Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-25 / 96. szám

8. oldal - Heves Megyei Hírlap H O R I t O N T 2001. Április 25., szerda Magyar eskü Hatvan A városházán tegnap Vajda Pál alpolgármester előtt Benedek Barna és testvére, Szabolcs tette le az állampolgári esküt. A két fi­atalember kilenc éve érkezett az erdélyi Marosvásárhelyről. Barna gimnáziumi tanuló, míg Csaba főiskolai hallgató. A Péntek Petemé anyakönyvvezető jelen­létében lezajlott eskütétel után a két fiatal elmondta: kimondha­tatlan öröm számukra, hogy im­már nemcsak a nemzetiségük, hanem az állampolgárságuk is magyar. Nemzeti identitásukat Erdélyben is megőrizték, és itt Magyarországon immár szaba­dabban élhetnek és tanulhat­nak. Vajda Pál reményét fejezte ki, hogy a két erdélyi magyar az anyaországban is megtalálja szá­mításait, és az eljövendőkben családot alapítva a hatvani polgá- rok számát gyarapítja majd. ■ Vajda Pál alpolgármester köszöntötte az új magyar állampolgárokat Előcsalja a varázslatos világot Hegedűs D. Géza rendező: „Mindenkinek van egy Padlása” Magyar-amerikai együttműködés Gyöngyös Pontosan tíz évvel ezelőtt, 1991 májusában mutatták be a Gárdonyi Géza Színházban Presser-Dusán: Padlás című musicaljét. Né­hány hét múlva - 2001. május 19-én - 125. al­kalommal játsszák a darabot, ami a magyar színpadok világában nem példa nélküli, de a hevesi megyeszékhelyen igen. A jubileum al­kalmából kerestük meg Hegedűs D. Gézát, aki a Padlás itteni bemutatóját rendezte. Eger-Ez a darab túlélt egy évtizedet, aminek a jelentő­ségét csak akkor érezhetjük, ha végiggondoljuk, mi minden történt velünk és az országban 1991 és 2001 között. Minek tulajdonítható az, hogy a Pad­lás megérte a 125. előadást?- A kulcsszó talán az, hogy remekmű! - válaszolja Hege­dűs D. Géza színész-rendező. - S mint minden remekmű, fö­lötte áll az adott pillanatnak. Emberi titkokról, nagy kérdé­sekről szól. Emellett a másik nagy titok a varázslatos zenei világában (Presser Gábor) és költői szövegeiben (Sztevanovity Dusán) keresen­dő. A történet kiválóan alkal­mas arra, hogy színészből, né­zőből előcsalogassa a gyermek­kor elfeledett, varázslatos vilá­gát. Azt, amiről a hétköznapi egzisztenciaharcok során már alig-alig tudjuk, hogy létezik. S az sem mellékes: a túlélést az is segítette, hogy a színészek­nek is fontos volt ezt a világot megmutatni. Mert, mint tud­juk, a darab arról szól, hogy mindig van egy hely, ahová visszavonulhatunk, ahol feltöltődhetünk, ahol önmagunk lehetünk. S mindeközben arra is választ kapunk, hogy mi­től maradhat ember az ember. Mert mindenki­nek van egy Padlása, csak tudomást kell venni a létezéséről.- Miként emlékszik vissza a tíz évvel ezelőtti próbákra? Könnyedén vagy nehezen született meg a darab?- Hihetetlen természetesség vette körül a pro­dukció születését. Arra emlékszem, hogy min­denki hozzáadta a maga egyéniségét, a benne élő szellemet, titkot, vágyat, és egyszer csak megszüle­tett az előadás. Nagyon büszke voltam a bemuta­tó után, amikor Presser Gábor azt nyilatkozta: ez a legkomplexebb értelmezés, amit itt, Egerben lá­tott, mert az ő álmaiban is így élt a Padlás, amikor dolgozott rajta.- Az elmúlt években rendszeresen műsorra ke­rült a Padlás. Mikor látta utoljára a darabot?- Bevallom, régen, de amikor lehetett, min­dig részt vettem a felújító próbákon. Az em­bernek sajnos sok az elkötelezettsége, nem le­het ott minden pillanatban, amikor pedig úgy érzi, hogy ott lenne a helye. De a 125. előadá­son feltétlenül ott leszek.- Egerben sok minden válto­zott tíz év alatt. Volt színidirek- tor-váltás, a színészek egy része elment, sőt utóbb az épület is megváltozott. A Padlás ezt is túlélte.