Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-27 / 72. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2001. Március 27., kedd SPORT TÜKÖR Végleg Ostoróczkyé a serleg A rajt után a nyári melegben nagy küzdelmet vívtak a résztvevők a sárral és az emelkedőkkel fotó: gál gábor Atlétika Az Egri Atlétikáért Alapítvány szervezésében 8. alkalommal ke­rült sor az Eged-hegyi sportnapra, amelyen a sport és a természet szerelmesei találkoznak tavaszt köszöntő megmérettetésre. Az eddigi legnépesebb futóme­zőnyben kiemelkedően szerepeltek az Egri Testedző Club fiatalkorú ver­senyzői. A szépszámú nézőközön­ség vastapssal jutalmazta az egri Bornemissza Gergely Zászlóalj kato­náit - sportteljesítményükért és ala- kiasságukért -, akik teljes menetfel­szerelésben és szabályos alakzatban befutva teljesítették a körülbelül 14 km-es távot. Ostoróczky Ferenc har­madik alkalommal - nagy fölénnyel - győzött, és végleg elhódította a vándorserleget. A hölgyek verse­nyét a többszörös győztes Fehér Eni­kő nyerte meg. A hegyi kerékpárosok lelkesen küzdöttek a sárral, elszántságuk külön dicséretet érdemelt. Eredmények, férfiak: 1. Ostoróczky Ferenc (Bp. Honvéd) 48:55 perc, 2. Kovács László (Egri Spartacus) 56:16, 3. Országh Gá­bor (Verpelét SE) 57:38. Nők: 1. Fe­hér Enikő (GYÖTRI SC) 69:05, 2. Képes Ágnes (Egri Honvéd SE) 77:23, 3. Hoór Anikó (Egri Sparta­cus) 80:01. Ifjúsági fiúk: 1. Szajkó Csaba 59:30, 2. Bodó Máté 65:10, 3. Kovács Ádám 68:04 (mind Egri Testedző Club). Ifjúsági lányok: 1. Vizauer Gyöngyi 77:55, 2. Kovács Zita 81:00, 3. Kovács Kinga 88:36 (mind ETC). Senior férfiak: 1. Ha­jas János (Eger) 61:05, 2. Dobi Gyula (Triton TC 60) 63:35,3. Ko­vács József (Egri Spartacus) 66:00. Senior nők: 1. Dobiné Szalai Zsu­zsanna (Triton TC 60) 91:51. Hegyi kerékpárosok: 1. Lénárt András (Nagy SE), 2. Déri Bogdán (Szil- vásváradi HKBK), 3. Kovács Mi­hály (Szüvásváradi HKBK). ■ Hétszázan Gyöngyösön Kézilabda Férfi NB I/B Keleti csoport A 17. forduló eredménye: Gyöngyösi Főiskola KK - Everyday KSE Orosháza 26:31 (14:14) Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 700 néző. V.: Horváth, Marton. FŐISKOLA: Ladányi - ARA­TÓ 7, Boldog 3, Kovács 3, Patocskai 3, Berkó 5, Mészáros 1. Cs.: Szemenov (kapus), Bagdi, Nagy, Hodosi 1, Nigrinyi 3. Megbízott edző: Mán Géza. Kiállítások: 10, ill. 18 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/3. Sokan be sem jutottak a csar­nokba, olyan nagy érdeklődés övezte a listavezető orosháziak gyöngyösi vendégjátékát, ahol a házigazdák arra készültek, hogy pontot csípnek el az eddig veretle­nül menetelő békésiektől. Az első félidőben erre még reális esély is mutatkozott, de szünet után gyor­san kizárták Boldogot, ami első­sorban a védekezésben éreztette hatását. A gyöngyösiek fokozato­san elfáradtak, míg a vendégek - többek között az egykori váloga­tott Bordás Józseffel soraikban - ér­vényesítették nagyobb technikai tudásukat és erőfölényüket. Dr. Magda Róbert, a gyöngyösi­ek egyik vezetője: - Szomorú va­gyok a vereség miatt, de