Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-26 / 97. szám

4. oldal - Heves Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. Április 26., csütörtök Jók az EU-tagj elöltek kilátásai Akár meg is irigyelhetnék a tagországok az Európai Unióba igyekvő államok idei gazdasági reményeit. Brüsszel ezt az amerikai konjunktúra hirtelen lassulásával magyarázza. Míg a Lajtán túl 2,8 százalékos növekedéssel számolnak, addig a bebocsátásra váróknál négyszázalékos lesz a gyarapodás. _ p... m 9,9 százalék, az államháztartás hi­ánya pedig megközelíti a bruttó Némi árnyékot vet a Brüsszelben hazai össztermék négy százalékát tegnap nyilvánosságra hozott szá- - írja a bővítést váróba vonatkozó mokra, hogy az infláció átlagosan prognózist kommentálva a Der Standard. A bécsi napilap szerint politikai kockázatot is rejt, hogy a munkanélküliség a tagjelölt orszá­gokban meghaladja a 12 százalé­kot, ráadásul a költségvetési hiány egyes országokban növekvszik. Ebben Észtország az éllovas, be­vételei és kiadásai kiegyenlítik egymást.Szlovákiában a deficit akár ötszázalékos is lehet. Ma­gyarország a középmezőnyben Brüsszel nem tervezi, hogy a Nizzában felaján­lottnál több helyet ad majd az „első körös" tag­jelölteknek (Magyarországnak és Csehország- nak) az Európai Parlamentben. Hátrányos meg­különböztetésről panaszkodnak a németek is. Ők viszont azt sérelmezik, hogy a franciák és a britek befolyása „túlsúlyos" az EU csúcsszerve­iben. Az Európai Bizottság 33 vezető tisztség- viselője közül ugyanis jelenleg mindössze né­foglal helyet 3,3 százalékkal. Az inflációt tekintve a litvánok és a lettek az éltanulók (1,5 és 1,8 szá­zalékkal): eredményük kedve­zőbb, mint amilyen az eurózóna helyzete. Ezen a listán Szlovákia (7,5), Szlovénia (8) és Magyar- ország (9 százalék) a sereghajtó. Az Európai Bizottság jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy igencsak rontja az összképet a pénzügyi válsággal küszködő Tö­rökország, ahol idén a gazdaság várhatóan két százalékkal zsugo­rodik, az infláció 58 százalékos. Az uniós tizenötök kilátásai is kevésbé rózsásak 2001-ben. Nő ugyan a foglalkoztatottság, ám a munkahelyteremtés üteme némi­leg lassul. Ennek ellenére mér­séklődik a munkanélküliek szá­ma: 2002-re létszámuk már „csak” 12,6 millió lesz. (toronyi) KATONAI térképészeti együtt­működésről kötött megállapo­dást Magyarország és Horvát­ország: a dokumentumot Szabó János honvédelmi miniszter és Jozo Rados, a Horvát Köztársa­ság nemzetvédelmi minisztere írta alá szerdán Budapesten. SZEGEDEN folytatott tárgyalá­sokat szerdán Vonza András földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter, valamint Szasa Vitosevics Jugoszlávia mezőgazdasági minisztere. A megbeszélésen szó volt arról, hogyan lehet a délszláv háború miatt meglazult agrárkapcsola­tokat fellendíteni Jugoszlávia és Magyarország között. A KOSZOVÓI helyzetről folyta­tott szerda délelőtti vita során szigorúan elítélte a koszovói, dél-szerbiai és macedóniai al­bán szélsőségesek akcióit, és a térség helyzetének tárgyalások révén megvalósuló politikai ren­dezésére hívott fel az Európa Tanács parlamenti közgyűlése. AZ MSZP nem írja alá az együttműködési szerződést a Társadalmi Demokrácia Romá­niai Pártjával (PDSR), ha az le­hetetlen helyzetbe hozza a