Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-14 / 88. szám

-«

A szenvedés és a halál húsvét fényében

Olyan világban élünk, ahol sok minden bánt, sok minden nyugtalanít bennünket. Elsősorban nem a társadalmi, politikai helyzet, hanem egyéni és családi életünk gondjai, problémái. Remélhetőleg ezekben a napokban a nagyhét- hezésa húsvéthoz illő egzisztenciális kérdések is foglalkoztatnak bennünket. Valószínű, hogy amikor Jézus megváltó szenvedésére és halálára emlékezünk, eszünkbe jut, nekünk is vannak keresztjeink és amikor feltekintünk Jézus keresztjére, eszünkbe jut, hogy előbb-utóbb elérkezik számunkra is az utolsó óra.

A szenvedés, a véget nem érő, reménytelennek tűnő szenvedés nem kis probléma számunkra. Ha az élet vagy az Isten megpróbál bennünket, bizony mi is elég nehezen álljuk ki a próbát. Nyugalom és békesség helyett csak keserűség és zúgolódás tölti ki a lelkünket. A betegágyon azt kérdezgetjük: miért éppen én? Mit vétettem, mivel szolgáltam rá, hogy ver az Isten, amikor nálam rosz- szabbak is vannak? Nem sorolom ezeket a miérteket. Mindannyiunknak ismerősek ezek a kérdések. Nemcsak Jézus, hanem néha mi is felsóhajtunk: „Istenem, miért hagytál el engem?

Zenger, egy német biblikus Jób könyvének magyarázatában így ír: „Hogy az ember mit süt ki magának a szenvedés értelméről, ténylegesen semmit sem változtat

Mai keresztét: a szenvedésben nem vagyunk egyedül

A feltámadás az Atya válasza a Fiú szenvedésére

\/[A r<i néni tanítónő volt. Igazi falusi tanító néni. Élete na- IVld.1 Idgyobb részét egy északkelet-magyarországi kisközségben élte le. Régen földet is művelt, a hátsó kertet, ami a gátra néz, és korábban krumpli, zöldség volt benne. Ma víz. Korábban földrajzot is tanított, Magyarország hegy- és vízrajzát. A térképen gyöngyházfejű gombostű volt arra a helyre szúrva, ahol a falunak lennie kellett. A színes lepedő mindig ott lógott a tábla mellett a zöld és barna foltokkal, kék vízfolyásokkal és egy csúnya szakadással a szélén, amit átlátszó pénzragasztóval stoppolt meg. Ez a mi hazánk, mondta a térképre mutatva, és mikor végighúzta kezét a vásznon, ujjai mindig beleakadtak a gombostűbe. A gyerekek kezét ilyenkor egyenként, becsukott szemmel vezette végig az atlaszon, hogy vakon is tudják, hol élnek.

Mária néni most nyugdíjas. Bokáig érő vízben Iából ki a spájzba, hogy egyre magasabbra rakja a meggy- és körtebefőtteket a polcon. Az elmúlt három évben már a negyedik alkalom, hogy nem kell kikocognia a gátig, a víz házhoz jön. Azelőtt színét se látták a folyónak errefelé. Szerencse, hogy a ház jól alapozott, nem sajnálták a betont és a

Gombostű

bitument a szigetelésre, nem rogyott meg, csak vizesedik, a tégla is magába szívja a nedvességet, ledobja a vakolatot, és penészedik a fal. A könyvek úgy néznek ki, mint a leveles fejes saláta. Két élet is kevés lenne, hogy minden kiszáradjon.

Mária néni nem költözik ki. Nincs is hova. Vagyis lenne. A házat a férjével, aki gépész-üzemmérnökként a volt téesz ipari melléküzemét vezette, 25 éve építették. Sanyi bácsi öt éve halt meg. Soha életében nem volt beteg, orvost, gyógyszert nem látott. Két napig feküdt, kijött hozzá az orvos, azt mondta, beviteti a kórházba. Sanyi bácsi ráhagyta, de aznap este azt mondta Mária néninek, hogy majd ha ő nem lesz, költözzön be a lányukhoz a városba. Nagy kertes házuk van, elférnek.

Később, mikor Mária néni teát vitt neki, már nem lélegzett. Mária néni nem ment a lányához bajnak-nyűgnek. Még akkor sem, amikor tényleg jött a baj, a víz, újólag és ismét.

Aki az önkormányzattól hozza mindennap az ebédet, mióta Mária néninek enyhe szélütés miatt majdnem lebénult a jobb oldala, megkérdezte tőle, nem fél-e a víztől. Mária néni azt mondta, de bizony fél. Ám aggódnia már nincs miért.