a jobb csa­pattól nem szégyen kikapni. Innen­től kezdve azonban már minden további hazai mérkőzésünket meg kellene nyerni. ■ Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Harminckét csapat nevezett az Arany Ászok Magyar Kupa 2000/2001. évi megyei selejte­zőjére, melynek végén - az MLSZ legújabb hivatalos kör­levele szerint - nem 1, hanem 2 csapat jut tovább az orszá­gos táblára. Az április 11-én 16.30 órakor sorra kerülő 1. forduló nyilvános sorsolására csütörtökön 11 órától kerül sor lapunk sportrovatánál. ÖKÖLVÍVÁS. Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn a Parlamentben Millenniumi Ezüst Emlékérmet adott át Papp Lászlónak 75. születés­napja alkalmából. Az államfő­től a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó egy, a ma­gyar királyi városokról szóló díszes könyvet is kapott aján­dékba. ÚSZÁS. Ian Thorpe, az ausztrálok háromszoros olimpiai aranyérmes úszója 7:41.59 percre javította a 800 m gyors világcsúcsát. Az ed­digi legjobb idő honfitársa, Kieren Perkins nevéhez fűző­dik, aki 1994-ben 7:46.00 perc alatt teljesítette a távot. LABDARÚGÁS. Negyven se­besültje van annak a tömegve­rekedésnek, amely vasárnap késő este tört ki a Pisa - Livomo olasz másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen. A lefú­jás előtt öt perccel - a vendég­csapat 1-0-ás vezetésénél - a játékvezető félbeszakította a találkozót, mert a hazai szur­kolók székeket, műanyag pa­lackokat és más egyéb, kezük ügyébe eső tárgyat dobáltak be a pályára. KOSÁRLABDA. Az egri Dobó gimnáziumban a mai napon rendezik a Zöld Sasok - FSC megyei férfi kosárlabda-mérkő­zést. A kezdési idő: 19.30 óra. Bátran terveznek a lányok Télen váltakozva edzettek a Bitskey- és a Bárány-uszodában A 2000-2001. évi bajnokság őszi alapszakaszában a koráb­biakhoz viszonyítva várakozás fölött szerepelt az egri női csapat, noha még nem jutott be az első négy közé. Az ötö­dik helyezés egyben azt jelenti, hogy a rájátszásban az „al­sóház” legjobbjaként pályázhatnak az előkelő pozíció megtartására, bár két idegenlégióssal feltétlen gyengült a keret. Ennek ellenére bizakodó Nagyné Kovács Judit játé­kos-edző (képünkön), akivel igyekeztünk mindenről szót ejteni a tavaszi folytatás előtt. VÍZILABDA- Mit jelent a csapat számára, hogy újjáa­lakult a klub a bajnoki holt szezonban?- Egyértelmű előre­lépést. A UPC-Eger Ví­zilabda Klub elnöksé­gének tagja lett Marosvári Attila, aki a korábbiakban nagyon sokat segített nekünk az ügyek intézésében. Személyében állandó képviselőnk van a klub vezetésében, így remélhető, hogy soha nem feledkeznek meg a női szakágról, ami­kor az egyesület életé­ről, ügyes-bajos dolga­iról tárgyalnak.- A közvélemény már tanújelét adta az elismerés­nek, hiszen az egri sportolók far­sangi rendezvényén előkelő érté­kelésben részesült a csapat.- Köszönjük a megtiszteltetést. Az, hogy a 2000. évi értékelések alapján a röplabdázók mögött a második helyen végeztünk a női csapatok rangsorában, kellemes meglepetés volt számunkra, és persze örültünk neki. Hasonlóan jó érzésekkel fogadtuk Denk Zsu­zsanna ugyancsak második he­lyét a nők versenyében. Zsuzsi egyébként tagja a magyar váloga­tottnak, s jó eséllyel pályázik ar­ra, hogy résztvevője legyen az idei Európa-bajnokságnak.