- Talán azért, mert a darab a körülményekkel együtt változik. Változnak a színészek, s velük együtt azok a figurák is, akiket megformáznak. A túlélésnek az is az egyik titka, hogy a szerep a színésszel együtt változzon. Et­től nem lesz hamis.- Bizonyára az ön pályafu­tása alatt nem ritka az ilyen jubileum...- Minden „kerek” évforduló ünnep, így ünnep lesz ez a 125. előadás is. A fővárosban ezek a nagyszámú bemutatók egyéb­ként nem ritkák. A napokban lesz az Össztánc 175. előadása, de a Dzsungel könyve 350 előadást ért meg, a Kő­műves Kelement viszont kétszázötvenszer táncol­tam el, s közben hét pár cipőt nyűttem el.- Ennek a hosszú életű rendezésnek nem lett folytatása? Tervezi, hogy visszatér ide, ha egyszer ideje és lehetőségei engedik?- Biztos vagyok benne, hogy ez még megtörté­nik majd. ____________________ szuromi rita H egedűs D. Géza: „A Padlás mindent túlélt...” FOTÓ: P1LISY ELEMÉR A Szent István Egyetem gazdál­kodási és mezőgazdasági főisko­lai karának meghívására delegá­ció érkezett a mátraaljai város fel­sőoktatási intézetébe az egyesült államokbeli lowed Egyetemről. A vendégek megbeszélést folytat­tak a két intézmény együttműkö­déséről, és tanulmányozták a gyöngyösi főiskolai kar munká­ját. A látogatás fénypontjaként tegnap ünnepélyes körülmények között írták alá a két intézmény közötti távoktatási egyezményt. Ez a kölcsönös előnyök alapján segíti elő a mérnökképzés szak­mai munkáját. Az egyezmény do­kumentumait Prof. dr. Richard F. Ross, az Iowai Egyetem dékánja, továbbá ár. Magda Sándor pro­fesszor, a Szent István Egyetem rektorhelyettese és dr. Wachtler István professzor, a főiskolai kar megbízott főigazgatója írta alá. ■ Lyceumi udvarbál Eger Tegnap délutánra és estére ter­vezték a rendezők az Eszterházy Károly Főiskola Lyceumi udvar- bálját, ám közbeszólt az időjá­rás: szakadni kezdett az eső. Mint arról már korábban beszá­moltunk, második alkalommal kerül sor a felsőfokú tanintézet­ben a tavaszi fesztiválra. A részt­vevők szórakozásáról - többek között - Fábry Sándor, a Vénusz együttes, illetve két diszkós mű­sorvezető gondoskodik, de szín­padra lép az LGT emlékzenekar is, amelyik régi Lokomotív-nótá- kat játszik. Mint azt a szervezők ígérték, rossz idő esetén az ese­ménysorozatra csütörtökön 16 órától kerül sor. ■ Főiskolán a Jobbik Wittner: Tudatosítani kell a történteket Eger Wittner Mária, a volt halálraítél­tek és bebörtönzöttek által létre­hozott, a sorstársak és családjaik megsegítésére, illetve az 1956-os forradalommal foglalkozó kiad­ványok, filmek támogatására életre hívott '56-os Alapítvány kuratóriumának tagja volt az első vendége a Jobboldali Ifjúsági Kö­zösség (Jobbik) napokban meg­alapított városi csoportjának. Mint azt a Jobbik egyik szerve­zőjétől, Pummer Ádámtól meg­tudtuk, az országszerte mintegy 600 tagot számláló szervezet a honi felsőoktatási intézmények­ben jött létre azzal a szándékkal, hogy előadásokat, klubdélutáno­kat, kirándulásokat szervezzen. Tevékenységét a jobboldali érték­rend alapján szervezi, ám nem kötődnek egyetlen párthoz sem. A hétfőn este a Kálvin-házban megtartott előadáson Wittner Mária felolvasta azt a beszédét, amelyet február 25-én mondott el a Parlamentben, a kommuniz­mus áldozatainak emléknapján. Mint ennek kapcsán lapunknak kijelentette: az emberekben tuda­tosítani kell, mi történt az elmúlt 45 évben, hogy ne magyarázhas­sanak a demokráciáról azok, akik aktív részesei voltak az akkori diktatúrának. A Jobbik következő, májusi előadásán a Széchenyi-tervről lesz szó. (-ne) Támogatják a táborozásokat Május elején postázzák a pénzt A Heves Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány az idén két kategóriában írt ki