Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-03 / 53. szám

2001. Március 3., szombat MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei HIrlap - 3. oldal Kezdődik a „belvizsgálat” Heves megye Az egészségügyi miniszter az ország vala­mennyi kórházában az egészségügy iránti közbizalom visszaszerzése, valamint az or­vostársadalom érdekének védelmére hivatkoz­va rendelt el ÁNTSZ-vizsgálatot. Mikola István szerint a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban nem eutanázia, kegyes halálba segítés, hanem bűncselekmény történt. Mint dr. Gombkötő György, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Heves Megyei Intézetének vezetője tájékoztatott: ezen a héten azokat az ötfős munkacsoportokat állítják össze, amelyek a megye öt egészségügyi intézményében - há­rom kórházában és két szanatóriumában - végzik majd el az ellenőrzéseket. A tiszti főor­vos elmondta: a vizsgálat során megadott A szempontok szempontok alapján tekintik át a belgyógyá­szatok munkáját, emellett minden helyszínen egy másik kiválasztott kontroli-osztályon is el­végzik ugyanezt az ellenőrzést. A szakember kitért a vizsgálat alapjául szolgáló központi irányelvekre. Az ellenőrzés tárgya között em­lítette az orvosi felügyelet, a nővérek és az ügyeleti munka felügyeletének kérdését, vala­mint a gyógyszerbeadás, -felhasználás és -nyil­vántartás szabályozását: A megyei tiszti főorvos a vizsgálatoktól nem vár meglepő eredményt, hiszen az ellenőrzés tár­gyát képező kérdésekről minden gyógyítóin­tézmény saját belső működési szabályzatának, követelményrendszerének is pontosan rendel­keznie kell. Az intézményekkel egyébként nem közük előre a vizsgálat meghatározott központi szempontjait, a kötelező szakmai elvárásokkal ugyanis mindenkinek tisztában kell lennie. Dr. Gombkötő György szerint az ellenőrzés kiindu­lópontjaként említett jelenség előfordulásának esélye gyakorlatilag minimális, a szakember nem tartja valószínűnek, hogy komoly mulasztásokra, súlyos hiányosságokra bukkanjanak. „A gyó­gyítószakmában továbbra is magasak az etikai elvárások” - fűzte hozzá. A tisztiorvosi vizsgála­toknak egy hónapon belül kell befejeződniük.- Nem hiszem, hogy lényegi kifogásokat hozhat felszínre a mostani vizsgálat. Nyugodtan nézünk elébe, s a betegeinknek sincs mitől tartaniuk - szögezte le az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház 3-as belgyógyászati osz­tályának vezető főorvosa. Dr. Gyetvai Gyula megyei belgyó­gyász szakfelügyelő főorvos hozzátette: a megyében máshol is hasonló le­het a helyzet, ráadásul az egri kórház teljes át­világításával épp a héten végeztek az audi- torok. A szakember szerint az ellenőrzésnek annyi eredménye bizonyosan lesz, hogy ismét rávilágít majd a már eddig is jól ismert körül­ményekre, például a meglévő zsúfoltságra és a nővérhiányra.___________________________ikji A hírek szerint praktikus kérdésekről van szó, amelyeket 12-13 pontban megadott tematika szerint kell felmérni. Például, hogy ki férhet hozzá a gyógyszerekhez, hogyan történik a gyógysze- rezés, ki van jelen a gyógyszerosztásnál, az osztályos orvos mi­ként ellenőrzi a terápiát, hogyan vizsgálják ki az éjszakai halál­eseteket, s hogyan értékelik a kórbonctani vizsgálatok adatait. Befektetők az M3-as térségében Tragikomédia Nehogy már egy munkásőr mondja meg, hogy mit kell csi­nálni a kisgazdapártban - mond­ja T. J. a tévében utódjáról és párttársáról. Nincs ebben semmi furcsa. Csakis aljas provokáto­rok, liberálbolsevik kutyák gon­dolhatják azt, hogy érvek híján rángatta elő a vidék ex-géniusza ellenfele (ellensége?) vélt vagy va­lóshibáit. ______ (ESPÉ) I SMÉT GRÁTISZ. Tegnapi szá­munkban - a nyomda technikai problémái miatt - felcserélődtek az oldalak. Ma ismét közöljük hirdetési összeállításunkat, im­már a helyes elrendezésben. ELMARAD. Török Zsolt egri ön- kormányzati képviselő hétfő dél­utánra a Tinódi Sebestyén Általá­nos Iskolába meghirdetett foga­dóórája elmarad. SZENT ŐSÖK. Az egri Vitko- vics-házban hétfőn 18 órától Szántai Lajos tart előadást Szent őseink nyomában címmel Kun László királyról. MÉHPEMPŐ. A Hotel Flórában dr. Nagy Mihály tart előadást hét­főn 17 órától Búzacsíra, alga, méhpempő címmel.Ezt követően ingyenes egészségiállapot-felmé- résre is várják az érdeklődőket. EBÉDOSZTÁS. A Magyar Vö­röskereszt egri területi szervezete ingyenes ebédosztást rendez szombaton 11 órától a Balassi Bá­lint Általános Iskola udvarán, 12 órától pedig a Vöröskereszt Klap­ka úti épületében. WALDORF-ÓVODA. A gyön- gyöstarjáni Waldorf Erdei Óvoda vasárnap délelőtt 10 órától csalá­di napot rendez. A közös főzés­sel, kézműves-foglalkozásokkal tarkított összejövetelre jelenlegi és leendő óvodásokat és szüleiket várják. HELYESEN. Válni vagy nem vál­ni? című, Szarvaskőben készült, tegnap megjelent riportunkban elírás történt. Nem Káló Imre mondta, hogy a kaszálatlan kert­ben megtelepszik a kígyó és a sas, hanem Fodor Andrásáé. Káló Imre azt hangsúlyozta, hogy té­len későn érkezik meg a település- részbe a hókotrógép. A tévedésért az érintettek elnézését kérjük. GRATULÁLUNK. A február 24 i rejtvényünk megfejtése: „Ha már itt van, igazán elvihetné ezt a le­velet a postára". Könyvutalványt nyertek: Kecskés András hatvani és Ipacs Dániel egri olvasóink. TrAFFIPAX VEZÉNYLÉS 06.00-14.00: Gyöngyös belterület, 3. sz. főút. 14.00-22.00: Eger belterület. Minden esély megvan arra, hogy az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár között épülő új szakaszán, a terve­zett időpontban, 2002 no­vemberében megindulhas­son a forgalom - jelentették ki a beruházás vezetői. KELET-M AGYARORSZÁG A sztráda időben és elérhetőség­ben nagy segítséget nyújt a köz­lekedőknek. Ezt bizonyítja az eddig megépült 113 kilométeres szakasza, amely a fővárostól Fü­zesabonyig terjed. Ezért is érde­kes az a Központi Statisztikai Hi­vatal Heves Megyei Igazgatósá­gán készített elemzés, amely az M3-as térségé­nek jellemzőit foglalta össze. Mint az érté­kelésből kitű­nik, az autópá­lya már kiépített szakasza men­tén 54 település - közötte négy város - találha­tó, ahol 168 ez­ren laknak. Ez a megye népességének több mint a fele. A települések 15-20 kilomé­terre vannak a sztrádától, amely jelentősen hozzájárul a gazdasá­gi fejlődésükhöz. Szűkebb hazánkban ezer la­kosra - az országoshoz hasonló­an - 62 működő vállalkozás jut, ezen belül Egerben 108. A vállal­kozók aktivitása az M3-as körze­tében nagyobb. Annak közelsé­ge jobban érezteti hatását a ko­rábban épült hatvan-gyöngyösi szakaszon, mint a később át­adott Gyöngyös-Füzesabony kö­zötti részen. A pálya előnyt jelent a befek­tetőknek. Ezzel magyarázható, hogy a megyébe irányult tőke több mint héttizede itt található. Az egy vállalkozásra jutó jegy­zett tőke a megyei átlagnak csaknem a kétszerese. A Hat­van-Gyöngyös térségben talál­ható a legnagyobb vállalkozás, a visontai Mátrai Erőmű Rt., to­vábbá Apcon az Ada Alumíni­um Nyomásos Öntöde Kft., Gyöngyösön a Vamav Vasúti Be­rendezések Kft., valamint Gyöngyöspatán a Zeuna Starker Magyarországi Ipari Kft. Az M3-as menti településeken a bolti kiskereskedelem is fejlet­tebb, mint a pályától távolabb levőké. Emellett