\/[6lVndn' most e8Yedül van- Sokat olvas, rádiót hallgat, a IVldl Idtévét nem szereti, fárasztja a szemét. Ha jobb az idő, a kis széket kihozza az ajtó elé, ott fogja kezébe az újságot. A politika nem érdekli, inkább a távoli vidékekről szóló írások, a messzi szigetek érdeklik. Van úgy, hogy a régi általános iskolai atlasz akad a kezébe. Ilyenkor végighúzza ujjait a hegy- és vízrajzi lapon, az öreg kéz barnája és domboruló kékes erei belevesznek a hegyek és a kanyargó vizek barnáiba és kékjeibe. Ujja azonban így is pontosan simítja ki az egykori gombostű helyét.

Ahol él. KOVÁCS JÁNOS

a dolgon. A szenvedésről szóló gondolatok többnyire nem a fájdalom arénájában, hanem a tribünön keletkeznek. A fájdalom arénájában a szenvedés nem problétusban és az örök élet reménységében lehet segíteni a szenvedő embereken.

Jézus pedig saját életében, saját szenvedésében mutatta meg

„Ha az élet vagy az Isten megpróbál bennünket, bizony mi is elég nehezen álljuk ki a próbát.

Nyugalom és békesség helyett csak keserűség és zúgolódás tölti ki lelkünket.

ma, hanem valóság. Ennek a való ságnak a láttán a mai ember véle ménye: »a rosszat nem felfogni hanem legyőzni kell«.”.

Ezért legalább a nagyhétei döbbenjünk rá: Jézus Krísztu: nem azért jött, hogy eltörölje c szenvedést a Földről, nem is azért hogy megmagyarázza nekünk c szenvedést, hanem azért, hogy se gítsen rajtunk szenvedő embere

ken. A bibliából látjuk, hogy Jézus nem adott elméleti tanítást a szenvedés értelméről. H. Küng szerint azért nem, mert „az elméleti magyarázat a szenvedőnek körülbelül annyit nyújt, mint az éhezőnek és szomjazónak egy előadás a higiéniáról, vagy az élelmiszerek kalóriatartalmáról”. Abban is egyetérthetünk vele, hogy sem filozofálva, sem moralizálva nem változtatható fénnyé a szenvedés sötétje. Csak Jézus Kriszszámunkra, hogy Isten országában, Isten és az ember kapcsolatában, mindennek, még a szenvedésnek is van értelme. Az ő szenvedése nem egy hiábavaló, értelmetlen szenvedés volt. Őt a Mennyei atya iránti szeretet, az irántunk való szeretet és a küldetéséhez való hűség tette képessé arra, hogy még a szenvedés idején is kitartson az ő küldetésében. Benne az Isten jött közénk, értünk és velünk szenvedett, hogy belülről legyőzze a szenvedést. Éppen azáltal, hogy az Isten Jézusban belebocsátkozott a szenvedés történetébe, maga a szenvedés, annak kiúttalansága és értelmetlensége a remény szabadító fényébe került. A kereszten megmutatkozott, hogy ott, ahol a szenvedést szeretetből átvállalják, körülveszi az élet ígérete: hiszen a feltámadás, az Atya válasza a Fiú keresztjére, ez a kezdete minden szenvedés végének. Jézus szenvedése óta minden emberi szenvedés elrejtőzhet az értünk szenvedést is vállaló Isten szereteté- ben és meglelheti ott az erőt, a segítséget a szenvedés elleni harchoz.

Mindnyájan láttuk már, hogy ha egy ldsgyermek elesik, milyen keservesen szokott sírni.

„...már egy kisgyermek is megérzi, milyen nagy dolog az, ha az ember a szenvedésben nincs egyedül. Valahogyan így vagyunk mi is mindnyájan. ”

csak életünkben, hanem a szenvedésben és a halálban is követni tudjuk, akkor biztos reménykedhetünk abban, hogy követni fogjuk őt a feltámadásban is.

