintot kapott a program megvalósítására. A fórum feladata az adatok feltárása, a helyzetelemzés, a különböző tevékenységek összefogása. Ki kell alakítania a helyi drogstratégiát, drogmentes programokat szerveznek, s tréningeket. Az elsőre várhatóan június végén kerül sor. _________ ieleki N em lesz új mentőállomás Heves megye A szolgálat emléknapja alkalmából tartott fővárosi ünnepségen Gőbl Gábor, az Országos Mentő- szolgálat főigazgatója adott át elismeréseket. Pádár Istvántól, a mentőszolgálat megyei helyettes vezetőjétől megtudtuk: megyénkből ketten kapták meg a 30 éves hűségjutalmat. A vezető mentőtiszt elmondta: nemrég kaptak egy négykerék- meghajtású Mercedes Sprinter esetkocsinak használható autót, amellyel szélsőséges időjárási és terepviszonyok között bármilyen helyszínt megközelíthetnek. A meglévő járműpark jó része Helyi adó Eger Az önkormányzati adóhatóság felhívja az egri egyéni és társas vállalkozások figyelmét, hogy a 2000. évi helyi iparűzési adóbevallások benyújtási határideje 2001. május 31-én lejár. Az adóiroda a regisztrált adózóknak már elküldte a nyomtatványokat és a befizetésre szolgáló csekkeket. A bevallással együtt, de legkésőbb a fenti határidőig kell a még esedékes adókülönbözetet megfizetni, illetve ettől az időponttól lehet a túlfizetést visszaigényelni. A helyi iparűzési adó számlaszáma: 1173900915379841-03540000. A bevallásra kötelezettek: vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély (egyéni vállalkozó); az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő magánszemély, jogi személy részlegé szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély; mező- gazdasági termelést és ahhoz kapcsolódó szolgáltatást végző magán- személy (őstermelő, kistermelő); egyes, vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységé folytató magánszemély (ügyvéd, közjegyegyébként elhasznált, sokat futott kocsikból áll, az ellátást végzők igen leterheltek. Van remény, hogy idén megyénk is kaphat további járműveket a központi keretből, melyre országosan 450 millió forint áll rendelkezésre, s ez 60-65 új mentő beszerzését teszi lehetővé. Az elkövetkező 2-3 évben a meglévők mellett nem várható további - az önkormányzatok által is támogatott - mentőállomás létesítése Hevesben. A jelenlegi miniszter ugyanis másfajta koncepciót tart elsődlegesnek. Az elképzelések között a Bélapátfalván, illetve Párád, Recsk térségében létesítendő mentőállomás és ügyelet terve szerepelt. _____________ikji : itt az idő ző, önálló bírósági végrehajtó, magánorvos, vállalkozó háziorvos, állatorvos, szakértő, tervező, adótanácsadó, ingatlanközvetítő, könyvvizsgáló, vagyonvédelmi tevékenységet végző stb.); jogi személy, ideértve a felszámolás, vég- elszámolás alatt lévőket is (gazdasági társaságok, szövetkezetek, állami vállalatok); jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások, ideértve a felszámolás, végelszámolás alatt lévőket is (bt., kkt., gmk.); egyéb szervezetek, ideértve a felszámolás, végelszámolás alatt lévőket is (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda); előtár- saságok. A bevallási kötelezettség alól mentesülhetnek alapítványok, társadalmi szervezetek, egyházak, közhasznú társaságok, közszolgáltató szervezetek, költségvetési' szervek, ha 1999-ben nem keletkezett társasági adófizetési kötelezettségük. Költségvetési szervek esetében, ha a vállalkozási tevékenységükből származó eredmény után a központi költségvetésbe befizetést nem teljesítettek. E szervezetek bevallás helyett nyilatkozatot adnak. A bába nem látott a jövőbe (Folytatás az 1. oldalról) A jópofa történetet most keserű szájízzel idézik fel. Nem gondolták volna ugyanis, hogy jóval öt évtized után emiatt a kettős születésnap miatt fontosabb dolog odázódhat el, mint egy apró ajándék.- Több mint 38 évi munkaviszony után készülődni kezdtem a nyugdíjasévekre - mutat az asztalon fekvő iratokra Artcika. - Amikor bújni kezdtem a rendeleteket, találtam egy reményt keltő adatot, miszerint ennyi idővel a hátam mögött már most, 55 éves koromban igénybe vehetem az „előrehozott öregségi nyugdíjat”. Ám úgy néz ki, hogy nem így alakulnak a dolgok. Hogy miért nem, arra a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság szakembere ad magyarázatot. Eszerint az idén csak az 1945. december 31-ig születetteket illeti meg az öt évvel előrehozott öregségi ellátás. Hiába a több mint 38 éves munkaviszony, az 1946. december 31. után anyakönyvezett nők csak 57 éves korukban mehetnek nyugdíjba.