Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-12 / 86. szám
2001. Április 12., csütörtök M E G Y E I K Ö R K É P Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Újra áramot termel a Tisza Harmincöt nap után - az ár levonulását követő kedvező feltételek beálltával - ismét energiát termel a kiskörei vízi erőmű. A négyből ma két turbina már üzemel. Kisköre A Tiszavíz Vízerőmű. Kft. itteni erőműve mától újra alapfeladatát teljesíti. A tartós árhullám levonulásával, a folyó apadása néhány napja már lehetővé és kívánatossá tette a zsilipek leengedését. A duzzasztás következményeként mostanra alakult ki a felvíz és az alvíz között az a vízlépcső - a minimálisan szükséges kétméteres szintkülönbség -, amely lehetőséget ad az áramtermelés beindításához.- Alig vártuk ezt a napot, hiszen mi az áram- termelésből élünk - mondta érdeklődésünkre Csikós Tibor, a kiskörei erőmű villamos üzemi művezetője. A szakember a változás lényegét érzékeltette: - A. kényszerszünet alatt az országos villamosenergiahálózatba bekapcsolva csak elosztó feladatokat láttunk el, csütörtöktől azonban mi is adunk áramot a térség számára. Az utolsó üzemnap Kiskörén március 6-án volt. Azaz 35 nap elteltével jutnak ismét szerephez a generátorok.- A négyből csupán azért kettő - hangsúlyozza Csikós Tibor -, mert a harmadikon és a negyediken május 10-ig fejezzük be a villamos védelmi rekonstrukciót. Ezt az indokolt beruházást a két első turbinán már elvégeztük, s teljessé tételével a kor színvonalának megfelelő lesz az üzembiztonság. Mától - ahogy informátorunk fogalmazott - csökkentett teljesítménnyel kezdik meg az áramtermelést. A generátorok egyenként várhatóan három megawattot „nyernek ki” a Tiszából. Az alvíz és felvíz közötti szintkülönbség növekedésével ez a teljesítmény arányosan emelkedik. Az elnyúló tavaszi árhullám idején az üzemben a karbantartási munkák kerültek előtérbe. Szerencsére az alacsonyabban tetőző harmadfok miatt nem kellett épületgépészeti problémákkal megküzdeni. Csak emlékeztetőül: tavaly még ablakok behegesztése is szükségessé vált a tíz méternél magasabb rekordvízállás miatt. A másfél hónapos mostani kiesés még nem veszélyezteti a kiskörei erőmű éves tervét. A művezető így látja:- Éves átlagban 63 nap üzemszünettel számolunk, ebből 35 nap már megvolt. Ha a Tisza megnyugszik és nem lesznek szélsőséges természeti viszonyok, úgy jó remény van rá, hogy 2001-ben a kitűzött céljainkat teljesítjük. _________________________________________________(BUDAVÁRI) Csúcsra járva: 28 megawatt A négy generátor egyenként maximálisan hét megawatt áramot termel. Az összesen 28 megawatt eléréséhez optimálisan az alviz és a felvíz között legalább 6,2 méter kell, hogy legyen a vízszint különbsége. Ekkor az egyes turbinák másodpercenkénti víznyelése 140 köbméter. A Hídember Noszvajra tart A kétmilliárdos Szechenyi-film jeleneteit nyáron forgatják síké Sándor ___ Ü zenetek A szocialistáknak közel három esztendő állt rendelkezésére, hogy levonjanak bizonyos tanulságokat az 1998-as kudarcukból. Finom megfogalmazásban ezen a téren maradtak még adósságaik jócskán. A legutóbbi dobosi időközi választások eredménye önmagában ugyan semmire sem bizonyíték, legfeljebb egy figyelmeztető adalék, hozzájárulás az összképhez. Mondjuk úgy: újabb intő jel. Intő jelekből pedig nincs hiány. Voltak ugyan olyan időszakai az MSZP elmúlt három esztendejének, amikor a gyanútlanabbak úgy vélhették megtört ajég, a modem szociáldemokrácia jelszavát zászlajára tűző alakulat valóban európai módon, profiként teszi a