Valljuk meg őszintén, hogy nemcsak a szenvedéstől, hanem a haláltól való félelem is nyugtalanít bennünket. Negyven fölött egyre inkább igazat adunk Nietschenek, aki azt mondta: „A halál az ember hallgatag útitársa”. Ahogy öregszünk, egyre szívesebben idézgetjük: „nem tudjuk sem a napot, sem az órát”. Tudjuk, hogy Illyés Gyula is öregkorában sokat foglalkozott az öregség, a szenvedés és a halál problémájával. Egy külön könyvben, a Kháron ladikja című művében le is írta az ő vívódásait. A könyv utolsó fejezetében ezt írja: „a szenvedés és az öregség az ember életében ha nehezen is, de érthető és elfogadható, a halál viszont értelmetlen és elfogadhatatlan”. Néha nekünk is vannak ilyen és ehhez hasonló gondolataink.

A gyász napjaiban legtöbbször azt szoktuk mondogatni egymásnak: „nyugodj bele Isten akaratába”! De vajon a halál, az elmúlás, az elválás - ez lenne az Isten akarata? A bibliai Jóbot is így akarják barátai szenvedései között nyugtatni, de Jób nem fogadta el ezt a vigaszt. Már Jób is tiltakozott az ellen, hogy csak ennyi lenne Isten akarata az emberrel. Nyilvánvaló, hogy nem tehetetlen belenyugvást, nem keserű lemondást kíván az Isten tőlünk, hiszen már Ezekiel prófétánál is ezt olvassuk: „Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek meg és éljetek” (Ez 18, 32). Ez az Isten akarata, vagyis a halál terhétől megszabadított élet.

Szent Pál apostol pedig arra figyelmeztet, hogy „ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél”. (2 Kor 15, 19). Igen, soha ne feledjük, hogy Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott akarata, a feltámadás és az örök élet. Jézus húsvéti misztériuma azt hirdeti, hogy a halál, ha nehezen is, de érthető és elfogadható: mert van feltámadás, van örök élet, de csak akkor, ha hiszünk, ha a hit által a feltámadt Krisztushoz kapcsoljuk az életünket: ha őt életünkben, szenvedésünkben és halálunkban is követni tudjuk. Ne feledjük Jézus szavait: „Atyám azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok”. (Jn 17, 24).

Olyat is láttunk már, hogy ha ilyenkor az édesanya megsimogatja a megütött testrészt, akkor a gyermek sírása csillapodik, vagy teljesen meg is szűnik. Tulajdonképpen arról van szó, hogy már egy kisgyermek is megérzi, milyen nagy dolog az, ha az ember a szenvedésben nincs egyedül. Valahogyan így vagyunk mi is mindnyájan. Vannak gondjaink, bajaink, bennünket sem ment meg az Isten az élet keresztjeitől, és nem is veszi le vállunkról a keresztet. De hittel valljuk, hogy a szenvedésben nem vagyunk egyedül. Jézus velünk van, közel van hozzánk. Az igaz, hogy nem veszi le vállunkról a keresztet, de abban biztosak lehetünk, hogy valamit könnyít a keresztünk súlyán. Kegyelmével képessé és alkalmassá tesz bennünket arra, hogy hozzá méltóan tudjunk szenvedni.

Az evangéliumokban többször is találkozunk azzal a gondolattal, hogy az apostolok nem szívesen hallgatták Jézus azon beszédeit, amelyekben eljövendő szenvedéséről beszélt. El sem tudták képzelni, hogy a Megváltó szenvedni fog. Mint minden ember, ők is irtóztak még a szenvedés gondolatától is. Tanulságos és sokatmondó számunkra viszont

Szent Pál apostol tanítása és m: gatartása. Annak az apostolnak tanítása, akiről tudjuk, hogy hú: vét után, vagyis Jézus feltámadt sa után tért meg és csatlakozol az apostoli közösséghez. Ő mag: bár nagyon sokat szenvedet mégis már másképpen gondolkc zik a szenvedésről. Azt írja a rf mai híveknek: „Az a véleme nyem, hogy a jelen élet szenvedi sei nem mérhetők az eljövend

szenvedéshez, amit az Isten az c szeretőknek készített” (Róm f 18). Jézus példáját követve a apostol sem magyarázkodik, ner akarja mindenáron megmagy; rázni a szenvedés értelmét, h; nem csak arról biztosítja a hívei meg bennünket is, hogy Jézi húsvéti misztériuma alapján bú tosak lehetünk abban, hogy net a szenvedésé és a dicstelen elmi lásé lesz az utolsó szó a mi éh tünkben. Ha a hit és keresztsé által Jézus Krisztushoz kapcso tűk az életünket, ha Jézust nen

„Jézus húsvéti misztériuma azt hirdeti, hogy a halál, ha nehezen is, de érthető és elfogadható: mert van feltámadás, van örök élet, de csak akkor, ha hiszünk... ”