idegenforgalmi szerepe is jelentős, mert a fővá­rosból a sztrádán juthatnak el a Mátrába, a Bükkbe, valamint a Tisza-tóhoz is. Ennek köszönhető, hogy az ezer lakosra jutó vendégéjsza­kák száma az egri után a gyön­gyösi kistérségben a legtöbb. A vendégek fogadásában meghatá­rozó szerepet tölt be Gyöngyös és Mátraszentimre. Az említettek bizonyítják, hogy az M3-as hatására élénkült a gazdaság a térségben, csök­kent a munka- nélküliség, kü­lönösen a Gyöngyös-Hat­van közötti ré­szen. A fejlő­dést jelzi, hogy 1998- ban és 1999- ben töb­ben költöztek oda, mint amennyien el­vándoroltak. Nőtt a vállalkozások száma, kü­lönösen a külföldi tőke érdeklő­dése. Bővült az idegenforgalom és a kiskereskedelem. MENTUSZ KÁROLY AZ AUTÓPÁLYA ÉS A VÁLLALKOZÁSOK Megnevezés Lakónépesség Működő vállalkozás Az 1000 lakosra jutó működő vállalkozások száma M3 autópálya körzete 168168 9222 55 Ebből: Hatvan-gyöngyösi szakasz körzete 121805 7337 60 Gyöngyös-füzesabonyi szakasz körzete 46363 1885 41 Eger 57289 6204 108 NÉGYESSY ZITA Statisztika Ha az apám nem lett volna kellően kara­kán, akkor most azt hihetnénk, 1980-ban Magyarországon nem menstruált senki. Hanem ő, felelősségérzettől fűtötten, pironkodva bár, de rákér­dezett: „asszonyom, három hónap alatt nem vásárolt egyetlen zacskó vattát sem?" A nő pedig érezte, most aztán megfogták. Szemét lesütve, töredelmesen bevallotta: „de”. Sosem vetemedett volna ehhez fogható indiszkrécióra apám, ha nem akar megfelelni a Központi Statisztikai Hivataltól ka­pott megbízásnak. Az úgynevezett „fogyasztói kosár" összeállí­tásán dolgozott, háztartási könyveket vitt a kijelölt családok­hoz, arra kérve a háziasszonyokat: tételesen rögzítsék kiadásai­kat a füzetbe. A hónap végén összesítette ezeket, s a napnál is világosabban kiderült: hány kiló rizst fogyasztott és hány fla­kon hypót használt a vizsgált „statisztikai sokaság”. Kétségtelen, hogy az összegzés révén torzult a valóság. Az elemzők úgy gondolhatták, a vizsgált körzetben mindenki meg­iszik naponta egy pohár szeszt, holott egyedül Baloghék voltak minden áldott este pocsolya részegek, Kovács Ádám pedig kizá­rólag locsolkodáskor, szomszédasszonya hosszas kaparítálásá- ra vett magához egy kupica tojáslikőrt. Mégsem volt haszonta­lan a felmérés, segítette a „népgazdaságot", körülbelül sejthet­ték, a „termelőknek” hány tubust kell megtölteniük fogkrém­mel. Évtizedek múltán pedig, visszanézve a régi statisztikai zsebkönyveket, láthatjuk: rosszabb vagy jobb volt annak idején az életszínvonal. Akkoriban kevesebben sumákoltak. Nem úgy, mint a mostani népszámláláskor. Idétlenül értel­mezve a válaszadási szabadságot, sok százan diktálták be: be­szélik a hindit. Vajon miért gondolják többen is: ha nem válaszolnak őszin­tén, nem derülhet ki róluk semmi? Meddig maradhat titokban, kinek miből épült a háza? Mennyivel leszek különb bárki előtt, ha azt állítom magamról, hogy három diplomám van, ám a megnyilvánulásaimból a hat elemi sem néz ki? „Aktába írják, miről álmodoztam, s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotomi azt a kartotékot, mely jogom sérti meg” - írta József Attila. Akiről akarnak, pilla­natokon belül begyűjthetnek ma is bármit. Akkor is, ha sikerült „lóvá tenni” a statisztikai kérdezőbiztosokat. S ha majd évtizedek múltán valaki visszakeresi a 2001-es nép- számlálás eredményét, a sok száz, hindit beszélőt látva aligha gondolja úgy: „nahát, hogy ezek milyen kulturáltak voltak". A politikus feljelentése (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Éger Csaba városi tiszti főor­vos érdeklődésünkre