- A téli edzéseket viszont már nélküle tartották. Hogyan, s mi­ként?- Eleve ismert volt számunkra, ahogy Denk és Erdélyi a tavalyi­hoz hasonlóan most is külföldre megy játszani, így tavasszal nem számíthatunk rájuk, ősszel vi­szont majd újból Egerben vízilab­dáznak. A többiekkel télen sem szüneteltek az edzések, nem ma­radt félbe a munka, nem tartot­tunk pihenőt. A jelenlegi uszodai viszonyok között kétszer a Bitskey-, háromszor pedig a Bá­rány-uszodában gyakoroltunk. Sokat jelentett számunkra, hogy itt vendégeskedett egy olasz csa­pat, velük sokat „kétkapuztunk”, így érzésem szerint összjátékban feltétlen javultunk. Ezt segítette Kelemen Attila Szabó I. A. tapasztalata lehet oly­kor majd döntő. A fiatalok közül Rai, Csemóczky, Szarvas Zs., Sumi és Kovács O. kaphat az ed­digitől több lehetőséget, a jövő csapatának magját ők jelenthetik majd. Többet kell vállalniuk, mint eddig, erre több lehetőséget is kapnak. Van még két szorgal­mas fiatalunk, persze, Horváth- nak és Máténak még sokat kell erősödnie, de ők is ügyesek. Ta­vasszal szeretnénk megőrizni az ősszel kiharcolt ötödik helyet, hosszabb távon azonban többre vágyunk. Ősszel az első négy kö­zé kerülhetünk, sőt jó lenne elin­dulni a Magyar Kupa küzdelmei­ben is, mert arra eddig anyagi okok miatt nem is gondoltunk. Őszre visszakerül ismét Denk és Erdélyi, de várjuk az Amerikában tanuló Szabolcsit, valamint a köz­ben kisfiút szült Rostást is. Biza­kodó vagyok úgy a tavaszra, mint a továbbiakra vonatkozólag.- Essen szó akkor az anyagiakról- Köszönjük a SzabókerKft. ed­digi támogatását, annak hiányá­ban talán sehol sem tartanánk. Remélhetőleg a UPC segítségével még inkább megalapozhatók a terveink, úgy gondolom ugyanis, hogy a mi működési költségünk mai mércével mérve nem horribi­lis összeg. Minden valószínűség szerint UPC-Szabóker-Eger néven szerepelünk majd.- Itthon melyik uszodában?- Minden eshetőségre felké­szültünk. Az biztos, hogy a 30 ezer forintos óradíj megfizetésére edző fiú után­pótlás-csapatá­nak ismételt közreműködé­se, velük is több közös edzést tartottunk, kö­szönjük nekik ezt a lehetősé­get.- Kikre számíthatunk a bajno­ki mérkőzéseken?- A kapuban Serfőző biztos pont, egyébként ő is tagja a válo­gatott keretnek. Ezen a poszton sokat fejlődött Szabó II. A., de na­gyot javult a forma Miklós eseté­ben is, tehát vannak tartalékok. A mezőnyjátékosok közül Thummerer és Karanyicz máris jó formában van, mellettük Sallai, Magyar, Kovács, Szarvas M. és A program Március 31.: Póló SC - Eger. Április 1.: Kecskemét - Eger. Április 7.: Eger - OSC. Április 8.: Eger - ELTE. Április 21.: Eger - Póló SC. Április 24.: Eger - Kecskemét. Április 28.: OSC - Eger. Április 29.: ELTE - Eger. nem leszünk képesek a Bitskey- uszodában, így marad a Bárány. A fedettben az esti órákban ját­szunk, ha úgy adódik, a nyitott­ban délután kettőkor, a Vízmű. SC meccsei után. A pontos kezdési időpontot majd alkalmanként kö­zöljük az újságon keresztül. A ta­vaszt két idegenbeli szerepléssel kezdjük. Mire először itthon ját­szunk, addig még tisztázódhat­nak a vitás ügyek. FESZTBAUM BÉLA __________FESZTBAUM BÉLA__________ M it akarunk... ? Alaposan megszenvedik a magyar futball fel­támadásának több évtizede tartó reményke­dését mindazok a kevesek, akik a folyamatos csúszás ellenére derekasan kitartanak mellet­te, s még mindig érdeklődnek iránta. Egy vb-selejtezőre 15-20 ez­ren, az NB I.-ben 3-4 ezren, aztán lefelé csökkenőben most már az NB III.-ban is előfordul mindössze 1-2 százas nézőszám. Anyagias szemléletű, világunkban mindössze ennyi a piaci kereslet, a vevő szemében ennyit ér a felkínált áru, pedig a be­fektetés milliós nagyságrendű, még talán a körzeti csapatoknál is össze kell annyit kaparni évente a település futballjára. A tervek szerint rövidesen milliárdokat áldoz majd stadio­nokra az állam, hogy legyenek azok korszerűek, nyújtsanak ké­nyelmet a hétvégi szórakozáshoz. Ez mind rendjén is lenne, csak hát mi lesz majd a „műsor?” Egyszer-kétszer talán még azok is megnézik majd az „ékszerdobozokat”, akik azt sem tud­ják, hogy merre kell rúgni a labdát, ám többször a jelenlegi pro­dukció láttán azok sem veszik a fáradságot, akiknek a futballjá- ték hiányzik, nem pedig a karosszék. Itt nagyon is új műsorra lenne szükség mindenekelőtt, s új mű­sorhoz ugye új férfi(ak) kell(enek). Olyan gyermekek, akik szere­tik ezt a világot átölelő sportot, vágynak a sikerre, a győzelemre, a hírnévre, s ám legyen: még az anyagi érvényesülésre is. Egy tel­jesen új szemléletű generációt lenne értelmesebb célkitűzés felne­velni, anyagi áldozatok árán is. A jelenlegi magyar futball felnőtt szinten - úgy, ahogy van - nyugodtan a sorsára hagyható. Rosz- szabb már nem lesz, több csalódás már nem érhet bennünket. A milliárdokra ott lenne szükség, ahová annak fillérei sem jutnak el. A még romlatlan apróságokat lehetne a helyes útra irányítani. Az edzők tele vannak panasszal, nem is kendőzik csalódásu­kat: a felnőtt futballisták többsége nem él és hal a játékért, ezért sorra felállnak a szakvezetők a kispadról. Akkor mit akarunk mi a partvonal mellett és a televízió képernyője előtt? Mit akarunk? Tovább szenvedni...? Két hölgy is vizsgázott Labdarúgás Jó gárda volt, több tehetséggel is találkoztunk. Külön öröm, hogy két hölgy is vizsgát tett. Biztató, hogy van utánpótlás megyénk­ben - nyilatkozta Birincsik Jó­zsef, a Helasz JB elnöke a közel­múltban Egerben lezajlott játék­vezetői vizsgát követően. Az egri tanfolyamot Nagy Sándor, a gyöngyösit Kiss Tibor koordinál­ta, szigorú tematika szerint, el­méleti és gyakorlati foglalkozá­sok beiktatásával. A vizsgázók az országos JT-t képviselő Szilágyi Sándor, továb­bá Birincsik József, Bartos Sán­dor és Tóth Sándor összetételű bizottság előtt adtak számot fel- készültségükről. Kiemelkedően jó eredménnyel végzett Kelemen Melinda és Gombás Imre. Sikeres vizsgát tett és a körzeti szövet­ségnél történő feliratkozás után már mérkőzést is vezethet Urbán Eszter, Barta Szilárd, Bárdos Já­nos, Bozsik Sándor, Hamos Csa­ba, Kiss Gusztáv, Micsonai Csa­ba, Szabó Ádám, Szabó Zoltán, Majoros Szabolcs, Varga Gábor, Zsákai Zsolt és Vinczepap Kál­mán. Hangsúly a rutinszerzésen Kézilabda A miskolci Herman-gimnázium csarnokában került sor Borsod- Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye ifjúsági lány és fiú váloga­tottjainak tornájára, ahol a mie­ink számára elsősorban a tapasz­talatszerzésen volt a hangsúly. Eredmények, fiúk: Borsod - Heves 29:27. Ld.: Veres A. 8, Domoszlai G. 7. Heves - Nógrád 32:25. Ld.: Domoszlai 8, Tóth G. 7., Padla 5. Végeredmény: 1. Bor­sod, 2. Heves (Kovács Tibor, Domoszlai Gábor, Csollák Dezső, Toldi Miklós, Tóth Gábor, Juhász Dániel, Hegedűs András, Jordán Gusztáv, Marton János - Gyön­gyösi DSE; Mészáros Péter, Vereb János, Vereb Tamás - Heves; Ve­res Krisztián, Veres Attila - Fü­zesabony; Padla József - SHS- Haver SE Eger), 3. Nógrád. Köves Péter csapatvezető: - A borsodiak ellen nagyon rosszul kezdtünk, de aztán feljavult a tár­saság, és szoros eredményt tud­tunk elérni. A nógrádiakkal szemben már többnyire a mi akaratunk érvényesült, és úgy ér­zem, megérdemelten győztünk. A keretből két játékos kivételével a többiek két évig még ebbe a korosztályba tartoznak, ezért jó lenne, ha egy-egy tornára gyak­rabban összejöhetne a társaság. Lányok: Heves - Borsod 19:20. Ld.: Szakács 6, Somoskői 5, Renka 4. Nógrád - Heves: 13:9. Ld.: Szakács 6. Végered­mény: 1. Nógrád, 2. Borsod, 3. Heves (Szlávik Linda, Ács Edina, Kiskartali Judit, Kovács Kriszti­na, Friez Fruzsina - Heves; Ötvös Edit, Somoskői Réka, Kodák Mó­nika, Tatár Annamária, Hordós Enikő - Gyöngyös; Renka Julian­na, Szakács Enikő, Maczák Erika, Ruszinkó Szabina Grassalkovich ATE). Árvái Istvánné csapatvezető: - Teljesítményünk kevésnek bi­zonyult a több éve együtt sze­replő, a salgótarjániakra épülő nógrádiakkal és az NB I/B-s bőc- sieket a soraikban tudó borsodi­akkal szemben. A 3. hely ellené­re elégedett vagyok a lányok tel­jesítményével, hiszen ők meg­tették a tőlük elvárhatót, időn­ként ötletesen és szépen játszot­tak. Kiemelem a csapatból Szlávik Lindát, aki elnyerte a torna legjobb kapusa címet, va­lamint Szakács Enikőt, aki mindkét mérkőzésen a csapat legeredményesebb és legjobb játékosának bizonyult. Möllert faggatták A Sztár Sport 13. számának tártál- Nagydíj; Ki lesz a férfi kosárlabda mából: Helyszíni riport a Magyar- Magyar Kupa győztese? Szexis ország-Litvánia labdarúgó-világ- sportsztárok: Marianne Timmer bajnoki selejtezőről; Vb-selejte- olimpiai bajnok gyorskorcsolyá­zók Európa-szerte; Bemutatjuk zó; Poszteren a magyar labdarú- Heman Crespót, Argentína csatár- gó-válogatott, illetve Andy Möller, csillagát; Meglátogattuk az NB I. a Schalke 04 labdarúgója, aki 25 meglepetéscsapatát, a Videotont; kérdésre is válaszol. Következik a Forma-l-es Brazil ___________!_______________1

Next

/
Thumbnails
Contents