- Ha legalább azt elismernék - panaszolja az érintett -, hogy valójában az előző évben születtem, akkor ha kettőt nem is, de egy esztendőt mindenképpen nyernék. Simon Aladárné ezért arra gondolt, hogy - mint a hadifogoly-, ü- letve a földkárpótlás esetében - hitelt érdemlő tanúkkal igazolni lehetne születésének valós dátumát.- Sajnos, a bábaasszony már nem él - mondja -, de leghitelesebb tanúnak itt van az édesanyám. Aldebrőn pedig a keresztanyám, özv. Tamóczi Jánosáé. S A törvény szava hogy nem egyedüli eset volt az enyém, azt tanúsíthatja az egykori osztálytárs, a szintén a Tama menti faluban lakó Ridzig Péter is, akit- bár '46. december 29-én született- január elsejére anyakönyveztek.- Felnőtt fejjel engem is elgondolkodtatott már ez a kettősség, bár az én esetemben ez kevésbé izgató, műit Ancikáéban - jegyzi meg a visontai bányában dolgozó férfi. - Ha időközben nem változik meg a jelenlegi nyugdíjtörvény, akkor nem lesz gondom, mert nálunk az a bányász, aki harminc évet eltöltött itt, előnyugdíjba mehet. Nekem most 29 évem van. Remélem, sínen lesz majd az ügyintézés különösebb bizonygatás nélkül is. A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal illetékesétől arról érdeklődtünk, miként tisztázható utólag az eredeti születési idő. Mint megtudtuk, nem reménytelen az ügy: az érintettnek fel kell keresnie szülőfaluja jegyzőjét, s kérelmeznie kell, hogy tekintsen bele a fellelhető dokumentumokba, a bábakönyvbe, az anyakönyvi, netán az egyházi nyilvántartásokba. Ha ezekben nem talál bizonyításra alkalmas adatokra, akkor jegyzőkönyvben kell rögzítenie a hitelt érdemlő tanúk vallomását. Az eljárásban - ígérte az illetékes - szükség esetén segítséget nyújt a közigazgatási hivatal is. Hogy ne legyen gond az a három nap... SZILVÁS ISTVÁN Öregségi teljes nyugdíjra az 1997. december 31-ét követő és a 2009. január 1-jét megelőző időponttól az jogosult, aki a 62. életévét betölti, és legalább húsz év szolgálati időt szerez... A nő öregségi nyugdíjkorhatára, ha 1946-ban született, a 61. betöltött életév. Az 1946. december 31. után született nő 62 évesen lesz jogosult öregségi nyugdíjra. Az említett korhatárnál legfeljebb öt évvel korábban előrehozott öregségi nyugdíj illeti meg azt, aki 38 év szolgálati időt szerzett. Az ápolás tudomány és művészet A nővérke simogatása is gyógyít. Hartyányiné Bryla Andrea betegével a hatvani kórház intenzív osztályán fotó: tompa z. mihály Hatvan, Gyöngyös Az ápolás nem csak tudomány, hanem művészet is. Leginkább az ápolónők munkája révén válik azzá, hiszen ők azok, akik a legtöbbet vannak a beteg mellett, a legnehezebb percekben is éltetik bennük a reményt, áldozatos munkájukkal mindent elkövetnek gyógyulásuk érdekében. Mindezt Jakabovits Ferencné ápolási igazgató mondta a hatvani Albert Schweitzer Kórház aulájában megrendezett ünnepségen, melyet a Magyar Ápolási Egyesület helyi szervezete hívott össze az ápolók nemzetközi napja tiszteletére. Arra is kitért, hogy a kórház 34 éves fennállása óta először ünnepük meg az ápolók napját, s ez kezdete annak a folyamatnak, amely itt a nővérkék nagyobb erkölcsi és szakmai megbecsülésének elérését tűzi ki célul. Az ápolónők gyakran megalázóan alacsony bérért dolgoznak, csakis mély elkötelezettségüknek köszönhető, hogy a pályán maradtak. Számukra az ápolás elsősorban nem foglalkozás, hanem hivatás. A hazai egészségügyben az ápolónők erkölcsi és anyagi megbecsülése még messze elmarad a megérdemelttől, így egyelőre csak reménykedni tudnak abban, hogy a kormányzat is áttekinti a valós helyzetet, és megteszi elismerésükre a szükséges lépéseket. Az ünnepi ülésen dr. Krasznai István, a kórház tudományos tanácsának titkára is köszöntötte a nővérkéket, majd több szakmai előadás is elhangzott.- Az ápolói hivatás alapvető törvényének kell tekinteni az élet és az ember méltóságának tiszteletben tartását és védelmét - idézte a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban megrendezett ünnepségen Szabó Gyula polgármester a Magyar Ápolási- Egyesület etikai kódexét. Hozzátette: a kórházban mintegy 600 nővér dolgozik, mint-mind olyan területen, ahol közvetlenül részt vesznek a betegápolásban. Az évente itt kezelt 20 ezer fekvőbeteg és több mint 400 ezer járóbeteg szakszerű ellátása komoly felelősség. Az ápolók munkájukat kimagaslóan végzik. Dr. Sebes Gábor, az intézmény igazgatója köszönetét mondott az ápolónőknek helytállásukért, színvonalas szakmai