elmondta, hogy egy ecsédi lakos telefonon előbb a megyei ÁNTSZ-t kereste meg, majd a hatvani irodát. Töb­bek között a rendelési idő csúszá­sát nehezményezte, és azt kérte, hogy a tisztiorvos hivatalból „küldjön” állandó orvosokat Ecsédre. Dr. Éger felvilágosította, hogy nem áll módjában ezt meg­tenni. Arról is tájékoztatta a beje­lentőt, hogy ha szükségesnek tart­ja, akkor írásban is megteheti ész­revételeit. Beadványt azonban tő­le nem kapott. Két levelet küldtek viszont a betegek. Az egyiket több anyuka írta alá, egyértelműen di­csérve a helyettesítő doktornőt. A másik levél pedig a körzetet ideig­lenesen ellátó doktor munkájáért mond köszönetét. Mindkét levél aláírói szeretnék, ha a két orvos végleg a faluban maradna. A két ecsédi háziorvosi körzet­ben a januárban meghiúsult pra­xis-adásvétel miatt nincs állandó doktor. A körzeteket korábban el­látó orvos házaspár az elmúlt év végén nyugdíjba vonult. A körze­tek betöltésére az önkormányzat pályázatot írt ki. A jelentkezők közül a képviselő-testület ki is vá­lasztotta a két legmegfelelőbbet, ám a fiatal orvosok nem tudták megfizetni a leköszönő doktorok által kért praxisárat. Az önkor­mányzat a körzetek ellátását he­lyettesítéssel oldotta meg, és. új pályázatot írt ki. A beadási határ­idő március 8-án jár le. Az orvosi kamara állásfoglalását követően a vétójoggal rendelkező képvise­lő-testület ismét választ a pályá­zók közül, akiknek viszont meg kell egyezniük a praxis árában a nyugdíjazott orvosokkal. A településen abban bíznak, hogy ezúttal létrejön az adásvé­tel. Az idő most némiképpen sür­geti a körzeteket korábban ellátó orvospárt, hiszen ha fél éven ke­resztül nem kötnek üzletet a jelöl­tekkel, akkor a praxisjog térítés- mentesen átszáll az önkormány­zatra. (TOMPA) Biztonság az autózásban Salgóbánya- Nyitott szemmel közlekedjünk címmel akciót hirdetett a Magyar Autóklub Észak-magyarországi Területi Szervezete az Életfa Kör­nyezetvédő Szövetséggel közösen Egerben - jelentette be Koltai Ot­tó területi elnök a szomszédos Salgóbányán megtartott elnöksé­gi ülésen. A cél, hogy a minden­napi közlekedés rendezett, zöld­területekben gazdag környezet­ben, a lehető legnagyobb bizton­ság mellett minél több örömet nyújtson, és a lehető legkevesebb bosszúság érhesse a gyalogost, a kerékpárost, az autóst, az öreget és a fiatalt egyaránt. Egyelőre Egerben várják a javaslatokat, de később az ország területén folyta­tódna az akció. Legalább olyan sikert várnak ettől, mint az autóklub kedvez­ményes tankolásra jogosító pár­tolói tagságától, amely létrehozta a diszkont üzemanyagkutakat, és már hat helyen önköltségi áron, a hivatalos ártól literenként 10-15 forinttal olcsóbban mérhetik a 95 oktánszámú ólmozatlan benzint, valamint a gázolajat. Petrényi Mihály, a Magyar Au­tóklub főtitkárhelyettese szólt ar­ról, hogy az éves forgalom meg­haladta az 5 milliárd forintot, s bár a fővárosi kiemelt beruházá­sok lekötötték az anyagi erőket, sikerült külső forrás igénybevéte­le nélkül zárni a 2000. jubileumi esztendőt. Az idén az autózás megváltozott szokásaihoz igazo­dó profi szolgáltatásokkal kíván­nak veresenyben maradni, a klu­bot erősíteni. A program kiemelt helyet biztosít a gyöngyösi vete­ránautós találkozónak és a kö­vetkező évre húzódó Salgó-rali előkészítésének, megrendezésé­nek. ■ A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES"|‘HÍRLAP Szombat: Terjesztés: Telefon 06-30-218-01-91 8—11-ig * * * Vasárnap: Újságíró: SZUROM1 RITA Telefon - (36)513-600 Fax - (36)513-605 A műszaki ágazatot versenyképessé kell tenni

Next

/
Thumbnails
Contents