pá­lyázatot a diákok nyári tá­boroztatására. Heves megye A szabadidő kulturált eltöltésé­hez költség-hozzájárulást sző­kébb pátriánkból több mint száz intézmény kért. Mint Hudák Tamás, az alapítvány kuratóriumának elnöke el­mondta, a beadott pályázatok költségvetése több mint 50 mil­lió forint, ebből kilencmilliót igényeltek. Végül az 57 nyertes­nek másfél millió forintot ítélt oda az illetékes alapítvány, ami­vel 2251 gyerek üdültetéséhez járult hozzá. A fonyódligeti gyermeküdülő kedvezményes igénybevételére tizenkét pályázat érkezett, ezek mindegyikét elfogadták, így további 332 diák nyaralása biztosított. Az eredményről már az elmúlt héten postázták az értesítéseket, míg a pénzt május 10-ig juttatják el a nyer­teseknek. Mint azt a kuratóri­um elnöke hozzátette: töreked­tek arra, hogy az igényelt ös­szegek minél hamarabb eljus­sanak az intézményekbe, hogy megkönnyítsék a diákok által nagyon várt nyári táborok szer­vezését. __________________________________(ELEK) Pé nz -Tőke - Befektetés Utazási szokásaink A magyar háztartások 62 száza­léka utazott legalább egyszer 1999 és 2000 októbere között. Ez derül ki a M.Á.S.T. Piac- és Köz­vélemény-kutató Társaság felmé­rése alapján. A piackutató a Magyar Turiz­mus Rt. felkérésére készítette el a magyar háztartások utazási szo­kásaira vonatkozó felmérését. A felmérésen alapuló becslésük szerint a vizsgált 12 hónap alatt 309,4 milliárd forintot költöttek a háztartások utazásra. A megtett utak 87 százalékát bonyolították le belföldön. A ma­gyarországi utakon belül főleg Budapest és a Közép-Dunavidék volt közkedvelt, míg második he­lyen a Balaton állt. A külföldi utaknál Olaszország volt a leg­kedveltebb, utána pedig a szom­szédos országok álltak. Az egyedül utazók aránya a belföldi utaknál 48 százalék, míg a külföldieknél 54 százalék volt. Az utazások 36 százalékánál a rokoni, illetve baráti látogatás volt a cél, míg 27 százalék jelölte meg a nyaralást. Az úticél eléré­séhez elsősorban - 56 százalék­ban - személygépkocsit vettek igénybe. Az utazás költségéről számot adó háztartásokban átla­gosan közel 30 ezer forintot köl­töttek egy útra. A belföldi utaknál ez a szám 17.685 forint, míg a külföldieknél 123.557 forint volt. A piackutató felmérése szerint tavaly októberben a megkérde­zett 3604 háztartás 39 százaléká­ban terveztek az elkövetkezendő egy évre úgynevezett főutazást. (A főutazáson a háztartás leg­alább két tagja utazik, és mini­mum 4 napra.) A főulazáshoz a válaszadók 49 százaléka nem akarja utazási iro­da szolgáltatását igénybe venni. A felmérés szerint egy év alatt a ház­tartások 33 százaléka vett részt úgynevezett főutazáson. _______■ L akáskassza-hitelek Visa: tovább bővül a chipkártyák száma Augusztustól utalja ügyfeleinek a kedvezményes 6 százalékos kamatozású hiteleket a Lakáskassza-Wüstenrot Lakásta­karék-pénztár. Gergely Károly, a társaság elnök-vezérigazgatója várakozásaikat is felülmúlónak nevezte az első negyedéves tel­jesítményüket. Elmondta: az el­ső három hónapban több mint 20 ezer szerződést kötöttek, 11,5 milliárd forint értékben, ami két­szerese a tavaly azonos időszak­inak. Hangsúlyozta: a négyéves előtakarékossági időszak lezá­rását követően az ügyfél három hónap múlva juthat hozzá az ál­lami támogatással, a kamatokkal és a kedvezményes hitellel nö­velt megtakarításaihoz. Elmondta, hogy az idén 8-9 ezer ügyfélnek jár le a minimáli­san előírt takarékossági ideje, és közülük 6-6,5 ezren még az idén hozzá is juthatnak pénzükhöz. Gergely Károly hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő évek­ben társaságuknak mintegy 130 ezer ügyfele összesen 80-90 mil­liárd forinttal járulhat hozzá a lakáspiac fellendüléséhez. A