munkájukért, s 20 dolgozót igazgatói dicséretben részesített. Lakossági fórum Medgyessy Péterrel Gyöngyös, Sírok Május 16-án, szerdán délután öt órakor Gyöngyösön, a Mátra Szálló különtermében dr. Medgyessy Péter ex-pénzügymi- niszter, az MSZP miniszterelnökjelöltje tart előadást Magyarország a harmadik évezredben címmel. Ezt követően Sírokban, a Mátra Művelődési Házban rendezendő lakossági fórumon vesz részt a vendég, ahol este hat órától az elmaradott térségek felzárkóztatásának lehetőségeiről tájé- koztatja a hallgatóságot. ______■ Bá l az idősekért Parádfürdő A Parádfürdői Idősek Otthonában élők életkörülményeinek javítása a célja annak a jótékonysági bálnak, amelyet május 26-án, este hét órától rendeznek meg a Freskó étteremben. A teljes bevétel a Mátrai Ősz Alapítvány számlájára kerül. A rendezvény, melynek védnökei Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Nagy Oszkár, Párád polgármestere, a szolnoki Diamond versenytáncegyüttes tagjainak bemutatójával kezdődik, majd a bodonyi Kenderszer néptáncegyüttes műsorával folytatódik. ■ Fő téri randevú Gyöngyös A Mátra Művelődési Központ, a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál és a kulturáüs egyesületek hétvégi randevúra hívják a zene kedvelőit. A Tízórai vasárnapi muzsika nevű programsorozatban vasárnap a Cantus Corvinus vegyes kar előadása hallható a Fő téren. A Musica Mansueta és a Tücsök zenekar koncertje május 20-án lesz a Fenyő Áruház előtti téren. A Hevesi Zeneiskola Fúvószenekarának és majorettcso- portjának műsorát 27-én haügat- hatják meg az érdeklődők, j. m. Minősített őrangyalok Mátrafüred A Hotel Füred Szállodában legfőbb üzleti partnercégek vezetőinek jelenlétében, ünnepélyes keretek között tegnap adták át a Gyöngyösi Őrangyal Vagyonvédelmi Kft.-nek az MSZ EN ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsít-, ványt. A megyebeli vagyonvédelmi cégek között a gyöngyösiek kaptak elsőként ilyet. A tanúsítványt Kiss István tulajdonos, ügyvezető igazgató Ripper Endrétől, a CERTOP Termék- és Rendszertanúsító Ház ügyvezetőjétől vette át. ___________________________________(KORCSOC) U szoda épülhet Pétervására A városban és a környéken élők régi vágya, hogy a térségben egy olyan adottságú uszoda épüljön, ahol úszásoktatást szervezhetnének, úszhatnának. A Pétervásárai Mezőgazdasági Középiskola igazgatója, Ferkó Gyula úgy döntött, megpróbálja megvalósítani az álmot. A képviselő- testület arról határozott, hogy biztosítják a létesítményhez szükséges területet. A napokban a tervezővel is egyeztetnek, ezután hozzálátnak a pályázatok elkészítéséhez. A beruházáshoz az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, valamint az intézményt fenntartó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól remélnek támogatást. Sikeres pályázatok esetén az uszodát és a mellé tervezett korszerű sportcsarnokot már jövőre birtokba vehetnék a sportolni vágyók.__________■ k orszerűség és hagyomány Eger A Philip Morris Magyarország Kft. 1992-ben 800 millió forintot költött a dohánygyár épületeire, illetve infrastruktúrájának fejlesztésére. Két év múlva elkészült az átfogó rekonstrukciós program, s 1994 óta több mint 2,5 milliárd forintot költött a cég a gyárra, az épületekre. Mindez az érték nem mozdítható el innen, úgy érzem, ez is jól jelzi, hogy a Philip Morris hosszú távon szeretne itt működni, természetesen eredményesen - mondta tegnap Vecsernyés Csaba gyárigazgató a felújított víztorony és a hozzá kapcsolódó vákuum- és kompresszortelep avatásán. Ez a beruházás mintegy 160 millió forintból készült el, mint a megnyitón elhangzott: maga a torony nem funkcionál, főként a hagyományok tisztelete okán döntöttek a felújítása mellett. A korszerű technikával ellátott kompresz- szortelep annál inkább központi része a gyárnak, hiszen - amint a megnyitón elhangzott - a termelést kiszolgáló vákuum- és légsűrítő berendezések kulcsfontosságúak a termelés szempontjából. Az ünnepélyes átadáson dr. Nagy Imre polgármester is gratulált a beruházáshoz, azt is hozzátéve: a csodásán megszépült épület akár a belvárosnak is díszére válna.- Az sem elhanyagolható, hogy a dolgozók vélhetően jobb hangulatban végzik a munkájukat egy olyan gyárban, amelynek környezete is rendezett, tetszetős - tette hozzá a város első embere, egyben köszönetét mondva a cégnek a város kulturális életéhez nyújtott támogatásokért. IESPÉI A környezetvédelmi előírásoknak is maximálisan megfelelnek az új berendezések