ro­mániai magyar közösséget, és ellenzi a státustörvényt - jelen­tette ki a Krónika című erdélyi lapnak Tabajdi Csaba, a párt­frakció emberjogi és ldsebbségi munkacsoportjának vezetője. BELGIUM valószínűleg ismét vízum kiváltására kötelezi a szlovák útlevelek tulajdonosait, hogy elejét vegye a területére újabb hullámban érkező szlovákiai romák áradatának. Brüsszel április 13-án oldotta fel a Szlovákia elleni vízum- kényszert, ám azóta több mint száz szlovákiai roma érkezett ismét az országba. Közülük azonban senki sem kapott és várhatóan nem is kap politikai menedékjogot. AZ IZRAEL ÁLLAM alapításé nak évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepségek miatt az izraeli hadsereg kedd estétől péntek hajnalig szigorú zárlatot vezetett be a palesztin területek határán. A szeptember végén kitört véres összecsapá­sok következtében a Gáza-öve- zet és Ciszjordánia körül beve­zetett határzárlatot a közelmúlt­ban enyhítették, de az izraeli állami ünnepek idejére ismét életbe léptették. KÉTEZER kartonnál is több csempészett cigarettát foglaltak le kedden egy magyar kisteher­autóból az A25 jelzésű osztrák autópályán. Az osztrák vám­hatóság egy mozgó osztaga a Bécstől 160 kilométernyire nyugatra fekvő Wels közelében állította meg és kutatta át a magyar rendszámú járművet. A pénzügyőrök egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. ■ DÍSZDOKTOR PÁTRIÁRKA. A civil jog tudományának díszdoktorává avatták I. Bartolomaiosz egyete­mes konstantinápolyi pátriárkát szerdán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Budapesten. Az egyetemi tanács kiterjedt, különösen a szent kánonok (az egyházi rendelkezések összegzése) területén megmutat­kozó jogi szaktudása elismeréseként adományozta a címet és a vele járó díszes oklevelet a Törökország- ban, Isztambul görögök lakta negyedében működő egyházi méltóságnak. __fotó: europress/kallus györgy A z idő több mint pénz Minden évben egyszer meg­állunk, és visszatekintünk a magunk mögött hagyott idő­szakra. A születésnap az ön­feledt ünneplés ideje, és al­kalmat ad arra, hogy eltűnőd­jünk azon, ez idáig mit hoz­tunk létre. A Pannon GSM az idén hét éves. Beszélhetnénk ered­ményekről és fellendülésről, de méltóbbnak tetszik meg­emlékezni azokról, akik sike­reiket nem bevételben és ré­szesedésben, hanem emberi életekre váltott percekben mérik. ŐK a Pannon GSM üz­letfelei. Ha van valaki az ország­ban, aki pontosan érzi az idő súlyát, az Endrődi István ezredes. A BM Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgató­sága vezetőjének gazdasági helyettese megjárta a poklok tüzeit - pontosabban vizeit.- Két órával azután, hogy Tarpánál átszakadt a gát, már ott voltunk a helyszínen. Szü­net nélkül folyt a munka, hi­szen a Tisza sem állt meg pi­henni. Másodpercenként négymillió liter jeges víz öm­lött át a résen, egyenesen az öblözetben fekvő lakott tele­pülések felé. Szó szerint ver­senyt futottunk az árral. Szív- szakasztó érzés volt, hogy néhány faluban nem mehet­tünk vissza a hátrahagyott személyes tárgyakért, az el­öntött utcákon kétségbeeset­ten kóborló állatokért, de tud­tuk, akkor mindenki odavesz­ne - emlékszik vissza. Tizenháromezer, otthoná­ból kiszakított lakos, tizenhét­ezer mentési szakember, mintegy kétezer műszaki esz­köz - huszonnégy óra