dolgát. És, amikor a kormánykoalíció súlyos hibáinak is betudhatóan már kiadhatónak tűnt a jelszó: „Whiskyt kérünk szódával!”, ismét beütött a krach. Ezt az összeomlásszerű zavart - jó öreg baloldali szokás szerint - ismét személyi kérdések idézték elő. A növekvő népszerűségi index hatására hirtelen tolongás kezdődött a pártpiramis csúcsán. Németh Miklóst még csak lenyelte volna az egyszerű baloldali szavazó, a volt kormányfő tízévi távolléte ellenére is. (Nem beszélve a Németh nevéhez kötődő nosztalgia olykor jótékony hatásáról.) Ám azt a helyzetet sikerült jól elrontaniuk mindazoknak, akiknek a párt legfelsőbb köreiben így, vagy úgy érdeke fűződött Németh színrelépéséhez. Akár azért, mert jól jártak volna vele egyénileg, akár azért, mert vesztüket jelentette volna, haő lesz az első a korántsem egyenlők között. A blamából egy az ősszel megtartott kongresszuson látszatra kimászott ugyan a legnagyobb ellenzéki párt, de csak a naivak gondolhatták úgy, hogy visszajött a belső béke, s mindenki egyként a sikeres pártpolitika szekerét tolja, mégpedig ugyanabba az irányba. Az új évezred első hónapjai aztán megmutatták: ha lehet, még ádázabb belső harc indult. (Ha valamikor, valaki megírná az MSZP ezredfordulós párttörténetét, nagy teret szentelhetne annak, hogy milyen érdekek állhatták Németh, Medgyessy, Nagy, Horn és mások különféle „kavará- sai” mögött.) Eközben a jobboldali kormánykoalíciónak is voltak és vannak üzenetei. Nyugalmat, kiszámíthatóságot, növekvő jólétet ígér, ha kell a zűrös kisgazdák nélkül. A nép, a voksait adó tömeg meg egyre inkább el is hiszi, hogy ettől többet a szocialisták sem nyújthatnának, még akkor sem, ha az ország sorsáról való gondolkodásra is jutna egy kis idejük. Különösen úgy, hogy nem is nagyon mondják ki, hogy mit is ígérnének ők győzelmük esetén. Mégis lesz csatlakozás a páneurópai folyosóra? Ügymenet Azt írja ajánlott, tértivevényes levelében az egyik hivatal, a neve nem számít (ne húzzuk ki náluk a gyufát!), hogy az elintézési határidőt 30 nappal meghosszabbítják. Indokként közlik: „Határidő meghosszabbítására munkatorlódás miatt kerül sor”. A megnyugtató üzenetet megfogalmazták, legépelték, iktatták, a főnökkel aláíratták, pecsételték, postázták. A munkájuk meg csak torlódik, csak torlódik. _______________________(HÉ«) J ÁTSZÓHÁZ. Az egri Belvárosi Családsegítő Csoport (Deák Ferenc út 19.) különféle programokra várja a tavaszi szünetben unatkozó gyerekeket. Ma 9 és 15 óra, holnap 9 és 14 óra között a manuális foglalkozások mellett pingpongozhatnak, társasjáté- kozhatnak, Nintendózhatnak, sőt gipszet is festhetnek. TANÁCSADÁS. A cukorbetegséggel, köszvénnyel, magas koleszterinszinttel, magas vérnyomással, táplálkozási allergiával küszködök számára, de azoknak is, akik túlsúlyosak és fogyni szeretnének, táplálkozási ötleteket ad Kovácsáé Harman Katalin dietetikus ma 16 és 18 óra között az egri Civil Házban (Baj- csy-Zsilinszky u. 9.). HÚSVÉT. A hevesi Gyermekházban húsvéti játszóház fogadja a kicsiket holnap 9-től délig. A jelentkezők tojástartót, fonalas és festett tojást készíthetnek, ha kifújt vagy főtt tojással és ollóval érkeznek a helyszínre. SZÓL A ROCK. Pénteken este 8 órától rock-buli lesz a hatvani Fácánban. Fellép a Harmadik Út, az Overcast és a Kivételes Állapot. Ezt követően a Harmadik Út Boldogra utazik, ahol 23 órától a Liget presszóban adnak koncertet. Mindkét program ingyenes. KISVONATOZÁS. Felsőtár- kányban szombaton, 9.30 órakor indul az idei kirándulószezon első erdei kisvasúíja. A járat végállomása a Stimecz-ház, ahonnan