la­káskassza a hitelek nyújtásához sem jövedelemigazolást, sem ke­zest nem igényel, sőt 400 ezer fo­rintos kölcsönhatárig jelzálogot sem jegyeznek be az ügyfél ingat­lanára. Gergely Károly szerint ugyanis a rendszeres előtakaré­koskodás elégséges fedezet a hi­tel visszafizetéséhez. A lakáskassza új szolgáltatá­sok nyújtásával is igyekszik el­nyerni régi ügyfeleinek ragaszkodását.Bemutatták azt a lakáskassza-kártyát, amely­nek felmutatásával az ügyfelek mintegy 1200 építőipari, illetve lakásfelújítási és -berendezési üzletben kedvezményeket kap­hatnak. m A Visa International bejelentése szerint a nemzetközi szervezet pénzügyi tagintézményei eddig összesen 42 millió Visa-chipkár- tyát bocsátottak ki szerte a világon. Az intelligens Visa-kártyák szá­mának növekedésében 34 millió kártyával élen járó Európát a Csen­des-óceán ázsiai partvidéke követi 6 millió plasztikkal. A maradék 2 millió kártyát az Egyesült Álla­mok, Latin-Amerika, Közép- és Kelet-Európa, valamint a Közel- Kelet' és Áfrika országaiban he­lyezték forgalomba. ,A Visa-kártyák számának két éve elvégzett legutóbbi ellenőrzése­kor összesen 23 millió chipkártya volt forgalomban a világon. Mám ez a szám csaknem a duplájára nőtt, a jövőben pedig az eddiginél is gyorsabb növekedésre számí­tunk, hiszen egyre több bank tér át a chiptechnológia alkalmazására”- nyilatkozta Radu P. Obreja, a Visa International Közép-Kelet-Eu- rópa, a Közel-Kelet és Afrika or­szágait magában foglaló CEMEA régiójának elnökhelyettese. Az intelligens kártyák (azaz a chiptechnológiára épülő fizetőkár­tyák) új szolgáltatások széles ská­láját és magasabb szintű biztonsá­got nyújtanak birtokosaiknak. Ki­emelt szerepet játszanak a Visa ál­tal támogatni kívánt univerzális kereskedelem (u-commerce) fel­tételeinek megteremtésében, va­gyis olyan tér- és időbeli korlátok­tól mentes üzleti környezet létre­hozásában, amelybe - az igénybe vett eszköz típusától függetlenül - bárki bekapcsolódhat. A Visa nemrégiben több olyan nagyszabású kezdeményezésről is beszámolt, amellyel tagbankjai­nak nyújt segítséget a chipkártya- programok elindításához. A Visa nemzetközi szállítókkal és lapka­gyártókkal kötött megállapodásai eredményeként a bankok jelentős engedményekhez juthatnak a chiptechnológia bevezetése során, így a több alkalmazást hordozó új Open Platform kártyák fajlagos előállítási költsége ma már a 3 dol­lárt sem éri el, és a bankok az elő­tét-, illetve háttérrendszerek kom­ponenseinek beszerzésekor is kapnak kedvezményt. „Bár a jelenleg forgalomban lé­vő intelligens Visa-kártyák többsé­ge egyetlen alkalmazást támogat - azaz hitel- vagy betéti kártyaként funkcionál -, egyre növekvő igény mutatkozik a birtokosaik számára nagyobb kényelmet és több hasz­nos jellemzőt biztosító többfunk­ciós plasztiklapok iránt” - muta­tott rá Obreja. „A Visa a nagy szál­lítókkal karöltve a kártyák és a tá­mogató háttérrendszerek költsé­geinek folyamatos mérséklésén fá­radozik.” A Visa CEMEA tevékenyen tá­mogatja a chip-kártyák haszná­latára történő átállást a régió­ban, így Magyarországon is. Míg a chiptechnológia teljes körű be­vezetésének nincs, a felelősség áthárításának már van konkrét határideje, így azok a bankok jár­nak jól, akik minél hamarabb be­vezetik az új kártyákat. Vagyis 2006-tól kezdve a visszaélések­kel kapcsolatban a felelősséget a kártyát kibocsátó, illetve elfoga­dó banknak kell majd viselnie, attól függően, hogy melyik nem támogatja a chip használatát (fel­téve, hogy a chiptechnológia al­kalmazásával a visszaélés meg­előzhető lett volna). A felelősség áthárításával a Visa a technoló­gia mielőbbi bevezetését kívánja ösztönözni. m

Next

/
Thumbnails
Contents