lefor­gása alatt ennyien érkeztek a katasztrófa melletti térségbe. Endrődi ezredes felelt az ár­vízvédekezés logisztikájáért. Folyamatosan kapcsolatban volt a Vásárosnaményban fel­állított helyi központtal és a budapesti főparancsnokság­gal, a minisztériumokkal. Pró­báltak megtenni minden tőlük telhetőt, és még egy kicsit többet is. Nem is emlékszik, hogyan és hányszor töltötte újra mobiltelefonját, hányán és milyen kérdésekkel nem érték el, mert éppen mással tárgyalt, hányszor felejtette el visszahívni otthon érte izguló családját. Bartha István, az Orszá­gos Mentőszolgálat Főigazga­tósága Rádiótechnikai Osztá­lyának vezetője nem órákban: percekben méri az időt. Szá­mára az azonnali elérhetőség, a villámgyors információköz­lés nem korunk diktálta igény, hanem szó szerint életbe vá­gó szükséglet.- Nagyobb tömeges bal­esetnél létfontosságú, hogy haladéktalanul megkezdőd­hessék a mentés szervezé­se. Ilyenkor együtt dolgoznak az országos és a megyei főor­vosok, szakemberek. Eléré­sükben van igen nagy szere­pe a mobiltelefonnak - mondja Bartha István. - Ugyanilyen fontos, hogy kés­lekedés nélkül reagálhassunk a bejelentésekre. Korábban Budapestre futott be az ösz- szes mobilról kezdeménye­zett 104-es segélyhívás, ma már ezek a megyeszékhelye­ken lévő mentőállomásokra kapcsolnak. Ezzel is időt nye­rünk; nem magunknak, ha­nem a bajba jutottaknak. Nincs az a néhány pillanat, ami ne volna megengedhetet­len luxus elvesztegetnünk. ...mert minden perc életet menthet. És va­jon hány ilyen perc fért bele az elmúlt hét esz­tendőbe? (X) ÁLLÁSPONT MSZP-JAVASLAT NÉPSZAVAZÁSRA 1. Akarja-e ön, hogy a Munka törvénykönyve a munka- vállalóknak ismét heti két teljes pihenőnapot biztosítson, ezek egyike vasárnap legyen és a pihenőnapon végzett munkáért kiemelt díjazás járjon? 2. Akarja-e ön, hogy az évenkénti nyugdíjemelést úgy határozzák meg, hogy a keresetnövekedés mellett a nyug­díjasok fogyasztása (fogyasztói kosara) alapján számított áremelkedést vegyék figyelembe? 3. Akarja« ön, hogy a sorkatonai szolgálat megszűnjön és azt önkéntes hivatásos haderő váltsa fel? 4. Akarja« ön, hogy a közoktatás az érettségi megszer­zéséig minden tanuló számára térítésmentesen biztosítsa legalább egy idegen nyelvből a középfokú nyelvtudást és a nyelvvizsga letételét? ORBÁN VIKTOR miniszterelnök (a szerdai rádióinterjúban) Négy igen Két munkaszüneti nap „A parlament által elfogadott Munka tör- vénykönyve-módosítás kimondja, hogy to­vábbra is heti 40 óra marad a törvényes munkaidő. Azt is kimondja, hogy heti két pihenőnapnak kell lennie és ebből az egyik­nek mindenképpen vasárnapra kell esnie. Megerősíthetjük egy népszavazással a par­lamenti döntést, amennyiben ezt a közélet bármely szereplője indokoltnak látja.” Nyugdíjas fogyasztói kosár „A legutóbbi informális, Gödön tartott kormányülés a nyugdíjrendszer átalakításával foglalkozott. Ott hoz­tunk egy olyan döntést is, amelyet most javasolnak a szocialisták, tehát nincs okunk arra, hogy ne támogas­suk mi is, miszerint el kellene érnünk, hogy a nyugdíj- emelés kiszámításakor ne az általános inflációs számot, hanem egy külön, a nyugdíjasok fogyasztási sajátossá­gai alapján kiszámított inflációs mutatót vegyünk ala­pul. Ennek megfelelően a munka meg is indult. A KSH az első számításokat már elvégezte. Ez elég biztató, te­hát lehetséges egy külön nyugdíjas fogyasztói kosarat összeállítani. Ennek a modelljei elkészülnek, és 2002 január elsejétől már ez alapján fogjuk a nyugdíjemelést is fizetni.” Hivatásos haderő „A parlamentnek van egy határozata, talán a 60-as sor­számot viseli, idei határozatról van szó, amely éppen erről szól. És azt a parlamenti képviselők 90 százaléka megszavazta, ellenzékiek, kormánypártiak egyaránt, te­hát itt is egy olyan ügyről van szó, amelyben mindany- nyian egyetértünk.” Térítésmentes nyelvvizsga „Itt is lehet igennel szavazni szerintem. Talán 3 vagy 4 nappal ezelőtt jelentette be az oktatási miniszter, hogy elkészült az a program és döntés, amely azt mondja: 2005-re el kell érni azt, hogy az érettségi tárgyak között az egyik kötelező érettségi tárgy éppen az egyik idegen nyelv legyen, és 2005-re el kell érni azt is, hogy ne csak a nyelv oktatása, hanem a nyelvvizsga is ingyenes legyen.” • KOVÁCS LÁSZLÓ az MSZP elnöke (a rádiónak adott nyilatkozatban) „Téved, a kormányfő” „A miniszterelnök megpróbálta megtéveszteni a hallgató­kat. Egyrészt azt állította, hogy az álta­lunk feltett első kérdés, a Munka törvény- könyve módosításával kapcsolatosan fe­lesleges, mert pontosan ezt tartalmazza a módosított törvény. Ez nem igaz. A tör­vényben ugyan benne maradt az a lehető­ség, hogy heti két pihenőnapot kaptak a munkavállalók és egyike akár a vasárnap is lehet, de a kivételek széles körét nyitot­ta meg ez a módosítás. Éppen ez a probléma. így a mun­káltató lehetőséget kap arra, hogy a munkavégzés idejét munkaidőkeretben határozza meg és akár hat hónapra is összevonhatja a ledolgozott napokat, illetve a pihenő­napok ledolgozását. Nem kötelező, hogy ez feltétlenül vasárnap legyen, és az is lehetővé vált, hogy a vasárna­pi munkáért semmiféle külön díjazást ne fizessen, így még keresetcsökkenéssel is jár. A nyugdíjasok számára a külön fogyasztói kosár: oly­annyira nem látszik, hogy a kormány szándékában áll­na, hogy valahányszor ezt a parlamentben kezdemé­nyeztük, a kormánytöbbség napirendre sem engedte tűzni. A hivatásos hadsereg kérdésében nincs semmiféle nyo­ma annak, hogy a kormány ezzel komolyan foglalkoz­na. Mi a NATO-csatlakozás előtt már azt mondtuk: ha az ország a NATO tagja lesz és a gazdaság erre lehető­séget biztosít, akkor át kell térni a hivatásos hadseregre. Ezt kezdeményezzük most. Végül pedig ami a nyelvtanulást illeti. Abban a minisz­terelnöknek igaza van, hogy ingyenes a középiskolai nyelvoktatás, csak abban téved, hogy ez a nyelvoktatás, ami térítésmentes, elegendő tudást biztosít-e egy nyelv­vizsga letételéhez. Erről szó sincs, ezért kezdeményez­zük, hogy ne csak a nyelvvizsgáért ne kelljen fizetni, de egy intenzív, olyan nyelvoktatásért sem, amely al­kalmassá teszi a diákot a középfokú nyelvvizsga leté­telére.” gyen vannak a németek, holott a „nem hivata­los kvóta” szerint 6-7 hely illetné meg Német­országot. Nem akármilyen állásokról van szó: a főigazgatók ugyanis olyan részlegeket vezet­nek, amelyek a befolyásos nemzeti minisztériu­mokhoz hasonlítanak. Berlin reméli, hogy a május elején esedékes döntéssel a németek megszerezhetik a gazdasági és pénzügyi főigazgatói posztot. Német tülekedés az Európai Unió posztjaiért

Next

/
Thumbnails
Contents