gyalogosan érhető el a különleges természeti látványosság, a Vöröskő-forrás. Visz- szafelé 15 órakor indítja az erdészet a vonatot. A HÍRLAP ÜGYELETÉI Újságíró: Sike Sándor Telefon - (36)513-624 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: Takács Jánosné Telefon - (80)513-646 (Folytatás az 1. oldalról) Szervezési és finanszírozás problémák miatt - a vezető producert utóbb menesztették - azonban jókora késéssel, csak a jövő hónapban kezdődhet el a munka, amely várhatóan szeptemberben zárul majd. A 2 óra 15 percesre tervezett alkotás 2002 márciusára készülne el és az év áprilisában mutatnák be. A több külföldi és hazai helyszínt is felölelő Széchenyi-életút film 75-80 forgatási napjának - augusztus 20-ától több mint két hétre Film és készítői fontos állomása lesz Heves megye. Mint kérdésünkre a Hídember Produkció gyártás- vezetője megerősítette, augusztus második felében Noszvajon és környékén, illetve Szilvásváradon, valamint a Bükk-fennsíkon lesznek belső illetve külső felvételek. Csáky Attila elmondta, hogy a nosz- vaji De la Motte kastélyban, a döblingi elmegyógyintézetbeli jeleneteket forgatják majd. Azt a helyszínt teremtik újjá itt, ahol az összeroppant Széchenyi az utolsó éveit töltötte, (A gróf 1848 márciusától közlekedés- és közmunkaügyi miniszter. 1848 szeptemberében idegösszeomlással kerül Döb- lingbe, ahol 1860. április 8-án meghal.) Dramaturgiailag is ez az egyik legfontosabb pontja a munkának, hiszen ezen osztrák gyógyintézetben követte el a magyar gróf az öngyilkosságát. A készítők a befejezést illetően nem fedték még fel a részleteket, egyelőre azt sem árulták el, hogy a film végén is tényleg öngyilkos lesz-e a főhős, ám mindenképpen valami meglepőt, rendhagyó befejezést tartogatnak a közönségnek. A produkció szervezésért felelős vezetője hozzátette, hogy ezeken a forgatási napokon a fenti helyszíneken számos helyi szolgáltatást vesznek majd igénybe, illetve helybeli statisztákat, közreműködőket, például lovasokat szerződtetnek. A választás azért esett Noszvajra, mert az Egertől 12 kilométerre lévő, jól megközelíthető község Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, s a falu közepén található 1775-82-ben emelt copf stílusú, franciás ízléssel berendezett műemlék De la Motte kastély és környezete megfelelt a produkció kívánalmainak. A környező táj és Szilvásvárad a lovasjelenetekhez ideális. Az épület filmcélú felhasználását elősegíthette továbbá, hogy a jelentős kormánypénzből készülő alkotás helyszíne, a kastélyhoz kapcsolt továbbképző központtal együtt a területi kormányhivatalhoz, nevezetesen a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, azon keresztül pedig a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik. ikji Heves megye Az előzetes tervekkel szemben úgy tűnt, hogy Heves kimarad a leendő M8-as autópálya által érintett megyék sorából. Legalábbis erre utalt az a tény, hogy a Rábafüzestől induló út Szolnoknál Ártánd irányába és nem Heves felé fordult. Az M8-as kerekasztal és a térségfejlesztési társulás Dunavecsén tartott ülésén azonban kedvező fordulat történt és a változásokra is magyarázatot kaptak a résztvevők.- A változás magyarázatának okául az szolgált - mondta Kontra Gyula, Heves polgármestere, aki részt vett a tanácskozáson -, hogy az osztrákok Burgenlandot is be akarják kapcsolni a páneurópai közlekedési folyosóba, így azzal az ötlettel álltak elő, hogy Rábafüzesig ők megépítik a maguk gyorsforgalmi útját, de akkor már nemzetközi csatlakozás is szükségeltetik. Ezután vetődött fel, hogy az üy módon Burgen- landtól induló útnak célszerű lenne Románia felé haladnia, tehát Heves megye kimaradna. A tárgyalás mindennek ellenére kedvező fordulatot vett, hiszen a hevesi polgármester javasolta: a Polgárig épülő és a megyét átszelő út jelentős ukrán teherforgalmat bonyolíthatna le, tehát célszerűtlen kihagyni Hevest, hiszen a keletről érkező kamionok nyugat és dél felé is csak a megye érintésével haladhatnak. A jelenlevők egyetértettek ebben, s nem zárkóztak el attól, hogy az Egert érintő, illetve a tornai térséget átszelő gyorsforgalmi út terve is bekerüljön abba a 15-20 évre szóló autópálya-fejlesztési koncepcióba, amely az országot bekapcsolja a páneurópai közlekedési folyosókba^ _____________(-ROMI) B ereményi Géza Kossuth-díjas rendező, társforgatókönyvíró (25+10 millió forintos tiszteletdíjjal). A Hídember 80 százalékban eredeti helyszíneken, kastélyokban, 20 százalékban műtermi körülmények között, 60 százalékban külső, 40 százalékban pedig belső felvételekkel készül. 400 korhű kosztümöt varrnak. Mintegy 20 ezer ember, közreműködő, statiszta munkáját igényli, több mint nyolcvan színész jut benne kisebb-nagyobb szerephez. Széchenyit Eperjes Károly személyesíti meg. Hitel nélkül gazdálkodtak Parádsasvár A napokban közmeghallgatáson tájékozódhattak a sasvári lakosok az önkormányzat elmúlt évi tevékenységéről, gazdálkodásáról, valamint az idei fejlesztési tervekről. Holló Henrik a község polgár- mestere elmondta, hogy az ön- kormányzaton belül működő négy bizottság sokszor hálátlan döntésekre kényszerült az elmúlt időszakban, de azokat mindig a lakosság érdekében tette. Szó esett a gazdálkodásról, valamint az intézmények működéséről is. A polgármester utalt arra, hogy míg 1999-ben az állami támogatás mértéke meghaladta a 34 százalékot, addig tavaly mindössze 12 százalékos volt ez az arány a költségvetésben. Ez arra kényszeríti az önkormányzatot, hogy saját bevételeit növelje. Plusz forrásokhoz pályázatok útján juthat a helyhatóság, s az ebben lévő lehetőségeket igyekeztek kihasználni. Ennek segítségével sikerült felújítani a művelődési otthont, amelyet tavaly adtak át rendeltetésének. A helyi iskolások színvonalas oktatásban részesülnek. Valamennyi gyermek számítógépes ismeretekkel gazdagodhat és már az első osztálytól biztosított az angol nyelvi képzés. Az idei fejlesztési tervek között szerepel a zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetés megoldása, valamint az utak aszfaltozása, utak, járdaszakaszok építése. A hozzászólók elismerően szóltak a testület eddigi tevékenységéről, mivel az elmúlt időszakban látványosan épült-szépült a település, ami a lakosság közérzetét is kedvezően befolyásolja. A fiúk felkeresték a leányokat, s locsolóversek kíséretében megöntözték őket Húsvéti készülődés Tenk Az általános iskolában rendhagyó módon töltötték a tavaszi szünet előtti tanítási napot. A tantermek megteltek húsvéti dekorációval, tavaszi virágokkal, festett tojásokkal. A fiúk felkeresték a szomszédos osztályok leányait, s locsolóversek kíséretében öntözték meg őket, akik viszont hímes tojással, virággal ajándékozták meg a legénykéket. A délután folyamán felelevenítették a régi hagyományokat. A támogatók jóvoltából a legügyesebb osztályok ajándékot kaptak a vidám rendezvény végén. Az egész délután zajló programsorozat fő szervezője Szalmásiné Racsek Ágnes szülő elmondta, hogy a jó hangulat mellett a legfontosabb cél az volt, hogy a gyerekekben tovább éljenek az ünnephez fűződő népszokások. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE ■